Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-01 / 178. szám
1995. augusztus 1., kedd Megyei Körkép 3. oldal Tényfeltáró vizsgálat Halason A nyerőautomaták üzemeltetését az utóbbi időben szigorúan veszik. (Felvételünk nem a helyszínen készült.) Éjszakai ellenőrzés a kécskei üdülőterületen Napirenden az első félévi gazdálkodás Ma délután két órától tartja ülését a tassi képviselő-testület. A polgármester tájékoztatja a képviselőket az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről. Szó lesz az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának, valamint az ez évi költségvetési rendelet módosításáról. Ezenkívül beszámoló hangzik el az első félévi gazdálkodás végrehajtásáról is. Baján a strandfürdők vize megfelelő A bajai ÁNTSZ legutóbbi mikrobiológiai vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy július közepétől a mai napig a környékbeli strandfürdők vize fürdésre alkalmas. Vonatkozik ez a dávodi Püspökpuszta fürdőhelyre, a bácsalmási medencére és a nagybaracskai meleg vizes strandfürdőre egyaránt. A Su- govica vizéből vett minták egy héttel ezelőtti eredményei szintén megfelelnek az alapvető követelményeknek. Rossz úton az útszervezet? Egyelőre a testület belső ügyeként kezeli Pintér Sándor altábornagy, országos rendőrfőkapitány azt a tényfeltáró vizsgálatot, melyet az egyik napilapban megjelent cikk kapcsán rendelt el Kiskunhalason. A rendőrkapitány a diszkókirály című írás ugyanis meglepő vádakat közölt dr. Kastyják János alezredesről. A városban napról napra nyugtalanabbak az emberek, saját bőrükön érzik a köz- biztonság romlását - áll a cikkben. Mert amikor elkezdődik a diszkó, a városi rendőrség testületileg vonul ki azokra a helyszínekre, ahol a kapitány családja érdekelt. A lakók pedig rettegve húzzák meg magukat otthonaikban. Mindez azért, mert Kastyják kapitánynak - úgymond - gazdasági érdekeltsége van egy diszkóban és egy játékautomatákat üzemeltető vállalkozásban. így aztán állítólag gyakran előfordul, hogy míg az érdekeltségi körébe tartozó diszkók környékén szinte állandó a rendőrök jelenléte, addig a konkurenciában történt rendzavarások hidegen hagyják a rend őreit. Az egyik diszkó környékén az egyenruhások mellett a cikk szerzője szerint a rendőregyenruhából civilbe öltözött biztonságiak is annyian vannak, mintha magas rangú külföldi államférfiakra vigyáznának, a másik szórakozóhelyet viszont a benne történt botrányok miatt a tulajdonosa zárta be. Mert verekedést tört ki, amiről sokan tudni vélik, hogy provokáció volt. Ezt megelőzhették volna, ha odafigyelnek a rendőrök, de ők inkább a kapitányuk diszkóját vigyázták. A cikkben megszólal az érintett, Kastyják alezredes is. Több kérdésre válaszol, íme ezek közül kettő:- Mi a véleménye arról, hogy ön állítólag szándékosan nem törődik a többi diszkó közbiztonságával, mivel azok konkurenciát jelentenek?- Az illetékességi területünkön működő mintegy tucatnyi diszkóval pontosan annyit foglalkozom, amennyit a közbiztonsági helyzet megkövetel.- Hogyan egyeztethető ösz- sze rendőrkapitányi beosztásával, hogy családja révén érdekelt a szórakoztatóiparban játékautomaták üzemeltetésével?- Könnyen. Mindössze a törvényeket és egyéb jogszabályokat kell betartani. Elsősorban az üdülőterület szórakozóhelyein tartott éjszakai ellenőrzést a hét végén a tisza- kécskei polgármesteri hivatal a helyi rendőrség segítségével. A razzia célja az volt, hogy felderítsék, kik veszik semmibe a helyi csendrendeletet, mely szerint hétköznap 24 óra után, hét végén pedig éjjeli 2 óra után reggel 7 óráig tilos zenés, vagy bármilyen hangos rendezvényt tartani. Az ellenőrzés a Tisza- parton üdülő és pihenni vágyó emberek érdekében történt, akik már nemegyszer keresték fel elkeseredésükben a tisza- kécskei polgármesteri hivatalt. Elmondták, hogy éjszakánként elviselhetetlen a diszkókból jövő zaj. De nem elég a hangos zene, hajnalig tart a diszkóból hazafelé induló fiatalok randa- lírozása. Kiabálnak, túráztatják a motorokat és az autókat - panaszolták az üdülővendégek. így volt ez tavaly is, az idén viszont még rosszabb a helyzet. A Vadász utcában lévő zenés vendéglő mellé ugyanis újabb diszkó épült. (Lapunk tegnapi számában volt szó erről a létesítményről.) Az előző önkormányzat ugyan igyekezett csendrendelettel szabályozni a város éjszakai életét, a hét végén tapasztaltak azonban azt mutatják, sikertelenül. Pólyák