Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-29 / 229. szám

Borongós, hűvös idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Észak, északnyugat felől több hul­lámban a korábbinál jóval hidegebb levegő érkezik térségünkbe. A vál­tozást okozó ffontzóna ma az ország nagy részén még gyakran erősen felhős, borús időt okoz, hatására többfelé lehet eső, zápor. Az északi, északnyugati országrészben azonban már időnként felszakadozik a felhő­zet, és némi napsütés is lehet. Gyakran lesz élénk a többnyire északi szél, néha erős, helyenként viharos lökések kísérik. Igen hűvös időre van kilátás, a kora délutáni órákban is csak 10, 15 fok között alakul a hő­mérséklet, ami jócskán - mintegy 5, 10 fokkal - elmarad a szeptember vé- gének megfelelő sokévi átlagtól.______ ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE A korábbiaknál jóval hűvösebb időt és még ma is többfelé esőket, záporokat okoz egy lassan kelet felé húzódó hidegfront. Csak kevés helyen süt ki hosszabb-rövidebb időre a nap. A többnyire északi, északnyugati szél gyakran élénk, időnként erős lesz, néhol viharos lökések is kísérhetik. Napközben alig emelkedik a hőmér­séklet, kora délután is csak 12, 14 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 16 Velencei-tó: Tisza-tó: 17 Fertő-tó: Tisza: 13-16 Duna: C 16 16 14-16 °c °c Szolnok: 13 Kecskemét: 13 Jászberény: 12 Baja: 14 Tiszafüred: 12 Kiskőrös: 14 Martfű: 13 Kiskunhalas: 14 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 45-65 Velencei-tó: 40-60 Tisza-tó: 40-60 Fertő-tó: 45-65 Szolnok: 35-55 Kecskemét: 30-50 Jászberény: 40-60 Baja: 35-55 Tiszafüred: 35-60 Kiskőrös: 35-50 Martfű: 35-55 Kiskunhalas: 30-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Agrometeorológia: Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Szembeautózott a vonattal Medveepehólyagból bájital Szeptember 29., péntek Napkelte: 5 óra 29 perckor Napnyugta: 17 óra 29 perckor Holdkelte: 11 óra 00 perckor Holdnyugta: 20 óra 31 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 325 cm, 29% volt. A Tisza Szolnoknál -86 cm, 16%, Csongrádnál pedig -54 cm, 22% magas volt. Közlekedés Ma reggel fél 9 és 10 óra között indőnként teljes szélességében lezárják az 52-es főút 58-60. km-szelvényét (Duna-híd). Folytatódik az aszfaltozás az 55-ös főút 87-93. kilométere között. Jelzőőrös forgalomirá­nyításra, sebességkorlátozásra és félpályás útszűkületre szá­mítsanak. Traffipax Ma délelőtt Kiskunhalas lakott területén és Bátmonostoron, délután Kecskemét lakott terü­letén és Baján számíthatnak ra­darellenőrzésre. Elsősegély-tanfolyam gépkocsivezetőknek Hétfőn, október 2-án délután 4 órakor újabb elsősegélynyújtó tanfolyam indul Kiskunfélegy­házán. A város és a vonzás- körzetéhez tartozó települések polgárai számára szervezett tanfolyamnak a helyi vöröske­reszt Jókai utca 1. szám alatti helyisége ad otthont. Jelentke­zés hétfőn délután a helyszínen. Televízió és gázpalack Megérkezett az ősz, ismét egyre több a tanyabetörés. Szeptember 21-én észlelte egy kiskunfélegyházi (selymesi) ta­nyatulajdonos, hogy távollété­ben betörtek a tanyájára. Egy televíziót és egy gázpalackot vittek el a betörők. A kár mint­egy 13 ezer 500 forint. A rend­őrség nyomozást rendelt el a tettesek kézrekerítésére. Állati tárlat Dávodon A vadászati