Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-19 / 116. szám
1995. május 19., péntek Megyei Körkép 3. oldal Ismerkedés a nemzeti parkkal Újabb nyílt napot rendez a Kiskunsági Nemzeti Park a peszéradacsi tájvédelmi körzetben 20-án - szombaton - délelőtt. A természet szerelmeseit a kunpeszéri bolt előtt várja Komjáthy András túravezető dél-Termékfejlesztő szakmai napot tartottak szerdán a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán. Az egész napos szakmai tanácskozás - amelyre angliai és német egyetemekről is érkeztek előadók - egyik szünetében az érdeklődők megtekintették az egy éve TEMPUS-támogatással indult termékfejlesztő szak hallgatóinak negyedik féléves vizsgakiállítását. kép és szöveg: w. király ernő Patikapályázat Kerekegyházán Kerekegyházán két változatban írtak ki pályázatot a Szent István téri patika jövőbeni működtetésére. A település képviselőtestületének szerda esti döntése értelmében bérlet és értékesítés céljára is megpályáztatják a jelentkezőket. Véradás Kecelen A vöröskereszt helyi szervezete és a megyei véradóállomás május 22-én, hétfőn véradónapot szervez Kecelen. A véradókat délelőtt nyolc órától délután ejgy óráig várják a szervezők az Általános Művelődési Központban. Elkeltek a lakások A bácsalmási önkormányzat által csaknem öt éve építtetett Szent János utcai lakások végre elkeltek. A gyógyszertár feletti hat, igényesen kialakított lakás értékesítéséből csaknem 15 milliós bevételre tett szert az önkormányzat. Kerékpárút épül Bátyán Három kilométer kerékpárút épül a nyári hónapokban Bátyán. A közel 9 millió forintos beruházás 60 százalékát a központi útalap fizeti, de a helyieknek is elő kell teremteniük 3,5 milliót. A tervek szerint szeptember végétől használhatják a táblától-tábláig megépülő utat a bátyai biciklisták. Talpsimogatók Kalocsán A város közönsége elé lép a kalocsai Szent István Gimnázium színjátszó köre ma este 6 órakor a helyőrségi klubban. Déry Tibor Talpsimogatók című darabját állítja színpadra a szeptemberben alakult társulat. A diákkomédiát a gimnáziumi napok során már bemutatták az intézményben, és a sikeren felbuzdulva vállalták a kalocsai színházkedvelők előtti megmérettetést. Autósok figyelmébe Baján a Dózsa György út felett átívelő vasúti híd javításába fogtak. Emiatt a fél útpályát lezárták. A forgalmat jelzőlámpa irányítja, amit az útkereszteződés miatt sokan csak az utolsó pillanatban vesznek észre. Fekete szerda az utakon Szerdán három halálos, két súlyos és négy könnyű sérülést okozó baleset történt Bács-Kiskunban. A halálos kimenetelűek közül egyről - az imrehegyiről - tegnap már hírt adtunk. A főkapitányság szóvivője azzal a megjegyzéssel ismertetett még kettőt, hogy elképesztő a közlekedési fegyelem a megyében. Mélykút külterületén 15 óra 45 perckor egy belga állampolgár gyorshajtás miatt nekiütközött az előtte haladó lovas kocsinak. A fogat utasa, a mélykúti Mészáros István (61) másnap hajnalban a kórházban életét vesztette. Késő este Kecskeméten a szentkirályi leágazás közelében, a 44-es úton egy 29 éves kecskeméti férfi személyautójával a szemből érkező Liaz teherautóba rohant. Azonnal életét vesztette. A baleset miatt hosszabb ideig állt az úton a forgalom. Tegnap reggel az 52-es úton, Solt közelében folytatódott az előző napi balesetszéria. Egy előzésben lévő teherautó a szemből érkező Mercedes kisbusznak szaladt. A kisbusz sofőrjét kórházba szállították. Gazdaváltás a tűzoltóknál FOLYTATÓDIK A VESZTEGETÉSI ÜGY A bíróságnál a labda (Folytatás az 1. oldalról) Mint dr. Bagdiné dr. György Amália városi vezető ügyész elmondta, Tőzsér Géza egykori szakosztályvezető és az akasztói klub akkori játékosa, Sorin Cigan ellen a Btk. 254-es szakaszának első bekezdése alapján vesztegetés vétsége miatt nyújtották be a vádindítványt. Mint emlékezetes, Pásztor József, a békéscsabaiak mestere jelentette be a bundagyanút közvetlenül a szeptember 9-ei Békéscsabai Előre FC-Stadler FC meccset követően. Elmondta, hogy Tőzsér, majd Cigan is megkeresett egy-egy csabai játékost, nevezetesen Szarvast és Kulcsárt, azzal, hogy „játsszanak gyengébben”, aminek ellenszolgáltatásaként pénzt ajánlottak fel. Az ügy ezután a Békéscsabai Városi Bíróságon folytatódik. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudtuk meg. Klubház a nemzetiségeknek Júliustól a tűzoltóságok az önkormányzatok felügyelete alá kerülnek. FOTÓ: PN-ARCHlV A hercegszántói önkormányzat még tavaly minden ellenszolgáltatás nélkül, könyvjóváírással a helyi sokác-horvát szervezetnek adta a művelődési ház telkén álló, általuk már évek óta használt klubházat. A kisebbségi önkormányzatok megalakulását követően a horvátok és a szerbek is anyagi támogatást kértek a képviselő-testülettől. Mindkét kisebbség részére 300-300 ezer forintot biztosít az önkormányzat a költségvetésből az idei évben. A testület a legutóbbi ülésén a szerb kisebbségi önkormányzat kérésére május elsejétől határozatlan időre használatba adja a művelődési ház külön bejáratú pinceklubhelyiségét. Természetesen a nemzetiségiek a jövőben is használhatják kulturális programjaik lebonyolítására a művelődési intézmény filmszínháztermét és valamennyi helyiségét. Tölgyesi Gábor A tervek szerint július 1-jétől önkormányzati hatáskörbe kerül az ország száztizenkét tűzoltósága. Hogy a jövőbeni együttműködés - melynek mindkét résztvevője súlyos anyagi gondokkal küzd - mennyire lesz majd eredményes, csak találgatni lehet. Az ugyancsak önkormányzativá váló halasi tűzoltóság vajon milyen reményekkel tekint átadása elé? - kérdeztük Daróczi Mihály parancsnokot.- Bevallom, kicsit felemásak az érzéseink. Eddig jó volt a kapcsolatunk az önkormányzattal, s ha a jövőben még közelebb kerülünk egymáshoz, talán jobban átlátják a problémáinkat. Ám hogy mennyire tudnak majd segíteni bennünket... Mondom ezt amiatt is: már most nyilvánvaló, az idei költségvetésünk nem futja ki az évet. Arra ígéretet kaptunk, hogy a jogaink megmaradnak, mégis van bennünk félsz, hogy ez valóban így lesz-e.-Milyen műszaki színvonalon látják el feladataikat Halason, s a parancsnoksághoz tartozó huszonhárom településen?- Egyik legnagyobb gondunk, hogy többnyire régi, tizenéves eszközökkel dolgozunk, melyekkel egyre több a probléma. Sok a meghibásodás, gond az alkatrész. Komolyabb korszerűsítésekre évek óta nem futja. Sok mindent elárul, hogy még most is a ’91-es költségvetési szinten gazdálkodunk. Emellett úgy érezzük, nincs elismerve a munkánk. A havi kétszáznegyven órás szolgálatért húszezer forint körüli fizetés jár. A kollégáim jó része ezért a szabadidejében kénytelen pluszmunkát vállalni, hogy a családját eltarthassa. Ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy fáradtan, pihenés nélkül érkeznek a szolgálatba.-Essék szó kellemesebb témáról is: úgy tudjuk. Szent Flórián napján többen is részesültek elismerésben.- Igen, kollégáimat, Rasztik Zoltánt főtörzszászlóssá, Danajka Jánost, Hideg Ernőt és Tóth Abonyi Benőt pedig zászlóssá léptettük elő. Adminisztrátor kolléganőnknek, Vili Antalnénak a munkatársi címet adományoztuk. Á. M. MÁSFÉL MILLIÓS ZSÁKMÁNY Kirámolták a farmerszalont Másfél millió forint értékű farmerruhát vittek el május 16-ra virradóra éjjel egy kecskeméti farmerszalonból. A Végh Mihály utcai épület ajtaját befeszítve jutottak be a tettesek, s nagy mennyiségű inggel, nadrággal, dzsekivel távoztak a helyszínről. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben. A következő éjszaka - szintén ismeretlen elkövetők - egy Audit törtek fel a Futár utcában, s belőle hangfalakat, autósrádiót loptak ki, mintegy 150 ezer forint értékben. Alapítvány a családért Tiszakécskei székhelyű családsegítő alapítványt tervez létrehozni Szentkirály önkormányzata, melyről a május 23-án tartandó képviselő-testületi ülésen tárgyalnak. Szabó Gellért polgármester elmondta: tárgyalnak a pénzügyi bizottság újjáalakításáról és beszámoló hangzik el a hivatal működéséről. Szó lesz arról is, hogy hamarosan Varga János kerül majd a nemrégiben lemondott képviselő, Farkas Mihály helyébe. Testvérvárosi vendégek Baján Péntek estétől hétfő reggelig tartózkodtak Baján a waiblingeni vendégek. A hivatalos delegációnak tagja volt az ottani főpolgármester és az előző polgármester is. Közösen állapították meg, hogy szerencsésen alakul a testvérvárosi kapcsolat, egyre inkább elmélyülnek a kapcsolatok a családok, intézmények között. Talán a legjobb, legszélesebb körű testvérvárosi együttműködés jelenleg a Baja-Waiblingen közötti. Széli Péter polgármester elmondta, hogy valószínűleg jövőre is Baja lesz a testvérvárosi találkozó házigazdája. Mindenekelőtt azért, mert a Dunaparti település jövőre ünnepli várossá nyilvánításának 300. évfordulóját. Az ünnepi előkészületek már most folynak, a németek 5000 márkával segítik a rendezvénysorozatot. Most viszont játékokkal kedveskedtek azoknak az óvodáknak, melyekben német nyelvű foglalkozások is vannak. A hangsúly egyébként ezúttal nem a hivatalos tárgyalásokon volt. Családok, intézmények, a rendőrség és a vöröskereszt is jól működő kapcsolatot igyekeznek kiépíteni. A fiatalok futballmérkőzését azért a Bajai FC - Kiing József csapata - nyerte 7-2-re. Géczy Zsolt Műtrágyázás csak okosan! Most már érdemes minden szabad órát a kertben tölteni és kihasználni, mert sok az időszerű tennivaló a veteményesekben és a gyümölcsösökben. Késedelem nélkül gondoskodni kell például a hajtások fejlődését serkentő műtrágya adagolásáról, a pétisó vagy a még jobb hatású ammóniumnitrát kiszórásáról. Az évelő zöldségek és a virágtövek közé négyzetméterenként általában 2-3 dekát, a gyümölcstermő és a díszítő bokrok, fák területére ennek kétszeresét szórhatjuk - kis lapáttal vagy akár gumikesztyűs kézzel. Ügyeljünk arra, hogy a szereket minél egyenletesebben osszuk szét, lehetőleg úgy, hogy az érzékeny levelekre ne kerüljön belőlük. A szórás után ne tartsunk pihenőt; legjobb nyomban bekapálni a nitrogén műtrágyát, különben hatóanyaga elbomlik és kárba vész. Célszerű, ha a kapálást is rögtön követi a gereblyézés, amely elzárja a talajfelszínt és így mérsékli a vízvesztést. Gereblyénk lehetőleg a fák, cserjék töve körüli üres, már felásott, megkapált területrészeket és az évelő zöldségek virágtövek sorközeit se kerülje el. Megalakult a Kiskőrös környéki önkormányzatok szövetsége E hét elején Imrehegyen találkoztak a Kiskőrös környéki városok és települések polgármesterei. E soron következő megbeszélésen megalakították az önkormányzati szövetségüket, amelynek az egykori kiskőrösi járáshoz tartozó valamennyi város és község tagja lett. Csatlakozott hozzájuk még LOCSOLÓ-, PERMETEZÓBORTÖMLÓ-VÁSÁR! Viszonteladók, gazdaboltosok, egyéni vásárlók figyelem! Locsolók, permetezők, bortömlők, kis- és nagy nyomásúak nagy választékban. Méretek: 1/2"-2", 55 Ft/m-200 Ft/m-ig, 8 bar-40 bar nyomásig, 12 év garancia. Kaphatók még öntözéshez különböző szórófejek, gyorscsatlakozók, és egyéb tartozékok. Viszonteladóknak további kedvezmény! Cím: Kecskemét, Csillag u. 4. Tel: 76/483-182., 20/351-482 Solt, Izsák és Szabadszállás. A szövetség elnökéül Barkóczi Ferenc kiskőrösi polgármestert választották. Az elnökség tagjai: Takács Jánosné (Imrehegy) és K. Szabó József (Izsák). Az ellenőrző bizottság elnöke Szedlák Lipót (Tabdi), tagjai Baltás István (Csengőd) és Kószó Endre (Tázlár). A tagsági díjat egységesen ötezer forintban állapították meg. ZEPHYR KFT. Szolgáltatásaink: □ Rovar-, légy-, és rágcsálóirtás. □ Termény-, raktár-, malom-, állat-, ól- és talajfertőtlenítés a leghatékonyabb vegyszerekkel. □ Kereskedelem: A kártevőirtásban és a növényvédelemben használatos vegyszerek. Műtrágyák, fóliák - diszkontárusftás. „ZEPHYR” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Tel.: 76/481-679, 478-219 TeüFax: 76/480-330 Cím: 6000 Kecskemét, Tatár sor 11-13.