Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-08 / 211. szám
4. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. szeptember 8., péntek Tahitiban tiltakoznak a francia atomrobbantás ellen. A szigeten összecsaptak a tüntetők a francia rendőrökkel, utcai rendbontásra is sor került. fotó: feb/reuter Iliescu szerint irigykedhetnének a magyarországi románok A kiegyezésben sincs megegyezés Teodor Melescanu román külügyminiszter csütörtökön az EBESZ bécsi központjában kifejezte azt a meggyőződését, hogy a romániai magyarok autonómiájának kérdésében sikerül majd kompromisszumra jutni. A politikus az osztrák fővárosban a szervezet nagyköveteit tájékoztatta Iliescu elnök tervéről, amit „Budapest és Bukarest történelmi kiegyezéseként” mutatott be. A romániai magyarság sorsát megirigyelhetnék a magyarországi románok - fejtette ki Ion Iliescu a Magyar Rádió román nyelvű adásának készült interjújában. A román államfő azt is elmondta, hogy Romániában a kisebbségi magyarok - a magyarországi románokkal ellentétben - tulajdonképpen minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Ion Iliescu négypontos javaslata a román-magyar történelmi megbékélésre nem más, mint propagandafogás - vélekedett Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője, aki csütörtökön tájékoztatta az újságírókat a szeptember 3-án befejeződött székelyföldi látogatásáról. A honatya kijelentette: az oktatási törvény ellen széles tiltakozó akciókra készül a romániai magyarság. A Ferenczy Europress kérdésére Csapody közölte: nem hivatalos megbeszélésein azt tapasztalta, hogy a romániai magyarok csalódtak a Nyugat erőtlen és távolságtartó fellépésében is. Az MDF-es képviselő egyszersmind hiányolta a kormány határozott lépéseit a határon túli magyarság érdekeinek védelmében. (halmai) Újabb merényletektől tartanak Hétfőn kezdődik az osztrák levélbombaper Szabadságolási tilalmat rendeltek el az osztrák államrendőrségen, mert attól tartanak, hogy a hétfőn kezdődő levélbombaper idején újabb merényletekre kerül sor. A terroristaperhez 25 ezer oldalnyi vizsgálati anyag gyűlt össze. A merénylet terheltjei húsz hónapja ülnek vizsgálati fogságban. Sepp Dieter Fasching államügyész bizonyítékok százait ismerteti majd a vádirat felolvasásakor. Az alattomos mini pokolgépek szétroncsolták a népszerű bécsi polgármester, Helmut Zilk bal kezét, súlyosan megsebesítették August Janisch hartbergi plébánost, Silvana Meixner tévébemondónőt és Astrid Bileck titkárnőt. Hosszú nyomozás után két fiatal újfasisztát, a 28 éves Peter Bindert és a vele egyidős Franz Radlt tartóztatták le. A neonáci szervezkedést szigorúan tiltó osztrák törvény alapján tíz évtől életfogytig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják a per fővádlottjait. Az elektroműszerész Binder kamaszkora óta kísérletezik nitroglicerinnel, ő készítette a robbanóleveleket. Radl szemelte ki a levélbombák címzettjeit, fogalmazta meg a tettet beismerő irományt. Radl, az osztrák újfasiszta mozgalom szellemi vezére azzal vált hírhedtté, hogy tagadta a náci haláltáborok létét, most viszont a börtönben Marx és Engels műveit olvassa. Elképzelhető, hogy a terror- cselekmény tárgyalása meglepetéseket is tartogat. Állítólag a mindeddig koronatanúnak számító, „kiugrott” német újfasiszta, Ingo Hasselbach megingott, és nem fog terhelő vallomást tenni. Miként a vád másik „nagyágyúja”, Alexander