Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-21 / 143. szám

1995. június 21., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 11. oldal Kedves Olvasóink! Meglepő kéréssel fordult hozzánk egyik tompái olvasónk: derítsük ki, hogy van-e lehetőség exportvirágmag-termelésre szerződést kötni Monoron, s ha igen, írjuk meg a termeltető nevét. Sajnos ilyesmire nem tudunk vállalkozni, mint ahogyan arra sem, hogy járjunk utána, miért csak szeptemberben lesz a válóperi tárgyalás a bíróságon. Megrendítő sorokat olvashatnak viszont egy asszony és két gyereke keserves sorsáról, akik pénz és lakás nélkül maradtak saját hiszékenységük és egy kft. „jóvoltából”. Felmerül az ember­ben a kérdés: meddig hajlandók hinni az emberek az ámításoknak? Mostani összeállításunkban két válaszlevelet is közlünk. Az egyi­ket a posta, a másikat pedig az áramszolgáltató küldte egy-egy ko­rábbi olvasói levélre válaszolva. Ezekből kiderül: minden dolog­nak legalább két oldala van. Várjuk olvasóink leveleit, személyes jelentkezését. A szerk. Csónakkal lehet közlekedni Most is épülnek a kocsmák Tisztelt Szerkesztőség! Kérem az alábbi sorok nyilvánosságra hozatalát. Lajosmizséről, a Kossuth Lajos utca lakói nevé­ben írok. Áldatlan állapotok uralkodnak az út százméteres szakaszán. Voltak a nagy eső­zések és egyszerűen nem lehet közlekedni az utcán. Ugyanis a száz méternek a két vége par­tos, a közepe pedig lapos, így amikor esik az eső, a lapos ré­szen csak csónakkal lehet köz­lekedni, hogy ki tudjunk lépni a lakásunkból és elmenjünk a boltba. A házak udvarába befo­lyik a víz, amit le is fényképez­tünk, s ha elkészül a kép, kül­dünk egyet a szerkesztőségnek Tisztelt Szerkesztőség! Kérem Önöket, hogy közöljék az alábbi sajnálatos eseményt, és a baráti köröm döntését. Rendszeres látogatói voltunk a Flesh diszkónak, amely a Bamevál mögött van. Azért ír­tam múlt időben, mert addig, amíg a Secab látja el a rendezői feladatokat, addig mi nem já­runk oda. inkább átmegyünk máshová szórakozni, ahol megbecsülik a vendéget, de oda nem. A Secab rendezői minő­síthetetlen módon viselkednek, udvariatlanok, modortalanok, sőt szemmel láthatóan része­gek, provokálják, és terrorizál­ják a fiatalokat. Ezt a társasá­gunkon kívüli fiatalok is han­goztatják. Sőt az alábbi ese­mény csak mélyítette az elhatá­rozásunkat. Még néhány nap van július 1- jéig, amikor is a rendelet értel­mében megtörténik a külföldi árusok és az engedély nélkül árusítók kitiltása a bajai piacról (is). A rendelet végrehajtása előtt úgy az árusok, mint a vá­sárlók körében idegesség, és egy valóságos patthelyzet ala­kult ki, ami abból adódik, hogy a külföldiek végkiárusítást foly­tatnak és mindent áron alul ad­nak, s ezzel rontják a többiek forgalmát. Viszont a továbbra is maradó kereskedők azért is idegesek, mert emelni akarják a helypénz összegét. Ez ellen már előre til­takozunk. Az eladók nagy része helyesli a külföldiek kitiltását, mások pedig attól félnek, hogy Két levél is érkezett hozzánk a matkóiaktól. Az egyik, amelyet az iskola tantestülete és a szülői munkaközösség írt alá - a gye­rekek nevében is - ugyanazt a köszönetét fogalmazzák meg, mint amelyet az alábbi írás tar­talmaz. Szeretnénk köszönetét mon­dani mindazoknak, akik