Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-09 / 212. szám
Kedvence a cigányzene és a Fradi! Az inga tévedett: Szilvia második lett- A verseny előtt nem sokkal a barátnőm édesanyja azt jósolta nekem ingával, hogy harmadik leszek. Valahol legbelül ezért szurkoltam: bárcsak valóra válna a jóslat, és elcsípném a harmadik helyet. Aztán az eredményhirdetésnél, ahol visszafelé haladva jelentették be a győzteseket, végre elértünk a harmadik helyezetthez... Nem az én nevem mondták... Majdnem összeroskadtam, mert nagyon hitem a jóslatban. Idegtépő egy-két perc következett, mert a két első helyezett nevét tartalmazó emléklapot ott szorongatta a kezében a műsorvezető. Mindannyian pipisked- tünk, hátha ki tudjuk olvasni a neveket. Aztán egy pillanatra szétcsúszott a két lap, és én megláttam a nevemet: néhány másodperc múlva már hallottam is, hogy én vegyok az idei Queen of Hungary szépségverseny második helyezettje! Végtelenül boldog voltam! A 19 éves kalocsai Fodor Szilvia alig néhány nappal a verseny után meséli a torokszorító perceket. Persze elismeri, óriási szerencséje volt, hiszen korábban elkésett a kiskunhalasi területi elődöntőről, mégis lehetőséget kapott a budapesti válogatáson való részvételre. Amilyen a véletlen, vagy a bal- szerencse, onnan is elkésett, de a szervezők engedélyével csatlakozhatott a kiválasztottakhoz. Fodor Szilvia- Általában elkéső típus vagy, Szilvia?- Nem, eltekintve ettől a néhány alkalomtól.- Amikor a döntőbe bekerültél, és szemügyre vehettétek egymást, mire gondoltál, menynyi esélyed van? Más szóval, erős az önbizalmad?- Annyi szép lány között valóban nem az járt a fejemben, hogy esélyem van esetleg dobogós helyezésre is. Persze nézegettük egymást, és magunkban többé-kevésbé el is döntöttük, hogy kik közülünk a legszebbek.- A zsűri véleménye nagyon eltért a tiétektől?- Igen, ők más szemmel nézték a versenyzőket, de ez természetes. Nem ugyanaz a női szépségről alkotott véleménye a férfiaknak, és maguknak a nőknek.- Szüleid mit szóltak ahhoz, hogy szépségversenyeken indulsz? Nem féltenek?- Eleinte nem nagyon örültek ennek az egésznek, különösen édesapám nem volt oda az ötletért, hogy ilyesmiken vegyek részt. De a siker örömében ők is teljes szívvel osztoznak velem.- És a barátod?- Ő is támogat. Volt egy pont, amikor majdnem kiszálltam az egész versenyből, de mindenki biztatott, hogy ne adjam fel, érdemes folytatnom. Azért a barátom megjegyezte, hogy nem lenne jó, ha én lennék az első, mert akkor külföldi versenyre jutnék tovább... Szóval, örül is, meg nem is.- További terveid?- Jövőre szeretnék felvételizni a kereskedelmi főiskolára; ezt ez évet kihagytam, de el kell kezdenem a felkészülést.- És a divatszakma?- Kalocsáról nem egyszerű ezzel foglalkozni, mert az állandó feljárogatás Pestre rengeteg energiámba kerülne. Én pedig szeretnék Kalocsán élni. Bán János Atyai érzések dolgában nem áll valami jól Omar Sharif: házasságon kívül született 25 éves fiát hét évvel ezelőtt látta életében először - és egyelőre utoljára. Ruben szakasztott mása apjának: ugyanolyan szoknyabolond. feb-fotó A brit nők titkos vágya Fodor Szilvia 19 éves, idén érettségizett a kalocsai Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában.- Magassága: Saját bevallása szerint 173 centiméter. Épp- hogycsak engedték, hogy induljon a versenyen. Nem tipikus manökenmagasság, de a versenyen úgyis a szépség számít!