Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-17 / 165. szám

1995. július 17., hétfő Sport 9. oldal A két esélyes pilóta ütközött Négy év után ismét hazai pályán öklöztek a félegyháziak Kikinda vigyázzban állt a Honvéd előtt Mizseit nem tisztelte az ellenfele. Később aztán már más szemmel nézett olimpikonunkra. Az angliai Silverstone-ban ren­dezték meg a Forma-1-es autós gyorsasági vb idei 8. futamát, a Brit Nagydíjat. A győzelmet hatalmas csatában Johnny Her­bert (brit, Benetton-Renault) szerezte meg Jean Alesi (fran­cia, Ferrari) és David Coulthard (brit, Williams-Renault) előtt. A versenynek a brit Hill vágha­tott neki az élről, másodikként a mellette induló világbajnok német Schumacher. A két esé­lyessel Alesi, Coulthard és Mika Häkkinen is lépést tartott. A verseny első tíz körében mindössze annyit változott p.z élen a helyzet, hogy Hakkinent megelőzve feljött az ötödik helyre Johnny Herbert, Schu­macher csapattársa. Az első ke­rékcserét Coulthard autóján vé­gezték el, a művelet 11.4 mp-ig A 18 éves kecskeméti Gyimesi Zoltán első ízben teljesítette a nagymesteri normát. Budapes­ten a napokban fejeződött be az Első Szombat elnevezésű sakk- nagymesteri verseny, amelyen 8 ország három nagymestere és nyolc mestere küzdött egymás­sal. Gyimesi legnagyobb ellen­Üllőn, a Dóra-majorban nagy érdeklődés mellett rendezték meg a hét végén a határőrség és a rendőrség hagyományos lo­vasversenyét. A résztvevők te­repversenyen és ügyességi fel­adatokkal nehezített díjugratás­ban mérték össze tudásukat. Az eseményt megnézte Kunczc Gábor belügyminiszter, aki el­ismeréssel szólt a látottakról, gratulált a lovasoknak. tartott. Néhány körrel később Alesi is elszánta magát, s kihaj­tott a depóba. A 46. körben azután olyan történt, amire senki sem számí­tott: a két rivális összeütközött és kiesett a versenyből. Kill, Schumacher „nyakán” loholva, előzni próbált, de az egyik ka­nyarban a világbajnok külső ív­ről „ráhúzott” ellenfelére, ami­nek következtében mindketten kipőrdültek a kavicságyra. A vezetés így váratlanul a 31 éves Herbert „ölébe” pottyant, de az üldöző Coulthard hamar meg­előzte őt. A sikernek azonban nem örülhetett sokáig, a depó­ban való gyorshajtás miatt tíz másodperces büntetést kapott, így ismét Herbert került az élre, s megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. fele a korcsoportos világbajnok Malahov volt. Mindketten 9,5 pontot szereztek és 1-2. helyen végezve teljesítették a nagy­mesteri normát. A kecskeméti versenyző eddig elért eredmé­nyei révén az idei korcsoportos sakk vb-n, a 18 évesek között képviselheti a magyar színeket. Eredmények, járőrpár: 1. BRFK 54, 2. Kiskunhalasi Ha­tárőrség I. (Krizsán, Fazekas) 66, 3. Kiskunhalasi H. II. (Sze­gedi, Nagy A.) 68 ponttal. Csa­patban: 1, Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság I. (Szegedi Gábor, Nagy Andrea, Fodor Gábor, Sós Attila) 137, 2. Rendőrség I. 172, 3. Kiskunhalasi H. lg. II. (Tuska, Füzér, Bánfi, Hegedűs) 198 ponttal. Barátságos mérkőzésen 18:2 arányú, elsöprő győzelmet arat­tak tegnap hazai pályán a Kis­kunfélegyházi Honvéd SE ök- lözői a jugoszláv Box Klub Ki­kinda csapata felett. Négy éve nem rendeztek ökölvívó-csa- patmérkőzést Félegyházán, Molnár László vezetőedző fiai végre saját városukban is bizo­nyíthatták felkészültségüket. Varga László, a szakosztály elnöke ígérte, felélesztik az ökölvívást Félegyházán.