előse­gítették a matkói iskola meg­maradását. Bohács alpolgár­mester úrnak, aki humánus ér­és tegyék bele az újságba, hadd lássa a világ, milyenek az utcák a mi újsütetű városunkban. Voltunk az önkormányzatnál azzal a kéréssel, hogy csinálják meg az utat. Küldtek egy leve­let, hogy legyünk türelemmel, majd ha lesz rá pénz, megcsi­nálják. Erre olvasom az újság­ban, hogy másfél millió forintot ad az önkormányzat a templom harangjátékára. Hát kérdezem én: erre van pénze a városnak? Úgy látszik, a harangjáték fon­tosabb, mint a polgárok emberi közlekedése. Bogyinszki Ferenc, Lajosmizse Kossuth utca 189. Azt nemcsak mi láttuk, ha­nem, gondolom, elég sokan, hogy az egyik Secab biztonsági ember a szemünk láttára lefejelt két szórakozó srácot. Mikor ezt barátaimmal megláttuk, azon­nal átmentünk egy másik disz­kóba, mert mi ott nem mara­dunk, ahol verik a közönséget. A televízióban látunk elég sok kegyetlenséget - sajnos. Állító­lag a Secabnál szakemberek dolgoznak. De ezt megkérdője­lezem, mert amit láttunk, az magáért beszél. Remélem, in­dul valami eljárás a secabos biztonsági ember ellen. Javas­lom, hogy vezetőjük tartson embereinek udvariassági kü­lönórákat. A diszkórajongó fiatalok ne­vében: Kovács Andor, Kecskemét elvesztik vásárlóikat, sőt talán azok közül sokan el sem jönnek ezután a piacra. Nos, ezúton szeretnénk meggyőzni a vevő­ket arról, hogy lesz szép és vá­logatott áru olcsóbban, mint az üzletekben. Úgy tudjuk, meg­oldódott a baromfipiac elhelye­zése is, amelyet a régi piac he­lyén, a Szenes utcában találnak meg a bajai háziasszonyok és az érdeklődők. Reméljük, hogy a külföldiek távozásával több helyet is nyernek a bajai árusok, és a piackezelőség segítségével megvalósulhat a piacrend, ami­nek betartása mindannyiunkra kötelező. Pechtler Ferenc, Baja nyugdíjas kisiparos zéseire hallgatva gyermekeink részére meghagyta a számunkra biztonságos intézményt. Peda­gógusainknak, mert nem mene­kültek el, pedig biztosan talál­tak volna más munkahelyet maguknak, de ők a végsőkig ki­tartottak diákjaik mellett és ér­tük. Köszönet mindazon szü­lőknek, akik a megoldást keres­ték az iskola megmaradására. Kiss Antalné, Matkó és a többi szülő Tisztelt Petőfi Népe Szerkesz­tősége! Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 1994. június 24-én megjelent cikkük, az El­szabadult a pokol a kécskei víz­parton című írás reményt éb­resztett bennünk mint tisza- kécskei üdülőtulajdonosokban. Sajnos, az égvilágon semmi nem történt. Sőt még rosszabb a helyzet, jelenleg is épülnek a kocsmák, s van, amikor reggel négy óráig üvölt a zene az egész üdülőtelepet elárasztva. Tavalyi cikkük után is az tör­tént, hogy hajnalban a lerésze- gedett fiatalság kórusban üvöl­tötte az utcákon: „Ébresztő, üdülők, az anyátok....!” Önök azt írták, hogy visszatérnek az esetre, aminek nagyon örül­nénk, sőt meghívjuk az újság­írókat, látogassák meg a tisza- kécskei üdülőtelepet, mondjuk egy szombat éjszakán. Mert nappal nincs itt baj, este kezdő­dik a cirkusz és tart reggelig. Tiszakécske elöljárósága ta­Szomorúfűz A kecskeméti Varsa utcából fordulok a szerkesztőséghez, és egyben az utca lakóihoz is. Na­gyon fáj ugyanis a szívem, amikor a szülők leengedik a gyerekeket az utcára és azután nem törődnek azzal, mit