Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-02 / 231. szám
Október 2., hétfő Napkelte: 5 óra 44 perckor Napnyugta: 17 óra 23 perckor Holdkelte: 13 óra 46 perckor Holdnyugta: 23 óra 49 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 322 cm, 28% volt. A Tisza Szolnoknál -57 cm, 19%, Csongrádnál pedig -53 cm, 21 % magas volt. Közlekedés Aszfaltmarás és visszaaszfaltozás okoz forgalomkorlátozást a 44-es főút 28-29. kilométere között: jelzőőrös forgalomirányítás mellett sebességkorlátozásra és félpályás útszűkületre számítsanak. Útszélesítés és aszfaltozás folyik az 51-es főút 152-156., illetve az 55-ös főút 87-93. kilométerszelvényében ugyancsak sebességkorlátozás, félpályás útszűkület és jelzőőrös forgalomirányítás van érvényben. Traffipax Ma délelőtt Kunszentmiklóson, délután pedig Kecskeméten, illetve Hercegszántón számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Ingyenes jógatanfolyam A Magyar Vöröskereszt kiskunfélegyházi szervezete ingyenes jógatanfolyamot indít kezdők részére október 5-étől, csütörtöktől. A tanfolyamot a jövőben minden hét csütörtökén délután fél 6 és este 7 óra között a Battyhány Általános Iskolában tartják. Lottó • A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 39. heti ötös- és hatoslottó-sorsolás eredményei a következők: Az ötös lottó nyerőszámai: 16, 26, 33, 66, 72. A Joker-szám: 4 2 8 4 0 7. A hatos lottó nyerőszámai: 15, 21, 22, ' 27, 28, 43. A pótszám: 23. Fantasztikus Szabó és Kovács beszélget:- Fantasztikus mutatványt láttam tegnap egy lovas artistától - lelkendezik Szabó. - A ló hátán ide-oda bukfencezett, aztán a ló alá csúszott, majd a nyakába kapaszkodva vissza...- Áh, az semmi! - így Kovács. - Azt én első nap megcsináltam, amikor lovagolni tanultam. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 93,37 Osztrák schilling 13,27 USA-dollár 132,33 ECU (Európai Unió) 172,85 Rendelésié sürgős fontos IVfegbízh utó, gyors és pontos! Döntően napos idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Még alig hagyott el bennünket a hideg őszt okozó hidegfront, máris itt van határainknál az újabb, most azonban melegfront. A hidegfront hatását még érezhettük a csípős hajnalon, napközben azonban már valamivel barátságosabb lesz az idő. Jelentősen emelkedik a hőmérséklet, s a szél is csak néha élénkül meg, akkor is inkább csak a Dunántúlon. Északi tájaink fölött időnként sok felhő vonul majd, itt-ott gyenge eső, fotó záporeső is előfordulhat. Emellett azonban napsütésre is számítani lehet. A déli országrészben pedig alapvetően kevesebb lesz a felhő, a reggeli pára, esetleges ködfolt feloszlása után száraz, derült időre van kilátás. A hajnal kimondottan a késő őszre emlékeztetett, hiszen a pára, a csípős hideg nem igazán megszokott október elején. A nappal azonban már sokkal kellemesebb idővel kecsegtet. A pára feloszlása után átmenetileg vékony felhőréteg lehet az égen. Később azonban már csak nyárias gomoly- felhők vonulnak néha, s ezek a napsütést alig zavaiják, esőt pedig egyáltalán nem hoznak. Vízhőmérsékletek °c °C Balaton: 13 Velencei-tó: 11 Tisza-tó: 17 Fertő-tó: 12 Tisza: 10-17 Duna: 12-15 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 14 Kecskemét: 15 Jászberény: 13 Baja: 16 Tiszafüred: 13 Kiskőrös: 15 Martfű: 14 Kiskunhalas: 16 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 25-45 Velencei-tó: 15-35 Tisza-tó: 15-25 Fertő-tó: 20-45 Szolnok: 10-25 Kecskemét: 10-20 Jászberény: 10-20 Baja: 10-25 Tiszafüred: 10-25 Kiskőrös: 10-20 Martfű: 10-20 Kiskunhalas: 10-20 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Ráfizetett mohóságára Magyar hadigondozottak megyei szövetsége A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége megkezdte egy Bács-Kiskun megye egész területét felölelő szervezet létrehozását. Célkitűzéseik között szerepel az érintettek és a második világháború áldozatainak összeírása, háborús emlékművek felállításának támogatása a megye városaiban, községeiben, illetve ünnepségek szervezése a közelgő millecentenárium alkalmából. Mivel a hadirokkantak ügyeivel jelenleg több klub és társadalmi szervezet is foglalkozik, a sikeresebb tevékenység érdekében szeretnék ezeket egységbe tömöríteni. Munkájukhoz elengedhetetlen a pénzellátásban részesülő hadigondozottak és hadiözvegyek, illetve mindazok névsora, akik a második világháború áldozataként vesztették életüket a fronton katona- vagy munkaszolgálatosként, esetleg bombatámadás során, hadifogságban vagy ott szerzett betegségben. A szervezet címét hamarosan közölni fogjuk. A közelmúltban ismeretlen tettesek betörtek egy nyársapáti tanyába. Máig nem tudni, mi célból, ugyanis semmi nem