Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-27 / 227. szám
1995. szeptember 27., szerda Megyei Körkép 3. oldal Jakabszálláson szívesen befogadnák a kecskeméti állatokat Megmarad-e a vadaskert? Mint az köztudott, nem dőlt még el a kecskeméti vadaskert sorsa. Megy, vagy nem a csalá- nosi parkerdőbe? Mindenesetre amíg az illetékesek csak beszélnek az egészről, addig mások megoldásokat ajánlanak. Csak el kellene már fogadni valamelyiket. Ugyanis információink szerint a huzavona óta legalább húszán tettek különféle észrevételeket, tippeket az állatok megmentése érdekében. Tegnap például a kecskeméti Nedelkovics Antal a szerkesztőségnek is megerősítette azt a felajánlását, miszerint a Jakab- szállás határában lévő birtokán akkora területet ad a vadaspark számára, amekkorát az abban élők kényelme megkövetel. Ad, azaz térítésmentesen, korlátlan ideig használatra átad. Hogy félreértés ne essék, azonnal hozzátette, ő nem akar állatkertet működtetni, pusztán „csak” szereti az állatokat. Erről egyébként mindazok meggyőződhetnek, akik ellátogatnak a Nedel-Markethez. Az önzetlen felajánló még érvelt is ötlete mellett:- Itt megy a bugaci turizmus jelentős része, s a kisvasút sincs messze. Még pihenőparkokat is lehet körülötte létesíteni. A Jövő év végéig eldől, mi lesz a ragadozó madár sorsa. környezet ideális, mi több az állatok takarmányszükségletének jó része a közelben megtermelhető. Ötletemet a jakabszállási polgármester, Szabó Mihály szintén támogatja. Arról már nem is beszélve, hogy ezen a vidéken szeretik az állatokat, hiszen szinte mindenki jószággal foglalkozik. A vadaspark infrastruktúrája talán könnyebben megoldható ezen a birtokon, mint a csalánosi erdőben. P. S. Tiltakoztak a Szent István-város lakói Lakóövezet vagy ipartelep? Szinte csak a Szent István-váro- siak tettek fel kérdéseket a tegnapi kecskeméti lakossági fórumon. Ez érthető is, mert a rendezési terv módosításának hét pontja közül ez érinti a legtöbb kecskeméti polgárt. A kérdés az, hogy iparterületté nyilvánítsák- e a területet, vagy feloldják az érvényes építési tilalmat? Mint Szilberhom Erzsébet, a rendezési terv módosítójának előadója a lakókkal is közölte, mindkét megoldás mellett számos érv és ellenérv szól. Az itt lakók véleménye mindenesetre egyértelműen az volt, hogy ide nem érdemes ipart telepíteni, már csak az utak botrányos állaGáz a Malom utcában Tizenhárom magán- és nyolc önkormányzati tulajdonban lévő telket érint a gázvezeték építése a majsai Malom utcában. Az ön- kormányzati telkek ára a vezetés után 30 ezer forinttal drágult. Kicsi a vetőmagkínálat (Folytatás az 1. oldalról) Mike István gazdajegyző szerint az idei aratás után csak a felvásárlók jártak jól, hiszen egy-két hónapos tárolás után több száz forintos hasznot tudnak zsebre tenni mázsánként. Éppen ezért, mint ahogy máshol is csinálják ezt, célszerű lenne a haszon egy részét visz- szajuttatni a termelőknek, ezzel is biztatva őket tevékenységük folytatására. Ezt egyébként a kamara is támogathatná. A gazdajegyző arról is szólt, hogy az aszálykárok felmérésekor azok a gazdák járnak jól, akik rosszul gazdálkodnak, mert a bázisévek termésátlagához viszonyítva kevesebb a termésük, így több pénzt kapnak, mint a művelési szabályokat betartok, holott az aszály mindenhol egyformán tarolt. Ezt a visszásságot ideje lenne felszámolni az illetékes minisztériumoknak. Papp Zoltán Komfortos hajléktalanszálló A hajléktalanok szállójában tett látogatást Széli Péter, Baja polgármestere az alapellátó