Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-25 / 199. szám
Augusztus 25., péntek Napkelte: 5 óra 53 perckor Napnyugta: 19 óra 39 perckor Holdkelte: 5 óra 06 perckor Holdnyugta: 18 óra 55 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 225 cm volt. A Tisza Szolnoknál -117 cm, Csongrádnál pedig -101 cm magas volt. Közlekedés Az 5-ös főút 107. és 110. km-e között padkarendezés miatt útszűkület és sebességkorlátozás, a 113-as km-nél útcsatlakozás építése miatt sebességkorlátozás lesz. A 44-es főúton a 4. km-nél benzinkút építése miatt lesz útszűkület, a 28-29. km között az egyenetlen úttest miatt lesz 60 km-es sebességkorlátozás. Traffipax Ma délelőtt Érsekcsanádon, Szórványos zápor, zivatar ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Bár hatását tekintve meglehetősen gyenge, de mégiscsak egy hidegfront érte el a Kárpát-medencét, s a front mögött alig hűvösebb, ám jóval nedvesebb levegő árasztja el térségünket. Ma többször megnövekszik a felhőzet, csupán rövid időszakokra bukkan elő a nap. Szórványosan számítanunk kell esőre, záporesőre, s a keleti országrészben egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél többször megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Főleg nyugaton kissé gyengül a nappali felmelegedés, kora délután országszerte általában 24, 29 fok várható, keleten azonban 30 fok körüli érték valószínű. Újra változékonyabbra fordul időjárásunk. A térségünket elérő hidegfront hatására gyakran lesz erősen felhős az ég, itt-ott előfordulhat eső is, záporeső is, de zivatar kialakulása sem kizárt. Időnként megélénkül az északnyugati szél. Meleg marad az idő, a kora délutáni órákban 27, 29 fokot mutatnak majd a hőmérők. A következő néhány napon is felhős idő valószínű. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 24 Velencei-tó: 24 Tisza-tó: 24 Fertő-tó: 23 Tisza: 22-24 Duna: 20-22 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 29 Kecskemét: 27 Jászberény: 28 Baja: 28 Tiszafiired: 29 Kiskőrös: 28 Martfű: 28 Kiskunhalas: 28 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-35 Fertő-tó: 40-45 Szolnok: 25-35 Kecskemét: 30-40 Jászberény: 30-35 Baja: 30-40 Tiszafüred: 30-35 Kiskőrös: 30-35 Martfű: 30-40 Kiskunhalas: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc PALÁSTI * PÓLYÁK 6115 Kunszállás Móra Ferenc u. 10/A-B * 4 1 76/378-117 76/378-193 Köszöntjük Kecskemét város lakóit a Hírős Hót Fesztivál alkalmából! Újra a fesztivál sztárja a P&P-csapat. Vadonatúj sütemények ingyenes kóstolójával várjuk egész héten az Erdei Ferenc Művelődési Központban lévő standunkon és a Centrum Áruházban. EZT IS JÓL KISÜTÖTTÜKI / W** # fMMijSI 7' * tíMHK../ * ¥ Rino süti, 30 napig friss! *■* + * _________________________________________________________________________________(71019) A bácsalmási hetipiacon a helybeli és környékbeli őstermelők között kialakult versenynek köszönhetően az árak kiegyensúlyozottak, ám elég magasak. Nem így Baján, ahol a szegedi nagybanin vásároló viszonteladók a bácsalmásihoz képest olcsó termékeket kínálnak. fotó: király László