Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-21 / 143. szám
1995. június 21., szerda Megyei Körkép 3. oldal Új polgármester Újteleken Tóth Ignácot választották polgármesterré a hétvégi szavazáson az újteleki polgárok. A 462 jogosult 75 százaléka járult az urnákhoz, és 199-en adták vok- sukat a település új, első emberére. A korábbi polgármester, Szigeti Károly 61 szavazattal kapott kevesebbet, mint a győztes jelölt. Elhunyt Majsa díszpolgára Rövid, súlyos betegség után, hetvenhárom éves korában elhunyt dr. Vedres Ferenc, Kis- kunmajsa díszpolgára. A helyi Jonathán Tsz volt elnökének nevéhez kötődik a termálfürdő építése is. Két éve választották a város díszpolgárává. Temetése június 23-án délelőtt 11 órakor lesz a kiskunmajsai fölsőtemetőben. Felgyújtották a szerszámosbódét? Hétfőre virradóra porig égett egy Kiskőrös melletti szőlőben a szerszámosbódé. A rendőrség a tűzoltók bevonásával vizsgálja az ügyet, amelyben betörés utáni szándékos gyújtogatásra gyanakodnak. A gazda kára húszezer forint. Testvérvárosi kapcsolatok Negyventagú bácsalmási városi és egyházi küldöttség utazik csütörtökön a németorszáagi Backnangba. A háromnapos látogatás során a negyed évszázada fenálló, utóbb testvérvárosi szinte emelt kapcsolat emlékére a vendéglátók Pohl József urat rangos elismerésben részesítik. Ugyanakkor a bácsalmási és a backnangi református gyülekezet testvérszerződésének a megkötésére is sor kerül. Kosárhálót loptak az óvodaudvarról A kiskőrösi Hunyadi utcai óvoda udvarából a hét végén ismeretlenek több kosárlabdahálót szereltek le és vittek el. A kár összege nem jelentős, ám az óvodások nagyon hiányolják játékaikat. Gyémántmiséjét tartotta szombaton pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából Jávor Ferenc, a bajai Barátok templomának plébánosa. Felvételünkön a templom ifjúsági hittanosai köszöntik a középen ülő Jávor atyát. Kit neveznek ki osztályvezető főorvosnak a megyei kórházban? Információink szerint július elsejétől dr. Szabó Katalin kap megbízást a kecskeméti megyei kórház krónikus belgyógyászati osztályának vezetésére, mivel dr. Kara József, az osztály eddigi vezetője nyugdíjba vonul. Dr. Szabó Katalin egyébként a központi betegfelvételi osztály vezetőjeként egyedüliként pályázott a krónikus belgyógyászat vezetésére. Nincs még döntés az általános sebészet osztályvezetői állására kiírt pályázat ügyében. Öt orvos adta be pályamunkáját, három szegedi és egy budapesti jelentkező mellett dr. Svébis Mihály főorvos, aki jelenleg is az osztályon dolgozik. Az országos szakmai kollégium mind az öt pályázót - akik közül többen tudományos fokozattal is rendelkeznek - alkalmasnak találta az osztály vezetésére. A jövő héten kerülnek a pályázatok a kórház közalkalmazotti tanácsa által delegált testület elé. Véleményük, javaslatuk meghallgatása után a kórház orvos-igazgatója dönt a kinevezendő orvos személyéről, aki szeptember 15-étől, dr. Ló- ránd Pál osztályvezető főorvos nyugdíjba vonulásával veheti át az általános sebészet irányítását. Abrahám Eszter Szépítik a bajai köztereket EZÜTTAL NEM KÖVETELT EMBERÉLETET Ammóniaszivárgás Félegyházán (Folytatás az 1. oldalról) Mint emlékezetes, tavaly egy hasonló eset halálos áldozatot követelt Kiskunfélegyházán. Akkor a helyi tejüzem egyik zárt helyiségének nyomás alatt álló rendszerében keletkezett szivárgás, melyet megfelelő védőeszközök nélkül próbált megszüntetni az ügyeletes hűtőgépkezelő. Palotás Mihály szerint a vasárnapi eset nem hasonlítható össze a tavalyival. Míg ott ugyanis nyomás alatt álló, zárttéri rendszerben következett be meghibásodás, a