Albert alpolgármester elmondta: az ellenőrzést folytató szabálysértési előadó s a két rendőr összesen négy alkalommal vett fel jegyzőkönyvet. A szabad strandon egy vendéglő, a Vadász utcában a két diszkó tartott nyitva még 2 óra után is. A New Night diszkó két esetben is követett el szabálysértést. Ezeket a szórakozóhelyeket pénzbírságra büntetik, de ezzel nem szűnik meg a probléma - nyilatkozta az alpolgármester. A diszkókban ugyanis legalább 2-3000 fiatal fordul meg alkalmanként, s legalább 5-600 autó parkol a vendéglátóhelyek körül. Meg kellene oldani a rendfenntartást s a parkolást. Kérdés, hogy ez kinek a feladata. A diszkó tulajdonosának, vagy a városnak? A jövőre nézve azon is el kell gondolkodni - hangsúlyozta Pólyák Albert -, hogy milyen vendégkörre alapozza Kécske az idegenforgalmát. Akik nyaralót építettek a Tisza-parton és pihenni szeretnének, azoknak érdemes létrehozni fizikoterápiát, szállodát, fejleszteni a gyógyturizmust. Ha viszont a fiatalok szórakoztatását is fel akarják vállalni, nem biztos, hogy az üdülőterület centrumában kell, elriasztva ezzel a nyugodt nyaralásra vágyókat. Az alpolgármester úgy véli: az idén már keveset tudnak változtatni a helyzeten, de a jövőre való tervezést már ősszel elkezdik. El kell dönteni végre: minőségi turizmust akar a város, vagy szórakozócentrumot építeni kaszinóval. Éppen ezért javasolni fogja a testületnek, hogy a kécskei vállalkozók, az üdülőtulajdonosok és a szakemberek véleményét meghallgatva kezdjék el minél előbb a tervezést. L. B. M. A hiszékenység vámszedője Két önkormányzat hivatalosan is bejentette kilépését a lakiteleki székhellyel működő út- szervezetből. így a többi, mintegy húsz társtulajdonos bizonytalan helyzetbe került, néhány község hasonló lépést fontolgat. A kilépések következtében az is megtörténhet, hogy év végén feloszlik a szervezet. Karneválozó garaiak Ma este indul Horvátországba a garai bunyevác hagyomány- őrző tánccsoport. Meghívásuk a tengerparti Növi Vinodolskiba, a nyári karneválra szól. Menet közben megállnak több kisvárosban, ahol fellépnek a helyi rendezvényeken. A 42 fős garai csoport másfél órás műsorral készült, melyben magyar, bunyevác és cigánytáncokat adnak elő. A garai táncosok kicsit szorongással kelnek útra, ugyanis a legújabb délszláv hírek nem megnyugtatóak. Bevált módszeréről nem tudott lemondani az a pesti nő, aki olcsó cigarettát ígért kereskedőknek, majd az előlegként felvett pénzzel eltűnt. Júniusban a solti kenyérbolt vezetőjét 30 ezer forinttal csapta be, majd rövid időn belül Dunaföldváron és Bölcskén további öt helyen tett hasonló Betörők jártak a polgári védelem raktárában Kiskunmajsán. Az őrizetlen objektumban múlt hétfőn keresték fel az éjszakai látogatók, akik közel százezer forint értékben vittek magukkal törülközőket, gumicsizmákat és gázpalackokat. Az eltulajdoní„üzleti” ajánlatot. Itt azonban sikertelenül. Sőt néhány nappal később előzetesbe helyezték az értelmi szerzőt. Ráadásul a le nem töltött börtönbüntetésére is fény derült. A hasonló módszerrel elkövetett csalássorozatért 2 év 2 hónapra kivonták a forgalomból a hiszékenység vámszedőjét. tott tárgyakat minden bizonnyal értékesíteni szerették volna a tolvajok, azonban erre nem maradt idejük. A rendőrök az esetet követően rövidesen kézre kerítették azt a három helybéli férfit, akik alaposan gyanúsít- hatók a raktár kifosztásával. Kifosztották a raktárát Kisasszony haváról Augusztusról, kisasszony haváról. Morócz István a következő gazdászati tanácsokat jegyezte le 1852-ben: „A még folyvást tartó aratás a gazdának teljes gondját igényli. Másik fontos része a mezei munkáknak e hónapban az őszi alá való földek elkészítése és némely őszi növények elvetése. Az elvetendő ősziek közül első helyen áll a repcze: közönséges tiszta ugar után az őszi nyomásban termesztik. A sormívelés lapályos és agyagos földön a repczét kiázás, porhanyó földön pedig a kifagyás ellen védi, a szemtermést neveli, gyorsabb, bokrosabb kifejlést eszközöl, s magot kímél. A burgonya- s répaföldeken a szükséges munkákat annak idejében végezze a gazda, káposztáskertben a hernyókat szedesse. Ha júliusban esők jártak, úgy augusztus vége felé kaszáltatik a sarjú. Már a tarlói takarmánynövények is vettetnek: kuko- ricza, bükköny, rozs, tarló-répa stb. A tarló legeltetését juhokkal már meg szokták nyitni e hónapban, ám a táplálék hirte- leni változtatása nagy vigyázatot igényel. Gondoskodni kell, hogy a tejelő marha, mely tavasszal a zöld takarmányra szoktatott, azon késő őszig megtartassék. Hol az augusztusi elletés van divatban, ott úgy intézze a dolgát a gazda, hogy az aratási munka miatt az elletés körül rossz következésekkel járó hanyagság ne jöhessen közbe, egyszersmind vigyázzon, hogy a már-már elleni kezdő anyák buja tarlóra ne eresztessenek. Hol a szőlő későbben érik, csak e hónapban végzik az utolsó kapálást a vesszők lecsipedzése és felkötözése után. A szemezés (alvó szemre) is jó sikerrel folytatta- tik mindenféle gyümölcsfán, kivéve a hamar érő fajokat.” Útjavítás Bátyán A külterületi földutak állapota sok bosszúságot okoz a bátyai határban közlekedőknek. A településen tárgyalásokat kezdtek az utak rendezésére: a képviselők csütörtöki ülésükön döntöttek az üzleti ajánlatról. A következő hetekben 21 kilométer utat javíttatnak meg. így ezután személygépkocsival is nyugodtan, tengelytörés nélkül közlekedhetnek az autósok. A további 40 kilométer rendbetételéről a tapasztalatok birtokában döntenek majd, hiszen a jelenlegi munkák is közel 300 ezer forintba kerülnek a községnek. A hétfői _ _ hirdetésünkben a D U u C c 1 bukó-nyíló ablak árát tévesen adtuk meg. Helyesen: 120x150 bukó-nyíló ablak Új ár: 18.182 Ft Dutker Építőanyag-áruház Kecskemét, István kir. krt. 24 Tel.: 76/481-946 (68585) 0 Ft Összeírják a várost csúfító elhagyott gépkocsikat a közterület-felügyelet munkatársai Baján. Két hét türelmi idő után pedig - a tulajdonos költségére - elszállítják a roncsokat. Az intézkedéssel szinte mindenki egyetért, hisz például a képen látható járgány vagy egy esztendeje éktelenkedik az újvárosi lakótelepen, a Kodály utcában. fotó: Gál ZOLTÁN Viták a Tompát elkerülő út körül Tompa lakossága sokat harcolt azért, hogy megépüljön az 53-as főútnak a települést elkerülő leágazása. A jogos követelés ’93 novemberében részben teljesült: átadták a belterületet mentesítő szakaszt. Reménytkeltő volt az illetékeseknek az az ígérete, hogy mindent megtesznek az útszakasz meghosszabbításáért. Hiszen a külterületen is élnek szép számmal emberek, akiknek mindennapi életét megkeseríti a nagy forgalom, a várakozó járművek gyakran több kilométerre nyúló sora. A déli meghosszabbítás többféle lehetősége közül a „D” változatot, a nyugati oldalon húzódó új szakasz kiépítését szavazta meg a község képviselőtestülete. A vállalkozók az 53- as főút érintett részének kiszélesítése mellett szálltak síkra, hangoztatva: inkább ne legyen semmiféle útépítés, mint hogy a „D” változat valósuljon meg. Az idő telt, az útépítés pénzhiány miatt odázódott. Közben sokan eladták a házukat és a község nyugodtabb, csendesebb területeire költöztek. Kereslet volt bőven, sok embert vonzott az üzleti lehetőség, jól meg is fizették az ingatlanokat. A 81 éves özvegy Lampert Má- tyásné, aki születése óta ott élt, sírva meséli, hogy azért kellett elköltöznie a Gányó sorból, mert a szomszédjában benzinkút épült, s a nagy szállítóautóktól beremegett az egész ház. A forgalmat, a zajt nem bírta tovább elviselni. Nemrég olyan hír kapott szárnyra Tompán, hogy a máshol megmaradt Phare-támoga- tás átcsoportosításával folytatódhatna a községben az útépítés. A hírre a vállalkozók 108 aláírással ellátott beadványban kérték, követelték ismételten az önkormányzattól, hogy ne a „D” változat valósuljon meg, hanem a jelenlegi nyomvonalat szélesítsék. Arra hivatkoztak, hogy az új út kiépítésével az átutazók nem keresik fel üzleteiket, azok így nem lesznek jöve- delmezőek, s a vállalkozások felszámolásával az ott dolgozók munkanélkülivé válnak. A beadványra ismét foglalkoztak a képviselők az útügy- gyel. Közben felmérés készült, mely szerint az érintett területen már csak 37 lakásban laknak. Ebből 26-nál nincs üzlet, a vállalkozások száma pedig már meghaladja a 70-et. Az önkormányzat tárgyalt a megyei közúti igazgatósággal és a Közlekedési Minisztériummal is. Ennek eredményét a legutóbbi testületi ülésen ismertették. A tájékoztatás szerint Phare-pénz nincs, 3-5 éven belül nem folytatódhat Tompán az útépítés. Közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi okokból a teljes elkerülő út kiépítésének van reális esélye. Az is elképzelhető, hogy a személy- és teherforgalom különváljon, ám ezt csak helyszíni szemle alapján lehet eldönteni, melyre szeptemberben kerül sor. Kiss Béláné