Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-23 / 119. szám
1995. május 23., kedd Megyei Körkép 7. oldal Nem jut pénz a műemlékekre?- Szó sincs arról, hogy az önkormányzat sorsára hagyja a műemlék jellegű épületeket. Egyszerűen nincs pénz a felújításukra - cáfolta a városban keringő mendemondákat Markolt László, Félegyháza főépítésze. Noha a városban egy kézen összeszámolhatjuk a műemlék jellegű épületeket, állapotuk évről évre romlik, és megmentésükre pénzhiány miatt gondolni sem lehet. Ezzel magyarázható az a városban terjedő szóbeszéd, miszerint az önkormányzat sorsára hagyta ezeket az épületeket, mi több, alig várja, hogy összedőljenek, mert akkor egy csapásra megoldódna a több éve húzódó probléma. A Kossuth utcai Szarvas-ház egyik emeleti ablaka például bánnikor rázuhanhat a járókelőkre, de egy-egy vihar alkalmával így is darabokban hullik a falakról a vakolat a járdára. Több mint egy éve üresen áll a kisvárosháza (Görög-ház) is, de hasonló az egykori Törökfürdő sorsa is. A főépítész szerint jó néhány éve próbálják értékesíteni az említett ingatlanokat. Azonban azok állapota valósággal elriasztja a vállalkozókat. Ráadásul műemlék jellegükből adódóan felújításuk is roppant költségigényes. A műemlékvédelmi hivatal ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az épületeket eredeti formájukban állítsák helyre. Végső megoldásként most oly an komplex tervek kidolgozásával próbálkoznak, melyek a felújításon túl a felhasználhatóságra vonatkozó javaslatokat is tartalmaznak. Ily módon talán sikerül gazdát találni az épületekre. A közelmúltban az önkormányzat illetékesei levélben kérték az Országos Műemlékvédelmi Hivataltól a Szarvas-ház műemlék jellegének feloldását. Levelükre a mai napig nem kaptak választ. Tavaly megkezdték az ugyancsak műemléki jellegű Kálvária felújítását. A rekonstrukciós munkálatokkal azonban pénz hiányában leálltak. Idén egymillió forintot különített el az önkormányzat a Kálvária kápolnájának felújítására, és 500 ezer forintot ígért a műemlékvédelmi hivatal. Ez az összeg várhatóan fedezi majd a felmerülő költségeket, így a munkálatokat néhány hét múlva el is kezdik. Több pénz azonban nincs. Noha néhány éve létrehoztak egy műemlékvédelmi alapot, ennek kasszája mára teljesen kiürült. Épp ezért félő, hogy a pénzhiány miatt még meglévő kevés műemlékét is elveszti a város. Szász András Évről évre romlik az épületek állapota: korhadnak az ablakok, hullik a vakolat Tarzan-ház és szélmalom a Máris-tanyán Egy gyönyörű autóbusszal gyarapodott nemrég a tanya. A SZERZŐ FELVÉTELE Amikor csak hírt kapunk a Máris Holland-Magyar Gyorssegítő Szolgálat tevékenységéről, mindig egy sereg újdonságról is beszámol a szervezet vezetője, Tóth Györgyné Erzsiké néni és Harmat Rózsa titkár. Mint legutóbb megtudtuk, a Harkakötöny mellett lévő Máris-tanyán már megkezdődött a vendégfogadás nyári időszaka.- Bizony, naponta száznál is több gyerek látogat el hozzánk intézetekből, s a rászoruló iskolások közül - mondta Erzsiké néni. - Itt nálunk kedvükre játszhatnak, kirándulhatnak. Ilyenkor egész napra vendégül látjuk őket, reggelit, ebédet és uzsonnát is készítünk nekik. Emellett ruhát, cipőt, játékokat és egy kis édességet is kapnak „útravalóul”. Többek között Kelebiáról, Bácsalmásról, Zsanáról, Halasról és Harkakötönyből is jártak itt gyerekek.- Persze, most is köszönettel tartozunk jó néhány segítőnknek - veszi át a szót Harmat Rózsa. - Nemrég érkezett meg Hollandiából egy Volvo luxusbusz, amelyet az ottani adományozók küldtek szolgálatunknak. Folyamatos a tanya bővítése, szépítése is. Hamarosan „Tarzan-házat” készítünk egy nagyobb fán, s tervezzük egy két és fél méter magas szélmalom megépítését is egy holland malomépítő segédletével. A gyerekek körében a legnagyobb sikere most annak a Hollandiából érkezett óriási felfújható guminak van, amelyen egész nap ugrálhatnak. Ádám Miklós Irodalmi vándortábor Kunfehértón Hazai és határon túli magyar középiskolás diákok részvételével nemzetközi irodalmi vándortábort szervez augusztusban Kunfehértón a Dél-magyarországi Erdélyiek Egyesülete. A tábor egyhetes időtartama alatt a megye különböző településeiről, illetve Erdélyből érkező diákok egy-egy napot töltenek Bács-Kiskun megye városaiban. Kirándulásaik során megtekintik a városok nevezetességeit, majd irodalmi találkozók keretében ismerkednek össze a helyi irodalomkedvelő fiatalsággal. A vándortábor költségeinek egy részét pályázati úton nyerték, a többit különböző önkormányzati támogatásból fedezik. A NOKIA 2010, az ERICSSON GH 198 és a SIEMENS S3+ mobiltelefonokat még mindig változatlan áron vásárolhatja meg a WESTEL 900 GSM, a WESTEL Rádiótelefon Kft., a Fotex, a Keravill és az Ofotért üzleteiben és üzletkötőinél. És ami az árban benne van: országos szerviz- és beszerelő hálózat, és egy éves garancia, amely szükség esetén cserekészüléket is magában foglal, hogy Ön egy percig se maradjon telefon nélkül... WESTEL 900 GSM mintabolt: Kecskemét, Lestár tér 2. Tel: 76/485-330, 30/430-900 OFOTÉRT: Kecskemét, Petőfi Sándor u. 12. Tel: 30/410-073 FOTEX-TELECOM: Baja, Eötvös u. 1. Tel: 79/324-381, 30/423-665