Tankönyvtámogatásról döntöttek Lajosmizsén Tankönyvtámogatásról döntött a lajosmizsei képviselő-testület szerdai ülésén. Az önkormányzat az általános iskolában tanuló diákoknak fejenként hatszáz, a közép- és felsőfokú oktatási intézményekben tanuló, állandó lajosmizsei lakosoknak 1500 forint tankönyv- támogatást nyújt. Az általános iskolások az oktatási intézményben kapják meg a pénzt, a közép- és felsőfokú intézményekben tanulók iskolalátogatási igazolás ellenében az önkormányzat népjóléti irodájában vehetik át az összeget szeptember negyedikétől huszonnyolcadikéig ügyfélfogadási időben. Égett a Peugeot Kecskeméten tegnap reggel nyolc órakor a Reile Géza utca 22. számú ház előtt egy Peugeot személyautó gyulladt ki. A becsült kár 90 ezer forint, a tűz okát vizsgálják. A lángokat a tűzoltók kiérkezéséig eloltották. Kiskunfélegyházán egy 50 négyzetméteres cserépfedésű lakatlan tanya és egy szín égett le vélhetően elektromos zárlat miatt. A kár itt 400 ezer forint. Jelentkezzenek a becsapottak! A rendőrség kéri azokat, akiket becsaptak az angol fontként forgalomba hozott brit katonai kantinjegyekkel, hogy jelentkezzenek, mert csak így lehet esélyük káruk megtérítésére. A nyomozás egyébként jól halad, a gyanúsítottakat már név szerint ismeri a rendőrség, elfogásuk remélhetően napok kérdése. Mint arról beszámoltunk, a valóban bankjegynek tűnő papírdarabokkal több ízben éltek vissza a tettesek Kecskeméten és környékén. Kiskőrösön, délután Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Alföldi Lapok Kik fenyegették meg a körzeti megbízottat Nyársapáton? Ágnest elrabolták vagy önszántából ment el? Hogyan zajlik a kiskőrösi, keceli és vadkerti borverseny? Milyen focibaki történt Solton? Ki lövöldözött Tasson? Milyen a nagykőrösi fülemüleper? Milyen drágán fizettek a törvénysértők Kiskőrösön? Elérhető közelségben a homokhátsági vízügy? Mik az új hírek a soltszentimrei, kocséri és jakab- szállási fociról? Gazdag programoknak örvendezhettek a dömsödiek?-A fenti kérdésekre válaszul érdekes cikkek olvashatók az Alföldi Lapok heti magazin legújabb számában. Nem mindegy- Doktor úr, azért jöttem, hogy köszönetét mondjak önnek.- Nem emlékszem, ön páciens vagy örökös? SZÍNES Tizennégy ifjú pár esküdött egyszerre örök hűséget Bangkokban. A csoportos esküvőt minden évben megtartják, nemcsak látványossága miatt, hanem mert így a költségek is megoszlanak. Nyolcszáz márkás csók Költség szempontjából nem mindegy, hogy valaki hol csókolódzik. A németországi Ibbenbüren bírósága kedden 827,5 márka pénz- büntetésre ítélt egy ifjú hölgyet, amiért szenvedélyesen átölelte és megcsókolta a volánnál mellette ülő férfiút, aki elvesztette nemcsak a fejét, hanem uralmát is a kocsi fölött és balesetet okozott. Csoportosan az oltár előtt Vállalkozók, figyelem! A Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a Coventry House Nyelviskolával (Nyelviskolák Kamarája által minősített iskola, a Trinity College London Magyarországi Vizsgaközpontja) közösen ANGOL-NÉMET vállalkozói nyelvtanfolyamot hirdet anyanyelvű tanárok közreműködésével. "Angol üzleti" kezdő "Német üzleti" kezdő "Angol marketing" haladók "Német marketing" haladók számára A jelentkező vállalkozók 50% költségtérítésre pályázhatnak. A pályázatok elfogadása: a jelentkezés sorrendjében. Felvilágosítás és jelentkezés: 6000 Kecskemét, Budai u. 1. Tel./fax: 76/483-348 (71204) Máróilholnapra 3 fejes, IH eke újszerű állapotban eladó Telefon: 76/382-247. 