csinál­nak, mivel játszanak, szórakoz­nak. Nem kímélik sem a fákat, sem a bokrokat, törik, nyúzzák azokat és az égvilágon senki nem szól rájuk, vagy ha igen, akkor az elhangzó válaszban nincs köszönet. Előttünk van egy szép nagy fűzfa, amelynek már letördelték az ágait, s az ágakról lenyúzták a kérget. A szerencsétlen fa úgy néz ki, hogy fáj az ember szíve érte. Ha egy idegen ember rájuk szól, akkor az a válasz: semmi köze hozzá, hogy az én gyere­kem mit csinál. Nos, igenis van közünk hozzá, mert ami fát ide ültettünk mindenki érdekében, azt mindannyian megfizettük, akkor miért nem lehet vigyázni rá, éppen az egészségünk érde­kében? Ennyit szerettem volna elmondani, s ha az eljut azok­hoz, akiket illet, talán lesz va­lami foganatja. Tisztelettel: Egy olvasó, Kecskemét, Varsa u. 12. Kenyér a járdán Tisztelt Szerkesztőség! Egyik múltkori számukban közöltek egy fényképet egy gépkocsiról, amelyről kenyeret árusítottak. A kép alatt felháborodott hangú szöveg, hogy a kenyerek hoz­záérnek a pórkerékhez és attól szennyeződhetnek. A szerző tisztiorvosért kiált. Hát annak bizony kiabálhat, amíg be nem reked. Ez a tiszti­orvos ugyanis már nem az a tisztiorvos és ez a hatóság már nem az a hatóság. Itt min­den elbizonytalanodott, tehetet­lenné vált. Hogy a kenyérnél maradjak: Kecskeméten, a Dó­zsa György utca egyik pékmű­helyből hely hiánya miatt a friss kenyeret a mester udvarára szállítják a város másik felébe. Ott az udvaron a szomszéd klo- zetja mellett egy méterre a be­tonra rakják. A sertésól és a trágyarakás kissé odébb van - és innen szállítják később a bol­tokba. Mindez a tisztiorvosi hi­vatal tudomásával és - úgy lát­szik - jóváhagyásával, mert meggyőződésem, hogy tudnak róla, csak nem tesznek semmit ellene. Legalább jó étvágyat kíván­nának az ammóniával dúsított kenyérhez a vásárlóknak. Molnár Béla, Kecskemét Temes tér 9. Ián nem ismeri a csendrendele- tet? Sokan már ki sem jönnek, nagyon sok üdülőt ellepett a gaz. Ha ki is jönnek, egy pár nap múlva sokan elmennek. Sok német vendég járt ide, de már azok sem nagyon jönnek, mert rossz a közbiztonság, hát még itt, ahol sok lerészegedett fiatal botladozik, mert csak azokra építenek a kocsmák, amiből már van vagy húsz da­rab. És még mindig épülnek. Sok esetben úgy, hogy az üdü­lőtől 3-4 méterre. Senki nem vizsgálja, hogy ez mennyire fe­lel meg az előírásoknak és hogy az adott üdülőben esetleg idő­sek, betegek, vagy gyerekek szeretnének pihenni. A sok til­takozásra az önkormányzat még csak nem is válaszol. Egy megoldás van: este tízig legyenek nyitva a kocsmák, utána pedig hagyják pihenni az embereket. Kérjük, segítsenek! Bizonyos meggondolásokból nem merjük aláírni a nevünket. A Magyar Agráregyesület kere­tében már évek óta működik a mezőgazdasági nyugdíjas szak­emberek klubja, amely azt kí­vánja biztosítani, hogy a nyug­díjasok ne szakadjanak el volt munkaterületüktől. Ezért klub­napokat és ott előadásokat szervez, s időnként egy-két na­pos tanulmányútra is lehetőség nyílik. Legutóbb június 13-án sike­rült egy ilyen tanulmányutat szervezni Lajosmizsére, ahol Zsigó Viktor, a város polgár- mestere - aki maga is mező- gazdasági szakember - és Szabó István falugazdász fo­gadta a klub tagjait, s adott részletes tájékoztatást