Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-14 / 137. szám

12. oldal Sport 1995. június 14., szerda Kalocsai millió Kerékpárosok országos találkozója Baján Egy sportkocsi volt az álma Szabó Zoltán a saját maga által „szabott” versenyautóval a Hungaroringen. Ezen a héten Baja lesz a hazai bringások fővárosa. Június 15-18. között a Sugovica- parti városban rendezik meg a 25. országos túrakerékpá­ros-találkozót. Tavaly decemberben - a ba­jai kerékpáros-szervezetekkel összhangban - a József Attila Művelődési Központ és a Vir­gonc SE úgy döntött, hogy megpályázza a Magyar Kerék­páros Túrázók Szövetsége által másodszor kiírt országos talál­kozó megrendezésének jogát. Az első körben Bicske nyert, de visszalépett. Martonosi Attila, a Bajai If­júsági Szabadidős Egyesület elnöke elmondta, hogy a Sugo- vica-parti város csak február elején kapta meg a rendezési jogot, így sajnos kevés idejük maradt a találkozó előkészíté­séhez. Tavaly, a „kerékpározás évében” a csillebérci tábor adott otthont a találkozónak. A bajaiak az ott szerzett tapaszta­lataik alapján mertek kockáz­tatni. Abból az alaphelyzetből indultak ki, hogy Baján és von­záskörzetében az utóbbi 20 év­ben nem volt kimondottan ke­rékpározást népszerűsítő ren­dezvény, így ez a terület igen­csak fehér folt a Dél-Alföld térképén. Mivel későn kapták meg a rendezési jogot, elmarad a ta­lálkozó nemzetközi jellege. A külföldi meghívottak visszaje­lezték, hogy nagyon szívesen jöttek volna a Sugovica part­jára, csak időben kellett volna szólni nekik. Sajnos ez nem a rendezőkön múlt. Az országból eddig közel 200 kerékpáros je­lezte résztvételét, összesen 300 fős vendégseregre számítanak. A négy nap alatt színes prog­ramokkal várják az érdeklődő­ket. Csütörtökön este fél ki­lenckor kerékpáros-felvonulást rendeznek a városban, utána a Bácska Banda és a Gemenc népi táncegyüttes szórakoztatja a nagyérdeműt. Pénteken Kara- pancsára, Dunafalvára, vagy Fadd-Domboriba kerekeznek, délután 6-kor tréfás vízivetél­kedőn vesznek részt a bringá­sok. Szombaton zsúfolt lesz a program: 9 órakor Rausch tel­jesítménytúrát rendeznek (200, 150 és 50 kilométeres távokon, szintidővel), utána kerékpáros ügyességi vetélkedőt. Délután 5-kor a kecskeméti BMX Skate Klub versenyzői tartanak be­mutatót: Körösi Norbert és Csikós Gábor világbajnokok, valamint klubtársaik. Vasárnap mecseki barangoláson vehetnek részt a természetjárók, a víz szerelmesei a Baja környéki Duna-ágak szépségeiben gyö­nyörködhetnek. Lőrinczi Csaba A kecskeméti autóssport nagy reménységeként indult, s egé­szen fiatalon jegyezte el magát ezzel a szép, ám nem veszélyte­len sporttal Szabó Zoltán. A 80- as évek elején a saját maga által bütykölt Trabantjával sorozat­ban ötször nyert magyar bajnok­ságot és minden esélye megvolt arra, hogy később más kategóri­ákban is hasonló sikerekkel foly­tatja. Amikor a kecskeméti au­tósszakosztály támogatás hiá­nyában beszüntette működését, a tagok szétszóródtak és így a Külker SC meghívására buda­pesti színekben folytatta. Az első, saját maga által épített Forma Easter versenygéppel 1986-ban jelentkezett. Ennek az volt a különlegessége, hogy eb­ben a kategóriában ez volt az első hazai tervezésű és építésű ver­senyautó. Ezt követően több ha­zai és külföldi versenyen ért el értékes helyezést, s minden re­ménye megvolt a sikeres folyta­tásra, ami azonban elmaradt, s a versenyzőről évekig nem hallot­tunk.