Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-15 / 217. szám
1995. szeptember 15., péntek Megyei Körkép 5. oldal Egyre aggasztóbb a közlekedési helyzet Rendőr nélkül nem megy Cikkünk nyomán - ahogyan az érdekeltek látják Ki teszi az ajánlatokat a szeméttelepre? A szemetet már nem ide hordják, a területet benőtte a gaz. A közlekedésbiztonság javítása kiemelt feladat - nyilatkozta lapunknak a közelmúltban dr. Hargitai László kalocsai rendőrkapitány. Az első félévben több személyi sérüléssel járó baleset történt, mint tavaly.- Megmagyarázhatatlan dolgokat produkál az élet. Dus- noknál nyílegyenes úton sorra történnek balesetek, pedig azon a részen tíz évig semmi gond nem volt - mondja Bakai Károly, a közlekedésiek főnöke. - Az 51-es és az 52- es főút kereszteződése, valamint a hartai töltés különösen veszélyes hely. Az utóbbi szakaszon életveszélyes kanyarok is vannak. A 60-as évek színvonalán rekedtek az utak, miközben a gépkocsipark kicserélődött - értékel a főtörzsz- szászlós. Bakai úgy érzi, egyre fegyelmezetlenebbek a közlekedők, ráadásul a kétezer forintos helyszíni bírság csak a szegényebbeket tartja vissza. A „nagymenők” lazán jelentik ki, hogy kilóra veszik meg a rendőröket. Az alosztályvezető tűzbe meri tenni a kezét a jelenlegi állományért, de nem tudja, meddig lehet megingathatatlan a rendőr, ha azt látja, hogy a hangoskodás és a pénz jelenti a nyerő stílust. Érdeklődve várja az ittasan halálos balesetet okozó személy büntetését, mert az illető az elkövetés után rögtön a kapcsolataira hivatkozott.- A balesetek számát nem lehet adminisztratív úton csökkenteni. Megoldást az jelentene, ha több rendőrt lehetne az utakra állítani. Az utóbbi időben megnőtt a kiemelt szabálysértések miatt tett feljelentések száma, de ettől lényegileg nem változik a közlekedési helyzet - jelzi a változtatás szükséges irányát a kalocsai közlekedési alosztály vezetője. Kubatovics Tamás Dunatetétlenen magántulajdonba került az a terület, ahova a község lakói éveken át hordták a kommunális szemetet. Ez önmagában sem hétköznapi esemény. Az előállt helyzet következtében a községben kiderült, hogy a szemételhelyezés megoldatlan. Ami viszont további bonyodalmakhoz vezetett. Legutóbb azt írtuk, hogy Szabóki Béla - a felesége nevében, aki az ingatlan birtokosa - félmillió forintos ajánlatot tett a községnek a terület eladására. Értesülésünket a nyilvános testületi ülésen szereztük. Szabóki Béla és felesége azonban levelet írtak szerkesztőségünkbe, melyben részben kiigazítják, részben kibővítik a leírtakat. Helyesbítésre szorul az az állításunk, hogy a terület kárpótlási földárverésen került Szabóki Béláné tulajdonába. Ez nem a kárpótlás során történt, mivel részarány tulajdonról volt szó. A tévedésért ezúton kérünk elnézést. Szabóki Béla és felesége emellett elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy a területet nem ők ajánlgatják a községnek. A lényeg: a szemétlerakást nem engedélyezik, de mindig is jelezték, hogy készek a megoldásban közreműködni. Szabóki Béla írja: „Elmondtam, hogy amennyiben az önkormányzatot a terület érdekli, úgy több lehetősége van. Vagy bérbe veszi, vagy megveszi, vagy én üzemeltetem, vagy kisajátítja. Elmondtam az ötödik verziót is, hogy feleségem odaadja ingyen is abban az esetben, ha a többi testületi tag is ingyen felajánl ilyen nagyságú területet, illetve... 150 ezer forintot évente.” Szabóki Béla tehát nem ajánlgatott, hanem ismertette az önkormányzattal a község lehetőségeit. Pálfi Mihályné polgármester ezzel szemben úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az első írásos ajánlatot a bérbeadásról és a kétszázezer forintos éves bérleti díjról Szabókiék tették. Ő legalábbis. így értelmezi azt a beadványt, amelyben Szabóki Béláné közli, hogy „ha az ön- kormányzatot a terület érdekli”, ő hajlandó a bérletről tárgyalni, s meg is jelöli az összeget. Ilyen előzmények, s bonyodalmas folytatás után tart ott az ügy, hogy a terület megvételéről is alkudozás folyik, s az önkormányzat a kisajátítás megkezdéséről is döntött. Pálfi Mihályné így magyarázza a helyzetet:- A község hivatalosan kétszázezer forintot ajánlott, Szabókiék levélben nyolcszázezret kértek a területért. Én legutóbb szóban beszéltem Szabóki Bélával, megkérdezve, hogy nem gondolták-e meg magukat, s nem adják-e olcsóbban. Felhatalmazás nélkül ugyan, de háromszázezret ajánlottam. A válasz az volt, hogy „félmillió alatt semmi szín alatt sem” adják a földet. Én ezt ismertettem a testülettel, melynek döntése az volt, hogy ötszázezret sem adunk, hanem folytatjuk a kisajátítási eljárás előkészítését. Bálái F. István Futva teszi meg a Szeged-Utrecht közötti több mint 1 760 kilométeres távot tizenkét holland és három magyar rendőr. A futók között három hölgy is található. A csoport vasárnap haladt keresztül megyénkén. A tervek szerint szombaton érkeznek meg a holland városba, ahol nagy ünnepséget tartanak a helyi rendőrségi sportegyesület megalakulásának 75. évfordulóján. FOTÓ: TAPODI KÁLMÁN m VECTRA VECTRA - KEVESEBBÉRT! A 95'-ös Vectra modellek most akciós áron kaphatók, amíg a készlet tart. A 2. ES 3. EV IS INGYENES Az Opel Assistance a most vásárolt Astra és Vectra modellekhez 3 évig ingyenes! Ajánlatunk a flottavásárlók részére is érvényes. OPEL LÍZING RUGALMAS RESZLETFIZETES A Flex-lízing konstrukció egyedülálló lehetőségeket biztosít vásárlóinknak. Akár kamatmentes részlet is lehetséges. AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐI: AUTÓ CSERNI 6500 Baja, Keleti Ipartelepi út 61. Tel./Fax: 79/323-811 OPEL AUTÓARÉNA 6400 Kiskunhalas, Bácskai út 1-3. Tel.: 77/423-480, Fax: 77/423-488 START KFT. 6301 Kalocsa, Bem apó u. 21. Tel.: 78/361-355, Fax: 78/362-949 TORMÁSI KFT. 6000 Kecskemét, Jász u. 24. Tel.: 76/482-208, Fax: 76/482-201 ASSZONYÁNAK VÁGYAI IS TELJESÜLHETNEK! Az Opel Vectrával még az Ön felesége is maradéktalanul elégedett lesz! Ugyanis a kedvezmény révén megmaradt pénzből gond nélkül gazdagíthatja ruhatárát, vagy a családi kasszát. Sőt, ez az összeg akár kiindulópontja lehet az Ő új Corsájának... Akciónk szeptember 1-től október 31-ig tart. Kérjük, a részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben.