Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-31 / 177. szám
1995. július 31., hétfő Labdarúgás 9. oldal MÉRLEGEN a MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG Tavaszi fordulatok Most nem tévedtek, aranyérmet nyertek A megyei II. osztályba a tavaszi idény változatos küzdelmet és sok váratlan fordulatot hozott. Az Északi csoportban az ősszel biztosan menetelő Ladánybene megtorpant és mindössze 26 pontot szerezve az őszi 34-hez, meg kellett elégednie a 4. helyezéssel. Az ezüstérmes helyre a Tubdi tört fel, míg a Lakitelek 24 ponttal leszorult u dobogóról. Az első helyet végül - némi vita után - a Hetényegyháza szerezte meg, s ebben nagy szerepet játszott a Tiszaalpár ellen pályán elvesztett, ám a fegyelmi bizottság által győzelemmé avatott mérkőzés 3 pontja. A tavaszi idényben remekül szerepelt a Kiskunfélegyházi Honvéd együttese és az őszi 17 pontját 35-el gyarapította. Ennél többet csupán a bajnok Hetényegyháza szerzett. A táblázat végén a Soltszent- imre és a Nyárlőrinc jól hajrázott, a GAMF pedig most is „kilógott” a sorból. A déli csoportban ősszel még a Vaskút állt az élen és 4 pont volt az előnye, ám a Kun- baja-Fajsz egyesülés után az akkor 3. helyen álló Kunbaja a megyei I. osztályba távozott és eredményeit törölték. Az „üzleten” a Dusnok nyert, mert ősszel 1-0-ra kikapott a Kunbajától, a Vaskút viszont 4-0-ás győzelmet vesztett a cserével. Mivel pedig a tavaszi idény mindjárt a Dusnok-Vaskút rangadóval kezdődött és 3-0-ra nyert a Dusnok, mindjárt át is vette a vezetést, és mivel tavasszal nem volt „paprikaszüret”, így végig meg is tartotta, sőt 9 pontos előnnyel lett bajnok. Tavasszal 33 pontot gyűjtött és így dobogóra került a Tompa együttese. A Szakmár, a Bátya és a Sükösd csapata javított, a Kecel felzárkózott és végül mindenki maradt az osztályban. Szabó Zoltán Gólok és gólvadászok A megyei bajnokság II. osztály Északi csoportjában 240 mérkőzésen 954 (3,97 átlag), a Déliben 210 találkozón (a Kunbaja az I. osztályban folytatta) 651 (3,10 átlag) gól esett. A góllövőlisták: Északi csoport, 33 gólos: Král (Dunaegyháza), 25 gólos: Digner (Tabdi), 23 gólos: Domonics (Lakitelek), 22 gólos: Rozmán (Tiszaalpár), Magyar (Orgovány), Torbán (Nyárlőrinc), 21 gólos: Meszlé- nyi (Ladánybene)i, 18 gólos: Erki (Hetényegyháza), Ste- cenkó (Kunszállás), 17 gólos: Nemes (Tiszaalpár), 16 gólos: Baranyi (Ladánybene), 15 gólos: Rózsa (Lakitelek), Szegedi (Orgovány), 14 gólos: Berki (Hetényegyháza), Tóth (Lakitelek), Szikszai (Tabdi), Somogyi (Dunaegyháza), Bíró (Tiszaalpár), Mózer (Tabdi), 13 gólos: Illés (Radnóti SE), Fábián (Tabdi), 12 gólos: Csima (Ladánybene), Rácz (Hetényegyháza), Zsolnay (Tiszaalpár, Nyárlőrinc), Csengődi (Solt- szentimre), 11 gólos: Vakulya (Tiszaalpár), Kiss I. (Radnóti SE), Bleszák Csaba (Harta), 10 gólos: Varga (Dunaegyháza), Mezei, Talárcsik (Kfh. Honvéd), Kiss (GAMF), 9 gólos: Galambfalvi (Radnóti), Bránya (Tabdi), Czirkó, Andricz (Kis- kunmajsa), Fekete I. (Kth, Honvéd), Mózer (Soltszentimre), 8 gólt: kettő, 7 gólt: hét, 6 gólt: egy, 5 gólt: kilenc, 4 gólt: tizennégy, 3 gólt: tizenöt, 2 gólt: harmincöt, 1 gólt: hetven játékos szerzett. A Lakiteleknél és a Radnóti SE-nél 3-3 gólnak nincs gazdája, mert azt a fegyelmi bizottság ítélte meg. Öngólok száma tíz. Déli csoport, 28 gólos: Tímár (Tompa), 25 gólos: Hangya (Dusnok), 19 gólos: Sánta P. (Dusnok), 17 gólos: Farkas T. (Vaskút), 15 gólos: Pintér (Szakmár), 14 