szezonhoz illő képzőművészeti kiállítással várja vendégeit a dávodi For­tuna Hotel, mely a napokban nyílt meg. Két bajai grafikus- művész, Nemes István és Szar­vas Pongrác tárlata látható. A bemutatott akvarellek, ceruza­rajzok és pasztellek túlnyomó többsége állatábrázolás. Ez a szállodában megrendezett első képzőművészeti kiállítás. Különös baleset történt szerdán nem sokkal éjfél előtt Szombat­hely külterületén: egy feltehe­tően részeg autós ráhajtott a vas­úti sínekre és szembeautózott a Celldömölkre tartó vonattal. A 86-os főút Zanati úti részén a fénysorompóval védett vasúti kereszteződésnél a tilos jelzés el­lenére a sínekre hajtott VW Golf típusú gépkocsijával a 26 éves P. I. A sínekre érve balra fordult, majd a talpfákon haladva szem­beindult a vonattal. Az esetet többen látták, s még az ütközés előtt ki tudták ráncigálni a felelőtlen embert kocsijából, amelybe nem sokkal később be­leütközött, s mintegy 100 méte­ren tolt maga előtt a mozdony. Ünnepelni hívják a nyugdíjasokat Ma délután 15 órától rendezik meg a bajai pártok háza dísz­termében az idősek világnapja alkalmából tartandó ünnepsé­get. A másfél órás kulturális programra és az azt követő fo­gadásra a helyi nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete vár minden időskorút - tudtuk meg Marton Imre elnöktől. Az ün­nepi beszédet Széli Péter pol­gármester tartja. Lőszeresládák a bajai fatelepen Baján, a Béfa Dömötör utcai fa­telepén a múlt héten árokásás közben találtak rá a munkások két, a második világháborúból visszamaradt lőszeresládára. Az esetet jelentették a bajai rendőrkapitányságon. A tűzsze­részek megvizsgálták a ládák tartalmát, melyekből 800 darab éles géppuskalőszer került elő. A veszélyes lövedékeket a szakemberek megsemmisítésre elszállították Bajáról. Fütéstámogatás A mélykúti önkormányzathoz október 20-áig lehet benyújtani a tüzelőolaj-támogatás iránti ké­relmeket. A hivatal kimutatásai szerint háromszáz lakást fűtenek hto-val. A kérelmek beérkezése után helyszíni szemlén fognak meggyőződni az igények jogos­ságáról. A támogatás megítélése az egy főre jutó jövedelem sze­rint történik majd. Nagy mennyiségű medve- epehólyag-szállítmányt fog­laltak le alaszkai vámosok az anchorage-i repülőté­ren. A valószínűleg orosz bamamedvékből származó szerveket rénszarvasagan­csokkal együtt csempész­ték. A különleges szállít­Ez a gyönyörű hongkongi modell egy százhúsz karátos nyakláncot visel a Sot­heby’s aukcióján. Új tulaj­mány Oroszországból érke­zett és minden valószínűség szerint Los Angeles felé tartott. A szárított rénszar­vasagancs és medveepehó­lyag az ázsiai hagyomá­nyok szerint különleges gyógyító és a szexuális vá­gyakat fokozó erővel bír. donosa 570 ezer dollárt fize­tett érte. Eddig ez a legdrá­gább nyugati ékszer, amit Ázsiában valaha is eladtak. Új vörösréz borítást kapott a közelmúltban a jánoshalmi Szent Anna-templom tornya. Ezzel egy időben a templom te­tőszerkezetét is felújították. A költségek felét az érseki hiva­tal, felét az egyházközség és az önkormányzat finanszírozta, de külföldi adományok és másfél millió forint értékű társa­dalmi munka is enyhített a költségeken. fotó: gaál Béla "DOLGOZÓK ÖNÁLLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA A LAKITELEKI NÉPFŐISKOLÁN" A kecskeméti Németh László Dolgozók önálló Gimnáziuma és Szakközépiskolájának kihelyezett tagozata indul a lakiteleki Népfőiskolán. A jelentkezés feltétele: bármilyen szakmunkás-bizonyítvány. Jelentkezési határidő: október 5. Tandíj: 1.000 Ft/hó, mely összeg havonta fizethető. A második évtől a tandíj a tanulmányi eredménytől függő. A képzés 3 éves időtartamú. Jelentkezni lehet: liiü Lévai Jánosné Népfőiskola Alapítvány —6055 Lakite|ek Felsőalpár 3. Tel.: 76/342-182 . (75950) ríPfOlé-KOI.A .