Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-16 / 113. szám

A közbiztonságról Bácsalmáson Bácsalmás képviselő-testülete ma 14 órakor kezdődő ülésén vitatja meg Tölgyesi Lajosnak, a bajai rendőrkapitányság veze­tőjének beszámolóját a város közbiztonsági helyzetéről. Tár­gyalják a képviselők a szerve­zeti és működési szabályzatot, majd módosítják a lakások és helyiségek bérletéről, valamint a rendszeres nevelési segélyről szóló rendeletet. Szó lesz a me­zőőri szolgálat bevezetéséről is, majd zárt ülésen személyi ügyeket tárgyal a testület. Nem üzlet a taxizás? Baján tizenhét taxi osztozik a személyszállító piacon, vagyis a placcon. Amint beszámoltak róla, veszélyben van a megélhe­tésük. Alig van utasforgalom, talán ez alól csak a piaci napok a kivételek. Leginkább arra pa­naszkodnak, hogy az emberek alig-alig mozdulnak el otthon­ról, egyre kevesebben engedhe­tik meg maguknak, hogy szóra­kozóhelyekre, éttermekbe jár­janak. Fellendülést csak a nyári turistaforgalom hozhat: ebben reménykednek a bajai taxisok. Kécskei kátyútlanítás A városgondnokság a jövő hé­ten megkezdi az utak kátyútla­­nítását Tiszakécskén. A 460 ezer forintos éves keret mint­egy 95 százalékát nagyobb fel­újításokra használják, a mara­dék összeget pedig pótlásokra fordítják. Befejeződött az útépí­tés a tiszakécskei katolikus te­metőben. A 330 méter betonút és az 50 méter hosszú járda költsége 900 ezer forint, mely­nek nagyobb része az önkor­mányzatot, kisebb része pedig az egyházat terheli. Mélykúti patikabérlet Mélykút képviselő-testülete a gyógyszertár bérbeadása mel­lett döntött. A patika berende­zését értékesítik, de az épü­let önkormányzati tulajdonban marad. A bérlet feltételeinek kidolgozásán a gazdasági bi­zottság dolgozik. 1995. május 16., kedd Megyei Körkép 3. oldal Új adók Császártöltésen A császártöltési képviselők leg­utóbbi üléséből hosszabb időt vett el az új adók bevezetésének tárgyalása. Végül úgy határoz­tak, hogy a legközelebbi tanács­kozáson rendeletet alkotnak a lakossági kommunális adó be­vezetéséről. A második félévtől viszont a vállalkozóknak ipar­űzési adót is kell fizetniük. A díjazásokról Halason Bizottsági üléseken tárgyalják a halasi képviselők saját és szak­értőik, valamint a hivatali dol­gozók díjazásait és egyéb jutta­tásait. Miközben az adócsoport anyagi érdekeltségének kidol­gozásán munkálkodnak, beve­zetés előtt áll a telekadóról szóló rendelet. Természetesen egyéb előterjesztéseket, kérel­meket is tárgyalnak a szakbi­zottságok. A jogi, az ügyrendi, az önkormányzati bizottság hétfőn ülésezett, áz egészség­ügyi és a pénzügyi bizottság kedden 14 és 16 órakor tárgyal. A gazdasági-mezőgazdasági bizottság szerdai ülésének napi­rendjére tűzte a város mező­­gazdasági helyzetének elemzé­sét is. Ugyanezen a napon tár­gyal a közoktatási bizottság is, csütörtökön pedig a városfej­lesztési bizottság ül össze. Minden bizottság összeállítja javaslatát a tanácskozási joggal bíró civil szervezetekre vonat­kozóan. Az ülések nyilvánosak. Imrehegyen a betegellátásra Imrehegyen is vállalkozó a há­ziorvos. A rendelő fenntartási, üzemeltetési kiadásaihoz a he­lyi önkormányzat hozzájárul. A képviselő-testület arról döntött, hogy az idén havonta kilenc­venezer forintot utalnak át erre a célra. Határoztak arról is, hogy a támogatás mértékét minden esztendőben - a pénz­ügyi lehetőségeinek figyelem­­bevételével - felülbírálják. A nők is kitettek magukért A kiskőrösi tűzoltóparancsnok­ság Imrehegyen rendezte meg az első fokozatú területi ver­senyt. A héttagú csoportoknak - fiúknak, lányoknak, felnőt­teknek egyaránt - stafétaváltó­ból és kismotorfecskendő-sze­­relésből kellett bizonyítaniuk. Ezúttal a gyengébb nem is do­bogóra került, s különösen jól teljesítettek a Tabdiból érkezett önkéntesek. Az „A” gyermek kategóriá­ban, azaz a 14 év alattiak közül első lett Tabdi (második Solt­­vadkert, harmadik Kecel) fiú­csapata, valamint az imrehegyi lányok állhatták a dobogóra. Az ifjúsági kategóriában a keceli lányok, s ugyancsak a Tabdiról érkezett fiúk győztek. A felnőtt férfiak közül szintén Tabdi lett az