Wolfert sem, akit jó ideig gyanúsítottként kezeltek a nyomozó hatóságok. A vádlottak abban reménykednek: tanúk nélkül legfeljebb a tettek és az áldozatok beszélnek, és ez nem lesz elegendő az ítélethez. (kulcsár) |**|BERNER teljesítmény összeköt Szereléstechnikai eszközök forgalmazásában élen járó nemzetközi vállalatcsoport magyarországi tagja, gyorsan fejlődő hálózatába olyan fiatal, kreatív képviselőt (üzletkötőt) keres Bá'cs megye déli rés/ére, jármm es iiga/ulbu (helybeli lakosok jeleni kezesei varjuk) aki saját területén a Bemer üzleti céljainak megfelelően alakítja a cég piaci részesedését. Tevékenysége kiterjed ügyfeleink rendszeres látogatására és a lehetséges partnerek felkutatására. MUNKÁJÁT ELVÁRÁSAINK:- főállásban- korszerű (alap + jutalék) javadalmazási formában végzi- számára intenzív képzést és a továbbiakban szükséges szakmai segítséget biztosítunk.- középfokú végzettség- műszaki ismeretek és gyakorlat- a magas színtű feladatok ellátásához szükséges személyiségjegyek és szaktudás- saját gépkocsi, jogosítvány, telefon A fényképes pályázatokat az alábbi címre várjuk: Bemer Kft. 1097 Budapest, Táblás u. 34. Hírháttér Kompromisszumkeresés A történelmi tanulságok megértése és alkalmazása talán hozzásegíthet ahhoz, hogy a délszláv népek háborúja a katonaiakról végre a politikai-diplomáciai frontokra terelődjék át - vallja Richard Holbrooke amerikai helyettes külügyi államtitkár. Szakértők egyúttal megkülönböztetett hangsúllyal emlegetik a szerbek, horvátok, bosnyákok sajátos lélektanát. Azt tudniillik, hogy közös szláv vérük, rokon nyelvük és évezredes együttélésük ellenére merőben eltérő a kultúrájuk, éppúgy lehet forrása ellenségeskedésnek, mint véd- és dacszövetségnek. A kompromisszumkereső nyugati javaslatok, sőt immár azok moszkvai változatai szintén abból indulnak ki, hogy a cselekvést meghatározó nemzeti érdekek ezúttal szinte minden félben kizárólag szembenállást, gyanakvást, ellenséges érzületeket ébresztenek, miközben a volt Jugoszlávián belül jelenleg senki sem képes az akaratát másokra rákényszeríteni. Az elmúlt évek délszláv háborúsorozatának ugyanis (szerencsére) nincs győztese - a szerbek sem azok-, aki el tudná nyomni a többieket. Viszont (szintén szerencsére) lassan minden érdekelt megértheti: a vérontás folytatása nem hozhat megoldást. Sokak szándékai szerint most erre épülhet a délszláv kompromisz- szum: határozott és egyértelmű közös, külső akaratnak kell belső békét teremtenie szerbek, horvátok és bosnyákok között. De a lehetőség talán csak egyetlen történelmi pillanatra érvényes: ez a mostani béketeremtés tényleges hajtóereje. Kocsis Tamás Szabadulnának a szoknyavadász szenátortól Packwood pakolhat Az amerikai szenátus etikai bizottsága szerdán egyhangúan kezdeményezte, hogy zárják ki a honatyák közül Bob Packwood oregoni szenátort, aki ellen súlyos erkölcsi vádak merültek fel. A testület állásfoglalását még az egész szenátusnak jóvá kell hagynia. Ha ez megtörténik, Bob Packwood lesz az első szenátor, akit a polgárháború óta kizárnak a felsőházból. A republikánus Packwood a veterán honatyák közé tartozik, több mint két évtizede tagja a szenátusnak. Az ellene felhozott vádak szerint hivatalát egyebek közt arra használta fel, hogy szexuális ajánlatokkal halmozza el női beosztottjait. Az elutasításra erőszakoskodással válaszolt. Már tizenhét hölgy jelentkezett tanúnak: eskü alatt