Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-14 / 137. szám
Június 14. szerda Napkelte: 4 óra 46 perckor Napnyugta: 20 óra 42 perckor Holdkelte: 21 óra 46 perckor Holdnyugta: 6 óra 18 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 734 cm, 73% volt. A Tisza Szolnoknál 190 cm, 39 Csong- rádnál pedig 140 cm, 39 magas volt. Közlekedés Burkolatjavítási munkálatok miatt félpályás útzár, sebesség- korlátozás és előzési tilalom van érvényben az 51-es főút 145-149., illetve az 54-es főút 37-44. kilométere között. A forgalmat jelzőőrök és jelzőlámpák irányítják. Folytatódik az üzemanyagtöltőállomás építése az E75-ÖS főút 90. kilométerénél, sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, Baján, délután Kunszentmiklóson, Kiskőrösön számíthatnak radarellenőrzésre. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen negyvennyolc baleset járt személyi sérüléssel. Öten életüket vesztették, tizenheten súlyosan, huszonhatan könnyebben sérültek. Két Lotti Már ötvenhárom millió a tét! A 24. heti „Két Lotti (33-ból 3- at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 53 117 439 forint tovább halmozódik a hatos nyerőosztályban. A háromtalá- latosok nettó nyereménye 22 ezer 712, a ketteseké 278 forint. Az egyik háromtalálatos bajai! A „Két Lotti” nveröszámai: 33, 43, 55. és 4, 28, 48. Inkább a tornádó Amerikában a rádió tornádó érkezését jelzi. Robi- kát szülei azonnal repülőre ültetik, és átküldik az ország másik felében élő nagyszülőkhöz. Azonban alig egy hét múlva a nagyszülők kétségbeesett hangú táviratot küldenek a szülőknek:- Unokánk a következő géppel hazamegy. Küldjétek inkább a tornádót... Lkáról holnapra • expressz apróhirdetések • 1 szobás kecskeméti, városközponti lakás eladó. Tel.: 76/482-682/193; este: 482-091. 1990-es évjáratú FIAT Ducato Maxi, turbódízel, platós kistehergépkocsi eladó. Érdeklődni: 76/382-028. 2 fejes eke, 7 leveles tárcsa, ZTR 165 fűkasza, fejögép eladó. Lajkó Mihály Zsana, I. kér. 107. 2 éves Ford Transit személy eladó, lár: 1.900 E Ft. T.: 06-60-301-571. 2,5 szobás széchenyivárosi, IV. em.-i lakás + nagy ikergarázs eladó. Érd.: 76/346-551, 76/328-964. 309 hosszú magas zárt Mercedes, 84- es, jó állapotban eladó. Cabrio, Chopper és német szgk.-cserét beszámítok. 78/321-597, 7-18-ig. 380 SE 83-as, full extrás kitűnő állapotban eladó. Tel.: 06-30/451-226. 550-es MTZ háromszög rendszámmal, 4 év műszakival 6,5 t MB pótkocsi és betonoszlopok eladók. Érsekhalma, Fő u. 23. T: 189. Helyi zápor, zivatar Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Jó hírrel szolgálhatunk a kedves olvasóknak. Úgy tűnik, ha lassan is, de elhagyja hazánkat az a frontálzóna, amely az utóbbi napokban térségünkben időzött, és országszerte heves zivatarokat okozott. Fokozatosan gyengül a csapadékhajiam, stabilisabb állapotúvá válik a levegő. Ennek köszönhetően csupán időnként növekszik meg erősebben a felhőzet, és már csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Jégesőre, felhőszakadásra a következő napokban nem kell számítani. Északnyugatira fordul viszont a szél, és kissé meg is élénkül. Csaknem mindenütt kisüt több órára a nap. A csúcshőmérsékletek általában 22, 26 fok között valószínűek. A következő napokban a Duna- Tisza közén is kellemesebb, naposabb időre lehet számítani. A napsütést már csak időnként zavarja meg erősebb gomolyfelhő képződés, és egy-egy futó zápor, illetve zivatar. Az északnyugatira forduló szél kissé megélénkül, de viharos széllökések csak zivatarok környezetében lehetnek. A csúcshőmérsékletek kevéssel a sokévi átlag alatt, 23, 26 fok között valószínűek. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 19 Velencei-tó: 20 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 17 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 24 Kecskemét: 25 Jászberény: 24 Baja: * 26 Tiszafüred: 23 Kiskőrös: 25 Martfű: 25 Kiskunhalas: 26 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balatbn: 45-55 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 45-60 Fertő-tó: 45-60 Szolnok: 40-50 Kecskemét: 40-50 Jászberény: 45-55 Baja: 40-50 Tiszafüred: 45-55 Kiskőrös: 40-45 Martfű: 40-50 Kiskunhalas: 40-45 Tisza: 18-21 Duna: 15-17 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Vittek minden mozdíthatót Lötyögő zárak, felfeszített ajtó, kifosztott lakás fogadta a minap a kiskunfélegyházi Holló László utca egyik lakásának tulajdonosát. A betörők - akik feltehetően figyelték a lakást - szinte minden mozdíthatót elvittek: aranyozott evőeszközöket, bőrdzsekit, bőrkabátot, videomagnót, festményt, márkás sportruházati cikkeket, 30 ezer forint készpénzt és sok-sok aranyékszert. S tették mindezt a lehető legrövidebb idő alatt, ugyanis a ház asszonya alig másfél órával férje hazaérkezése előtt távozott gyerekével otthonról, ez idő alatt rámolták ki a lakást a betörők. A kár mintegy 370 ezer forint. Nyolcmilliós gépkocsilopás Nagyértékű gépkocsit lovasítot- tak meg a közelmúltban egy kalocsai csárda parkolójából. Az ismeretlenek sötétedés után hajtottak el a hétmilliót érő Opel Omegával. A tolvajok szakmájuk krémjéhez tartozhatnak, ugyanis a metál szürke autó tulajdonosa abban a biztos tudatban volt, hogy járművét a legmodernebb riasztó védi. A gazda szerint az ellopott kocsi értékét félmillió forint készpénz és 250 ezer forint értékű női fehérnemű is gyarapította. Méregkeverő Szomszédja nyolc kaptámyi méhét mérgezte meg a minap egy tanyatulajdonos Fülöpja- kabon. A budapesti illetőségű férfit zavarták a méhek, ezért levélben szólította fel szomszédját, költöztesse el kaptárait. A tulajdonos nem sietett elegen tenni a felszólításnak, mire a férfi megmérgezte a méheket. Tanyafosztogatók A hétvégén tassi tanyájukra kilátogató tulajdonosokat kellemetlen meglepetés érhette, az üdülőkörzetben ugyanis újult erővel láttak munkához a tanyafosztogatók június 5. és 8. között. Az egyik tanyáról 145 ezer forint értékben vittek el színes televíziót, gázpalackot, ágyneműt és különböző szerszámokat. Egy másik helyről horgászbotokat, orsókat loptak el mintegy 60 ezer forint értékben. 4 és fél éves, 4 ütemű Trabant Combi eladó. Érd.: 06-60/385-908 v. 78/353- 197. 8 éves platós Robur friss műszakival, új ponyvával eladó. Érd.: Kecel, Kalocsai u. 15. (este) 80-as évjáratú Trabant jó állapotban, 89-es évjáratú platós UAZ eredeti állapotban eladó. Kunszentmiklós, Zrínyi u. 6/B Tel.: 06-76/351-675. 