igazgatójával, dr. Szabó Győzővel. A polgármester kérdésünkre elmondta, hogy ami a körülményeket illeti, sok középiskolai kollégium megirigyelhetné a szobák berendezését. Egy esetleges vajdasági menekültáradat esetén pedig alkalmas az emberek ideiglenes elszállásolására. A hideg idő közeledtével egyébként ügy tűnik, hogy a 20 férőhely teljesen ki lesz használva. Dr. Géczy Imréné, a családsegítő vezetője azonban hozzátette, hogy a vasútállomás így is megtelik várhatóan. Néhányan ugyanis képtelenek a házirend betartására, inkább a „szabad” életet választják. Középpontban a paprika Idén a Paprika Terméktanács több helyszínen és időpontban szervezett szakmai konzultációkat. Hasonlóan a korábbi évekhez idén is Szelíden, a KAGE üdülője zárta a programok sorát, ahol tíz neves - már különböző versenyeken bizonyított - halfőző mérte össze szakmai tudását. Nehéz dolga volt a háromfős bírálóbizottságnak, különösen Kalla Kálmánnak, a Gundel étterem főséfjének, aki mint zsűrielnök először vett részt ilyen jellegű munkában. Meglepődve tapasztalta, hogy hasonló módszerrel, de a versenyzők saját fűszereivel készült ételek tíz különféle ízt és minőséget eredményeztek, melyek között csupán árnyalatnyi különbségek döntötték el a végső sorrendet: 1. Palotai Péter (Dusnok), 2. Király Sándor (Nagybaracska), 3. Tóth János (Kiskőrös). Sok ezer látogató a Sárfehér-napokon Gazdasarok Az őszi káposztarepce időszerű növényvédelme Az elmúlt évekhez képest az idei őszön megyeszerte emelkedett az őszi káposztarepce vetésterülete. Belekezdtek a repce termesztésébe olyanok is, akik kevésbé ismerik a növényi károsító rovarok illetve növényi betegségek fajait, amelyek a termesztés során sok gondot okozhatnak. Felhívásunkban most három kártevőre hívjuk fel a figyelmet, amelyek a fiatal kelő illetve pár leveles növényt kipusztíthatják védekezés nélkül. Elsősorban a repcebolha veszélyességét emelnénk ki, amely a szikleveleket illetve az első lombleveleket olyan súlyosan kilyuggathatja (tömeges létszám esetén), hogy a vetés kipusztul a kártételétől. Másik nagy korai kártevő a repcedarázs álhemyója, amely sötét színű (könnyen megtalálható) és a levelek lyuggatásával, majd a teljes lerágásával szinte eltünteti a növényt a talajról. Harmadik őszi kártevőnek a mezei pockot soroljuk be, amely előszeretettel keresi fel a fiatal növényeket az árokpartokról, vagy az olyan fertőzött táblákról, ahonnét a növényeket betakarították (kukorica, napraforgó, később cukorrépa). A kártevők elpusztítására használt készítményeknél az előírt óvó rendszabályok betartása kötelező! Bács-Kiskun megyei NTÁ, Kecskemét Nem nö tovább a hízó ára A hízósertés árnövekedése-miután elérte a kilónkénti kétszáz forintot - lelassult. A múlt héten Mélykúton bruttó kétszáz forintért vásárolták fel a vágósertést, a nagy súlyú jószágokat 180 forintos bruttó áron szállították el. Az árak még emelkedhetnek, de már sokkal lassabb ütemben, mint az elmúlt időszakban, de a kismértékű csökkenés sem kizárt. A termelők szerint még ez az ár sem tartalmazza a tisztes nyereséget. A választási malac ára tartja magát, 5-7 ezer forint között lehet kapni. Nagyobb tételt viszont nem vásárol szinte senki. Bácska-szerte inkább csak a családi hűtőládába való egy-két malacot vásárolják a malacpiacokon. A kocatartó gazdák viszont keveslik a malac árát, ugyanis annak tartási és nevelési költsége körülbelül háromszorosa a hízóénak, ára viszont jelenleg csak kétszeres.