tűnt el a házból. A tulajdonos azonba gondolt egyet és összeírt egy sor tárgyat, a listát pedig a körzeti megbízotthoz vitte. Biztos, ami biztos alapon még a biztosítóhoz is beadta közel 390 ezer forintos kárigényét. A nyomozás azonban kiderítette a turpisságot, s most a „kárvallott” valóban fizethet: 22 ezer 500 forintot - a hatóság félrevezetéséért. Szüreti felvonulást és bált rendeztek szombaton Fülöpjakabon. A vidám menet délután két órakor indult, s a hagyományoknak megfelelően a táncosok, a zenészek és a maskarások először a szomszédos Kunszállás lakóit hívták a mulatságba. Majd a menet ismét Fülöpjakab felé kanyarodott, ahol aztán hajnalig szólt a zene. Igazán emlékezetes nap volt ez az ifjú csőszbíró párnak, Kovábs Péternek és feleségének is, akik egy héttel ezelőtt ugyancsak végigtáncolták az éjszakát - a saját lakodalmukon. fotó: galambos Sándor Alföldi ízek bemutatkozása Franciaországban Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyei szakácsok képviselik Magyarországot október 9-14. között a franciaországi Poiton- Charates régióban az Európai ízek I. Európa-kupa versenyén. A konyhaművészet hazájában rendezendő vetélkedőre négy kategóriában - előételek, húsételek, halételek és desszertek - lehetett tájjellegű ételekkel nevezni. Az előzsűrizés után 18 ország 57 régiójának étekmesterei kapnak lehetőséget szakácstudományuk bemutatására. A szolnokiak az Alföld hagyományos ételeivel készülnek. Étlapjukon a hajdani pásztoremberek eledele, a slambuc vagy öreglebbencs, a bojtáravatóként ismert báránybecsinált és a kapros, túrós galuskával tálalt kecsegepaprikás szerepel. A zalai gárda előételként joghurtos fokhagymamártással tálalt lapcsánkát (zöldséges pirított reszelt burgonya), húsételként kucsmagombával töltött zalai pulykamellet mutat be a zsűrinek. Ezt háromféle zalai hal és rák kompozíciója követi mártásokkal, végül szilvalekváros aludttejes prósza szolgál desszertül. Új forgalmi rend Hegyeshalomnál Nem okozott különösebb zavarokat az új határforgalmi rend bevezetése Hegyeshalomnál. Az új átléptetési gyakorlat vasárnap óta van érvényben: mostantól három külön sávba terelik az Ausztriába utazó autósokat. A határőrség hegyeshalmi ügyeletén elmondták: a magyar kiutazók zökkenők nélkül alkalmazkodtak az új eljáráshoz, s ebben nyilván közrejátszott a széles körű előzetes tájékoztatás. A sajtó az elmúlt napokban többször is hírt adott a vasárnapi változásokról, s a magyar utasok figyelembe vették az előjelző táblákat. Rekordhosszú szendvics A varsóiak az utolsó morzsáig elpusztították azt a 230 méter hosszú szendvicset, amelyet a politikai és kulturális élet jeles személyiségei készítettek el és tálaltak fel szombaton a lengyel főváros előkelő sétálóutcáján, a Nowy Swiaton. Az óriásszendvicset a hírességek füstölt pulykahússal, lazaccal, tonhallal, garnélarákkal és egyéb ínyencfalatokkal töltötték meg. A tészta előállításához összesen hétszáz kilogramm lisztet. 100 kiló margarint, 500 tojást és száz kilogramm sajtot használtak fel. A gasztronómiai eseményt az egészséges táplálkozásjegyében rendezte meg egy orvosokból és diabetikus élelmiszerek gyártóiból alakult szervezet. (A hagyományos lengyel konyhát egyébként a nehezen emészthető, rendkívül zsíros ételek jellemzik.) Václav, az éhes pelikán Vaclavnak halból sohasem elég. feb-reuters Vaclav, a pelikánfiú folyton éhes. A prágai állat- kertből került a londoni St. James parkba. Vaclav párjával együtt „költözött” Angliába, fejenként hétszáz fontot fizettek értük az angolok. Pandamama ikreket szült Egy óriáspanda ikreket szült, és ezzel alig egy hónap alatt immár négyre emelkedett a pandabocsok száma Szecsuán tartományban, Kína egyik legnagyobb természetvédelmi körzetében. A pandamama négy éven belül másodszor adott életet ikerbocsoknak. Augusztus 16-a óta Kína e délnyugati körzetében már négy panda- bocs látta meg a napvilágot. A természetvédelmi körzetben 1986 óta összesen tizenhárom bocsot neveltek fel, és ma már harminc pandával büszkélkedhetnek. Nemzetközi vegyipari cég ügyes hostess lányokat keres kozmetikai termékbemutatók lebonyolítására. Jelentkezés telefonon: (06-1)209-0900, Poly jeligére. Mi Önért vagyunk! Új befektetési ajánlat: £) fi n IGÁIÉ * o » T akarékszelvény Futamidő 3 hónap 1 hónap 15% 2 hónap 25% 3 hónap 35% Futamidő 12 hónap 1 hónap 10% 2 hónap 20% 3-11 hónap 30% 12 hónap 40% Sávos kamatozású Átutalási betét Látra szóló 14% 1 hónapos 23% 3 hónapos 24% 6 hónapos 25% Takarékszövetkezetünkkel velünk révbe ér Szigetjegy futamidő 2 hónap 24% 4 hónap 26% 6 hónap 28% Fix kámatozású Kecskemét, Dobó krt. 3. Telefon: 76/484-977 1995. szeptember 25-étől (75H7>