\|..\PÍT\ QUASAR-COM Telefonhálózatok tervezése, felújítása. Új alközpontok felszerelése, számítógépes tarifáló rendszerek. Tel./fax: 76/476-300 Tel: 76/328-766/100 Kecskemét, Deák F. tér 5. PETŐFI NÉPE A telefonjait is a QUASAR-COM telefonszerviz tartja karban, («azzi Százhúsz karátos nyakék Tenyérben elfér, mégis félmilliót ér. FEB-REUTERS Állati Két víziló beszélget az ál­latkert medencéjében:- Tegnap az ápoló csú­nyán összeszidott.- Na, és mit csináltál?- Mit? Hát lenyeltem... Máról holnapra express? aprolwPeiesek 10 db fekete holstein-fríz tehén eladd. Érd.: Kecel, Rákóczi u. 24-26. Tel.: 78/321-225 120 m3-hez tartózd új hűtőmotor tartozé­kokkal, garanciával, és 3000 db új B5 fare­kesz eladd. Érd.: 06-60-385-682 tel. 1990-es Simson robogó eladó. Érdeklődni: 76/493-722. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 92,47 Osztrák schilling 13,15 USA-dollár 133,07 ECU (Európai Unió) 172,02 1992-es 124/200 D feketemetál, 5 sebes- séges Mercedes eladó. T.: 79/321-491 2 db VW Transporter platós 83. óvj. 390 E- 420 E Ft-ig eladó. 78/321-597. 300 hl fehér óbor eladó. Érd.: 78/381-161 tel., egész nap. 80-as MTZ 3,5 tonnás billenős pótkocsival eladó. Érdeklődni: 79/352-781. 87-es évjáratú 120 L Skoda friss műszaki­val eladó. 79/321-167. Kecskemét, Kéttemplom köz 3. A boltban 10%-kal olcsóbban vásárolhatnak a PETŐFI NÉPE előfizetői az előfizetői kártyával. (73010) A Petó'fl Népe terjesztésére keresek Kis­kunfélegyháza területére olyan, megbíz­ható, korán kelő, pontos munkatársat, aki vállalja a lap eljuttatását az előfizetőkhöz. Jelentkezni lehet személyesen: Kiskunfél­egyháza, Alpári u. 44. Tel.: 06-20/444-594 AFRIKAI HAJFONÁS (férfiaknak is). Beje­lentkezés a 76/321-994 telefonon. Audi 80-as TD 85-ös eladó. Érd.: 06- 60/301-590. AUDI 100-as CD injektoros, gázüzemű, 83- as évjáratú, metálzöld, extrákkal, megkí­mélt állapotban eladd. T.: 06-60/305-349 Audi 80 1,6 TD 1986-os friss műszakival, klímával, centrálzárral eladó. Tel.: 77/381- 315 B, C kát. jogosítvánnyal sofőri állást kere­sek. Heibl Csaba Császártöltés, Dózsa 24. BINGO HÍREKI Értesítjük játékosainkat, hogy minden szombaton 22-24 óra között egy játékban kijátsszuk az extra blngd ösz- szegét. A nyeremény minimum 100.000 Ft. A hét minden napján nagy nyereményekkel várjuk játékosainkat. Legyen Ön a nyerői Kmét, Akadémia krt. 19. BMW 325 TD. 1993. 