Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-10 / 186. szám

Augusztus 10., csütörtök Napkelte: 5 óra 3 perckor Napnyugta: 20 óra 06 perckor Holdkelte: 19 óra 32 perckor Holdnyugta: 5 óra 08 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 214 cm volt. A Tisza Szol­noknál -132 cm, Csongrádnál pedig -101 cm magas volt. Közlekedés Az E5-ÖS út 88-as és 93-as ki­lométerszelvényei között asz­faltoznak: sebességkorlátozásra kell számítani. A kecskeméti aluljáróban folytatódnak a tisz­títási munkák, az 54-esnél, a fe­lüljárón pedig a bal szélső sáv­ban felújítási munkákat végez­nek: itt is sebességkorlátozásra, útszűkületre számíthatnak. Traffipax Ma délelőtt Kalocsán és Ne­mesnádudvaron, délután Garán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Természetgyógyász- gyűlés Kecskeméten Hatodik alkalommal rendez nemzetközi kongresszust a Magyar Természetgyógyászok Uniója. A kecskeméti rendezvé­nyen elhangzó több mint félszáz előadás átfogó képet ad majd a természetgyógyászat különböző ágairól, illetve azok eredménye­iről. Kecskeméti Iibpok Mi a helyzet a sosem volt Közép- Európai Egyetem háza táján? Hogyan kapták el az AIDS-es drogcsempészeket? Mit jósol­nak a hét végi városi rangadóról? Igaz, hogy két lyukon át minden látható? Milyen karriert futott be a röpis 52 centis lábakkal? Ho­gyan történt Kecskeméten az utolsó kivégzés? Valóban Hor­váth István javasolta az aknazár eltávolítását? Hogyan fújták meg a betörők a mackót? Szex­bombákból hogyan lett bomba­riadó? Bíróságon- Csend legyen! - szól a bíró -, különben azt a személyt, aki közbekiált, azonnal hazaküldöm.- Hurráááá! - ordít fel a vádlott. Hornyolt betoncserép kopható a készítőnél. Szürke: 30 Ft + áfa. Szabó műköves Hercegszántó, gyógyszertár udvarán. 79/354-084 Változó felhőzet ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az évszakos átlagnál hűvösebbre fordult és marad időjárásunk. A Kár­pát-medencét kitöltő, nagy nedves­ségtartalmú levegő egyre kisebb terü­letre szorul vissza, ugyanis északkelet felől egyre szárazabb levegő váltja fel. Ezért ma a déli és nyugati ország­részben jobbára borult marad az ég, legfeljebb rövid időszakokra bukkan elő a nap, újabb eső, zápor, néhol zi­vatar valószínű. Az ország többi ré­szén felszakadozik, csökken a felhő­zet, egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, legfeljebb egy-egy futó zápor­eső alakulhat ki. A keleti, északkeleti szél gyakorta megélénkül. Az évsza­kos átlagnál kissé hűvösebb idő, 22, 27 fok közötti csúcshőmérséklet lesz. Északkelet felől lassanként egyre szárazabb levegő érkezik a Kár- pát- medencébe, azonban legkésőbb éppen a térséget éri el. Ezért ma még folytatódik a nagyobbrészt borult idő, legfeljebb rövid időszakokra bukkan elő a nap, újabb eső, zápor, délután néhol zivatar valószínű. A szél gya­korta megélénkül. Folytatódik az év­szakos átlagnál kissé hűvösebb idő, a csúcshőmérséklet 25 fok körül lesz. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 24 Velencei-tó: 24 Tisza-tó: 23-24 Fertő-tó: 24 Tisza: 19-25 Duna: 19-23 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 26 Kecskemét: 26 Jászberény: 26 Baja: 24 Tiszafüred: 27 Kiskőrös: 25 Martfű: 25 Kiskunhalas: 24 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 25-35 Fertő-tó: 40-50 Szolnok: 30-40 Kecskemét: 30-35 Jászberény: 30-40 Baja: 30-40 Tiszafüred: 30-40 Kiskőrös: 35-40 Martfű: 35-40 Kiskunhalas: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Gitárfesztivál Esztergomban Kamerát a kocsiból A lajosmizsei Totál-benzinkút- nál parkolt a napokban egy oszt­rák állampolgárságú hölgy ko­csija, ám - tulajdonosának pech- jére - ez másnak is szemet szúrt. Egy mindeddig ismeretlen tettes ugyanis a pillangóablakot be­törve elemeit egyet s mást az utastérből. Az ellopott értékek között kétségtelenül a videoka­mera volt a legértékesebb, de a hölgy táskájában is akadt némi készpénz. Összesen mintegy 170 ezer forintnyi kár érte az osztrák asszonyt. Kecskeméten egy kisbuszt fosztottak ki a napokban. A tu­lajdonos több tetőablakot és kü­lönböző szerszámokat tárolt a járműben, ám ezeket egy az egy­ben ellopta az ismeretlen tettes. A kár 354 ezer forint volt. A Phoenix méretarányos makettjét a Helvécián élő Juhász János készítette el évekkel ezelőtt. Fiai: János és Norbert ap­róbb javításokat végeznek a maketten. fotó: bán János Száz gitárművész részvételével nyitották meg kedden a XII. Esztergomi Nemzetközi Gitár­fesztivált. A világ minden tájá­ról meghívott művészeket - akik augusztus 17-éig minden­nap kocerten mutatkoznak be Esztergomban és más települé­seken - Sz. Agai Karola, a fesztiválalapítvány kuratóriu­mának elnöke köszöntötte. A fesztivál díszhangversenyét Budapesten a Pozsonyi úti re­formátus templomban rendezik meg. Az impozáns zárókon­certre ezúttal is az esztergomi bazilikában kerül sor, amikor valamennyi gitáros, tehát több mint százan együtt muzsikál­nak az osztrák Walter Wüldin- ger vezényletével. Feltámad a magyar gálya A legnagyobb és legszebb magyarországi vitorláshajó, a pontosan kétszáz éve' épített Phoenix gálya újjáépítését kezdik meg a közeljövőben. A balatoni hajózás dicsőbb korszakát idéző kétárbocost annak idején Festetics László terveztette itáliai építőmeste­rekkel. Az újjáépítésre alakult alapítvány a hajót a keszthelyi szállodasoron építteti újra fel, számítva arra, hogy igazi tu­ristalátványosság lesz már maga az építőmunka is. A két év múlva vízre bocsátandó hajó rendszeres járatként köz­lekedik majd a Balatonon. A keszthelyi kikötőnél kiképzett móló lehetne a Phoenix ál­landó kikötője. A költséges tervet dédelgető alapítvány egyébként azt is tervezi, hogy amennyiben kezdeményezése sikeres lesz, nemcsak a Phoenixet építteti újra, de a valaha létezett ba­latoni Festetics flottát is. Az újjáépítései tervről további in­formációkat az alábbi telefon- vonalakon szerezhetnek: 06/1- 251-14-44/100, 126, 258 mel­lék. StöáróS holnapra expressz apróhirdetések O termésű kukoricát vásárolnék. Érd.: 20 h után. T.: 06-60/352-866 15.000 l-es tartálykocsi KAMAZ gép­pel sürgősen eladó, egyben, vagy külön. Tel.: 06-30/431-855, 06­30/389-300 * 19 m2-es faház eladó. Érd.: a 77/351-207 telefonon. * 2,5 éves, 1500-as, 5 seb. Lada el­adó. Érd.: 78/346-050 * 3 db ló eladó. Érd.: 06-30-458-049. Baja, Tanya IV. kér. 28. 60 q tritikálé 1000 Ft/q áron eladó. Turcsán István, Tabdi, Erdőalja 12. 86-os VW Golf ll„ MTZ 80-as, Hess- ton körbálázó eladó. Érd.: Bocsa, Petőfi u. 23. 90-es évj. 815 TÁTRA 12.5 RSS-es póttal, friss műszakival eladó. Érd.: 77/423-495 (18 h után) Baján építési telek eladó. Érd.: Baja, Bokodi út 23. * Családi ház eladó. Kmét, Mécses u. 8. Dinnye nagy tételben eladó. Érd.: Sükösd, Petőfi 196. vagy Mező út 2. Tel.: 79/363-320. * Öltönyvásár újból az ÉVA-ÁDÁM Divatházban (Kmét, Bethlen krt. 12/A); féláron: 12.500 Ft helyett 5.900 Ft-ért. * Eladó 5 db 3 hónapos vemhes anya­koca, 1 db 1 hónapos körbálá­zó a gyári ártól jóval olcsóbban. Te­heneket beszámítok. Érdeklődni lehet: Fülöpszállás, Attila utca 8. alatt. * Eladó: MTZ-re szerelhető NBR. homlokrakodó, hosszú platós IFA MBP. 6,5 pótkocsik, RÁBA 250-es IH ekék, IH vetógép, IH tárcsák. Kis és nagy kombinátorok FKA. adapter 6 soros. 1,5 t. Targonca 5 q-s mérleg, egyéb gépek. Érd.: Szécsény László Harkakötöny, telefon: 06-60/302- 168. Eladó 1 db Maruti 800-as, 1992-es és 1 db Skoda 120 L, 1987-es. Ér­deklődni: 76/327-253. * Félidős anyadisznó eladó. Érd.: Nagy István, Tabdi, Petőfi u. 28. * IFA pótkocsival kedvező áron sürgő­sen eladó. Tel.: 06-60/306-423 * IFA-t bontásra veszek. T.: 06- 60/481-049 * KUTYÁS ŐRT keresünk, éjszakai őrzésre. Érdeklődni: 76/483-197 * Kb. 130 mázsa búza eladó. Érd.: Mezei Jenő, Kiskunmajsa, Ötfa 118. Kecel, Meggyfa u. 18. sz. alatti csa­ládi ház eladó. Érd.: esti órákban. T.: 06-60/303-915 * Paprikapalánta 5000 tő eladó. Tel.: 06-30/438-709 * Peugeot 605 SRDT 93-as, full extrás eladó. Érd.: 06-60/381-025. * Kméten, Petőfi S. utcai, 6. em., 2 szobás lakás eladó. 