Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-05 / 155. szám
lvasói családunk ____________ • ; '• Kettős jubileumot ünnepeltek Baján, a Barátok templomában Jávor Ferenc plébános előtt ismételte meg 50 évvel ezelőtt tett házassági esküjét Cserba György és Szépvölgyi Zsófia. Velük egy napon, csak 25 évvel később kötött házasságot lányuk, Cserba Zsófia és férje, Béla Miklós, akik így most ezüstlakodalmukat ünnepelték. Képünkön a két jubüáló pár látható családi körben a Barátok temploma lépcsőjén az áldás után. Kitüntetést kaptak A közeli napokban két olyan dolgozójától köszön el az Uni- ver, akiknek első és egyetlen munkahelye a szövetkezet volt. Nyugdíjbavonulásuk alkalmával mindketten az ÁFEOSZ elnöksége által alapított „Szövetkezetért Életút” kitüntetésben részesültek. Kócsó Lajosné Gáspár Irén a Szövosz technikumban letett érettségi után, 1957-ben került a szövetkezethez. Három évig felvásárlási adminisztrátor volt, majd a központi igazgatásban könyvelőként dolgozott. Szerény magatartásáért, hozzáértéséért és helytállásáért munkatársai, felettesei egyaránt tisztelték és becsülték. Kiss Béla 1951 óta boltvezetője a szövetkezetnek. Az általa vezetett hetényegyházi 4. számú Kisáruházban feladatát igényesen, a vásárlók megelégedésére végezte, s ezzel ő is hozzájárult az Univer jó híréhez. Kívánjuk, hogy nyugdíjas éveiket jó egészségben, hosszú ideig élvezhessék. Bulláné Nagy Éva Egy csodálatos hét a Balaton mellett Köszönet a vendéglátásért A kunfehértói Nyugdíjas Klub meghívást kapott a mélykúti Idősek Klubjától 1995. június 24-ére, huszonöt személy részére. A meghívásnak eleget tettünk. A műsoros rendezvényen nagyon jól éreztük magunkat, a vendéglátás igazán kifogástalan volt. Külön szeretném megköszönni a helyi polgármester úrnak a nagyon nagy kedvességét és szeretetét. Köszönettel: özv. Körmöndi Józsefné Kunfehértó Születésnapi jókívánság A. Kecskeméten élő Erzsiké néni néhány nap múlva ünnepli 95. születésnapját. Ebből az alkalomból köszönti és jó egészséget kíván a Jobbágy család. Az oldalt szerkeszti: Benke Márta A fénykép a badacsonyi hajókikötőnél készült. Alapítványi támogatás fiatalok részére A Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Szakács Sándorról elnevezett alapítványa évről évre jutalmaz állami gondozásban élő fiatalokat. Az idén hárman kaptak anyagi segítséget az alapítványtól. Gajdácsi Róbert, aki jó eredménnyel sakkozik, egy nyári sakktábor költségét kapta meg az alapítványtól. Papp Zsuzsanna és Vincze Krisztina, mindketten a nőiruha-készítő szakmát tanulták, éppen ezért egy-egy varrógép vásárlásához kaptak nagyobb összeget. A támogatást nemrég adták át a három fiatalnak ünnepélyes keretek között. Küldjön egy fényképet! Ritka pillanat az Ambrus családnál A tassi Szakosított Szociális Otthon tizennégy gondozottja és az őket kísérő négy személy csodálatos egy hetet töltött Ba- latonlellén. Ragyogó időt fogtunk ki, sokat sétáltunk, napoztunk és fagyiztunk. Vonattal átmentünk Fonyódra, onnan pedig hajóval Badacsonyba. Vízibicikliztünk, és egyszer még a Balaton hűs vizébe is bemerészkedtünk fürdeni. Csizmadiné Rácz Zsuzsa fogalkoztató nővér A legkisebb, a két