gólos: Facskó (Dusnok), Perity (Bátya), 12 gólos: Dózsa (Vaskút), Kollár (Bátya), Tóth-Szeles (Kelebia), 11 gólos: Tényi (Vaskút), Németh (Érsekhalma), 10 gólos: Gulyás (Katymár), Deák (Bátya), 9 gólos: Beke (Szakmár), Fenyvesi (Jánoshalma), Bergmann (Császártöltés), Csög (Kecel), 8 gólt: kettő, 7 gólt: nyolc, 6 gólt: tíz, 5 gólt: tizennégy, 4 gólt: tíz, 3 gólt: nyolc, 2 gólt: 34,1 gólt: 61 játékos szerzett. Öngólok száma nyolc. Az Északi csoportban 38, a Déli csoportban 17 gólt esett 11 - esből. A kihagyott büntetőket nem jegyeztük fel. A legtöbb 11- es gólt a Ladánybene érte el, hat büntetőt értékesített, ebből Csima öt alkalommal volt eredményes. így ő a „11-es király”. Andricz (Kiskunmajsa) négy gólt szerzett büntetőből, Tóth (Lakitelek), Mezei (Kfh. Honvéd) három 11 -est váltott gólra. A megyei II. osztály abszolút gólkirálya Král (Dunaegyháza) 33 góllal, 2. Tímár (Tompa) 28, 3. Digner (Tabdi) 25 góllal. Az 1994/95-ös bajnokságban aranyérmes Dusnok labdarúgócsapata. FOTÓ: LŐRINCZI Első nekifutásra nem sikerült a feljutás. A megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő Dusnok labdarúgócsapata tavaly egyetlen elhullajtott pont miatt csúszott le a dobogó legmagasabb fokáról. Játékosok és vezetők egyaránt fogadkoztak, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő. ígéretüket betartották, idén nyáron utcahosszal nyerték meg a bajnoki aranyérmet, így ősztől már a megyei I. osztályban indulnak. Barákovics István edzővel készítettünk mérleget.- A rajt előtt egyértelmű volt: együtt tartani a csapatot és megnyerni az aranyérmet. Időközben Juhász, Kapitány, Cselik helyére másokat igazoltunk. Az őszi szereplésünk hagyott kívánnivalót, a vaskútiak álltak ugyanis az első helyen. Igaz, Dusnokon mindig gyengébbre sikerül az őszi szezon, tavasszal viszont ellenállhatatlanok voltunk.- A fordulat az első tavaszi mérkőzésen következett be, amikor hazai pályán fogadtuk nagy rivál isunkat, az őszi bajnok Vaskútot. Meglepően sima győzelmet arattunk, s ez óriási lendületet adott a csapatnak. Utóbb kiderült, hogy vetélytársunk se maradt, a vaskútiak széthullottak a rangadó után. Megnőtt a játékosok önbizalma, ők is elhitték, hogy megnyerhetjük a bajnokságot. Örömmel jártak edzésre, a mérkőzéseken közönségszórakoztató játékot produkáltak. Az volt a vágyunk, hogy veretlenül legyünk elsők. Sajnos Kecelen, amikor már bajnokok voltunk, a hazaiaktól kikaptunk. Csatárunk, Hangya László viszont gólkirály lett.- Az elnökség, jóban és rosszban egyaránt, mindvégig kiállt a csapat mellett. Hodován István főszponzor, Szegedi Ágnes elnöknő és Simonies Vince szakosztályvezető segítsége nélkül ez a siker elképzelhetetlen. (Az edzőtől függetlenül tudtuk meg, hogy még az aranyérem megszerzése után is akadtak „drukkerek”, akik más személyeket képzeltek el az elnökségben, de a játékosok kijelentették, hogy a megyei I. osztályban is kizárólag a régi elnökséggel szeretnének tovább dolgozni - a szerző.) A többi segítő a rosz- szabb szereplés idején eltűnt, a jó eredmények után újra megjelent.- A két év alatt kiváló partnerekre találtam játékosaimban, különösebb gondjaim nem is voltak. Nagy segítséget jelentett, hogy zokszó nélkül vállalták a munkát. Szerencsére még időben megtaláltam az ideális csapatot, nem sokat kellett cserélgetnem. A tizennyolcas keretből 13 labdarúgó játszotta végig a bajnokságot. A kezdő tizenegy: Jeszenovics Gábor, Jagicza László, Andrin Vitaljos, Jagicza Gábor. Hodován Attila, Obéri Antal, Nagy Albert, Tamási László,Facskó János, SánthaPé- ter és Hangya László. Lehetőséget kapott még Karászi István, Simonies Vince, Báló József, Laczkó Győző és időnként Csi- zovszki Gábor. Az egész csapattal elégedett vagyok, de különösen Andrin, Tamási, Nagy, Hangya, Facskó és Sántha játékával. Lőrinczi Csaba Hetényben a feljutásról nem is álmodtak 1. Hetényegyháza 30 21 3 6 71-23 66 A Hetényegyháza csapata az 1993-94. évi bajnokságot még csak a 8. helyen zárta, tehát a középcsoportban sem számított a jobbak közé, s bár Karakas Ferenc edző vezetésével a nyár folyamán jól felkészült az együttes és valamit erősödött is, valójában nem tartozott a bajnoki cím várományosai közé. A kezdés sem sikerült túlságosan fényesen, és a 3. hét után - amikor hazai pályán kikaptak a Kunszállástól - a táblázat 7. helyét foglalták el, s akkor még aligha hitték, hogy az év folyamán ennél már csak jobb lesz a gárda helyzete. Igaz, ezt a hazai fiaskót sorrendben hat győzelem követte, olyan ellenfelek ellen, mint a Tabdi, a Tiszaalpár, vagy a Lakitelek. Akkor még kevesen hitték, hogy ezek a mérkőzések voltak az igazi rangadók. Igaz, a Tiszaalpárt például 3-0-ra verte az együttes és az alpáriak addig pontot sem vesztettek, a 9. fordulóban pedig az akkor élen álló Lakitelek ellen idegenben győzött a csapat, de a bravúrt újabb hazai vereség követte, mégpedig az akkor még elég jól szereplő Szentkirály csapatától. A Dunaegyháza elleni mérkőzés viszont már a Hetényegyháza első helyét jelentette, amit azonban csak két hétig sikerült tartani. Az őszi idény hajrája gyengén sikerült. Két vereség és egy döntetlen után az 5. helyről indultak tavasszal. A tél folyamán Bodrozsán László, a csapat egykori játékosa vette át a „marsallbotot” Karakas Ferenc- től. Új játékosok is érkeztek, Berki, Golovics, Odor, Lantos épült be gyorsan, de az eredmények lassabban jöttek. A Tisza- alpáron elszenvedett - ám megóvott - vereség után három hétig a 5. helyet őrizték. A fegyelmi bizottság végül döntött, és a Tiszaalpár elleni 2-0-ás vereségből 3-0-ás győzelem lett és ez egyszeribe az élre repítette a Hetényegyházát, s mivel hét mérkőzést nyert zsinórban az együttes, a bajnoki cím elnyeréséhez még a Ladánybenén elszenvedett vereség sem számított már. A fegyelmi bizottság döntése még két fórumot járt meg, de az eredeti határozat szerint bajnok lett és a megyei I. osztályba jutott a Hetényegyháza.- Tudom, hogy sokan megkérdőjelezik a sikerünket, elsősorban a Tiszaalpár, amely fellebbezett és panaszt is tett, de ha három különböző fórum is nekünk adott igazat, akkor azt hiszem, nem fér kétség ahhoz, hogy jogosan kaptuk meg azt a vitatott három pontot - mondta Kocsó István technikai vezető. - A feljutás álomnak is szép, s kissé váratlanul ért bennünket. A játékosállományunk megfelelő a magasabb osztályba és még erősíthetünk is. A labdarúgó NB III. Alföld-csoport őszi idényének sorsolása 1. forduló, VIII. 13. (vasár- nap), 17.00 óra: Kisszállás-Szarvas, Lajosmizsei FC- Kiskunfélegyházi TK, Kalocsai FC-Kiskundorozsma, Makó- Hódmezővásárhely, Gyula- Kiskőrösi FC, Mezőberény- Baja, Tótkomlós-Szentes, Sze- ged-Mindszent. 2. forduló, VIII. 19. (szombat), 17.00 óra: Szarvas-Szeged FC, Kiskunfélegyháza- Kisszállás. VIII. 20. (vasárnap), 17.00 óra: Mind- szent-Tótkomlós, Szentes- Mezőberény, Baja-Gyula, Kis- kőrös-Makó, Hódmezővásár- hely-Kalocsa, Kiskundo- rozsma-Lajosmizse. 