első, a nők mezőnyéből pe­dig Imrehegy. Jugóban kétszeresére emelik a kötelező határilletéket? Kis-Jugoszláviában elterjedt a hír, hogy május 8-ától az eddigi kétszeresére növelik a kilépési illetéket. Hivatalos helyen még nem erősítették meg, de nem is cáfolják a találgatásokat, mi­szerint Szerbia és Montenegró polgárainak ezentúl szemé­lyenként 50, járművenként pe­dig 100 dinárt kell fizetniük minden egyes kilépéskor. Ed­dig határilleték címén szemé­lyenként 22, jugoszláv rend­számtáblás személygépkocsi esetén pedig 50 dinárt kellett fizetni. Délvidéki sajtóforrások sze­rint az illeték növelését csak el­napolták, május végére. Addig ugyanis kidolgozzák a hazánk­ban tanuló diákok és a gyógy­kezelésre járók kivételezésének módozatait. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy négytagú család gya­logosan, vagy kerékpáron, minden egyes tompái bevásár­­lókörút esetén 8 600 forintnak megfelelő összeget hagy majd ott hazája kapujában. Ha autó­val rándulnak át, az még egy­szer annyiba kerül nekik. Sportpalota Bácsbokodon A bácsbokodi sportcsarnok körül az utolsó simításokat végzik. Átadására június 3-án 10 órakor kerül sor. A korszerű létesítmény három évig épült 50 millió forint ráfordítással. Január óta már használják. A helybeliek egy-egy órára 600, a vidékiek ezerforintos bérleti dí­jat fizetnek. fotó: király László JELENTÉS A HERCEGSZÁNTÓI HATÁRÖR-KIRENDELTSÉGRŐL Csoportosan érkeznek a határsértők Ez év első négy hónapja igazán mozgalmas volt a hercegszán­tói határőr-kirendeltségen. A- mint Simon Mihálytól, a kiren­deltség parancsnokhelyettesétől megtudtuk, ez idő alatt több mint 100 határsértőt fogtak el a hivatásos járőrök. Ezek 70%-a afrikai állampolgár, a legtöbb ruandai és libériái volt. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva 400%-kal nőtt az elfogások száma. Új jelenség, hogy a határsértők csoportosan (8-10 fő) kísérlik meg a ha­zánkba való bejutást minden úti okmány és pénz nélkül. Úticél­juk valamelyik nyugat-európai ország, ahol befogadják őket és munkát vállalhatnak. Ezeket az elfogott, előállított szemé­lyeket a hivatalos eljárást kö­vetően vagy kiutasítják az or­szágból, vagy a kistarcsai gyűj­tőtáborba kerülnek. A szántói kirendeltség vezetése nagyra értékeli a helyi és a környék­beli polgárok széles körű tá­mogatását, segítőkész bejelen­téseit. Tölgyesi Gábor A gyanúsított ételmintákat vizsgálják Amint arról lapunkban hírt ad­tunk, a kecskeméti Rávágy téri Ferenczy Ida Leánykollégium­ban a múlt héten tizenhat lány betegedett meg. Mára bizo­nyossá vált: ételfertőzésről van szó, hat székletmintában u­­gyanis kimutatták a szalmonella enteritidis kórokozót. A városi tisztiorvosi szolgálat még nem végzett az ételminták vizsgála­tával, így még nincs válasz arra a kérdésre: a habroló, a francia­­saláta vagy valami más étel okozta-e a fertőzést. A kollégi­umban egyébként május 9-én rendeztek ballagási ünnepséget, amire több helyről rendelték meg a hidegtálakat és a sütemé­nyeket. Az első megbetegedést másnap hajnalban észlelték. Kórházi ápolásra senki nem szorult, s újabb megbetegedés­ről sem érkezett hír. A. E. Lemeszelt tolvaj Az elmúlt héten pénteken dél­után feltörtek egy autót Kiskőrö­sön, az Arany János utcában. A tolvaj a betört ablakon át hu­szonhétezer forintot és iratokat emelt el. A rendőrök rövid nyo­mozás után eljutottak a kiskorú, helybéli Gy. Csabához, akinek lakásában az ágy alatt megtalál­ták az ellopott pénzt. A fiút a rendőrök érkezése előtt anyja le­öntötte mésszel, hogy alibit iga­zoljon neki, miszerint egész nap otthon festett. Gy. Csaba beis­merte a lopást. Az aprópénz nem kellett a jánoshalmi betörőnek Betörő járt a hét végén János­halma két intézményében. A vá­rosi bölcsődéből két és fél ezer forint körüli összeget vitt el. A Szent Anna katolikus iskolában hétfőre virradóra ablak és ajtó üvegjének a betörése, valamint az íróasztal zárjának kifeszítése mintegy 20 ezer forint zsák­mányt eredményezett. Érdekes­sége a dolognak, hogy az ötven­forintos és annál kisebb címletű pénzek már nem kellettek. A pénz mellett lévő értékesebb műszaki berendezések is a he­lyükön maradtak. A tettes egye­lőre ismeretlen, csakúgy, mint a város más intézményeiben - ka­tolikus óvoda, sportcsarnok, Hunyadi iskola - korábban járt betörő személye is. Nem kizárt, hogy azonos az elkövető. Gazdasarok Elsődleges a megelőzés Sokkal hatékonyabb egy pre­ventív növényvédelmi techno­lógia, mint a fertőzés gyógyí­tása. Példa erre a tavalyi év, amikor az ültetvényekben a lisztharmat és a szürkekorhadás okozott mennyiségi és minő­ségi kiesést. Nem biztos, hogy a permetezések gyakorisága, sokkal inkább a jól megterve­zett növényvédelmi stratégia, technológia és végül, de nem utolsósorban a technikai felké­szültség lehet a döntő. A szőlő­­ültetvények privatizációjával nagy területen kerültek magán­­tulajdonba olyan nagyüzemi szőlők, melyek technikai, gépi kultúrája ma már nincs egy kéz­ben. Ennek ellenére a növényvé­delmi munkákat ilyen területe­ken a volt nagygazdaságok gépparkjával, vagy az utóbbi években ezekre a feladatokra specializálódott vállalkozások nagy teljesítményű gépeivel kell megoldani. Az, hogy kinek a szolgáltatása jobb, eldönti a gyakorlat, de a növényvédelem minősége attól is függ, hogy az aktuális kézi munkát az ültet­vény gazdája hogyan és mikor végzi el, hiszen a hajtás váloga­tásnak, a csonkázásnak, a gyommentességnek is nagy je­lentősége van növényegész­ségügyi szempontból. A szőlő esetében az időben elvégzett zöldmunka nagyban hozzájárul a növényvédő szerek hatásának növekedéséhez, mert nem mindegy, hogy a felszívódó szerek 2, vagy 5 négyzetméte­ren kell hogy hassanak, vagy a kontrasztanyagok 2, vagy 5 négyzetméteres területen gyó­gyítsanak. Ha összhangban van az ember munkája, a kémia, a technika, akkor eredményes le­het az évi munka. Radics Sándor Kezdődik Mélykúton az eboltás A mélykúti községháza udva­rán ma és holnap eboltást tarta­nak. A Nagytorma darálónál csütörtökön, 18-án, Öregma­jorban a klub előtt pénteken, 19-én látják el védőoltással a négylábúakat. Az oltás díja két­száz, a féregtelenítésé ötven fo­rint. Aki ezeken a napokon nem ér rá ebét az oltásra elvinni, a pótoltás napján, május 30-án a községháza udvarán még eleget tehet a kulturált kutyatartás alapvető követelményének. Alakuló bajai kapcsolatok Hosszú idő után ismét találko­zott Baja és testvérvárosa, Hódmezővásárhely polgármes­tere. Arra, hogy miért szünetelt a kapcsolat, nem kaptunk vá­laszt, de a tárgyalás eredménye­iről tájékoztatta lapunkat Széli Péter bajai polgármester.- Hódmezővásárhelyen je­len volt Ózd és Hatvan polgár­mestere is, mivel szoros kap­csolat fűzi egymáshoz ezeket a városokat. Megegyeztünk idő­szakonkénti egyeztetésekben, mivel a hasonló méret miatt ha­sonló gondok lehetnek, ráadá­sul megoldási mintákat adha­tunk egymásnak. Sőt bizonyos esetekben közös fellépés is el­képzelhető. A későbbiek során pedig nemcsak a polgármeste­rek, hanem a hivatal azonos osztályainak vezetői, illetve a bizottsági elnökök szintén ta­lálkoznak. Megnéztem egyébként a szennyvíztisztító telepüket, melynek színvonaláról sajnos mi legfeljebb álmodozhatunk. Van Hódmezővásárhelyen egy szociális diszkont is, ahol lehe­tőség van nem készpénzzel, ha­nem bonnal kedvezményes vá­sárlásra, a rászorulóknak. A hi­vatal szervezeti felépítése vi­szont Baján korszerűbb, már a létszámot illetően is. Géczy Zsolt Az ég szerelmére nehogy autót vegyen! im Ha mégis autóvásárlást fontolgat, tanulmányozza figyelmesen ajánlatunkat. Ha most Volkswagent választ akkor a raktáron lévő típusokat csökkentett, akciós áron viheti el, amely nem tartalmazza a most bevezetett fogyasztási adót sem. íme néhány típus ajánlatunkból: Listaár* Akciós ár Volkswagen Polo 45 1.567.000,-Volkswagen Golf 1,4 CL 2.012.000,­Volkswagen Vento 1,4 CL 2.375.000,-Az akciós árakra kamatmentes hitel nem vehető igénybe. *87 Ft/DM árfolyamon számolva Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 06-76-486-001,486-002 Fax: 76-486-003 Schmidt Kft. Baja, Ipartelepi út Tel.: 06-79-321-945, 322-543 Fax: 79-322-543 1.429.000, -1.828.000, - 2.158.000,­Volkswagen Biztos lehet benne. 4

Next

/
Thumbnails
Contents