06-30/455-150. Pietrain törzstenyészetből tenyész­kan és kocasüldők eladók. Érd.: 78/321-473, este. Kerítéslécek 80-110 cm, 75-95 Ft/db áron eladók. Érd.: Kecel, Solt- vadkerti u. 44. * Kiskőrös, Dózsa Gy. úton lévő, nagy értékű telek eladó. Tel.: 78/312-336 v. 06-30/536-004 Kiárusít az ÉVA-ÁDÁM butik BÁ­CSALMÁSON (Kossuth u. 84.). 50 és 70%-os árengedmények! * Króaacéltartályok eladók. 48/471- 653. * Mercedes 307 D, Thermo-King hű­tős, 10 m3-es dobozzal, VW Tran­sporter. platós, 85-ös évjáratú, meg­kímélt állapotban eladó. Tel.: 06-30- 439-481 * OPEL ASCONA 1.6 D 88-as auto­mata eladó. Irányár: 550 E Ft. Érd.: 78/362-359 telefonon. * Szelíden jól bevezetett büfé eladó. Tel.: 78/312-336 Egy napig tartó luxusálom Csak egy napig örülhetett örökségének a torinói Sergio Cacioli. A 64 éves férfi jú­lius végén nagyobb össze­get örökölt, s barátait a jó hír hallatán rögtön ünne­pelni hívta: a leendő millio­mos Karib-tengeri utazásról, Monte Carló-i játékkaszinó­zásról és szép nőkről mesélt. Másnap egy motoros kirán­duláson a sors kegyetlensége folytán halálos balesetet szenvedett. Akkori anyagi helyzetének megfelelően a szegényeknek járó sírba he­lyeztek - bár másnap vehette volna át örökségét. Kalapács alatt a fotórevolver Nem pisztoly! Csak fényképezőgép. FEB-FOTÖ Hamarosan kalapács alá ke­rül Londonban ez az 1882- ből származó fényképező­gép. A ritka Enjalbert Photo- revolverde Porche várhatóan 35 ezer fontot ér majd. Közszeméremsértö turisták Carlofortéban, az olasz San Pietro sziget egyik városká­jában a nyaralók csak kifo­gástalan öltözékben jelen­hetnek meg a városközpont­ban. A városka polgármes­tere ugyanis pénzbírságot ró ki mindazokra, akik mezte­len felsőtesttel, vagy fürdő­ruhában mutatkoznak. Carlo Biggio szerint aki bikiniben vagy fürdőnadrágban jelenik meg, közszemlére teszi testét és sérti a közszemérmet. Aki mégis ledér öltözékben mu­tatkozna Carloforte utcáin, 50 ezertől 500 ezer líráig (4 ezertől 40 ezer forintig) ter­jedő bírsággal számolhat. A városkát korábban tömege­sen árasztották el a hiányos ruházatú turisták. KORONA NYELVISKOLA Az augusztus 14-én induló intenzív nyelvtanfolyamainkra még jelentkezőket várunk. Érdeklődni a 76/481-291/131-es telefonszámon lehet. Rákóczi úti 2 szobás, igényesen fel­újított, gázfűtéses, telefonos, 3. eme­leti lakás eladó. 2.000.000 Ft. Tel.: 76/322-938 Skoda 120 L, 1988-as, jó állapotban eladó. Irányár: 215.000 Ft. Érd.: Horváth István Nyárlőrinc, Alkot­mány u. 4. * Törzskönyvezett, 1,5 éves kauká­zusi kan eladó. Tel.: 78/312-336 v. 311-790 * Tátra 815-2 6x6-os nyerges vontató 1992. 12. havi és IFA W-50-es dobo­zos eladó. Érdeklődni lehet: 06­30/389-062 telefonon. * Üvegszabászatra szakembert kere­sünk. Gál Üveg Bt. Kecskemét, Kis u. 2, Tel.: 76/320-553 * VW Golf 3 ajtós 1.6-os TD 1983-as eladó. Baja, Tanya IV. kér. 28. Tel.: 06-30/458-049 Újszerű állapotban eladó CE 300-as kétoszlopos 2,5 t teherbírású emelő. Farkas József, Kalocsa, Hősök útja 10. sz. MA 5 ÉVES AZ ABONVI DISCO AZ 34.-E8 ÚTON, BÓCSA MELLETT. Tortaevőverseny Pezsgőfürdő és óriási buli! Fürdőruhában a belépés ingyenes! rELLÉPNEKi a régi discjockey-k, 95-ös DMC-bajnokok. NE FELEDD* csütörtökjó a buli! Önre vára RENAULT 19-es, velünk játszva megnyerheti! Most csak 200 Ft az ára ... Sorsjegyek még kaphatók a Petőfi Népe kézbesítőinél, hirdetési irodáiban és az olvasószolgálatnál. Sorsolás: 1995. augusztus 25-én. §

Next

/
Thumbnails
Contents