és fél éves Krisztina láthatóan örül testvérei társaságának.FOTó: pulai Sára Ritka pillanat a soltvadkerti Ambrus családnál, hogy a három kislány együtt böngéssze a mini szamócásukat. Ugyanis a két nagy, Tímea és Beáta asztalitenisz tehetség. Ha nem versenyen, akkor edzésen vannak. Édesapjuk szigorú programbeosztással dolgozik velük. Most, hogy itt a nyári szünet, nekik akkor sincs igazán vakáció. Idejük jó részét a pingpong tölti ki. ANYAKÖNYVI HÍREK BAJA Születtek (1995. június 22. és 30. között anyakönyvezettek): Dobler Dézi (a.n.: Nagy Erika) Vaskút, Bogdán Szandra (Farkas Mónika) Baja, Dujmov Ljiljana Selma (Kapitány Éva) Baja, Po- turak Emina (Percsity Laura) Bácsalmás, Orbán Zsanett (Bogdán Szilvia) Sükösd, Nemes Barbara (Tallér Éva) Sükösd, Südi Sára Éva (Árvái Éva Erzsébet) Úszód, Lakatos Gergő (Huber Zsuzsanna) Baja, Tótka Bence Bálint (Bíró Gabriella) Baja, Pálmai Dorián (Podlo- vics Beáta) Bácsalmás, Gharad Badria (Nagy Anita) Baja, Schulteisz Bence (Horváth Mária) Bátmonostor, Pénzes József (Sági Orsolya Zsuzsanna) Szeretnie, Kurityák Csenge (Umenhoffer Ágota Katalin) Baja, Aranyi Julianna Sára (Klemencz Erzsébet Terézia) Pör- böly, Hutovics Csaba (Molnár Hortenzia Tímea) Dávod, Szlavikovics Gréta (Cziczelszki Bernadett) Baja. Házasságot kötöttek (1995. június 24-én): Bognár András és Aranyos Ildikó, Valent János és Panyik Gizella, Kalmár József és Rónai Melinda Anna, Gyenei István és Mayer Kornélia, dr. So- hajda Ferenc és Verni Erika, dr. Munczig Dénes és Farkas Edit. Meghaltak (1995. június 22—30-ig anyakönyvezettek): Pfeil Rókusné Égi Mária Anna (Baja), Csáki Mózesné Csősz Jusztina, Illés Sándor (Nemesnádudvar), Lozsányi József István (Baja), Lehoczki Jánosné Orth Etel (Baja), Krá- nitz Imre (Sükösd), Drexler János (Baja), Zentai Antalné Neszvecskó Júlia (Baja), Hajdú Lajos (Baja), Müller János (Baja), Huth József (Baja), Pirosovics Gábomé Rapcsák Erzsébet (Baja). NAGYKÖRÖS Születtek: Pallagi Anett (a.n.: Demeter Ilona), Kelemen András (Kovács Julianna), Gajdácsi Adrienn (Zombori Anita), Szűcs Zsolt (Hamza Tünde), Bezzeg Eszter (Bertlef Angelika), Török Anita (Kis Zsuzsanna), Raffael Ramona (Varga Tünde). Házasságot kötöttek: Demcsik Zoltán és Váradi Mónika, Cziráki Gábor és Petrák Ilona, Gábor Attila és Faragó Mária. Meghaltak: Dékány István, Kapus Dénesné Halmi Ilona, Utasi Imréné Szűcs Ilona, Vég Istvánná Medve Lídia, Bretus József Mihályné Sass Ilona. Magyar Jánost és feleségét örökítette meg a fent látható fénykép. Nemrégiben ünnepelték házasságuk 50. évfordulóját. A családi ünnep alkalmával négy gyermeke, tizenkét unokája és egy dédunokája köszöntötte az idős lakiteleki házaspárt. KÖZÜLETEK, VISZONTELADÓK! Sok szeretettel várjuk az Ápisz Rt. és a Keripszol Bt. papír-lrószer-irodatechnika diszkont és nagykereskedelmi szaküzletében. Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. (SZMT-székház, alagsor) Nyitva: H-Cs: 7-16 óráig; P: 7-14 óráig. • Telefon: 76/485-595/80 m. Július 15-éig * a Fűzfői Papír Rt. által gyártott füzeteket termelőiáror^dnáljuk; * közületeknek 30.000 Ft feletti vásárlás esetén engedményt, * viszonteladóknak további kedvezményt adunk. (65345)