Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-21 / 222. szám
1995. szeptember 21., csütörtök Sport 9. oldal Derült égből edzőváltás Félegyházán Karsai Ferenc (jobbról) ezentúl az osztrákoknak is szakmai tanácsokat ad. Október 1-jétó'l Karsai Ferenc, a Kiskunfélegyházi Credo AC vezetőedzőjét kérték fel az osztrák férfi asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányi tisztének ellátására. Ez a választás még őt is váratlanul érte.- Kedden este hívtak fel telefonon Ausztriából, hogy engem szeretnének kinevezni a férfi- válogatott edzőjének. Ezelőtt pár nappal ugyan, több jelölt közt, már szóba került a személyem erre a posztra, de igazán meglepődtem, hogy végül mégis engem választottak. Tegnap természetesen tájékoztattam a történtekről a csapat vezetőit, sajnos a szponzorunkat nem sikerült elérnem. Szerintem egyébként mindez a csapatnál nem okoz majd visszaesést. Az edzéstervet ugyanis mindig le fogom adni, a srácok pedig felnőtt emberek, akik saját magukért pinpongoznak. Az adagot tehát megcsinálják, s találunk majd valakit, aki velem egyeztetve az edzésmunkát végignézi. Terveim szerint pedig minden hónapban két hetet a félegyháziakkal lennék, mert szeretném, ha sikerülne megvalósítani a két csapat együttműködését: az osztrák válogatott és a Credo edzésének az összevonását. így egyszer Ausztriában, egyszer pedig Kiskunfélegyházán dolgozhatnánk. Ez persze csak elképzelés, amit sajnos nem biztos, hogy végre tudok hajtani. Egyelőre Kalász Kázmér szakosztály-igazgatónak sincsenek konrét elképzelései. Mint mondta, tegnap értesült az osztrák szövetség döntéséről.- Ezt követően Bene Györggyel azonnal arról tárgyaltunk, hogy ki fogja ellátni az edzői teendőket Félegyházán. Teljes kép erre vonatkozóan még nem alakult ki bennünk, de bízunk benne, hogy Karsai Feri valamilyen formában segít a csapatnak. Vele közösen meg tudjuk találni a legkedvezőbb megoldást. Remélem, ez a változás nem okoz majd színvonalbeli csökkenést a félegyházi csapat játékában.- g Akasztói győzelem a hazai kupában STADLER FC- MATÁV SOPRON 2-0 (2-0) Magyar Kupa labdarúgómérkőzés, Akasztó, 300 néző. Vezette: Kincses T. (Szekeres T„ BábaS.). Stadler: Békési- Dragoner, Balogh, Nagy, Kertész, Csehi Z. (Dene), Molnár, Resko (Kovács Zs.), Rumán (Magyari), Jeremejev, Lehota. Edző: Sándor István. Sopron: Szép- Német, Tiba, Ruzsics (Körmendi), Heana (Buzsáki), Varga I., Csollány (Varga II.), Burzi, Borsós, Lénáit, Nagy. Edző: Burcsa Győző. 4. perc: Csehi Z. fejes góllal szerzett vezetést, 1-0. 30. perc: Dragoner tizennégy méterről lőtt a hálóba, 2-0. A Stadler FC a vártnál könnyebben nyert. Kitűnt: Dragoner, Csehi Z., illetve Varga I., Borsós. Kezdődik az NB I-es női kézilabda-bajnokság A hét végén kezdődik ugyan a női első osztályú kézilabdabajnokság, de a Kiskunhalas NKSE számára már csütörtökön megkezdődik a „nagy menetelés”. A csapat Tabajdi Ferenc edző irányításával július 10-étől készült a bajnokságra, kérdeztem az edzőt.- Az átigazolási időszakban négyen távoztak és öten érkeztek a csapathoz. Hogyan értékeli a változásokat?- Fritsch és Décsi alacsonyabb osztályban sportol tovább, Antóni egyetemi tanulmányai idejére távozott Pécsre. Sávolt kölcsönjátékosként egy évig a Dunaferr csapatában szerepel. Az érkezők közül Katona Olga kapus Szlovákiából, az Inter Bratislavától került hozzánk. Fiatal, tehetséges, de még kiforratlan játékos. Tóth Enikő, balkezes átlövő, kölcsönjátékosként jött a Dunaferrtől. A Szeged csapatából érkezett Bar- tucz Mónika és Kirsner Erika. Mindketten kulcsemberei lehetnek csapatunknak. A felkészülés későbbi szakaszában kapcsolódott be Vasas Olimpia, aki ügyes játékos, de sok még a pótolnivalója.- Milyen céllal vágnak neki ennek a bajnoki idénynek ?- Célunk a biztos bennmaradás az NB I-ben. A hatodik hely álom, a hetedik-nyolcadik a realitás, a többi már nem az elvárásaimnak felel meg.- A csapat az első fordulóban a Vasassal találkozik Pesten, mit vár a mérkőzéstől?- Az a legfontosabb feladatunk, hogy a játékunk, az akaratunk magában hordozza a következő, hazai pályán sorra kerülő, Pécs elleni győzelem komoly esélyét. Árvái Mihály Fogathajtó fesztivál Izsákon Az idei Sárfehér-napok keretében harmadszor rendezik meg a hét végén Izsákon a Sárfehér Fogathajtó Kupát. Hagyományosan színvonalas verseny és csodálatos természeti környezet várja a versenyzőket és a közönséget a Kolon- tó melletti területen. Mint Mondok Józseftől és Kiss Zoltántól, a versenyszervezőtől megtudtuk, a három éve folyamatosan épülő, bővülő pálya már nemzetközi színvonalú lett, bármilyen verseny megrendezhető rajta. így nem kizárt, hogy jövő ősszel magyar bajnokságot rendeznek Izsákon. A hétvégi verTOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 38. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I, 1. Ferencváros (5.)-Győr (9.) 1 2. Stadler FC (10.)-Csepel (1.) x, 2,1 Bundesliga I.: 3. Bremen (4. )-Kai serslautem (15.) 1 4. Hamburg (ló.)-Karlsruhe (11.) x, 1 5. Rostock (8.)-St. Pauli (5.) X, 1 Olasz A-osztály: 6. Cremonese (16.)-Roma (14.) X, 2 7. Lazio (3.)-Udinese (6.) 1 8. Milan (2.)-Atalanta (10.) 1 9. Napoli (4.)-Intemazionale (9.) X, 1 10. Panna (11 .)-Fiorentina (5.) X, 1 11. Piacenza (17.)-Bari (13.) x, 2 12. Torino (8.)-Sampdoria (7.) X, 1 13. Vicenza (12.)-Padova (15.) X +1 mérkőzés: Magy ar NB I.: 14. Debrecen (7.)-Békéscsaba (15.) X, 1 Deák István senyen 27 kettes és 6 négyes fogat indul. A sportág kedvelői valószínűleg örömmel fogadják majd, hogy Kecskeméti László, több hónapos kihagyás után, ismét rajthoz áll. Juhász László új lipicai négyesével érkezik Izsákra. Benkő Sándor magyar bajnok szintén négyes fogattal versenyez. Itt lesz Fehér Mihály és Fintha Gábor is, akik a múlt hét végén Donauessingben szerepeltek jól. Az idei vb-n részt vett Scheik József, és a négyesben, „gyorsvágtában” feltörő ifjú Dobrovitz József is versenybe száll a Sárfehér Kupáért.- tetézi Brávácz Ottó lemondott Szerdán másodszor is lemondott az élvonalbeli Parmalat FC labdarúgóklub elnöke, Brávácz Ottó. Előző lemondását ugyanis visszavonta. A tisztétől elköszönő sportvezető a következő faxüzenetet küldte az NB I-es székesfehérvári egyesület elnökségének: „Tisztelt Elnökség! Elnöki tisztségemről 1995. október 1-jei időponttal lemondok.' A fenti időpontig szabadságomat töltöm, de az ügyek átadását illetően szakosztályi témában Bognár Ferenc úr, gazdasági kérdésekben pedig Galántai Imre úr rendelkezésére állok. A közgyűlés összehívásáig helyettesítésemmel Bognár Ferenc szakosztályvezető urat bízom meg.” TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Sükösd nyerte a focirangadót ASZTALITENISZ JÁSZÁROKSZÁLLÁS- LAJOSMIZSE 4:14 NB III-as férfimérkőzés. Győztesek: Takács 4, Gyura 4, Szili. Z. 4, illetve a Gyu- ra-Varga, Takács-Szili páros. BIRKÓZÁS A diósgyőri sportcsarnokban került sor a B-csoportos felnőtt első osztályú csapatbajnokság első fordulójának visszavágójára. Ezen az alábbi eredmények születtek: Kalocsai SE Kage Rt.-Diósgyőri BC 14:24, Sziget SE-Diósgyőri BC 1:37, Kalocsa-Sziget SE 24:14. A Diósgyőr jutott a kiemelt csoportba. Az eddigi mérkőzéseken kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kalocsai: Vadász, Budimácz, Szívós, Stefán, amikor nagyon kellett, hozta a formáját: Elekes, Búkor és Németh. Biztató volt a jövőre nézve a serdülőkorú Romsics Tamás és Frank Dezső teljesítménye. Hamzók sérülése miatt nem birkózhatott, s ami még szomorúbb, sérülése olyan súlyos volt, hogy vállát meg kellett műteni. Ezért nem lesz ott a prágai világbajnokságon sem. LABDARÚGÁS A megyei III. osztályú bajnokság legutóbbi mérkőzéseinek eredményei. Északi csoport: Fülöpszállás-Szentkirály 6-0, Kertvárosi MÁV-Balló- szög 3-1, Kunszentmiklós II.—Izsák II. 3-1, Tass-Apostag 2- 1, Ágasegyháza-Kunadac s 3- 1, Harta Il.-Szalkszentmár- ton 5-3. A bajnokság állása a 4. forduló után: 1. Harta II. 12 pont, 2. Kunszentmiklós II. 12 pont, 3. Ágasegyháza 10 pont. Nyugati csoport: Miske-Du- naszentbenedek 0-2. Homok- mégy-Foktő 1-4, Dunapa- taj-Űjtelek 8-2, Öregcser- tő-Dusnok II. 0-0, Ordas-Solt II. 0-3, Fajsz-Uszód 9-0. Keleti csoport: Kiskunfélegyházi Vasutas-Bugac 3-2, Roma FC-Tázlár 4—1, Jakabszál- lás-Szank 3-0, Jászszent- lászló-Knorr 6-1, Csólyospá- los-Kunfehértó 3-4. Déli csoport, 5. forduló: Nagybaracska II.-Kunbaja II. 2-8, Bácsborsódi Medosz-Nagybaracska I. 1-11, Bátmonostor-Felsőszentiván 1- 3, Borota-Érsekcsanád 0-7, Ta- taháza-Bácsborsódi SK 0-1. A Bácsbokod-Csátalja mérkőzést a vendégek visszalépése miatt nem játszották le. Szabadnapos: Rém. Az élmezőny állása: 1. Nagybaracska I., 2. Bácsborsódi SK, 3. Kunbaja II., 4. Rém. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság elmúlt hét végi fordulójának eredményei, Északi csoport, felnőttek: Kecel-Kiskunmajsa 4-3, Lakitelek-Harta 12-0, Kis- kunfélegyháza-Tabdi 0-2, Akasztó-Ladánybene 2-1, Or- govány-Dunavecse 1-4, Kün- szállás-Nyárlőrinc 3-2, Solt- szentimre-GAMF 2-4, Szabad- szállás-Dunaegyháza 3-3, hétközben: Dunavecse-GAMF Az Északi csoport állása 1. Dunavecse 6 6 — 27- 3 18 2. Tabdi 6 6 — 14- 0 18 3. Kecel 6 5 1 14- 8 16 4. Ladánybene 6 4 1 1 25- 8 13 5. Kiskunmajsa 5 3 1 1 17- 8 10 6. Lakitelek 6 2 3 1 25-11 9 7. Nyárlőrinc 5 3- 2 17-10 9 8. Akasztó 5 3- 2 10- 8 9 9. Szabadszállás 6 1 2 3 12-18 5 10. Kkf.Honvéd 5 1 1 3 4-10 4 11. GAMF 3 1- 2 6-11 3 12. Kunszállás 6 1- 5 6-14 3 13. Orgovány 6 1- 5 5-16 3 14. Harta 5 1- 4 3-17 3 15. Dunaegyháza 5 1 4 5-27 1 16. Soltszentimre 5 - 5 4-25Ifjúsági eredmények: Kecel-Kiskunmajsa 1-1, Lakitelek-Harta 16—0, Akasztó-Ladánybene 1-3, Orgovány-Du- navecse 0-2, Kunszállás-Nyár- lőrinc 2-1. Az ifjúsági bajnokság állása 6 5-1 18-9 15 5 4 - 1 34-10 12 6 4-2 16-12 12 4 3 1 - 20- 2 10 4 3 - 1 16- 6 9 5 3 - 2 16- 8 9 5212 20-14 7 4 2 - 2 14- 9 6 4112 8-15 4 5 1-411-22 3 4 - 1 3 5-23 1 4 - - 4 4-24 - 4 - - 4 0-28 Déli csoport, felnőttek: Kiskunhalasi Spart.