- pásztor A Sárfehér-napok szüreti felvonulásán a kocsikról mustot is osztottak a közönségnek. Háromnapos ünnep volt a hét végén Izsákon. Az ötvenkilenc éves Sárfehér-napok rendezvényei mindig sok látogatót vonzanak, ám az idei forgatagot nézve talán a mostani érdeklődés minden eddigit felülmúlt. A községközpontban színes műsorok, bemutatók, kiállítások és száiptálán szórakozási lehetőség várta a látogatókat, a fogathajtó pályán pedig a III. Sárfehér Fogathajtó Kupa versenyei gyönyörködtették a sportág kedvelőit. A rendezvénysorozat megnyitóján Marosi Izidor érdemes püspök, a község díszpolgára arról beszélt, hogy a közel ezer éve lakott hely, Izsák fennmaradását az elmúlt viharos századokban, de az utóbbi évtizedekben is az itt élők józanságának, szorgalmának, földszeretetének köszönheti, és annak a Sárfehérnek, amely mellé a tavaszi metszéskor térdel le az izsáki ember és az őszi szüretkor áll fel onnét. Az idei ünneplésbe üröm is vegyült, hiszen sokak termését vitte el a peronoszpóra. A terményeket bemutató kiállításon meg is látszott ez, kevesen hoztak a bemutatóra szőlőt. Egy év múl va ismét ünnepel Izsák. 1996-ban lesz hatvanéves a Sárfehér-napok. - tetézi nnirís cipők és extra minőségű RUHÁK VÁSÁRA Kecskeméten, a helyőrségi klubban, szeptember 28-án, csütörtökön. Nyitva: 8-17 óráig. (75615) Bombariadó Tiszakécskén Több száz diáknak szünetelt a tanítás tegnap (kedden) Tiszakécskén, a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnáziumban. Reggel fél hétkor ugyanis ismeretlen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy bombát helyezett el az épületben, amely hamarosan robban. A gondnok azonnal telefonált a rendőrségre, akik értesítették a kecskeméti nyomozókat, de a rendőrök a helyszínen nem találtak semmit. A tanulók azonban nem úszták meg ezt a napot tanítás nélkül, helyette szombaton mennek majd iskolába. Tanulmányterv Bácsalmáson Bácsalmás önkormányzata az általános tartalékból 600 ezer forintot szavazott meg a volt diákotthon tanulmánytervére. Az egy éve kihasználatlan, műemlék jellegű épület felújításához számítások szerint 30 millió forint kellene. Első, lépésként az épület külső felújításához rendelik meg a terveket. A Csauscher-ház felújításához szükséges tervdokumentáció hárommillió forintba kerül. KÖZÉLETI HÍREK # Zwack Péter, a II. számú választási körzet országgyűlési képviselője fogadóórát tart szeptember 28-án (csütörtökön) Kecskeméten, Homyik J. krt. 4. sz. I. e. 8. sz. alatti irodájában 15-18 óra között. • Dr. Kristóf István országgyűlési képviselő Baján a képviselői irodában (Vörösmarty u. 14.) szeptember 29-én (péntek) 9-től 14 óráig fogadónapot tart. LAING keringtető szivattyú • fűtési szezon kezdetekor is simán indul • teljes élettartama alatt halk üzemű ■ rendkívül kedvező árú • két év garancia • országos szervízhálózat Japán és az Egyesült Államok után a jobb szakboltokban LAING Szivattyú Kft. már itthon is kapható az új generációjú LAING szivattyú! Cegléd Tel: 53/311 -754 A minőség kiváló... Garancia a pota miatt sem. Az viszont igenis kívánatos lenne, ha végre eldön- tenék a Szent István-város sorsát. A katonatelepiek közül azt tették szóvá, hogy a Zsigmond Ferenc utcai két telket ne építési teleknek adják el, mivel azokat korábban is középületi célokra szánták. S mint az köztudott, középületekkel, intézményekkel a katonatelepieket nem nagyon kényeztették el eddig. A fórumon a hozzászólásokat jegyzőkönyvezték, hogy a további tervezés során azokat figyelembe vegyék. A végső döntést a rendezési terv módosításáról majd a közgyűlés mondja ki. Bán János