Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

1995. augusztus 19., szombat Megyei Körkép 3. oldal Szent István-napi ünnepségek Augusztus 20-án a kecskeméti városháza előtt 10 órakor kez­dődik az önkormányzati ünnep­ség. A Népi Iparművészeti Mú­zeum udvarán 11 órakor folyta­tódik, ahol Bohács József al­polgármester mond köszöntőt. A múzeumban este 7-ig színes kulturális programok lesznek. A műkertvárosi részönkor­mányzat is egész napos prog­ramot szervez 20-án a Műkert­ben. A gokartstadionban ma és holnap is gazdag választék várja az érdeklődőket. Falukép és turizmus Neves idegenforgalmi szakem­berek részvételével szakmai vi­tanapot tartanak ma Jászszent- lászlón, Falukép és turizmus a minőség jegyében címmel. A rendezvény 9 órakor kezdődik a „kézművesek tanyáján”. A Jó­léti Szolgálat Alapítvány egész napos programokkal várja a résztvevőket. Vagyonvédelmi nap Kiskunhalason Biztonságtechnikai eszközök­kel is megismerkedhetnek az érdeklődők ma Halason, a Ha­tárőr Lovaslaktanyában tar­tandó vagyonvédelmi napon. A 9 órakor kezdődő rendezvé­nyen vetélkedők és könnyűze­nei programok is lesznek. Kunfehértói táncok Népi táncfesztivállal zárul a Kunfehértói Nyár rendezvény- sorozat. Ma 10 órától Szeremle, Császártöltés, Hercegszántó, az erdélyi Csíkzsögöd, Kalocsa és a francia Bretagne megye ha­gyományőrzői váltják egymást a víziszínpadon. • A kecskeméti önkormányzat szocialista frakciója tudomásul vette Szűcs Tibor megyei aljegyző lemondását a város­házi MSZP-frakció vezetéséről. Utódja Marczi Albert lett, a frakcóvezető-helyettes pedig Adamik Zoltán. Puska dördült Vadkerten (Folytatás az 1. oldalról) A soltvadkerti V. Csaba este fél tíz után parkolt le Citroenjével a barátnője Zrínyi utcai háza előtt. Míg a kiszállásra készült, a szemben álló fehér Renault 11-es sofőrje cselekedett. Ke­zében egy puskával kiugrott a fülkéből és célzott lövést adott le a szélvédőre. Az mentette meg a fiatalember életét, hogy felismerte a veszélyt. (Szóbe­széd szerint nem érte váratlanul a késő esti támadás.) Még ide­jében hátramenetbe kapcsolt és nagy sebességgel eliramodott. Valószínűleg ezért nem talált a puskás férfi, aki nem üldözte kocsijával V. Csabát. A főkapitányságról riasztott rendőri akciócsoport támponto­kat kapott a megtámadott férfi­tól. Megjegyezte a kocsi rend­számának hármas betűjelét, melynek segítségével sikerült azonosítani a Renault-t. Még tartott Soltvadkerten az éjszakai helyszínelés, nagy erőkkel ke­resték a szemtanúkat és a töl­tényhüvelyt, amikor a kom­mandósok már megfogták V. Istvánt. A kiskunhalasi férfit gyanúsítják egyelőre a gyilkos­sági kísérlettel, jóllehet ez ideig nem került nyilvánosságra az indíték. Szóbeszéd szerint vitája volt olajügyben V. Csabával, ezért vette kezébe a vadászpus­kát. A gyanúsított a főkapitány­ság kecskeméti épületében ke­rült őrizetbe és a kihallgatását megkezdték. Az ügyben nagy erőkkel folytatják a felderítést a nyomozók. Noszlopy A Átvilágították a színházat (Folytatás az 1. oldalról) Az ellenőrök vizsgálták a kecskeméti színház bérbeadá­sait is. A nagyszínházat álta­lában 100 ezer forintért adták bérbe. Május 14-én viszont a Network Kft. 50 ezer forintot fizetett, melynek okát a revi­zorok nem tudták kideríteni. A nyári 18 napos filmforgatásért is - a szokásos tarifát figye­lembe véve - összességében 560 ezer forinttal kevesebb folyt be a színház kasszájába. A revizorok szerint ez nem megengedhető a színház jelen­legi pénzügyi helyzetében. A kecskeméti városháza in­tézményére, a színházra ter­mészetesen kötelező az ön- kormányzat vagyonrendelete. Ezzel ellentétes szerződést kö­tött a színház 1994-ben a Trombita utcai épület egy ré­szére. A rendelet szerint az in­tézmények maximum három évre köthetnek bérleti szerző­dést, ebben az esetben a teát­rum viszont határozatlan időre kötötte. Az Imádok férjhez menni című darabot a színház harminchatszor adta elő. Szo­kolai Péter és Zubomyák Zol­tán az egyik szerepet fel­váltva, úgynevezett kettős sze­reposztásban játszotta. A 36 előadásból tízszer Szokolai Pé­ter alakította a szerepet. Ugyanakkor 35 előadás és 35 próba összegét fizették ki egy bt. számlájára Zubomyák Zol­tánnak, miközben csak 26-szor játszott. Vagyis 54 ezer forint­tal többet. A városháza hiva­talnokai tehát végeztek. Most már a választott helyi politiku­sokon múlik, lesz-e folytatása az ügynek. M. Gy. Tompái gondok Egyre több idős ember kér Tompán szociális otthoni elhe­lyezést. A meglévő intézmény így kezd szűk lenni. Bővítését állami céltámogatás révén sze­retné megoldani a község ön- kormányzata. Gazdasarok [• . | Agrometeorológiai tájékoztató A mezőgazdaság számára je­lentéktelen csapadékmennyi­ség hullása és a nyári idő folyta­tódása jellemezte térségünket az előző és a véget érő héten. Ebben a hónapban 26 mm eső és 80 mm párolgási veszteség ala­kította a Homokhátság vízház­tartását napjainkig. Az éghajlati törzsértéknél lényegesen keve­sebb júliusi csapadék és a szá­razság augusztusi folytatódása egyre nagyobb területeken okoz gondot a növények víz­forgalmában. Főként a kapás­kultúrák terméskilátásában mu­tatkoznak kedvezőtlen jelek. Az aktív gyökérzóna talajned­vesség-tartalma hervadáspont körüli térségünkben. Lényeges változást már nem eredményez akisebb záporeső vagy öntözés, mivel a kérdéses talajréteg víz­hiánya 60-80 mm közötti. En­nek mérséklődésére sem szá­míthatunk a napokban, a legva­lószínűbb csapadékmennyiség 10 mm alatti a Homokhátság te­rületi átlagában. A huzamos ideje fennálló hőség mérséklődött a múlt hét közepétől. A napi csúcshő­mérsékletek 26-29 °C között alakultak. Ez a sokéves átlag­értéknek megfelelő és a növé­nyek számára (kapáskultúrák, zöldségfélék) optimális termi­kus tartományt jelent. Jelenleg már mutatkoznak a nyárvég közeledtének jelei. Erősödnek az éjszakai lehűlések és egyre gyakrabban számíthatunk a 10 °C körüli hajnali minimum­hőmérsékletre. Erősödik az éjszakai harmatképződés, ami fontos feltétele a növényt ká­rosító gombabetegségek meg­jelenésének csapadékmentes napokon. Agrometeorológiai Obszervatórium, Kecskemét Gázprogram indul Harkakötönyben? Tárgyal Harkakötöny önkor­mányzata azzal a céggel, amely a tartályos PB-gáz bevezetésé­nek ajánlatával kereste meg a községet. Hatvan-nyolcvan igénylő esetén mindenhová be­vinnék a gázcsonkot, így min­denki bekapcsolódhat a prog­ramba. Ha a terv megvalósul, akkor a jövő évi költségvetés is hozzájárul a beruházáshoz. Támogatás az iskolakezdéshez Mélykúton kérelem alapján le­het iskolakezdési támogatást kapni. A szűkös keret miatt a támogatás nem jár alanyi jogon, a kérvényhez a szülőknek jöve­delemigazolást kell beadni. A szociálisan rászorultaknál a kollégiumi és az étkezési díjak átvállalására is van lehetőség. A kérelmeket szeptember 15- éig lehet benyújtani. 