10. havi, grafitmetál, sok extrával eladó. Irányár: 4,3 millió. T.: 06-30/451-208 Baján, forgalmas helyen, 233 m2 üzlethe­lyiség eladó. Megosztva is. Érd.: 79/325- 687, este. Bőr ülőgarnitúra nagy kedvezménnyel el­adó. Kalocsa, Malatin tér 4. Csak szombat 9-14, és vasárnap 9-12-ig. Citromsav a RUBINTA szörpüzemnél a legolcsóbban, 259 Ft/kg. MINORB Kft. Ke­cel, Soltvadkerti u. 84. Tel.: 78/321-133 E-512-es kombájn eladó kukoricaadapter­rel. 250-es Rába-csere érdekel. Érd.: 06- 30/530-039-es tel. Eladó 2.000 db vályog, 12 Ft/db. Tel.: 76/471-132 Eladó 2 db 10 hl-es, bor tárolására alkal­mas rozsdamentes acéltartály. Érd.: 76/479-502. Eladó 9 hónapos magyartarka vemhes üsző. Felsőszentiván, Hunyadi u. 25. Tel.: 79/352-875 Eladó Claas Matador kombájn 2,7 m vágó­asztallal, hideg vizes sterimob, IFA V-50- LA típusú önkerekes + csörlő fix platós 10 éves új állapotú (9000 km). Érdeklődni: 06- 60/381-815-ös telefonon. Felhívási Kollégánk, a Mai Nap napilap tu­dósítója (a bajai szerb önkormányzat el­nöke) két héttel ezelőtt, pénteken, a bajai 51-es főút-Kossuth utca sarkán elhagyta a névjegykártyatartóját. Kéri a becsületes megtalálót, jutalom ellenében adja le a Baja, Mártonszállási út 3. sz. alá. Köszö­nettel. FIAT Ducato totálkáros, 82. évj. érvényes műszakival, egyben vagy alkatrészként el­adó. 06-60/385-825. Ford Transit 2,5D tgk. eladó. Érd.: 06- 30/434-616. Szia megoldható. Fékes szgk.-utánfutó eladó. Ár: 80 E Ft. 79/321-167 (0 km-es) FÉLÁRON szezon előtti DZSEKI- és KA­BÁTVÁSÁR rövid és hosszú fazonban. ÉVA-ÁDÁM Divatház Kmét, Bethlen krt. 12/A Fűtés-, gázszerelőt felveszek. Bérezés: megegyezés szerint. Tel,: 06-30/437-817, 06-60/389-798 Hosszú platós IFA 10 éves, 9 hónap mű­szakival eladó. 06-60/302-168. IFA L60 pótkocsival eladó. Telefon: 06- 30/432-472. IH 6,2-es nehéz tárcsa eladó. Kecel, Vasút u. 71. Jó minőségű, kb. 250 q Sárfehér szőlő el­adó. Irányár: 36 Ft/kg. Érdeklődni: 06-76- 376-210,14 őrá után. Kecskeméten 220 n-ől hobbi, kis épülettel eladő. T.: 76/478-079 Keresünk kecskeméti fiatal, érettségi­zett műszaki eladót, idényjelleggel. Érdek­lődni: Szigma Blikk Műszaki-Papír Áruház Kecskemét, Rákóczi út 4. Telefon: 76/328- 394 Kecskemét, Petőfi S. u. 7. sz. VI. em., körerkélyes, hideg-meleg vízőrás, telefo­nos lakás (külön fürdőszoba, WC, spejz) eladd. Irányár: 2.150.000 Ft. Érdeklődni: 76/483-581; 76/362-191 telefonokon, 18 óra után. Lada 1200 78-as évjáratú, lejárt műszaki­val eladó. Kunbaja, Zalka u. 18., Újhegyi. Lakástextil-kereskedésben jártas férfi munkaerőt azonnal alkalmaznánk. Jelent­kezés: Kecskemét, Nagykőrösi u. 7. üzlet­ben. Szekszárdi borvidéken - Nagyderog - 4000 hl-es töltőképes borpince extra környezet­ben eladől Telefon, ipari áram van. Érd.: 78/311-367, este. Menedzsertfpusú vezetőt keresek. Tel 76/490-897 Opel Kadett 1,6 D kombi 85. évj. személy gépkocsi friss műszakival, reális áron el adó. Ugyanitt Ford Transit 89. évj. 2,5 D I személyes, szervizkönyves mikrobusz új szerű állapotban eladó. Tel,: 06-60/381 306 Platós UAZ eladó, v. fejőstehénre, ill. ga bonára cserélhető. Érd.: Kalocsa, Diófa u 7. Platós UAZ eladó. I.ár: 165 E Ft. Érd.: Ke cél, Május 1. tér 2. Renault Express 1,9 D, 92-es, fehér eladó Érd.: 06-60-389-585. Soltvadkerti lakosú, hivatásos, gyakorlott sofőrt azonnal felveszek. Telefon: 78/381- 316 Tanya eladő szép környezetben, Kunada- cson, kövesút mellett. Villany van. Érd.: 76/353-253. Trabant 7,5 éves eladó. Telefon: 06- 30/453-100 VW Golf 1,6 85 évj. 520 E Ft-ért, VW Pas­sat 1,6 B friss műszaki 81. évj. 240 E Ft, Ford Escort 1,3 B 84. évj. 300 E Ft el­adó. Érdeklődni: Kecel, Diesel Szerviz, Vágóhíd u. 17. Telefon: 06-78/321-944/13 mellék. VW Golt D; 89-es évj. eladó. Érd.: 06- 30/436-524-és telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents