Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-20 / 221. szám
Olvasói családunk Hármas ikrek Nyárlörincen Bianka, Petra és Kristóf - ebben a sorrendben születtek az ikrek, akik nyugodt babák. Az elmúlt vasárnapon két hónaposak voltak a nyárlőrinci hármas ikrek. Édesanyjuk, Tamási Vera az első elhalt terhessége után aligha remélt egyszerre három gyereket. De most férjével, Hojsza Józseffel szinte együtt mondta:- Nem olyan nagy gond ám ez, az a lényeg, hogy egészségesek. Legalább van játszótársuk. Mások pedig úgy vélekednek, szépek, de sok egyszerre. Legkisebbként a fiú jött világra, de a lányok több mint két kilót nyomtak. Azóta hetente 25 dekát híznak. Van is mitől, Kecskemétről és helyből hordják az anyatejet, s pótlásként kell a tápszer. Ha tele a hasuk, alszanak, mint a bunda, sőt a másik sírására sem ébrednek fel. Gond akkor lesz, ha cseperednek, ugyanis albérletben lakik e nagy család. Az új ház helye már megvan, „csak” az építkezés van hátra. Először persze három garnitúra téli holmi kell a babáknak, no meg folyamatosan sok-sok apróság. Mosószerből is jócskán fogy, hiszen naponta csak pelenkából hatvan szárad. P. S. Szívük mindent ellensúlyozott Az úrréti nagyszülők tiszteletet érdemelnek. Ez a fénykép 1895-ben készült. A rajta lévő pár: Pogány Julianna és Füredi Pál, az én anyai ágon való nagyszüleim. A Kecskeméthez tartozó Úrréten laktak. Szerény hajlékukban kilenc gyermeknek adtak életet. Nyolcat fel is neveltek, köztük Édesanyámat. Házi sütésű kenyerüket naponta tízfelé osztották, de a vendégnek vagy vándornak mindig szeretettel nyújtottak belőle. Nagyapám vasárnaponként elballagott a templomba, s az ilyenkor hozott újságot az utolsó betűig kiolvasta, majd kommentálta. Lóforgatású zöldségeskútjuk vázszerkezetét rózsalugas, környékét virágerdő borította. Sokat láttam hangyaszorgalmukat és hallgattam a munka közben is kifogyhatatlan nótáikat. A szentkirályi népdalkörben sok olyan dalt tűztünk műsorra, melyekről jóleső büszkeség volt elmesélni, hogy tőlük tanultam. Mostanában egyre többször állok meg kinagyított képük előtt, eltűnődve életükön. Tudom, voltak gondok, bánatok, de gazdag szívük mindent ellensúlyozni tudott. így emlékezik a Szentkirályon élő, 60 éves unoka, a Petőfi Népe örökös olvasója: Kisprumik Ambrus Romfa Dávid 11 napos (!) kora óta Fradi-tag. Adunatetétleni Romfa Zoltántól kaptuk a következő levelet: „Ez a fénykép szeptember 27- én aktuális, mert ekkor lesz a Fe- rencváros-Ajax mérkőzés. A képen kisfiam, Dávid a BEK- győztes Ajax Amszterdam mezében van lefotózva. Én Fradi- drukker vagyok, amit kisfiam is örököl tőlem. Tizenegy napos kora óta van Fradi-tagsági könyve és az FTC baráti körének tagja. Már ekkor vettem neki Fradi-szerelést. Másfél éves korában pedig megkapta a legújabb Bayern München-mezt.” Az édesapa így fejezte be levelét: további sikereket a Ferencvárosnak a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában. Színvonalas volt a városavató Szabadszállásról, Bács-Kiskun megye legfiatalabb városából kaptuk azt a levelet, amelyet Látos Istvánné a helyi népdalkor és a többi szereplő nevében küldött. Mint olvasónk írja, Török László tanár úr fáradtságot nem ismerve, szívvel-lélekkel rendezte a meghatottságig szép és színvonalas műsort. Ennek tanúi lehettek mindazok, akik részt vettek a városavató ünnepségen. A szervezőmunkát ez alkalommal is megköszönik. Fradistának született Kedves Olvasók! Az Olvasói családunk oldal-összeállítást hosszú ideje Benke Márta szerkesztette. Nevét, közvetlen, barátságos telefonhangját már bizonyára sokan megismerték. Többen személyesen is felkeresték, fényképeket hoztak, vagy éppen a megjelenteket visszakérték. Mától - mert Márta más munkát lát el - ennek az oldalnak a szerkesztése is a feladataim közé tartozik. Remélem, ezután is megtisztelik az Olvasói családot. Várom a baráti, társasági, közösségi, s nem utolsósorban a családi eseményekről szóló írásaikat, fényképeiket. Pulai Sára Nemzedékeket boronáit össze Két nemzedéket boronáit már egybe a kiskunfélegyházi Dongó Jakab (a felső sorban középen), aki 37 éve járja vőfélyként a lakodalmakat. A közelmúltban aztán olyan lagziba hívták, ahol az örömszülők kedves, régi ismerősök voltak: az ő esküvőjüket is Dongó Jakab vezényelte. Zsigó Sándor és felesége, Farkas Károly és felesége nem is nagyon gondolkodott, amikor vőfélyt kellett keresniük gyermekeik lakodalmába. fotó: galambos Sándor ANYAKÖNYVI HÍREK WKtKmKKKmKKmmmmmmmnmmsmm BAJA Születtek (szeptember 7—14-ig): Kot- hencz Kornél (Biczók Rozália Piroska) Baja, Kalló Gábor (Gracza Margit) Madaras, Mondovics Marin (Juhász Rózsa) Bácsalmás, Schleiss Tamás (Szilágyi Szilvia Mária) Felsőszentiván, Király Márk (Horváth Margit) Dunafalva, Nagy Szilveszter György (Berki Erika) Máté- telke, Horváth Vivien Adrienn (Tácsi Tünde) Vaskút, Király Erik Péter (Kovács Erzsébet Mária) Dunafalva, Tüske Klaudia (Balázsevits Hajnalka) Baja, Grécs János (Baumholczer Andrea) Bát- monostor, Grécs Daniella (Baumholczer Andrea) Bátmonostor, Csibi Arnold (Ga- risa Szilvia) Baja, Vorgity Kármen (Pap Ildikó) Vaskút, Rozinka Vivien (Tóth Krisztina) Felsőszentiván, Rozinka Petra (Tóth Krisztina) Felsőszentiván, Varga Dalma Vivien (Schon Anikó) Hajós, Mészáros Roland Imre (Bagoczki Ildikó) Baja, Tamás Gábor Zoltán (Berger Gizella Franciska) Mélykút, Sipka Martin René (Sipka Mónika) Esztergom, Tirpák Martin Gábor (dr. Szegfű Rózsa) Baja, Varga Krisztián (Báló Márta) Dusnok, Eszik Vivien (Aladics Andrea) Csávoly, Varga Barbara (Mityók Barbara) Dávod, Adám Richárd (Müller Zsuzsanna) Tataháza, Matos Patrik (Morvái Mária) Hajós, Werner Patrik (Kiss Éva Mária) Sükösd, Sztolyka Richárd Gyula (Lakatos Katalin) Mélykút, Kövesi Marianna (Simon Gabriella) Baja, Illyés Zsolt (Schmidt Mária) Vaskút, Illyés Gábor (Schmidt Mária) Vaskút; Horváth Ingrid Helga (Bognár Erika) Tataháza, Veszelovszki Erzsébet Érsekcsanád, Szlavikovics Szabina (Papp Zsuzsanna Erika) Baja, Gáspár Tímea (Arnold Mária Rozália) Érsekcsanád, Komróczki Elizabeth (Mészáros Erzsébet) Császártöltés, Kurucz Anett (Béréi Orsolya) Vaskút. Házasságot kötöttek (szeptember 9- én): Német Ákos és Nagy Szilvia, Németh Zsolt Mihály és Rozinka Izabella, Varga Zoltán Attila és Bencze Angéla, Manhalter Mihály és Hobler Beáta, Pok- ker Zoltán és Szilvási Orsolya. Meghaltak (szeptember 7—14-ig): Oroszlán György Sándor (Baja), Oláh Dezsőné Kécskei Róza (Vaskút), Rácz Gergelyné Rácz Anna (Dusnok), Bányai Józsefné Kiing Anna (Baja), Béda József (Bátmonostor), Bogárdi-Mészöly Gyula (Baja), Mészáros András (Bácsborsód), Gádor János Sándor (Baja), Makk Emilné Fehér Erzsébet (Dávod), Magyari Kálmánná Zobik Rozália (Baja), Szabó József (Bácsalmás), Cseh István (Homorúd), Nagy Antalné Facskó Mária (Hercegszántó), Törő Istvánné Kiss Julianna (Csátalja), Deszecsár Mátyás (Nagyba- racska), Elek István (Bácsbokod), Nuspl Apollónia (Baja), Vancsek Tamás (Dávod), Matos János (Katymár), Szikora Dávidné Balog Anna (Katymár), Gilián Pál (Baja), Saboltász Ferencné Szabó Ilona (Felsőszentiván), Berger István (Baja), Banga Jenőné Kvalla Katalin Rozália (Baja), Túri Tamás (Csátalja), Horváth György (Csávoly), Jaszenovics Ilona (Baja), Brezovszki András János (Mátételke). KISKUNHALAS Születtek (augusztus 30-szeptember 6. között): Sztojka Pál (anyja neve: Sztojka Katalin), Gáspár Tibor (Tóth Éva Ibolya), Torma Dávid (Ribánszki Zsuzsanna), Haug András (Kecskés Márta), Sebők Dániel (Szokolay Veronika), Tóth Eszter (Erinécz Zsuzsanna), Pál István (Péter-Szabó Erzsébet Zsuzsanna), Ba- góczki Barbara (Vass Ágnes), Madarász Gábor (Évinger Erzsébet), Bús Nikolett (Császár Ildikó), Hajós Ádám (Szegedi Rita), Benkő Zsuzsanna Emese (Jurcsák Ágnes Emese), Pusztafi Attila (Szabó Györgyi), Bátyity Annamária (Bundzsák Annamária), Szekulics László (Kasziba Rita Ilona), Kancsár Gergő (Kóczó Erika), Csővári Noémi (Horváth Éva Katalin), Fekete Barbara (Csővári Hona), Nyilas Zsaklin (Dudás Éva), Patyi Nóra (Brezovich Éva), Kovács Bence (Rácz Edina), Gyenizse Máté (Balogh Annamária), Gulyás Vanda (László Erzsébet). Házasságot kötöttek (szeptember 9- én): Herédi-Szabó Viktor és Czibolya Marianna, Kolompár Ferenc és Kolompár Ildikó, Csemi József és Fenyvesi Szilvia, Tallér Lajos és Merczel Mária. Meghaltak (szeptember 6-11. között anyaköny vezettek): Adorjáni Árpád (Kiskunhalas), Csendes János Lajos (Kiskunhalas), Nagy Istvánné Kovács Valéria (Kiskunhalas), Nagy József (Im- rehegy), Szögi János József (Kiskun- majsa), Szász Károlyné Pusztai Mária (Kaskantyú), Babenyecz Jenő (Zsana), Szabó József (Kiskunhalas), Brecska László Benőné Balog Mária Anna (Kis- kunmajsa), Hunyadi István (Tompa), Gruber Péterné Király Terézia (Kecel), Kiss Istvánné Kovács Rozália (Borota), Kovács Györgyné Gulyás-Oldal Mária (Tompa), Németh Józsefné Kastély Erzsébet (Csengőd), Fekete Sándomé Le- hőcz Eszter (Kiskunhalas), Suba Sándor (Jánoshalma), Sokacz Jánosné Petyarits Anna (Kelebia). KUNSZENTMIKLÓS Házasságot kötöttek (augusztus 1—31-ig): Lovas Imre és Paliaga Éva, Lő- rincz György és Péli Rozália, Halenkár József és Csehi Mónika, Forró István és Berta Mária, Szombati Imre és Apáti Andrea, Szabó Ferenc és Tarjányi Judit, Kreisz Péter és Varga Marianna, Takács Lajos és Varga Erzsébet. Meghaltak (augusztus 1—31-ig): Csörgő Kálmánná Rácz Eszter, Tóth Zoltán, id. Kapolcsi Gyula, Rupa Károly. NAGYKŐRÖS Születtek: Pető Szabolcs (Flórián Ildikó), Szentgróti Zsuzsanna (Sopajti Zsuzsanna), Baga Zoltán (Ócsai Katalin), Szebellédi Zsófia (Varga Ágnes), Deák Doroti (Fülöp Zsuzsanna), Kanikó Luca (Molnár Piroska), Halmi Norbert (Burján Edit), Kenyeres Fruzsina (Danka Ágnes), Végh Róbert (Horváth Róza), Csató Márk (Tanács Anita), Sós László (Radics Éva), Tóth Zoltán (Illés Katalin), Tóth Gabriella (Székely Gabriella), Fodor Rodrigo (Horváth Ágnes), Halápi Dávid (Németh Enikő), Szőke Lajos (Ágoston Piroska), Fehér Alexandra (Beke Mónika), Harczi Dóra (Kmetty Enikő), Jakab Gusztáv (Jakab Anna). Házasságot kötöttek: Kaszap Dénes és Hegedűs Ildikó Rozália, Ragó Miklós és Országh Zita, Szívós Zoltán és Ru- zitska Helga, Pataki Zoltán és Fodor Valéria Tünde, Herczeg József és Dávid Franciska, Kasza Károly és Abonyi Ildikó, Bordács Zsolt és Korodi Zsuzsanna, Német Attila János és Szőke Tünde, Hargitai Zoltán és Pécsi Ildikó, Szabó Mihály és Molnár Tímea Renáta, Zubány István János és Fehér Szilvia, Németh Zoltán és Szalkó Erika, Balázs Dénes és Körösztös Anett, Szigetvári Csaba és Rédai Szilvia, Dobos Balázs Attila és Tohai Krisztina, Farkas Lajos és Kovács Gizella, Jónás József és Rézműves Gizella. Meghaltak: Borbély Gábor, Utasi Imre, Bak Józsefné Ratkai Erzsébet, Kelemen Tamás, Ország Istvánné Bognár Ilona, Barta József, Zsikla Sándomé Nyújtó Mária, Sós Mária, Ispán Lídia, Dér Sándomé Nagy Terézia, Ács Ba- lázsné Ádám Judit, Susán István, Nagy- Kis Kálmán, Zsoldos Ferencné Szívós Julianna, Finta Kálmánná Nagy Terézia.