813 Mercedes tgk., 5 tonnás pótkocsival, újszerű állapotban eladó. Érd.: 06-30/459-250. 83- as billenős, terepes IFA jó állapotban eladó, ill. keresek bontásra 3 tengelyes RÁBA pótkocsit. Érd.: 06- 78/361-698 v. 06-30/431-854 telefonon. 84- es évj.-ú 1,6D Passat eladó v. Niva-cserét beszámítok. Érd.: Imre- hegy, Széchenyi u. 5. T.: 78/321-834. Aliz hálószobabútor eladó. Érdeklődni: 76/474-091-es telefonon. Terranova kőpor, 2 q, fehér, olcsón eladó. Halas, Tulipán u. 15., Fáber. VW Golf 1,6 TD 3 ajtós 86. évj. eladó. Érd.: 06-60/303-531. Az UNIVER Szövetkezet műkertvárosi péksége (Kecskemét, Mártírok útja) szakképzett vagy betanított férfi péket vesz fel, azonnali kezdéssel. Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél, a helyszínen. BMW 320 1 év műszakival eladó. Érd.: Halas, Munkács u. 7. BICSAK Kereskedelmi Kft. Mezőgazdasági Gép- és Alkatrész Kereskedés 6400 Kiskunhalas, Malom sor. Adószám: 10479135-2-03 OKHB 256- 10981 lenyomatú, sorszámozatlan bélyegző elveszett. Használata jún. 6- ától érvénytelen! Bal elején sérült 190E ABS központi, 5 sebességes, egy ikerkerekes Ford Transit első-hátsó komplett futómű eladó. Érd.: Imrehegy, Petőfi 18. Eladó egy kitűnő állapotban lévő 1981-es VW LT 35 D autószállító friss műszakival, 10 E km-t futott motorral, 5 seb. váltóval, 260 l-es üzemanyag- tartállyal. Ir.ár: 550 E Ft. Kisebb csere érdekel. Érd.: tel./üzenetrögzítő: 78/361-159. Lada 2107-es, 1 éves, 5 sebességes, katalizátoros, piros színű, 5500 km- rel, újszerű állapotban eladó. Ir.ár: 795 ezer Ft. Tel.: 78/343-101. ' Ha legyengül tv-je képcsöve, készülékét nem kell drága képcsővel pótolni. Számítógép vezérelt műszerrel javítjuk, fél év garanciával. Javítás: 5.000 Ft/db. Telesender Kkt. Tel.: 78/312-571. Kis Polski FIAT 8 éves, kevés km-rel eladó. Páhi, Rózsa u. 14. Horizontál szőlőprések 700 literestől eladók. Érd.: 00-43/2662-44391 telefonon, este. Kiskőröshöz közel, egy hektár lábon álló here eladó. Érd.: Kiskőrös, Szabadkai u. 57. Lada 1500-as, 2 év műszakival eladó. Érd.: Soltvadkert, Hunyadi 66. Mazda 626 GLX 2.0 dízel, extrákkal, kitűnő állapotban eladó. Esetleg dízel csere érdekel. Tel.: 76/493-634. Megkímélt állapotú IZS furgon eladó. Tel.: 77/322-254. Nissan Cabstár kisteherautó 4 m hosszú dobozos 87-es évjáratú eladó. Jakabszállás, Dózsa Gy. út 7/C Élőállat-szállító, hosszú platós, 4 éves IFA 18 ezer km-rel eladó. Tel.: 06-30/458-545. Világtükör Prostituáltból - utcaseprő Különös ötlete támadt egy brazil kisváros polgármesterének: bezáratta a vöröslámpás házakat, és felfogadott tizenhét prostituáltat - utcaseprőnek. Az ország északkeleti részében fekvő Aqua Preta polgármestere, ilyen módon akarja felszámolni a prostitúciót a 38 ezer lakosú városban. A vállalkozó kedvű prostituáltak az utcasepréssel havi 26,5 dollárnak megfelelő pénzt keresnek, s ehhez még 33 dollár értékű élelmiszerjegy is járul. Mint utcalányok átlag öt és fél dollárt kaptak egy-egy „kliensüktől”. „Most szabadon sétálhatunk az utcákon” - nyilatkozta a 43 éves Maria de Barros, aki 14 éven át űzte a világ legősibb mesterségét. Hozzátette: „Ráadásul most még a férjes asszonyok is szóbaállnak velünk”. A csillogó (víziló)fogakért Vajon milyen fogpasztát használnak? FEB-REUTERS Távol-keleti vendégszereplő kőrútjának újabb állomására, Szingapúrba érkezett a moszkvai nagycirkusz. Fellépés előtt még egy utolsót csinosítanak az előadás egyik sztárján, Jónáson, a háromtonnás vízilovon. Áruház - milliomosoknak Kizárólag a vastag pénztár- cájú - lehetőleg milliomos - vásárlóknak kínálja portékáit az az új német katalógusáruház, amelyben minimum négyezer márkától vásárolhatnak a sznob és „magukra valamit is adó” gazdagok. A pénz egyedül nem boldogít, elkölteni is tudni kell - mégpedig stílusosan - lehetne az áruház jelmondata. A Dán Vilié International „legexkluzívabb és legkülönlegesebb” árukat kínáló katalógusából nem hiányoznak a műkincsek, használati és lakberendezési tárgyak, sőt az elegáns autók sem, de saját szigetet is vehet - aki meg tudja fizetni. Kétmillió márkáért például olyan „többfunkciós ágyra” tehet szert a vevő, amely gombnyomásra alakul át „egyszerű” franciaágyból baldachinos álomfekhellyé. A kutya is találhat szemet Szokatlan várakozásra kényszerül egy brit éjszakai klub tulajdonosa: árgus szemmel figyeli, mikor adja vissza a másik szemét egy kutya. Az eset előzménye: a Floyd névre hallgató terrier egy óvatlan pillanatban bekapta Geoff Woods műszemét. Az ötvenkét éves férfi azért vette ki a kék gömbű üveget, hogy megtisztítsa. Ez azonban a kutya falánksága miatt - mondhatni - „fordítva sült el”. Mivel az üvegszem 600 brit fontba került, azaz több, mint százezer magyar forintot ér, Woods éberen figyeli a kutya minden mozdulatát. Mint mondja, ha végre felbukkan a szem, alapos tisztogatás után nem lát semmi okot arra, hogy ne viselje ismét. Nissan Patrol 3.3 TD 1987-es piros (995 E) eladó. Kisebb cserét beszámítok. Dunapataj. Betérő italbolt. Telefon: 76. Nissan Sunny 1,6 LX 90-es 62 E km- rel eladó. Tel.: 06-30/451-933. OPEL Vectra 1,6 i, 1992-es évj. extrákkal eladó. Érd.: Kalocsa, Mikszáth K. 35. Tel.: 06-60/383-556. Opel Kadett Karaván 90. évj. 1,5 TD extrákkal eladó. T.: 77/381-117 Opel Kadett 1,3 b. 82-es 195 E forintért eladó. Érd.: Dunapataj, Betérő italbolt. Tel.: 76. Osztrák használt kerékpárok különböző méretben eladók. Irányár: 4.500 Ft-tól. Telefon: 76/488-262, 20 órától. Renault Express 1,9 D. 1992-es évjáratú, fehér eladó. 76/487-201. Új SZK 5 NIVA kombájn eladó. T.: 78/321-785. Épületanyag-vágó körfűrészgép, 720 mm előtolásos, energiaigény: 35 A, hozzá való élezőautomatával eladó. Érd.: 6236 Tázlár, Jókai u. 25. vagy 78/355-097. Irányár: 280.000 Ft. Seat Ibiza 1,7 D. 7 éves eladó, vagy kisebbre cserélhető. Ugyanitt 3 fejes, hattyúnyakas eke. Irányár: 410 E, 85 E Ft. T.: 06-30/435-506. Építési telek eladó. Érd.: Baja, Bokodi út 23/A Sérült Lada 2105, Skoda Favorit, Peugeot 205, 1.0 B, 405. 1.4 B. eladó. Telefon: 06-30/453-689, Jánoshalma. 80NT0TT! Akác szőlőkaró 20 Ft/db Akácoszlop (240 cm) 150 Ft/db átm. 5 fekete lágyhuzal 45 Ft/kg Fűrészelt akác tűzifa házhoz szállítva 640 Ft/q Kapható a Kucsera Tüzépen: Hetényegyháza. Tel.: 76/472-952 (»tso A főzést nem lehet elég korán elkezdeni. A tiszakécs- kei Vörös Gyuszika még csak két esztendős, de már jól áll a kezében a fakanál, melyet nagy szakértelemmel forgat.