3. forduló, VIII. 25. (szombat), 17.00 óra: Szarvas-Kis- kunfélegyháza. VIII. 27. (vu- sárnap), 17.00 óra: Kisszál- lás-Kiskundorozsma, Lajosmi- zse-Hódmezővásárhely, Kalocsa-Kiskőrös, Makó-Baja, Gyula-Szentes, Mezőberény- Mindszent, Tótkomlós-Szeged FC. 4. forduló: IX. 3. (vasárnap), 16.30: Tótkomlós-Szarvas, Szeged FC-Mezőberény, Mindszent-Gyula, Szentes- Makó, Baja-Kalocsa, Kiskő- rös-Lajosmizse, Hódmezővá- sárhely—Kisszállás, Kiskundo- rozsma-Kiskunfélegyháza. 5. forduló, IX. 9. (szombat), 16.30: Szarvas-Kiskundorozsma, Kiskunfélegyháza- Hódmezővásárhely. X. 10. (vasárnap), 16.30: Kisszállás-Kiskörös, Lajosmizse- Baja, Kalocsa-Szentes, Gyula-Szeged FC, Mezőbe- rény-Tóthkomlós. IX. 27. (szerda), 16.00 óra: Makó-Mindszent. 6. forduló, IX. 17. (vasárnap), 16.00 óra: Mezőberény-Szarvas, Tótkomlós- Gyula, Szeged FC-Makó, Mindszent-Kalocsa, Szen- tes-Lajosmizse, Baja-Kisszállás, Kiskőrös-Kiskunfélegy- háza, Hódmezővásárhely-Kis- kundorozsma. 7. forduló, IX. 23. (szombat), 16.00 óra: Szar- vas-Hódmezővásárhely, Kis- kunfélegyháza-Baja. IX. 24. (vasárnap), 16.00 óra: Kisszállás-Szentes, Lajosmi- zse-Mindszent, Kalocsa-Sze- ged FC, Makó-Tótkomlós, Gyula-Mezőberény, Kiskundo- rozsma-Kiskőrös. 8. forduló, X. 1. (vasárnap), 14.00 óra: Gyula-Szarvas, Mezőberény-Makó, Tótkom- lós-Kalocsa, Szeged FC-La- josmizse, Mindszent-Kisszál- lás, Szentes-Kiskunfélegyháza, Baja-Kiskundorozsma, Kiskő- rös-Hódmezővásárhely. 9. forduló, X. 7., (szombat), 14.00 óra: Szarvas-Kiskörös, Kiskunfélegyháza-Mindszent. X. 8. (vasárnap), 14.00 óra: Kisszállás-Szeged FC, Lajos- mizse-Tótkomlós, Kalocsa- Mezőberény, Makó-Gyula, Hódmezővásárhely-Baja, Kis- kundorozsma-Szentes. 10. forduló, X. 15. (vasárnap), 14.00 óra: Makó-Szar- vas, Gyula-Kalocsa, Mezőbe- rény-Lajosmizse, Tótkomlós-Kisszállás, Szeged FC-Kiskundorozsma, Szen- tes-Hódmezővásárhely, Baja-Kiskörös. 11. forduló, X. 21. (szombat), 13.30: Szarvas-Baja, Kis- kunfélegyháza-Tótkomlós. X. 22. (vasárnap), 13.30: Kisszállás-Mezőberény, La- josmizse-Gyula, Kalocsa- Makó, Kiskörös-Szentes, Hódmezővásárhely-Mindszent, Kiskundorozsma-Szeged FC. 12. forduló, X. 29. (vasárnap), 13.30: Kalocsa-Szarvas, Makó-Lajosmizse, Gyula-Kisszállás, Mezőberény-Kiskun- félegyháza, Tótkomlós-Kis- kundorozsma, Szeged FC- Hódmezővásárhely, Mind- szent-Kiskőrös, Szentes-Baja. 13. forduló, XI. 4. (szombat), 13.00: Szarvas-Szentes, Kiskunfélegyháza-Gyula. XI. 5. (vasárnap), 13.00 óra: Kis- szállás-Makó, Lajosmizse-Ka- locsa, Baja-Mindszent, Kiskörös-Szeged FC, Hódmezővá- sárhely-Tótkomlós, Kiskun- dozsma-Mezőberény. 14. forduló, XI. 12. (vasárnap), 13.00 óra: Lajosmi- zse-Szarvas, Kalocsa-Kisszál- lás, Makó-Kiskunfélegyháza, Gyula-Kiskundorozsma, Me- zőberény-Hódmezővásárhely, Tótkomlós-Kiskörös, Szeged FC-Baja, Mindszent-Szentes. 15. forduló, XI. 18. (szombat), 13.00 óra: Szarvas-Mind- szent, Kiskunfélegyháza-Kalo- csa. XI. 19. (vasárnap), 13.00 óra: Kisszállás-Lajosmizse, Szentes-Szeged FC. Baja-Tótkomlós, Kiskőrös-Mezőberény, Hódmezővásárhely-Gyula, Kiskundorozsma-Makó. Az ifjúsági csapatok 2 órával a felnőttek előtt játszanak. A fegyelmi tárgyalásokra keddi napokon 17 órakor, Békéscsabán, a labdarúgó-szövetség székházában kerül sor. Az október 23-ai munkaszüneti nap miatt - amely hétfőre esik - azon a héten szerdán lesz a fegyelmi tárgyalás. A szezonnyitó értekezletet 1995. augusztus 6-án (vasárnap), 10.30 órakor tartják Gyulán, az Agro Hotelban.