Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. szeptember 30., szombat Naptár Szeptember 30., szombat. Névnap: Jeromos. Névnapozóknak Jeromos: görög eredetű név, jelen­tése: szent nevű. Köszöntjük a név­napjukat ma ünneplő Becse, Hieronima, Honória, Honóri- usz, Örs, Viktor és Zsófia nevű olvasóinkat is! Évforduló E napon hunyt el 1918-ban Szabó Er­vin szociológus, könyvtárigazgató. Már egyetemista korában nemzetközi hírnévre tett szert statisztikai és könyv­tári témájú munkáival. 1911-től ő volt a Fővárosi Könyvtár igazgatója. Széles körű művelődési hálózatot szervezett, a könyvtárt, a könyvtári szolgáltatásokat igyekezett minél szélesebb néprétegek számára hozzá­férhetővé tenni. Elkötelezett marxista volt, elméleti-poli­tikai írásai külföldi folyóira­tokban is megjelentek. Ökumenikus naptár A katolikus liturgikus naptárban ma Szent Jeromos (Hierony­mus) áldozópapra, egyháztanítóra emlékeznek, aki 420-ban hunyt el. Ő fordí­totta Damazusz pápa megbí­zásából latinra a Bibliát (Vul­gata). Bibliamagyarázatai mi­att kapta az egyháztanító cí­met. Mi, hol, mikor? • Ma délelőtt 10-től, délután fél háromtól és vasárnap dél­előtt 10-től lesz kézműves-fog­lalkozás gyerekeknek a kecs­keméti Szórakaténusz Játék­házban. • Vasárnap este 18 órakor a kecskeméti evangéli­kus templomban a zenei világ­nap tiszteletére rendeznek kon­certet, amelyen az ARS NOVA Énekegyüttes is közreműködik. • Szintén a zenei világnap tisz­teletére rendeznek október 2- án, este 7-től hangversenyt a kecskeméti Kodály-iskolában. • A kecskeméti Népi Ipar- művészeti Múzeumban ma 14.30-tól lesz kézműves-fog­lalkozás. • Vasárnap 10-kor és este 6-kor, hétfőn este 6-kor lesz bemutató előadás a kecs­keméti planetáriumban. A kecskeméti Fotográfiai Múzeumban hétfőn délután 4-kor nyitják meg Zoltán Nagy fotóművész kiállítását. A tárlat, amely az Üzenet délről címet viseli, a fotográfus 1967 és 1995 között készült képeiből mutat be nyolcvanat. Felvételünk a kiállított fotók egyike. Böngészők a bácskai földeken Baja és Bácsalmás között zsá­kos idős emberek járják regge­lenként a dinnye- és kukorica­földeket. A javarészt nyugdíjas volt téesztagok délig összegyűj­tik az éretlen görögdinnyét, a lepotyogott kukoricacsöveket. Az utak mentén idős asszonyok sepregetik össze a teherautók rakodóteréből kiszóródott ga­bonát. - Ma egy, tegnap két zsákot raktam meg. Változó a szerencse, de mindenképpen megéri. Kell a búza meg a kuko­rica a disznóknak és a tyúkok­nak, aranyoskám. Dehogy va­gyunk mi a téesz emberei. Azok • nem törődnek az ilyen aprósá­gokkal. A dinnye egy részét be­savanyítjuk. Eltesszük télire. A többit feletetjük a hízókkal. A baromfi is szívesen csipeget a dinnye zöldjéből. Csak a héját vetjük a szemétdombra - vallja egy idős tanyai asszony. Nem szégyen a munka - mondják a böngészők. Ha már a szállítók ilyen hanyagul bánnak a rako­mánnyal, többet raknak fel a kelleténél és nem tesznek pony­vát se alá, se fölé, inkább a rá­szorulók vigyék el a hasznot, mint a pockok. K. L. Honvéd kulturális egyesület Baján A Magyar Honvédségnél tör­ténő átalakulások sajnálatos módon előhozzák az általuk működtetett kulturális intézmé­nyek szervezeti változásait is. Elsősorban pénzügyi megfonto­lások vezetik ezt a folyamatot. A bajai helyőrségi klub még jól tartja magát, és népszerű ren­dezvényeivel nemcsak a hon­védségi alkalmazottak, hanem a város civil lakosságának kultu­rális igényeit is jól célozza meg. Az intézmény vezetése a he­lyi parancsnoksággal egyetér­tésben mégis úgy döntött, hogy elébe megy a dolgoknak, és megalakítja a Dunatáj Honvéd Kulturális Egyesületet. Az ala­kuló ülésre szerdán (október 4- én) 16 órakor kerül sor a klub nagytermében. A jövőbeni mű­ködésről Menczer György igazgató azt reméli, hogy a honvédség továbbra is igényli és megvásárolja a kulturális szolgáltatásokat, ami jelenleg eléri az évi 2 millió forintot. Nemcsak katonákat, hanem a civil lakosság minden szférájá­ból várnak tagokat az új egye­sületbe, melyet majd egy hétfős választmány igazgatna. Évi ezer forintos tagdíjat ajánlanak, nyugdíjasoknak pedig csupán 200 forintot. Mindezért több ingyenes szolgáltatással és kedvezményes belépőjegyekkel állnak majd rendelkezésre. Azt remélik, hogy az egyesü­let által működtetett intézmény még közelebb tudja hozni a kul­turális értékeket Baján. Papp Zoltán Hogyan védekezzünk a betörők ellen? Főként a vagyonvédelemről esett szó a megyei bűnmegelő­zési tanácsadó klub csütörtöki ülésén. A vita résztvevői szak­értők voltak: ügyészek, rend­őrök, vagyonvédelemmel fog­lalkozó vállalkozók, ifjúságvé­delmi szakemberek. A téma ak­tualitása tagadhatatlan, hiszen Bács-Kiskunban - és főként Kecskeméten - növekedett az ilyen bűncselekmények száma. Egyre több autót lopnak el, és hiába csuknak be újabb és újabb lakásbetörő bandát, min­dig alakul helyette másik. A klub ülésén felvetődött, hogy a közvélemény igen tájékozatlan a korszerű vagyonvédelmi megoldásokról. A rendőrség bűnmegelőzési szolgálata ezért újra vagyonvédelmi napokat szervez Kecskeméten. Az ok­tóber 17-19. között tervezett kiállítást - mint tavaly - a fő- kapitányságon tartják. Ezúttal is szakemberek ismertetik majd az érdeklődőkkel a legújabb vagyonvédelmi megoldásokat. Most már csak arra van szükség - jegyezte meg csütörtökön az egyik klubtag -, hogy ne csu­pán a bűnözők, hanem a polgá­rok is érdeklődjenek az ingye­nes, az érdekeiket szolgáló tá­jékoztatókon. N. N. M. Balesetek, Bűnügyek Öt tragédia A rendőrség budapesti sajtó- központjától pénteken reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 45 baleset járt szemé­lyi sérüléssel. Ezek közül öt eset végződött halállal, 22 helyszín­ről súlyosan és 18-ról könnyeb­ben sérült személyeket szállítot­tak kórházba a mentők. Szarvtolvaj Egy tiszakécskei hétvégi házba törtek be a napokban. A nagy­kőrösi károsult szerint parabo­laantenna és szarvasagancs-tró- fea tűnt el. A kár 100 ezer forint. Százezrek a szekrényben Egy kiskunhalasi lakásban meglehetősen szép summát ta­lált a tolvaj. Bejutva az ott­honba a szekrényben tartott le­mezkazettát vitte el, amiben éppen hétszázezer forint volt. A károsult egyébként 80 éves ember. Más szüretelt Egyre többször fordul elő, hogy nem a gazda szüretel a gyümöl­csösben. A legutóbbi eset Kun- fehértó külterületén történt, és egy kiskunhalasi férfi a káro­sult. Az almásából 150 ezer fo­rintra becsült almát szedett le az ismeretlen tettes. Nyitott £ytó, csukott fülek A kecskeméti piaccsamok mel­lett parkolt az a nagyvonalú ká­rosult, aki úgy gondolta, hogy felesleges lezárni a Mercedesét. A tolvaj is úgy vélte, és kie­melte bentről az ott lévő Pana­sonic rádiótelefont. Most már a rendőrség kutathat a tettes után, aki 95 ezer forintos bevételre tett szert néhány másodperc alatt. Egyébként átlagosan csak naponta egyszer írjuk meg: soha ne hagyják nyitva az őri­zetlen kocsi ajtaját. Van, akik­nek hiába szólunk... Diszkótok^ Kiskunfélegyházán a Gorkij ut­cában lévő diszkóból jeleztek bűncselekményt. A feljelentés szerint 134 ezer forintot ért az az akusztikus berendezés, ami­nek lába kelt. Szándékos tűz Még augusztus 23-án éjjel volt tűz egy petőfiszállási libaho- dályban. (Az esetről rövid hír­ben számoltunk be akkor.) A kár 200 ezer forint. Mostan­ra elkészült a szakvélemény: szándékos gyújtogatás történt. A rendőrség nyomozást kezdett a tettes után. Kibontott fal Egy ladánybenei tanyán egy­szerűen kibontotta a falat a be­törő. Festékeket, szerszámokat, használati tárgyakat pakolt ösz- sze: a kár 60 ezer forint. Pénzespostás A főváros IX. kerületében a Dési Huber utca egyik lakóhá­zának lépcsőházában két férfi megtámadta a pénzespostást. Dezodorral szembefújták, majd pénzestárcáját elvették. Az anyagi kár tetemes. Álarcos rablók A Heves megyei Gyöngyös- solymosoii szerdán éjjel négy álarcos férfi betört Sz. Károly családi házába, pisztollyal megfenyegette a ház lakóit, majd 440 ezer forintot vitt el. Nézőpont Elegünk van, melegünk nem lesz Pásztor Erzsébet írása A fűtőolajjal csak a baj van. Illetve nem mindenkinek jelent bajt, csak annak, aki fűtésre szeretné használni. Azok, akik szőkítették, üzleteltek a jegyekkel, ma már gazdag emberek. Tavaly már csak jegyre lehetett vásárolni fűtőolajat. Ha valaki megvette a hto-t a szezon elején, akkor azért, ha a vámosok jegyet találtak nála, akkor azért büntették meg. Mondván, hogy sokat igényelt, mert a lakása nem 1,80-as belmagasságú, csak 1,75-ös, és merészelt jegyet kérni a kisszobára is. Most már nem kell jegy, hogy ne legyen szőkítés - nyugtatta meg kormányunk az embereket, amikor a gázolaj szintjére emelték a fűtőolaj árát. Támogatást kap mindenki, aki rászo­rul. Ez igaz is, de mennyit? A pénz már ott van az önkormányzatoknál. Csak nem tudnak vele mit kezdeni. No nem azért, mert nincs igénylő. Azért, mert annyi van, hogy csak morzsák jutnak a rászorulóknak. Nem irigylem a hivatalok ügyintézőit, akiknek ugyancsak me­legük lesz, amikor a kérelmek elbírálása után értesítik mond­juk a Kovács családot, hogy az évi százezer forintos fűtési költségre háromezer forintos támogatást kaphatnak. De a Szabó család is meg fog lepődni, ha fűtéskorszerűsítéshez kéri a hozzájárulást, és a kétszázezer forintos költségből csu­dán tízezret vállal magára az állam. De mit tegyenek azok a családok, akiknek nem áll módjában átállni például a gázfűtésre? Megyénkben még sok olyan tele­pülés van, ahol nincs gázvezeték, a kistartályos rendszer be­vezetése pedig manapság megfizethetetlen. Talán nem viselte volna meg a minisztérium illetékeseit, ha a keret elosztásánál kicsit gondolkodtak volna, és nem a jól be­vált fejkvótarendszert használják. A vám- és pénzügyőrségtől elkérhető tavalyi jegykiutalások alapján talán igazságosabb lehetett volna a településenkénti elosztás. Az emberek most viszik a kérvényeket a polgármesteri hiva­talba, és reménykednek. Nem sokáig, mert hamar megtudják, mire számíthatnak. Sokan ott helyben eltépik a kérvényt. Elegük van, melegük viszont nem lesz. az Ön otthonában Tolóajtós gardróbszekrények: 2 szem. heverők, fotelágyak, franciaágyak Sifnfolf Kecskemét, Halasi út 14. je, J ™ b «• (Délröviköt-udvar) B II f Of P O' IV- , H‘p 9‘17: Szo: 9-'2 (76261) Vásárfia a javából! Most rendkívüli kedvezménnyel kínáljuk a Volkswagen és Audi típusok legjavát az Automobil '95 kiállítás alkalmából. Vásárfia vállalkozóknak, Volkswagen Joker haszonjárművek 1.199.000 Ft-tól* Volkswagen Transporter 3.053.000 Ft helyett 2.399.000 Ft* ...családoknak, Volkswagen Rabbit bevezető áron: 1.990.000 Ft ...hölgyeknek, fiataloknak, Volkswagen Polo 45 1.644.000 Ft helyett 1.450.000 Ft ...menedzsereknek Audi A4 1.6 100 LE 4.1Ö9.000 Ft helyett 3.990.000 Ft Audi A4 1.8 125 LE 5.447.000 Ft helyett 4.990.000 Ft (*Az árak az ÁFA összegét nem tartalmazzák) Kamatmentes részlet már 50 % előleg befizetéssel. Várjuk márkakereskedésünkben! Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 06-76-486-001,486-002 Fax: 76-486-003 Schmidt Kft. Baja, Ipartelepi út Tel.:06-79-421-945.422-543 AUOI Fax: 79-422-543

Next

/
Thumbnails
Contents