- Ezzel a barátságos mérkő­zéssel szeretnénk a csapatver­senyeknek hagyományt terem­teni. Korábban az ilyen találko­zókon mindig telt házunk volt, azóta sajnos a szurkolóink nagy része elpártolt tőlünk. Jó lenne, ha egyre többen és többen jön­nének el a versenyeinkre, hi­ányzik a hazai közönség bizta­tása a fiúknak. Sajnos azonban kevés a pénzünk, s egy-egy ilyen találkozó bizony sokba ke­rül. De reméljük, hogy a támo­gatóink látják, jó helyre adták a forintjaikat. Jelenleg ugyanis négy válogatottunk van, ilyen eredménnyel kevés szakosztály dicsekedhet Félegyházán. Sze­rintem ez is egy komoly értéke a városnak, ősszel egyébként szeretnénk hasonló találkozót szervezni, márciusban pedig a diákolimpikonok jönnek hoz­zánk. Az országos döntőnek le­szünk a házigazdái. Szeretnénk, ha nem „halna ki” ez a sportág Félegyházán, ha ezután nem­csak az edzőteremben, de a sportcsarnokokban is pezsgő bokszélet folyna. A mérkőzést megtekintette Szántó Imre, a válogatott szö­vetségi kapitánya is.- A nyár kellős közepén va­gyunk, nem mondhatom, hogy csúcsformában voltak a fiúk. De ez a mostani verseny is bizo­nyítja, hogy a csapattalálko­zókra milyen nagy szükség van: nagyon sok szakmai tanulsággal szolgálnak. A szövetség minden erőfeszítést meg fog tenni annak érdekében, hogy a kiskunfél­egyházi közönség egyre több jó versenyt izgulhasson végig. Reméjük, sok „Mizsei” lesz még itt. Győztesek, serdülő 55 kg: Zsigó Zoltán. Ifjúsági 57 kg: Endre Géza, 75 kg: Rimovszki Szabolcs. Junior 60 kg: Kosza- novics P. (Kikinda), 67 kg: Nagy Tibor. Felnőtt 57 kg: Maczik Róbert, 60 kg: Komjáti László, 67 kg: Nagy József, 71 kg: Csala Tamás, 71 kg: Mizsei. György. - galambos ­Lékó Péter az élen A világ legjobb játékosainak részvételével a németországi Dortmundban megkezdődtek a 23. nemzetközi sakknapok. Ezen belül FIDE XVII-es kate­góriájú nagymesterversenyt is lebonyolítanak, melyen tízen indultak. Az első fordulóban Lékó Péter legyőzte a német Eric Lobront, a másodikban remizett az angol Shorttal, így az orosz Karpov és Kramnyik társaságában 1,5 ponttal holt­versenyben az élen áll. Vereséggel kezdtek Rosszul kezdte szereplését az ifjúsági labdarúgó Európa-baj- nokságon a magyar válogatott, amely az első csoportmeccsén Spanyolországtól 2-1-re kika­pott. A következő ellenfél hét­főn a holland válogatott lesz. Pingpongklub Klubot alakítanak a kiskunmaj- sai asztaliteniszezők. Az NB- III-ba ismét feljutott férfigárda július 18-án, 16 órára várja a sportbarátokat a helyi Dózsa- gimnáziumba, ahol az új klub alakuló közgyűlését tartják. TOTÓ A totó 28. heti mérkőzéseinek eredményei: 1. Heerenveen-Békéscsaba 4-01 2. Karlsruhe-Sheffield 1-1 X 3. Aarhus-Basel 2-11 4. Ekeren-Cluj-Napoca 4-11 5. Bordeaux-Odense 4-01 6. NK Zagreb-Metz 0-12 7. Linzer ASK-IBK Keflavik 2-11 8. Leverkusen-Buducsnoszt 3-01 9. Becse-Szczecin 2-11 10. Beveren-Groningen 2-2 x 11. Píatra Neamt-Boby Bmo 2-01 12. Wimbledon-B. Jerusalem 0-0 x 13. Strasbourg-Tirol 4-01 +1 mérkőzés: 14. Tottenham-Öster 1-2 2 Gyimesi teljesítette a normát A kiskunhalasi lovasok sikere Ha útra kel, kell az útra Hogy útrabelbessen, az autón kívül másra is szüksége leket. Leg­inkákk a biztonságra. Ha Ön új Ladát vesz, ezt az érzést ajándékba kapja autójáboz egy 1.100.000 Ft értékű biztosítás formájában, valamint igénybe veheti a HungaroLADAASSISTANCE biztosítást, amely egész Európára kiterjedő biztonságot garantál. Hungaroi LADA T.T. AUTÖ Kér, és Szóig. Kft. 6000 Kecskemét, Jász u. 24, Tel.: (76) 487-037« Autó-Motor Ttans Kft. 6200 Klekérée, József Attila u. 46. Tel.: (78) 312-982 • SVSCAR Autókét, és Jav. Kft. 6500 Ba|e, Szegedi út Te!.; (79) 322-814; (79) 322-955 • Murányi Autókereskedés 6640 Csongréd, Zrínyi u, 19. Tel,: (63) 382-555 • AUTÓFER Autószerviz Kft. 6724 Sieged, Sáros! u, 11. Tel.: (62) 486-911 • LADA-LAND Kér, és Szóig, Kft, 7623 Pécs, Tolnay u, 19, Tel,: (72) 238-467 • Syncro Car Kft. 8000 Székesfehérvár, Kadocsa út 84. Tel,: (22) 302-433, (22) 305-421 • Skultéti és Társai Kft. 8000 Székesfehérvár, Móri u. 92, Tel,: (22) 310-312 • ALFA Autó]av. Váll. 5000 Szolnok, Százados u. 1. Tel.: (56) 421-655 • Té Pé Garancia Bt. 2600 Véo, Balassagyarmati út 89. Tel.: (27) 317-882 • Ceglédi Autójavító Vállalat 2700 Cegléd, Kosárhegyi u, 2. Tel.: (53) 310-022 1087 Könyvei Kálmán kit. 76. Tel.: 210-0400; Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai DLK.il - a testre szabott betét A DUKÁT Betétjegyet annak ajánljuk, Lekötési idő Éves kamatláb aki pontosan tudja, hogy mikor lesz pén­15-30 nap 23,0% zére szükség, és addig a kedvezőbb ka­31-60 nap 26,0% matra számít. Váltásakor Ön határozza 61-90 nap 27,0% meg a lekötési időt. Pénzét már 15 nap­91-180 nap 27,5% ra is elhelyezheti. A Bank a lekötési idő­181-270 nap 28,0% re járó kamatot előre kiszámítja, Önnek 271-365 nap 28,0% csupán a kamattal csökkentett összeget 366-539 nap 28,0% kell befizetnie. Visszaváltáskor a Bank a 540 naptól 28,0% címletértéket fizeti ki. LIBERIAS - a rendszeres jövedelem lehetősége A LIBERTÁS Hozamjegyet annak Hónapok Éves kamatláb ajánljuk, aki betétje fejében rendszeres száma bemutatóra névre jövedelemhez szeretné juttatni saját ma­szóló bankpapír esetén gát vagy bármely más személyt. Bemu­1 23,0% 22,5% tatóra vagy névre szóló betéti forma. 2 23,5% 23,0% Futamideje 13 hónap. Kamata havonta 3 24,0% 23,5% felvehető, minden hónapban a váltás 4 24,5% .,44» dátumának napjától. (A Bank a kamatot 5 25,0% 24,5%- külön kérésre - a betéttulajdonos 6 26» ; 25 vagy az általa megjelölt személy szám­7 27,0# . 2Í,5% lájára utalja, illetve címére postázza.) 8 28,0% i* 27,5% Ha nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, 9 <Ä0# 28,5% a betét után fizetett kamat az eltelt teljes 10 30» 29,5% hónapok számától függően havonta sá­11 31,0% 30,5% vosan változik. 12 32,0% 31,5% Amennyiben Ön július 31-ig vált 13 33,0% 32,5% LIBERTÁS Hozamjegyet - a futam­időn belül, minden esetben - a meg­adotthoz képest 2%-kai magasabb kamatot kap. 6500 Baja, Pázmány utca 2., 6300 Kalocsa, Szent István k. útja 2-4. 6000 Kecskemét, Trombita utca 2„ 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 5.

Next

/
Thumbnails
Contents