-Katymár 0-2, Sükösd-Tompa 2-0, Érsek- halma-Vaskút 3-2, Császártöltés-Bátya 0-2, Szakmár-Her- cegszántó 1-1, Kelebia-János- halma 1-1, Géderlak-Gara 2-1. CSÁVOLY- SZEREMLE 7-2 Csávoly, 180 néző. Vezette: Farkas. Gólszerzők: Rezsneki 3, Krascsenics, Kiss, Páncsics, Hoksza, illetve Somoskövi, Sárdi. Kitűnt: az egész hazai csapat, illetve Barát, Baros. Ifjúsági eredmény: Csá- voly-Szeremle 5-0. 1. Kunszállás 2. Lakitelek 3. Orgovány 4. Kiskunmajsa 5. Dunavecse 6. Ladánybene 7. Kecel 8. Nyárlőrinc 9. Tabdi 10. Akasztó 11. Soltszentimre 12. Dunaegyháza 13. Harta 5-1. TÖMEGSPORT Országosan meghirdetett utcai futóversenyre került sor Kiskunhalason, melyen 130 versenyző indult, köztük Belgrád- ból, Kanizsáról, Kronachból, a német testvérvárosokból is érkeztek futók. A versenytávot serdülőknek 2500 méterben, az ifjúsági és felnőtt korú nevezőknek 5000 méterben szabták meg. Előbbi egy, utóbbi két kört jelentett a belváros utcáin. A megyebeli eredmények: serdülők (fiú és lány): 1. Farkas Margit (Kiskunhalasi ATE), 2. Koprivanacz Imre (Dusnok), Nagy Éva (KATE), 3. Vértesy Zsuzsanna (HBSE, Baja). Ifjúságiak: 1. Szabó Adrienn (Baja), 2. Kis Roland (KATE), 3. Lekrinszki Tivadar (KATE). Felnőttek: 2. Gyenge Erika (Kalocsa). 40 év felettiek: 1. Kasza Béla, 2. Petrity Rudolf, Vértesy Lászlóné, 3. Tarjányi József, Heckenberger Aliz (mind Baja). VÍZILABDA SZENTESKECSKEMÉTI VSC 12-5 Országos ifjúsági bajnokság. Góldobók: Bende 3,, Erdős, Széplaki. A Déli csoport állása 1. Sükösd 6 615- 2 18 2. Tompa 6 51 18- 4 15 3. Gara 6 3 2 1 13- 5 11 4. Szakmár 6 3 2 1 9- 4 11 5. Jánoshalma 6 2 411- 5 10 6. Csávoly 6 3 1 2 17-12 10 7. Bátya 6 3 1 2 7- 7 10 8. Hercegszántó 6 2 2 2 12-12 8 9. Kiskunhalas 6 2 1 3 7-13 7 10. Géderlak 6 2 1 3 6-13 7 11. Vaskút 6 24 12-10 6 12. Katymár 6 1 3 2 5- 6 6 13. Császártöltés 6 24 7-14 6 14. Szeremle 6 1 1 4 7-18 4 15. Érsekhalma 6 15 7-17 3 16. Kelebia 6 2 4 5-16 2 Karsai és Diegner párharca a labdáért a Kiskunfélegyházi Honvéd-Tabdi II. osztályú labdarúgó-mérkőzésen. fotó: f.t Ifjúsági eredmények: Kiskunhalasi Spart.-Katymár 1-2, Csávoly-Szeremle 5-0, Sükösd-Tompa 14-1, Érsek- halma-Vaskút 0-3, Császártöltés-Bátya 5-0, Szakmár-Her- cegszántó 5-0, Kelebia-János- halma 1-2, Géderlak-Gara 1-4. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Jánoshalma 2. Sükösd 3. Vaskút 4. Császártöltés 5. Gara 6. Kelebia 7. Kiskunhalas 8. Szakmár 9. Érsekhalma 10. Csávoly 11. Katymár 12. Tompa 13. Bátya 14. Géderlak 15. Szeremle 16. Hercegszántó 6 6 — 42- 6 18 6 5 1 30- 7 16 6 5 1 21- 7 16 6 4 1 1 22- 8 13 6 4- 2 27-14 12 6 3 1 2 15- 9 10 6 3- 3 27-15 9 6 3- 3 24-17 9 6 3- 3 11-22 9 6 2 2 2 14-11 8 6 2 1 3 11-15 7 6 2 1 3 18-26 7 6 1- 5 5-33 3 5 - 5 6-216 - 6 0-275 - 5 4-39I