a város­ról és az ott folyó mezőgazda­A temetőkkel kapcsolatos igé­nyek nem abból fakadnak, hogy az ember ösztönösen szereti a rendet, és a tisztaságot, hanem - talán elsősorban - az elhuny­tak iránti kegyeleti érzésből. Temetéskor a szolgáltató vál­lalat dolgozói sírhalmot alakí­tanak ki a kiásott, földből, i amely azonban csak rövid ideig í tartja meg formáját, mivel nem tud hosszú távon ellenállni az idő romboló hatásának. Ezért aki csak teheti, szilárd anyagból készíttet sírkeretet. Ezek ellen­állnak esőnek és fagyos télnek, de nem minden esetben marad­nak talpon a nagyobb erejű szélviharban. Ennek az az oka, hogy a műköves vállalkozók a fejkő állékonyságát biztosí­tandó, nem alkalmaznak megfé- lelő kötőelemet, vagy kapcso­lási módot. A csak cementtel leragasztott fejkő a nagy erejű szélnyomás hatására bizony el­dőlhet és kisebb-nagyobb mér­tékben megsérülhet, eltörhet. A Kecskeméti Városgazdái ­Régi előfizetői vagyunk a lap­nak, mert szerintünk a Petőfi Népe nagyon jó újság. Sok mindenről tájékoztatja olvasóit, iparkodik, hogy mi mindennel elégedettek legyünk. Külön ér­dem, hogy a lap mindig idejé­ben itt van, ami a lapkihordó munkáját dicséri. Ha mód van rá, ezúton sze­retnénk köszönetét mondani ifjú Dobi Györgynek. Kisteher­autónkkal ugyanis elakadtunk, illetve lerobbantunk Fischerbó- csán, ami körülbelül 80 kilomé­terre van Tasstól, a lakóhe­lyünktől, ahová igyekeztünk hazafelé. A fiatalember, amikor íztelen étel Én egy nyolcvanéves, egyedül élő nyugdíjas vagyok. Azért írom ezt a levelet, mert több társammal együtt elégedetlenek vagyunk. A kecskeméti Jókai utcai szociális gondozóközpont konyhájáról kapjuk az ebédet. Igaz, hogy az önkormányzat támogatja a fizetendő árat, de nem is ezzel van a baj, hanem a minőséggel. Sokszor íztelen az étel, és nem is nagyon lehet ki­nézni, hogy mi akar lenni. Rá­adásul két óra körül hozzák ki. Az igényeink nem lennének nagyok: egy tányér jóízű papri­kás krumpli, vagy keménytar­honya, és többet is érne, mint némelyik étel, amit küldenek. Csak ennyit szerettem volna írni, és remélem, lesz kis vál­toztatás a főzésükben - jó irányban. A nevem és a címem ne írják bele az újságba, nehogy még hátrányosabb helyzetbe kerül­jek miatta. Tisztelettel: Sz. K. sági munkákról, a kilátásokról, az ott dolgozók életkürülmé- nyeiről. A kirándulók több ma­gánvállalkozót is felkerestek, de ellátogattak a Mizse Csibe Kft.-hez, ahol a takarmánygyá­rat nézték meg. Megtekintettek egy sertéstelepet, s egy másik vállalkozót, aki több hektáron zöldséget termeszt. Külön meg kell említeni az Olivia Kft.-t, amely egy svájci érdekeltségű csirkefeldolgozó üzem, s itt épül meg a városban. A klubtagok, akik igen kel­lemesen érezték magukat, ebé­den is részt vettek, s találkoztak a városban élő, régi mezőgaz­dasági szakemberekkel. Dr. Miklós Jenő, Kecskemét Nagykőrösi u. 33. kodási Vállalat - mint a teme­tők kezelője - kér ugyan mű­szaki rajzot a tervezett sírkert­ről, de úgy tűnik, állékonysági követelményt nem ír elő a kivi­telező vállalkozóval szemben. Körülbelül 4-5 éve bekövetke­zett káresetet tudok közreadni egy véletlenszerűen és önké­nyesen kiválasztott parcella helyszíni felmérése alapján. A kecskeméti köztemetőben ugyanis feltérképeztem 351 