140 db nagybálás réti széna és MTZ-re szerelhető magasemelő bálapakoló eladó. Érd.: Kecel, Sás u. 8. T: 78/321-557, v. 06- 30/459-925 1991-es 1,8 D Ford Escort kisteherautó eladd. T.: 76/343-148 2 db 22 hl-es ászokhordő eladd. Érd.: 78/321-333 tel. 3 éves Lada 2104 kombi megkímélt, újszerű állapotban friss műszakival eladd. Tel.: 06-30/432-472 40 tonnás hídmérleg eladd. Tel.: 06- 30/536-004 v. 78/312-336. 8 tonnás pdtkocsi eladd. Érd: Kiskőrös, Nagyatádi u. 80. 8,3 t pdtkocsi, 82-es MTZ panorámás Weimar 2-es eladd. Páhi, Petőfi utca 11. BMW 320 i. nagyon jd állapotban eladd. Érd.: 76/480-671-es tel. 82-es 650-es CB Honda eladd. Robogd- cserét beszámítok, 80 E-ig. Ir.ár: 160000 Ft. Tel.: 06-60/385-516 Dízel terepjárd targonca eladd. Akasztó, Akácfa u. 6. T.: 78/351-008 86-os évj. 309 D Peugeot-t elcserélném dízel Mercedesre, ráfizetek vagy kérek. T.: 72/372-449 ^ A KISFÁI ISKOLA keres matematika-bármely és magyar-bármely szakos tanárt. Jelentkezés: minden délelőtt Kméten, a Hunyadi János iskolában, 76/480-564. Alap- és középfokú biztonsági őr érvényes fegyvervizsgával munkát keres. Cím: Or- csik Lászlő Kecel, Császártöltési u. 17. T.: 78/321-166 Baján, a Sugovica-hídnál 2 szoba, hallos, bútorozott lakás hosszú távra igényesnek kiadd. Tel.: 79/322-422, munkanapokon. Bejárónői állást vállalok családnál, szakácsnői képesítéssel. Ezenkívül vállalok lakodalomban főzést is. Pirtő, Új u. 19., Csákiné. Exkluzív családi ház eladd a Petőfiváros- ban. Kábeltévé, telefon, ipari áram. Irányár: 14,5 millió Ft. Tel.: 06-76-476-321 Gázégőt veszek. ABG-10-es előnyben. Telefon: 76/441-151 * ^ Ford Orion 1,3 benzines, 82-es eladó. Érd.: 18 óra után 76/477-625. IFA 50-es szerelvény friss műszakival eladó. T.: 78/311-839 FIAT Ducato 8+1 személyes mikrobusz friss műszakival, 86. évj. 2000 cm3 * 2 3 * 8 dízel eladó. Dízel személygépkocsit 300 ezerig beszámítok. Kiskunhalas, Hírnökei 4. af Fiatal építész és gépészteapiku$Qkat könnyű fizikai munkára felveszünk. Ifcítők 89’ Kft. Kecskemét, Jókai u. 19. T.: 76/486- 618 Gyakorlattal rendelkező szerszámkészítőt felveszek Kecskeméttől 6 km-re lévő munkahelyre. 06-30-438-886. * Használt, üzemképtelen automata mosógépek 3.000 Ft-os egységáron eladók. Érd.: 06-30-438-656. * Hesston körbálázd, bálázőzsineg, kombájn kaszapenge, Lajt-UTG-hez Norton szekrény eladd. Érd.: 06-60/307-943. Horizontális 8 hl-es szőldprés és CS-f0f- es szivattyú eladd. Érd.: este 7 h után. T.: 78/321-457. Kecel, Thököly u. 28. Jó állapotban lévő, 175 l-es szőlőprés eladd. 