vágóhídi rendszer szabadtéri, ráadásul nincs is nyomás alatt. A vagyonfelügyelő szerint a keringető rendszer ilyen jellegű szivárgásai eléggé gyakoriak, ugyanis a „csúszógyűrűs töm- szelencék” a használat során kiszáradnak, kopnak. A rendszer nyolc keringető szivattyúval működik, éppen azért, hogy amennyiben az egyik tömsze- lencénél szivárgást észlelnek, azt azonnal kiiktatják és egy másik szivattyút helyeznek üzembe. A vasárnap kiszivárgott ammóniamennyiség akár elhanyagolhatónak is tekinthető. A hűtőgépész egészségére tehát nem jelent veszélyt. Mindezek ellenére a férfit tegnap reggelig kórházi megfigyelés alatt tartották. Retkes Illés őrnagy, tűzoltó- parancsnok elmondta, a tűzoltók megfelelő légzőkészülékekkel közelítették meg a szivárgó csapot, s a hiba elhárításáig két fecskendőből folyamatos vízsugárral semlegesítették a levegőbe jutott ammóniát. Szász András Napok óta szorgoskodnak Baján a Kommunális és Szolgáltató Kft. kertészei, hogy a város valamennyi fontosabb közterén elültessék a nyári virágokat. fotó: papp Zoltán Ha fizetnek, Balotaszállás, Kelebia és Tompa önkormányzatai közös ülést tartottak 19-én, melyen a Dé- gáz Részvénytársaság műszaki igazgatója, Farkas Zoltán elmondta, hogy az érintett községek földgázellátása - a jelenlegi árszinten - összesen 310 millió forintból oldható meg. Ebből - mivel csak önerős fejlesztésre van lehetőség - 260 milliót kell a lakosságnak vállalnia. A többit a Dégáz és a megyei önkormányzat állja. Ha a lakosok 80 százalékában kérik a gázt, akkor igénylőnként 75 ezer forint lesz a hozzájárulás, a vállalkozóknak - az előre jellesz földgáz zett fogyasztási mennyiségtől függően - 95-100 ezer forint. A jelzett összegekben benne van a leágazás és a bekötés költsége is. Ha az igénylők a hozzájárulási összeget ez év október 30- áig befizetik, a következő egy éven belül a beruházás megvalósul. Ha a lakosság elutasítja ezt az önerős beruházást, belátható időn belül nem juthat földgázhoz. A folyamatos gázellátással évtizedekig nem lesz gond, ígérte a részvénytársaság képviselője. Kiss Béláné Virágzik az útifű és a lórom A melegben Baja légterében az össz-szállópollen mennyisége megnövekedett - tudtuk meg Petrity Józseftől, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának főtanácsosától. Több, az allergiás tünetekért felelős növény virágzik, köztük az útifű és a lórom (vadsóska). A légköri mikroszkopikus gombaelemek - elsősorban az Altena- ria - mennyisége néhol meghaladta a közepes szintet Baján. Egy halasi lányt köröznek, egy másikat keresnek Lapunk tegnapi számából értesülhettek olvasóink, hogy tíz napja eltűnt két tizenéves halasi lány. Utoljára egy kunfehértói diszkóban látták őket, azóta semmi hír róluk. Megírtuk azt is, hogy országos körözést adtak ki mielőbbi megtalálásuk érdekében. Kedden azután kiderült, hogy „csupán” az egyik lány, a tizenhét éves Balázs Agnes szerepel az országos körözési listán. Legfrissebb információnk szerint ugyanis csak az ő szülei fordultak a rendőrséghez, hogy nincs meg a gyerekük. A másik lányt, akivel Ágnes eltűnt, nem körözik ugyan, de szintén keresik a rendőrök, merthogy éppen a körözött Ágival együtt veszett nyoma. Ha bárhol megtalálják őket, természetesen mindkettőjüket hazahozzák Kiskunhalasra. Pályázatokat ír ki a lajosmizsei önkormányzat A vásár és a piac mellett a temetkezési szolgáltatást is vállalkozási formában szeretné tovább működtetni a lajosmizsei ön- kormányzat. Az ezekhez szükséges pályázat kiírásának feltételeiről éppen ma döntenek a képviselők. Emellett meghallgatják az önkormányzat korlátozottan forgalomképes és