hajlandók vallani, hogy a férfi rendszeresen molesztálta őket. A szoknyavadász szenátor botrányos ügye kellemetlen fényt vet a patinás testületre, de különösen a republikánusokra. Számukra Bob Packwood esetleges kényszerű távozása politikailag is jelentős veszteség, hiszen a pénzügyi bizottság elnökeként fontos szerepet vállalt a költségvetési és adócsökkentési elképzelések kidolgozásában. A párt a jelek szerint mégis úgy vélte, jobb ha maga kezdeményezi a közvélemény szemében lejáratódott szenátora távozását. Megkönnyítette a nők polgári és politikai jogainak gyakorlását a Kelet-Közép-Európában végbement gyökeres társadalmi átalakulás. Esély nyílt arra, hogy az asszonyok valódi döntési pozíciókba kerülhessenek. A tényleges egyenjogúságot azonban mindinkább a gazdasági, szociális és kulturális jogok határozzák meg - jelentette ki csütörtökön Pekingben, a nők IV. világkonferenciáján elhangzott felszólalásában Kó- sáné Kovács Magda miniszter, a magyar küldöttség vezetője. A gálán tál gimnázium bezárását javasolja az oktatási tárcának a pozsonyi tanügyi igazgató. Miroslav Pius azzal indokolta felvetését, hogy a szülők tiltakozása és a tanári kar egységes kiállása miatt a magyar iskola nem tudja biztosítani a zavartalan oktatást. Válságos helyzetbe került a kassai Thália Színház, miután az egész évre rendelkezésre álló csaknem 5,7 millió koronából 4,1 milliót elköltött az esztendő első öt hónapjában - közölte csütörtöki kassai sajtó- tájékoztatóján Kolár Péter, a színház igazgatója. Elmondta, hogy a révkomáromi Jókai és a kassai Thália Színházat a jelenlegi állami támogatás kétszerese illetné meg. 8,7 milliárd dollárt lopott Szaddám Húszéin iraki elnök veje, mielőtt családjával együtt a múlt hónapban Jordániába szökött - állította Ahmed Húszéin Hudair iraki pénzügyminiszter. A politikus szerint az „áruló” távozása előtt hívta le a pénzt a bankokból, és jelentős mennyiségű aranyat is magával vitt. Kocsiba rejtett pokolgép robbant szerdán Algírban. A robbanás következtében 11 ember megsebesült. F € l H í V n s A Képcsarnok Rt. Igazgatósága (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1.) üzemeltetésbe adja a tulajdonát képező, alábbiakban felsorolt galériákat: Benczúr Gyula Terem Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 5. 189 m2 Aba-Novák Terem Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. 147 m2 Győri Bemutató Terem Győr, Bajcsy-Zs. út 6. 146 m2 Munkácsy Mihály Terem Békéscsaba, Andrássy út 29-30. 160,5 m2 Iványi Grünwald Terem Kecskemét, Petőfi S. u. 4. 181,4 m2 Dósi Huber Terem Veszprém, Kossuth L. u. 6. 64,2 m2 A meghirdetett üzletek mindegyike városközpontban helyezkedik el. A galéria jelenlegi tevékenységi köre: képző- és iparművészeti termékek forgalmazása. A tevékenységi kör bővíthető. Az üzemeltetésbe adás részletes feltételeiről az rt. titkárságán adnak tájékoztatást. Címe: 1051 Budapest V., Vörösmarty tér 1. Telefonszáma: 118-4380 A tájékoztató anyag a fenti címen vásárolható meg. Ára: 5.000 Ft + áfa A pályázat beadási határideje: a felhívás megjelenését követő 16. nap. A pályázat beadási helye: 1051 Budapest V., Vörösmarty tér 1. VII. 702. Az igazgatóság a beadott pályázatokat a határidőt követő 5 napon belül elbírálja és erről a pályázót értesíti, és egyben fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Budapest, 1995. szeptember 1. KÉPCSARNOK Rt. Igazgatósága