78-312-446. Józan életű kőműves, burkold és szobafestő szakmunkásokat 40 éves korig felveszünk. Építők 89' Kft. Kecskemét, Jókai u. 19. T.: 76/486-618 Széchenylvárosl 2,5 szobás, II. emeleti lakás eladd. Érd.: 76/488-041-es telefonon. Warlnszkl markold eladd. T.: 77/381-680 Ingatlanárverési A Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet 1995. aug. 29-én, 11 órai kezdettel árverés útján értékesíti a Kalocsa, Husák 17/A sz. alatti családi ház ingatlant. Az árverés helye: Kalocsai Városi Bíróság. Az ingatlant 1995. aug. 28-án, 15-16 őrá között lehet megnézni; becsértéke: 2.000.000 Ft. Érdeklődni lehet: Hajós Takarékszövetkezet, Rózsa u. 2. sz. Telefon: 474 Ingatlanárverési A Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet 1995. aug. 29-én, 11 órai kezdettel árverés útján értékesíti a Kalocsa, Hősök útja 47/A sz. alatti családi ház ingatlant. Az árverés helye: Kalocsa Városi Bíróság. Az ingatlant 1995. aug. 28-án, 15- 16 dra között lehet megnézni. Érdeklődni: Hajós, Takarékszövetkezet, Rózsa u. 2. sz. Tel.: 474. John Deere 970-es kombájn új motorral, kukoricaadapterrel eladd. Szakmár, Széchenyi u. 11. Tel.: 213 Kecel, Kecskeméti u. 1. sz. alatti ház eladó, ugyanitt karosszériahúzatd pad. T.: 06-30/439-093 Kiárusít az ÉVA-ÁDÁM butik Bácsalmáson (Kossuth u. 84.); 50 és 70%-os árengedmények! * Kukoricát, búzát, árpát vásárolok. T.: 06- 60/352-866 Lada 1200 jó állapotú 150 E Ft-órt eladd. Tel.: 76/379-035 Nehézselyemvásár a kecskeméti Két- templom közi méteráruboltbanI 1.160 Ft helyett 690 Ft-ért. Cherokee Jeep 87-es, full extrás eladó. Kisebb csere is érdekel, valamint 85-ös FIAT Uno D eladó. Érd.: 06-60/383-685-ös tel. Kunbaján, új állapotú családi ház építési anyag áron 1,39 M Ft-ért eladó. Érd.: 79/342-004. Lada 2107 megkímélt állapotban eladó. Tel.: 76/379-038 Lada Samara 1.3-as, másfél éves, ötajtós, 15 ezer km-rel rokkantság miatt eladó. Érdeklődni lehet: 76/441-253. Irányár: 830.000 Ft. Lakást szeretnék bérelni Kecelen v. Kiskőrösön. T.: 06-30/455-719 MTZ 82 téléves eladó. Érd.: Mélykút, Bartók B. u. 7. Tel.: 379 * Moszkvics furgon 86. évj. jó állapotban eladd. T.: 06-30/533-676 Motorhibás, platós UAZ eladd. Érdeklődni lehet: 17 órától, a 78/362-732 telefonon. Nyárlőrlncen 0,5 ha őszibarackos eladd. Érd.: 76/343-074. Öltöny- és kosztümvásár az ÉVA-ÁDÁM Divatházban, Kecskemét Bethlen krt. 12/A; 12.500 Ft helyett 5.900 Ft. Panziónak, irodának, vállalkozásnak alkalmas sarokház a belvárosban, körút mellett eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/459- 965-ös telefonon. Rántanivaló csirke eladó. 150 Ft/kg. Érd.: Kecel, Szilosi u. 43., Orcsik. Széchenylvárosl, 1 szobás, 34 m* 2 3-es, IV. emeleti öröklakás, reális áron eladó. Érd.: 76/491-772. Targonca 3,5 t eladó. Irányár: 450 ezer Ft. Tel.: 06-60/307-678 * Tűzpiros VW Passat 1,8 CL 1994-es modell eladó. Csere is érdekel. Telefon: 06- 30/532-276. Wartburgot keresek, kétüteműt, 88-89-es évjáratút, saját részre. Érdeklődni lehet: 77/322-971-es telefonon. Kornelius italautomata, 300 l-es villanybojler féláron eladó. Érdeklődni lehet: 06- 60/306-423-as telefonon. * Új MTZ 80 eladd. Érdeklődni lehet: 06- 30/458-545-ös telefonon. 10 éves Robur D műszaki nélkül eladó. el. Érdeklődni lehet: 78/311-