- Kedvenc étele nincs, mindent szeret, ami finom; a rétest, a tortát, a krémest, a csokoládét, stb. Ez irányú vonzódása - szerencsére - nem látszik alakján. Mint mondja, nem kell álandóan kontrollálnia magát, nem kell naponta órákon át tornáznia, hogy megőrizze vonzó vonalait.- Amit különösen szeret: mindenféle zenét, különösen a cigányzenét, táncot, imádja a családi esküvőket, kedvence a Fradi! Legutóbb az Anderlecht-meccset szurkolta végig. Egy, a brit nők körében végzett felmérés szerint a szebbik nem képviselői növekvő cinizmussal viseltetnek a férfiak és a partner- kapcsolatok iránt, s ha tehetnék, megcsalnák párjukat. Egy női magazin vizsgálódása azt mutatta, hogy a hölgyek rendkívül elégedetlenek és cinikusak-már ami a férfiakat illeti. A 16-64 éves korosztályból kikerülő nők 44 százaléka lépne félre, ha hűtlensége nem derülne ki. A nők egyharmada „természetükből fakadó hűtlenséggel” vádolta a férfiakat, s csak egyötödük nyilatkozott úgy, hogy maga is megcsalta partnerét. Egy kapcsolat legfontosabb jellemzőiként a megkérdezettek 40 százaléka a bizalmat és a hűTudomány-e az asztrológia? séget jelölte meg. A fiatalabb válaszadók körében a jó szexuális életnek van a legnagyobb jelentősége a kapcsolat szempontjából, s egyúttal ez az a kérdés, amelyről legtöbbet vitatkoznak partnerükkel. A házaspárok vitáinak legfőbb oka a pénz - kortól és a kapcsolat hosszától függetlenül -, 41 százalék ezt tette az első helyre a bajok legfőbb forrásaként. A statisztikai adatokból azonban mégis az derült ki, hogy a hölgyek kilencven százaléka szereti párját. Egy minapi felmérés szerint az európaiak - benne a magyarok - 87 százaléka pontosan tudja, milyen csillagjegyben, állatövben született. De valóban tudomány-e az asztrológia? Egy világszerte ismert férfiú úgy döntött, hogy a tudomány mai ismereteit felhasználva megpróbál pontos választ adni a kérdésre. Günther Sachsról, Brigitte Bardot egykori férjéről, a sokszoros milliomos van szó, aki matematikus. Kísérletképpen azonos üzleti ajánlattal kerestek meg különböző csillagzat alatt születetteket. Az azonos állatövhöz tartozók egy-egy ajánlatra Európában és Amerikában meglepő hasonlósággal reagáltak. Mi a magyarázat? A választ legfeljebb a csillagok tudják. Felhívás! A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara fel kívánja mérni a megyében előfordult elemi károkat és azok nagyságát. Kérjük a gazdákat, gazdálkodó szervezeteket, hogy ebben segítsék a gazdajegyzőket, akiknél a felméréshez szükséges nyomtatványok átvehetők. A tényekkel alátámasztott helyzetfelmérés alapja lesz egy, az elemi károk mérséklésére irányuló javaslat kidolgozásának. Az esetleges elemi káreseményeket (tavaszi fagykár, jégkár, aszálykár, valamint érés belvízkár), illetve felmérőlapokat, kérjük, 1995. szeptember 29-éig leadni a területileg illetékes gazdajegyzőnek. Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara (73364) O ri ALFÖLD PFSO-COOP CUKORVÁSÁR r _____r a z AFESZ-UZLETEKBEN 1995. szeptember 11-étől 16-áig. Kristálycukor, 1 kg-os: 79 Ft Kristálycukor, zsákos: 77 Ft (72793) Borszivattyú, borkén, citromsav, almasav, kénlap akciós áron, amíg a készlet tart. Kleopátra vetőburgonya kapható: 70 Ft/kg. Kiskőrös, Bajcsy-Zsilinszky u. 19. Tel.: 06-30/453-644 (73165)