- Sajnos egy komoly beteg­ség, gerincsérv miatt 1990-ben abba kellett hagyni a verseny­zést, s alig volt remény a folyta­tásra. A bajnak azonban volt haszna is, mert több időm maradt a tervezésre és kísérletezésre - mondta.- Négy év elteltével egy telje­sen új, saját tervezésű és építésű nyitott CN-es, kétüléses sport­kocsival jelentkezett a verseny- pályán.- Igen, és ez az autó már a legújabb szabályok szerint szé­riamotorral, egy 188 lóerős, 3 ezer köbcentis Alfa Rómeóval van ellátva. A kocsi azért kurió­zum, mert műszakilag világ- színvonalú és a csúcstechnika valamennyi megengedett esz­közét alkalmaztam a tervezésé­nél. Itthon ez az első ilyen ver­senyautó, de külföldön már tu­catnyi fut belőle. Ugyanis 1992 óta az osztrák Pedrazza motor­sport főkonstruktőreként már ennyi általam tervezett és rész­ben kivitelezett kocsi fut belőle. Cégem, a Stróf Autósport sok alkatrészt gyárt. A váz, a karos­széria és a futómű Kecskeméten, a saját műhelyemben készült. A közös gyártású autóval 1994- ben Reiner Fink német hegyi bajnokságot nyert. A saját új ko­csimmal a magyar bajnokság első futamán és a kettes divízió­ban 3. helyezett lettem. Azóta si­került javítani a motor teljesít­ményén és remélem, hogy a kö­vetkező bajnoki fordulókban előbbre léphetek.- Mika további tervei?- Az volt az álmom,hogy egy ilyen spoprtkocsival versenyez­zek. Szeretnék eredményesen szerepelni a hegyi európai zóna­futamokban. Konstruktőrként pedig a mostani autóm tökélete­sítése a célom. A város sportra szánt pénzéből a még meglévő egymillió forint felosztási elveiről született dön­tés a napokban. Ezt az egyesü­letek kezdeményezték, mert a korábbi években már tavasszal ismertté vált az elosztás módja. Az eddigi gyakorlatot módosí­tották, így most 200 ezerről a sportbizottság határoz, míg a fennmaradó 800 ezer forintot a nézőszám utáni bevételek alap­ján kapják meg a klubok. Az MLSZ-ben bíznak A megyei labdarúgó-szövetség fellebbezési bizottsága a me­gyei versenykiírás függeléke 4. pontjának értelmében jóvá­hagyta a fegyelmi bizottság döntését a Solti FC ügyében, és így másodfokon már jogerősen 21 pontot vont le a Solt felnőtt labdarúgócsapatának évi ered­ményéből.- Sajnos hibát követtünk el, amikor Zsibók átigazolásánál nem kértük írásban a Kalocsai SE-től a játékos sárga lapjainak kimutatását - mondta Fehér Jó­zsef, a Solti FC elnöke -, ezért a következményeket nekünk kell viselni. Más lehetőségünk nincs már, csupán az MLSZ el­nökéhez fordulhatunk, és ezt kívánjuk tenni, de egy vagy két napot gondolkoznunk kell. Az MLSZ-nek joga van törölni vagy méltányossági alapon csökkenteni a büntetésünket és az utóbbiban reménykedünk, hiszen a jóhiszeműségünk, úgy érzem, vitathatatlan. A csapatot nagyon megviselte a dolog, s a vasárnapi bajai vereségünk is ennek tulajdonítható.- Ha mégis minden kötél szakad, mi lesz a Solti FC-vel?- Akkor a megyei II. osz­tályban játszunk ugyanezzel a csapattal, és a támogatóink sem hagynak cserben, mert ez már becsületbeli ügy. Sz. Z. ... ' __ __ r> , 'o 0» «"*•» /'“ ( » c : 5 £ , n /T> # 'f f “ V* 3. J * , -V VIHETI OQQO ...és akár 20.000 Ft-ot megtakaríthat! Június 6. és 24. között Ön már 30% előleggel elviheti új Westel 450 MHz-es mobiltelefonját. A fennmaradó összeget pedig kamatmentesen, 12 hónap alatt törlesztheti, kezelési költség nélkül* Az akció minden új Westel 450-es készülékre érvényes. További információért forduljon a Westel Rádiótelefon Kft. irodáihoz vagy hívja területi képviselőinket! *Ez az ajánlat az egyszeri belépési díjra és a tartozékokra nem vonatkozik, és csak az új belépők vehetik igénybe! M 9 B Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: SZEGED, 6720 TISZA LAJOS KRT. 2-4., TEL.: (06 62) 421-575, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-600 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VARGA LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 327-635. SÁRI ZOLTÁN TEL.: (06 60) 327-621 WESTEL FORGALMAZÓK: • KECSKEMÉT. RATIO BT.. 6000 SZÉCHENYI TÉR 14.. TEL.: (06 76) 485-255, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 389-153, (06 60) 327-950 • KISKUNHALAS. CORRECT LINE BT. (RIR0RTERF0TÓ GMK.), 6400 SZÉCHENYI U. 30.; BOKÁNYI D. U. 3/A„ RÁDIÓTELEFON: (06 60) 325-425, (06 60) 380- 898 • KISKŐRÖS, CORRECT LINE BT. (RIPORTERFOTÓ GMK.). 6200 MARTINI U 1.. TEL: (06 30) 382-155 • KALOCSA. PHONE BT.. 6300 SZT. ISTVÁN KIRÁLY ÚT 81., TEL.: (06 78) 361-807 • BAJA. KIRV-FON, 6500 CSERMÁK M. TÉR 4., RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-704 Art))l)) I I mxIestel RÁDIÓTELEFON KFT & Quelle Kecskeméti üzletünk fantasztikus műszakicikk-akcióval várja június 15-június 30-áig! Régi ár: Akciós ár: Zanussi/Lehel hűtőszekrény, ZFC 162 T (126 literes) 24.500 Ft 20.990 Ft Zanussi/Lehel hűtő/fagyasztó ZFC 284 T (szekrény 280 literes) 39.900 Ft 33.990 Ft Privileg 125 literes fagyasztószekrény 32.900 Ft 27.990 Ft Zanussi FL 411 CN automata mosógép 50.900 Ft 43.490 Ft Zanussi ZT 400 felültöltős aut. mosógép 45.500 Ft 38.990 Ft Privileg mikrohullámú sütő, 21 literes 19.990 Ft 16.990 Ft Privileg 230 literes fagyasztószekrény 45.900 Ft 39.190 Ft Zanussi 220 CS fagyasztóláda 35.900 Ft 30.490 Ft Zanussi 310 CS fagyasztóláda 41.900 Ft 35.990 Ft Szeretettel várjuk - minden vásárlónak egy ajándékkal kedveskedünk! Kecskemét, Horváth Döme u. 4. Nyitva: 10-18-ig, szombaton 9-13-ig . (57819) Szinte bizonyos, hogy Belgium és Hollandia közösen rendezheti meg a 2000-es labdarúgó Eu- rópa-bajnokságot. A sportág tör­ténetében először fordulhat elő, hogy két ország osztozzon a jeles eseményen. Erre pedig minden esély megvan, hiszen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága „áldását” adta rá. Ezt azonban még az UEFA Végrehajtó Bizottságá­nak is jóvá kell hagynia. Erre várhatóan július 14-én kerül sor. Forradalmi bajnokság?

Next

/
Thumbnails
Contents