vállalkozói vagyonáról szóló előterjesztést, valamint az ezek hasznosításáról szóló javaslatot. La- josmizse megkezdte a felkészülést a millecentenáriumi ünnepségekre. A finanszírozás megkönnyítésére életre hívott alapítvány tervezete is a mai ülés napirendjén lesz. Az ülés délután három órakor kezdődik a városházán. Mozgáskorlátozottak új csoportja alakult Hercegszántón 102 mozgáskorlátozott személy él, a Dél-Bács- Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete és a helyi önkormányzat segíteni, kívánja a mozgásukban korlátozott egyéneket. Ezért a napokban megalakították az egyesület hercegszántói csoportját, melynek vezetője Puscher Ferenc, gazdasági ügyintézője Kisszabó Jánosné lett. Az alakuló ülésen dr. Pataki Kálmán háziorvos tartott előadást. A bűnözőknél nem volt tanévzárás Vandál pusztítást végzett tegnap virradóra egy betörő Kis- kunmajsán. A tolvaj „hosszú műszakot” tartott, hiszen három oktatási intézménybe is behatolt. A Szivárvány óvodánál megkönnyítette a dolgát, hogy éppen átépítés alatt áll az óvoda, így csak egy ajtót kellett kifeszítenie. Itt is, akárcsak a másik két helyen, elsősorban értékpapírok után kutatott. Az Arany János Általános Iskolában sem a bizonyítványok érdekelték a betörőt. A jó erőben lévő tolvaj nemcsak a vasrácsokat feszítette ki, de még egy lakatot is eltört. Az irodákba bejutva szinte valamennyi fiókot kiborította, valószínűleg pénzt keresve. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az ott lévő értékes műszaki cikkeket nem vitte magával. Az iskolában végzett munkájával minden bizonnyal elégedett lehetett a tolvaj, mert az igazgatói irodában egy pezsgővel ünnepelte meg a zsákmányt. Sőt az egyik iroda asztalán még kétszáz foA* Arany János-iskolában Vékony Ervin igazgatóhelyettes és Szikora László nyomozó méri fel a kárt. rintot is otthagyott. Az 1. számú óvodába a nagykapun bemászva jutott be. Az irodát itt is feldúlta, majd az egyik terem ablakán át távozott. Az első szemlék után úgy tűnt, innen nem vitt magával semmit sem. A károkat még most mérik fel valamennyi helyszínen. T. K. Gazdasarok A napraforgó növényvédelme 1. Az idei évben megnőtt a napraforgó vetésterülete megyénkben. A növekedésnek több oka van, köztük elsősorban az előnyös gazdasági támogatottságnak van döntő szerepe. Ez a területi emelkedés azonban veszélyekkel is jár. Olyan új termelők kezdtek bele a termesztésbe, akik nem ismerik a terület előveteményi helyzetét, vagy a helyszűke miatt nem tudják betartani az 5-6 éves vetésváltást. A napraforgónak pedig sok olyan betegsége van, amelynek áttelelő képletei több éven keresztül megtartja fertőzőképességét, így kedvező időjárás esetén súlyos károkat idézhetnek elő. Sajnos az idei tavasznak az időjárása pontosan úgy alakult, hogy a nedvességigényű gombáknak (fehér- és szürkepenész, peronoszpóra, diaporthe stb.) kimondottan ideális. A sok csapadék már a napra- forgó-peronoszpóra járványos méretű megjelenését robbanásszerűen beindította. Szinte egyik napról a másikra a megye minden részében kialakította a peronoszpórákra jellemző (a levél felületén világoszöld olajfolt, a fonáki részen szürkefehér penészgyep) tüneteit. Azért is nagy gondot jelent, mert évtizedek óta csak egy-egy növényen lehetett megtalálni ezt a betegséget. Nagy veszélyt jelent a szklero- tinás (fehérpenészes) szár- és tányérrothadás is, mert 5-6 évig is képes a talajban fennmaradni (áttelelő szaporítóképletével) és fertőzni. BÚTORVÁSÁR! A művelődési házban (Szabadság tér 6.) Időpontja: 1995. június 22-23-24-én (csütörtök, péntek szombat). Nyitva: 9-18 óráig. 30-40% engedménnyel.