100 %’0S amerikai exporttermelés! CSINCSILLA- TENYÉSZTÉS! Új idő, új hivatás! Jól jövedelmező vállalkozás, tőkebefektetési lehetősége, amely hosszú távon biztos devizabevételt eredményez. A BLACK STAR CHINCHILLA Export-Import Kereskedelmi és Vállalkozási Kft. amerikai-magyar kooperációval ajánlja: KAPOSVÁRON az „ÉVA” Csincsilla Referencia Farmról, Amerika 30 éve vezető csincsillatenyésztőjétől származó világszínvonalú amerikai import tenyészcsincsillákat nemesprémtermeléshez. ISMERJE MEG A „CSINCSILLA SYSTEM 2000” TENYÉSZTÉSI ÉS TARTÁSTECHNOLÓGIÁNKAT! A tenyészállatok értékesítését és előjegyzését 100 %-os garanciával vállaljuk, 10 éves prémvisszavásárlási szerződés alapján. Tenyéssze Ön is a világ legszebb és legdrágább prémes állatát, a nemes csincsillát! Kérésére középméretű válaszboríték ellenében részletes tájékoztatót küldünk. Postacímünk: 7400 Kaposvár, Béla király u. 15. Telefon/fax: 82/318-168. Fogadónap: keddtől péntekig 9-16 óráig. Farmlátogatás: előzetes jelentkezés alapján szombaton 9-15 óráig. Tűzoltók segítségével távolították el az egykori Kiskun­ság Hotel „cégérét” a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ faláról. A sokáig kihasználatlanul álló épület felújí­tása pénzhiány miatt évekig húzódott. Idén az önkormányzat 60 millió forintot különített el a munkálatokra, melyek a ter­vek szerint ez év végére be is fejeződnek, fotó: szász andrás Senki sem tagadta meg a szolgálatot A nagykőrösi vállalkozók egyesülete a Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola aulájában és udvarán termékkiállítást rendezett, amelyet a közönség számára tegnap nyitottak meg. A termékbemutató augusztus 20-án este zárul, amikor a legtöbb közönségszavazatot kapott kiállí­tónak átadják a város vásárdíját. fotó: b. f. i. Baján közel ötszáz kiskatonát vártak a szerdán és csütörtö­kön megtartott bevonuláson. Az előző évekhez képest na­gyon sok hozzátartozó kísérte el a bevonulókat. Ez az állo­mány lesz az utolsó, amely egyéves szolgálatra érkezett a laktanyába. A következő gárda már csak 9 hónapot fog kato­náskodni. Amint Huszár János alezre­des, a Mészáros Lázár Gépesí­tett Lövészdandár törzsfőnö­ke elmondta, minden behívó­val rendelkező személy ele­get tett kötelezettségének, csupán a felmentettek hiányoz­tak. Gyors statisztika is ké­szült a bevonult fiatalemberek iskolai végzettségéről, ugyanis ezt és a polgári végzettséget, szakmai képzettséget vették figyelembe a katonai beosz­tásnál. Ezek szerint a beérkezett ál­lomány 68 százaléka középis­kolai végzettségű, ami nagy előnyt jelenthet a kiképzéskor, viszont komoly gond, hogy a bevonultak 5,3 százaléka nem végezte el még az általános iskolát sem. Az első időszako­sak kiképzése hétfőn reggel kezdődik meg hivatalosan, ad­dig bemutatókon vesznek részt. Papp Zoltán A garai önkormányzat hitel nélkül gazdálkodik ebben az évben Már készülnek az előterjeszté­sek Garán a 31-i képviselő-tes­tületi ülésre. Tényi Antal pol­gármester szerint az önkor­mányzat sikeresen zárta az első félévet pénzügyi szempontból. Szerencsére a bevételek a ter­vek szerint folytak be, sőt bizo­nyos támogatásokkal pluszfe­ladatokat is el tudtak látni. Ép­pen ezért módosítják a költség- vetés végszámait. A polgármester arról is be­számolt, hogy az idén csak la­kossági igényre és szociális helyzetet értékelve adnak beis­kolázási támogatást. Ezt a munkát már el is kezdte a pol­gármesteri hivatal. Tényi Antal úgy vélekedik, hogy év végéig tartani tudják ezt a gazdálkodási szintet és nem kényszerül a falu hitelfel­vételre. P. Z. ÁTALAKÍTÁS MIATT KIÁRUSÍTÁS a Négy Évszak Ruházati Boltban: ( 4Q ■70% b engedmény 3^ Cím: Kecskemét, Rákóczi u. 22. PETŐFI NÉPE terjesztésére keresek Katonatelep területére olyan, megbízható, korán kelő, pontos munkatársat, aki vállalja a lap eljuttatását az előfizetőkhöz. Jelentkezni lehet személyesen: Perjési Attila Kecskemét, Matkói út 22. Tel.: 76/481-774 (70179)

Next

/
Thumbnails
Contents