sírhelyet, amelyből 234 kőke­retes, 117 pedig földhalmos volt. A műkövesek közül 14 eldőlt. Elvárható lenne, hogy a vál­lalkozók megfelelő technoló­giát alkalmazzanak a gyártás­kor és a felállításkor, hogy a szavatossági időn belül ne kell­jen a teljesítést hibásnak, il­letve nem megfelelőnek minő­síteni. Persze lehet, hogy van valamilyen érdekképviseleti szerv, amely ennek ellenőrzé­sére lenne hivatott. Lédeczi József, Kecskemét megtudta, hogy bajban va­gyunk, munkáját félretéve azonnal a segítségünkre sietett, és hazavontatott bennünket ARO-jával. És ami még megle­pőbb, ezért csupán a köszöne- tünket fogadta el, pedig mosta­nában igencsak drága az üzem­anyag, az időről nem is be­szélve. Mindezt azért írtuk le, hogy mindenki tudja, aki újsá- > got olvas: vannak még segítő­kész, rendes emberek is. A Petőfi Népe minden mun­katársának jó erőt és egészséget kívánunk. Vida Mihály és családja, Tass, Kölcsey u. 3. Mi lesz a lakással?- Már többször olvastam a Pe­tőfi Népében az önkormányzati lakásokról, de egy kérdésről még senki nem írt - kezdi mondanivalóját a kecskeméti Kis János, aki a Halasi út 11. szám alatt lakik. Az idős férfi arra kíváncsi, mi lesz a lakás­sal, ha a tulajdonos meghal? ő ugyanis a mostani, 39 négy­zetméteres önkormányzati la­kást 140 ezer forintért meg­vette, de öt évig elidegenítési és terhelési tilalom van rajta. Mi lesz a lakással, ha a csa­ládja örökli? Nos, a válaszunk nagyon egyszerű: erre is vonatkozik az öröklés általános rendje, vagyis az, hogy az örökös nem­csak a jogokat, hanem a kötele­zettségeket is örökli. Vagyis adott esetben az örökös meg­kapja a lakást és ugyanúgy tu­lajdona lesz, mint jelenleg Kis Jánosnak és pontosan azzal a kikötéssel, ami most is érvény­ben van: amíg le nem jár az öt év, az illető nem adhatja el. Ha viszont mégis el akarja adni, akkor vissza kell fizetnie az esetleg kapott kedvezményt. Olvasónk tehát megnyugodhat: az örökös(sök)től nem veszik el a lakást. A szerk. Elvitték a padokat Igencsak föl volt háborodva az a fiatalasszony, aki a napokban telefonált szerkesztőségünkbe és a következőket mondta el:- Ha lehet, jöjjenek ki a kecskeméti Műkert sétányra és nézzék meg, mit csináltak ott a városgazdálkodási hivatal em­berei. Kiszedték a még hasz­nálható padokat és elvitték a Széchenyivárosba. Pedig az ott lakó családoknak (legtöbbjük nyugdíjas, vagy kisgyerekes) kedvenc szórakozásuk volt, hogy kiültek a padokra. Most azt mondták nekik: vigyenek magukkal kisszékeket. Nem értem a városgazdálko­dás „logikáját”, miszerint innen viszik a jó padokat a város má­sik végébe, s állítólag majd ide hoznak újakat. Ez utóbbiból szerintem nem lesz semmi. Most a napokban már addig fa­jult a helyzet, hogy a lakók megakadályozták a további pa­dok elvitelét. Egyszerűen sep­rűkkel, lapátokkal vonultak a munkások elé és körbevették az elszállítani óhajtott padokat, de sajnos a legnagyobb részét már elvitték. Ilyen sok pénze van a kecs­keméti önkormányzatnak, és ennyire nem számít a lakosság véleménye? - gál ­Az oldalakat szerkeszti: Gól Sándor Ahol verik a közönséget Patthelyzet a bajai piacon Matkóiak köszöneté Tanulmányút Lajosmizsén A szélviharral számolni kell Segítségünkre sietett Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents