Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

K I V I L A C Yoo Nam Kyu, a dél-koreai olimpiai bajnok az egyes világbajnoki cím védője a sportág 43. világbajnokságán. FOTÓ: FEB-REUTERS Magyar győzelmek a helyosztókon Elhunyt Botvinnyik Hosszú betegség után, 83 esztendős korában elhunyt Mihail Botvinnyik, az orosz sakksport kiemelkedő egyé­nisége. A legendás ver­senyző a sakkozás történe­tében a hatodik volt, aki vi­lágbajnoki címmel büszkél­kedhetett, elsőségét 1948- tól 1957-ig megőrizte. Ver­senyzői pályafutásának be­fejezése után Moszkvában sakkiskolát nyitott, amely­ben tehetséges fiatalokat ta­nított a játék fortélyaira. Ta­nítványai között olyan vi­lágsztárok is voltak, mint Anatolij Karpov és Garri Kaszparov. Fajkusz megsérült Vasárnap már nem tudták meg­ismételni szombati jó szereplé­süket a magyarok a Cottbusban zajló tornász Világ Kupa-ver­senyen. Supola Zoltán nyújtón, Nyeste Adrienn pedig talajon rontott, így nem kerültek a leg­jobbak közé. A legrosszabb hír azonban, hogy Fajkusz Csaba Achilles-ín-szakadást szenve­dett. KEK-győztesek A Dunaferr SE a német TV Lützellinden együttesét fogadta szombaton a női kézilabda KEK-döntő visszavágó mérkő­zésén. A házigazdák ledolgoz­ták kétgólos hátrányukat, sőt, hatgólos előnyt kovácsolva, kupagyőzelmet ünnepeltek: 26-18 (13-9). A Dunaferr SE 49^13-as összesítéssel hódí­totta el a női kupagyőztesek trófeáját. Sikeres főpróba A május 12. és 14. között sorra kerülő pécsi pótselejtező előtt csehországi tornán vesz részt a magyar női kosárlabda-váloga­tott. A torna első napján 75:62 (38:28) arányú győzelmet arat­tak Horvátország ellen. TOTÓ A kínai Tiencsinben, az asztali­tenisz-világbajnokságon a Ro­mániától elszenvedett negyed­döntőbeli vereség után a magyar női válogatott első helyosztó mérkőzésén, az 5-8. helyért, Németország 3:1-re legyőzte az önbizalmát vesztett Bátorfi Csil­lát és Tóth Krisztinát. A helyosz­tók során a magyar női csapat végül a 7. helyet szerezte meg Japán 3-1-es legyőzésével. A magyar férficsapat sem járt több sikerrel a szombati ver­senynapon. A dánoktól elszen­vedett csúfos vereség után Bér­ezik Zoltán szövetségi kapitány Harczi Zsolt helyett Bátorfi Zol­tánt jelölte az oroszok ellen a 17-24. helyért játszott mérkő­zésre, de ez sem segített a csapa­ton (3:1). A magyar csapat egyetlen győzelmét Varga Zol­tán szerezte, a „beugró” Bátor-CASTROL OPEL ASTRA KUPA AUTÓVERSENY Kecskeméti siker az idénynyitón A Castrol Opel Astra Kupa ’95 tízfutamos bajnokságának idénynyitójára a Hungaroringen került sor. A versenyzők felfo­kozott idegállapotát mi sem jel­lemezte jobban, mint hogy a versenybíróság az első, úgyne­vezett indianapolisi rajtnál nem merte elengedni a mezőnyt, így még egy kört kellett a felvezető autó mögött megtenniük. A startnál a kecskeméti színekben versenyző Bakos András kapta el a legjobban a rajtlámpa zöld fényét, és gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. A bajnok Porth Gábor (Quaestormási SE) viszont már az első kanyarban kapott egy „bodicseket” a tava­lyi bajnokság ezüstérmesétől, El Istvántól, aki a további 13 kör során is jó néhányszor talál­kozott csapattársával, Túrán Frigyessel. Kettejük külön csa­tája végül egy csinos karambol­lal végződött, és Él István a pá­lya szélére kényszerült, miután a raliból a pályaversenyzéshez átigazolt Túri Tamás is telibe ta­lálta. Az első futam eredménye (14 kör): 1. Bakos András (Quaestormási SE, Kecskemét) 28:10.69 p, 2. Túrán Frigyes (Turán-Wagler Racing Team) 3.28 mp hátrány, 3. Túri Tamás (Postabank SE) 7.28 mp h., 4. Antal Krisztián (Hungária Biz­tosító SE) 14.04 mp h., 5. Brachna László (Good Motor­sport) 15.18 mp h„ 6. Bense Ist­ván (Gombos SE) 16.48 mp h. A Castrol Opel Astra Kupa végül is a tavalyi bajnok Porth Gábor győzelmével ért véget, annak ellenére, hogy Túrán Fri­gyes a zöld lámpa kigyulladá­sának pillanatában lerajtolta, sőt, hét körön át száguldott az élen. A táv felénél azonban a pécsi versenyző „beszúrt” Tú­rán Frigyesnek, és nagyon sportszerű manőverrel helyet cseréltek. Mögöttük Bakos András és Túri Tamás harcolt a harmadik helyért, és miután többször is helyet cseréltek a 14. körben, a féktávon Bakos András elé forduló Túri Tamás felborult. A 15. kör végén a ver­senyt leintették, és a sportszerű­ségéről közismert Bakos And­rás visszaautózott a karambol helyszínére, ahol egy magáról megfeledkezett néző megütötte. Még szerencse, hogy a kecske­méti pilótán rajta volt a bukósi­sakja. A Castrol Opel Astra Kupa második futamának , eredménye: 1. Porth Gábor (Quaestormási SE) 30:15.96 mp, 2. Bakos András (Quaes­tormási SE) 10.99 mp h, 3. Él István (Mozart Motorsport) 16.83 mp h, 4. ifj. Tormási At­tila (Quaestormási SE) 17.49 mp h, 5. Brachna László (Good Motorsport) 18.20 mp h., Tu­ráni kizárták. Gyimesi Zoltán ismét a sakkdobogón 1995. április 23. és május 1. kö­zött Párizsban rendezték meg a Párizs-Budapest felnőtt férfi ba­rátságos sakkverseny. A magyar csapat egyik legjobb pontszer­zője Gyimesi Zoltán, a Dutép SC sakkozója volt, aki a kilencfor­­dulós versenyen, veretlenül, hat pontot szerzett, és ezzel második helyezést ért el. Eredményét nö­veli, hogy a 6,5 ponttal első he­lyezett francia Prie Eric nemzet­közi mester ellen egyedül ő ara­tott győzelmet. Harmadik he­lyezett Horváth Csaba nagymes­ter, negyedik Horváth József nagymester lett. A csapat ered­ménye: Párizs-Budapest 41:40 finak egy játszmagyőzelem ju­tott. Vasárnap a férfiak a 21-24. helyért léptek asztalhoz, és 3-2- re nyertek Szlovákiával szem­ben. A női csapatverseny vasár­napi fináléjában ázsiai házidön­tőt láthattak a nézők. A világ-A Helsinkiben a karate Európa­­bajnokságon tartotta kongresz­­szusát a sportág európai szövet­sége. Ezen Popper Györgyöt, a bajnoki címvédő Kína ugyanis az elődöntőben búcsúztatta a magyarokat verő románokat (3:1). A másik elődöntőben a göteborgi világbajnokságon bronzérmes dél-koreaiak a hongkongiaknál bizonyultak jobbnak (3:0). Magyarországi Harcművésze­tek Ossz-szövetségének főtitká­rát újra főtitkárrá választották. Häcker bronzérmet szerzett. A totó 18. heti mérkőzéseinek eredményei: l.Pécs-Vasas 1-2 2 2. Vác-Ferencváros 1-1 X 3. Debrecen-Békéscsaba 1-1 X 4. Nagykanizsa-Parmalat 1-4 2 5. Stadler FC-Kispest 2-0 1 6. Újpest-BVSC 1-1 X 7. Bari-Torino 3-1 1 8. Cagliari-Padova 2-0 1 9. Cremonese-Reggiana 2-1 1 10. Juventus-Lazio 0-3 2 11. Napoli-Intemazionale 1-3 2 12. Parma-Genoa 0-0 x 13. Roma-Fiorentina 2-0 1 +1 mérkőzés: 14. Milan-Foggia 3-0 1 Európa-bajnoki bronzérem Mindenkinek jár, aki előfizetőnk Lehetőség a megtakarításra Ha előfizet, kevesebbet fizet a kijelölt boltokban június elsejétől. Ennek feltétele, hogy előfizetője legyen a Petőfi Népének. Júniustól indul nagy­szabású akciónk, amelyben minden előfizetőnk a Petőfi Népe előfizetői kártya-parti résztve­vője lesz. Mire jogosítja fel a vásárlói kártya? A kijelölt és a kártya-partinkban részt vevő üzle­tekben és szolgáltatóegységekben a kártya felmu­tatásakor kedvezményesen vásárolhat! Ha még nem előfizetőnk pótolja, mert még nem késő! Mondják: az a jó vállalkozó, a nyereség jelentős részét szaforgatja jövedelmező be. Ám ahhoz, hogy legyen visszaforgatni, kell! Ennek egyik eszköze előfizetői kártya-parti, nek segítségével egy nagyságrendű vállalkozás donosai is havonta A Petőfi Népe előfizethető a

Next

/
Thumbnails
Contents