Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-13 / 111. szám
Május 13., szombat Napkelte: 5 óra 11 perckor Napnyugta: 20 óra 11 perckor Holdkelte: 18 óra 37 perckor Holdnyugta: 4 óra 11 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 511 cm volt. A Tisza Szolnoknál 690 cm, Csongrádnál pedig 558 cm magas volt. Közlekedés A hét végén is érvényben marad a félpályás útzár az E75-ös főút 87-88. kilométere között, a kecskeméti vasúti felüljárón. Aszfaltmarás okoz félpályás útszűkületet ma reggel 7 és este 7 óra között a 44-es főút 6-8. km-szelvényében. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, éjszaka Baján, vasárnap délelőtt Kecskeméten, délután Kiskunfélegyházán, Baján számíthatnak radarellenőrzésre. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti sajtóközpontjától kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen negyvenöt közlekedési baleset járt személyi sérüléssel. Négy eset végződött halállal, tizenhét helyszínről súlyos, huszonnégyről könnyű sérülteket szállítottak kórházba a mentők. Kavicsfelverődés Az úttestre szórt kavics felverődése miatt negyven kilométeres sebességkorlátozás van érvényben a 44-es főút 29. és 31. kilométere között. Tartsák be a forgalmi táblák utasításait! Hagyományőrzők A Honvéd Hagyományőrzők kecskeméti szervezete május 18-án délután 5 órakor tartja havi rendes összejövetelét a helyőrségi klubban. Alapos bosszú- Vádlott, miért a feleségét ölte meg? Ha tényleg úgy volt, ahogyan mondta, hogy hetente új szeretője volt, miért nem azokon állt bosszút?- Na, de bíró úr! Nem logikusabb egyszer agyonütni az asszonyt, mint minden héten egy férfit? Viharos hétvége ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Rendkívül változatos, mondhatni viharos időjárásnak nézünk elébe a hétvégén. Kevés lesz a napsütés. Országszerte várható jelentős mennyiségű csapadék, eső, záporeső, heves zivatarok, sőt néhol jégeső is. Miközben a keleti országrész fölé továbbra is mediterrán eredetű levegő áramlik viharos déli széllel- az északnyugati országrészbe már lényegesen hűvösebb levegő szivárog. Az említett hőmérsékletkülönbség már szombaton kialakul, majd vasárnap megszűnik oly módon, hogy a keleti országrészben is jelentősen lehűl a idő. A jövő hét első napjaiban folytatódik a hűvös, szeles idő, majd lassú melegedés kezdődik.___________________ Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére Szeles, mondhatni viharos idő lesz az előttünk álló hétvégén. Térség szerte jelentős mennyiségű csapadék várható, eső, záporeső, zivatar, néhol jégeső is. A több hullámban érkező csapadék között, a néhány órányi szünetben kevés napsütés is valószínű. Szombaton még kora nyárias hőmérséklet várható, majd vasárnap jelentősen lehűl az idő. A szél többnyire erős, időnként viharos lesz. V ízhőmérsékletek °C °c Balaton: 15 Velencei-tó: 15 Tisza-tó: 14 Fertő-tó: 16 Tisza: 10-14 Duna: 13-15 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: : 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: Várható legmagasabb hőmérséklet °C °c Szolnok: 25 Kecskemét: 25 Jászberény: 25 Baja: 26 Tiszafüred: 24 Kiskőrös: 25 Martfű: 25 Kiskunhalas: 25 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 50-65 Velencei-tó: 50-65 Tisza-tó: 45-55 Fertö-tó: 55-65 Szolnok: 50-60 Kecskemét: 50-60 Jászberény: 50-60 Baja: 55-65 Tiszafüred: 55-60 Kiskőrös: 50-60 Martfű: 55-60 Kiskunhalas: 50-60 06-90-304-621 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Valódi karneváli hangulat jellemezte tegnap reggel a félegyházi Kossuth utcát. A különböző iskolák színes maskarákba öltözött „bolondballagói” vették birtokukba az úttestet. Ostort pattogtató csikóslegények, hindu szépségek, szoknyás skótok, kéményseprők, olajsejkek vonultak tömött sorokban a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola irányába, Egy-egy kocsit megállítottak, néhány embernek korommal kenték be az arcát. De mindezekért ezúttal - kivételesen - senki sem haragudott meg. fotó: szász andrás ✓__/ SZÁLLODÁS JÁTÉKUNK SORSOLÁSA Hétvége a Hotel Fiúméban A nagy érdeklődéssel kísért szállodás játékunkra ezúttal is sok száz olvasó küldte el a pályázatát. A szálloda három emblémáját az újságból kivágók, és azokat beküldők közül a nyertes a békéscsabai Hotel Fiúméban tölthet el egy kellemes hétvégét partnerével, teljes ellátással. A sorsoláson Erdélyi Sándor, Kunfehértó, Petőfi u. 29. szám alatt lakó kedves olvasónknak kedvezett a szerencse. A részvételre jogosító utalványt rövidesen eljuttatjuk hozzá, és szerencséjéhez ezúton is gratulálunk. Váltakozó fronthatások Rendkívül változékonynak ígérkezik a hétvége időjárása. Szombaton ugyanis intenzív melegáramlat, majd pedig erős hidegfront árasztja el az országot. Vasárnapra virradóig lehet számítani a melegfronti hatásokra, amelyek szinte mindenkinél bágyasztó hatást váltanak ki. Hasonló érzeteket vált ki a hidegfrontra érzékenyeknél a frontbeáramlás kezdete, s ekkor csökken a járművezetők reakcióideje, ami súlyos veszélyforrást jelenthet. Számítani kell heves zivatarokra is, amikor vastag vízréteg bonthatja el az úttestet, s ilyenkor úgynevezett „vízen futási” hatás éri a jármű kerekeit, és szinte kormányózhatatlanná teszi az autót. Ugyancsak a járművek kormányzását veszélyeztetik a viharossá fokozódó széllökések, vagy a szélámyékos területet követő szeles útszakaszon a gépkocsit érő váratlan erős szélnyomás is. Nagyvásár lesz Bácsalmáson Országos állat- és kirakodóvásár lesz ma Bácsalmáson. Az elmúlt esztendő októberében átadott Dobókai úti vásártéren ezúttal sokkal nagyobb felhozatalra számítanak, mint az idei első nagyvásáron. Bácsalmáson a nagyvásárokat - immár rendszeresen - március, május, augusztus, illetve október második hetében tartják. Má?őilholnapra Baja, Remete u. 51. sz. alatti családi ház eladó. Azonnal beköltözhető, üres. Érd.: Belvárosi cukrászdában. 1 db 3 éves magyar félvér pej, heréit, bekocsizott lő eladó. Érd.: 79/368-374, egész nap, Katymár, Széchenyi 36. 1 db hűtőkamra, 2 db hűtővitrin, 1 db péntárpult, 20 db raktári állvány, 2000 db sörös rekesz kedvező áron elad. T: 78/381-380. 1 éves 2107-es, 5 sebességes, katalizátoros, piros Lada 5000 km-rel eladó. Tel.: 78/343-101 Baján sürgősen eladó tanya, 800 n-öl területtel, a Csillagvizsgáló mellett. Érd.: Kiing 22/309-249 (lakás), illetve 22/319-339 (munkahely). Baján, Klapka u. 15. sz. alatt kétszobás, IV. emeleti, erkélyes, gázfűtéses lakás + garázs eladó. Érd.: 79/351-180,18 h—tői. Eladó 126-os P. FIAT megkímélt állapotban. Bócsa, Tanács u. 33. Tel.: 06-78- 353-047, este. 50 hl-es, jó minőségű borseprő eladó. Kiskőrös, Kassai 54. T.: 06-60/354-296 7 éves, másfél szobás ház (fürdőszoba, garázs van) eladő, 300 n-öl területtel. Irányár: 800.000 Ft. Csengőd, Tabdi üt 21., Vancsik Ferencné. Eladó 5 db fejőstehén és 120-45-ös Cristál háromszög rendszámos. Bócsa, Petőfi u. 20., Csővári. Eladó BH árokásós MTZ tolőlappal. Érd.: Szabadszállás, Kossuth 28/A, Ájpli. T.: 76/353-490 Ford Transit munkahellyel eladó. Tel.: 06- 60/301-571 Garanciális rotakapa pótkocsival és tartozékaival eladő. Érdeklődni: Kelebia 448 telefonon. Gllera MX-1 125 cm3 '90-es sportmotor; Honda CB 250 cm3 85-ös túramotor jó állapotban eladók. Érd.: 78/321-680 tel. * Használt mezőgazdasági gépek vására május 14-én (vasárnap), 8.00-12.00-ig. Hozza el, ha eladni akar; jöjjön el, ha venni szeretne! Adásvétel, cserelehetőség, bizományi értékesítés. Mg.-gépkereskedés: 54. út, 55. km-szelvény, Keceltől 2 km-re, Soltvadkert irányában. Tel.: 78/321-534 Havi 2.500 km, éjszaka végzendő szállítási munkára keresek személygépkocsival rendelkező vállalkozót. Ajánlatokat kilométerd íj-megjelöléssel a Kecskemét, Pf. 80 címre kérek. 8 éves sodrott kanca ló eladó. Bimbó László Szentkirály, Alsó 249. (Faluban). * 82-es Audi 80 eladó. Tel.: 78/321-806 * 84-es évj. 1200s Lada; 83-as 601 Trabant friss műszakival, 5 q-s utánfutó eladó. Érd.: Kecel, Martinovics u. 106. 86-os Opel Ascona 1,6 eladó. Tel.: 78/321-320 Audi 80-as, 1992-es eladó. Tel.: 76/486- 385 Eladó T150 erőgép Rába motorral. Érd.: Szabadszállás, Petőfi 4. FRISSEN vágott KAPOR felvásárlása júniusban! T.: 06-60/354-800 FIAT Punto 75 ELX, tgk.-nak vizsgáztatva, 3 hónapos eladó. (Áfa visszaigényelhető) Érd.: Érsekhalma, Fő u. 48. Kézi faragású ebédlőbútor, 10 db-os eladó. (100 éves) Ár: 600 E forint. Érd.: Romsics István Kalocsa, Radnóti u. 3., 18- 19 óráig. Házaspár eltartási szerződést kötne idős nénivel v. bácsival, Kecelen. "Szeretet" jeligére, a keceli kiadóba: Kecel, Fő tér 7. * IH tárcsa csapágy nagy eladó. T.: 78/381- 480 KCR-es IFA eladó. Madi József Sárosd, Ságvári u. 12. Érd.: este. Mazda 626 GLX 1800-as, 1991. évjárat, benzines, extrás eladó vagy hasonló korú dízelautóra cserélhető, esetleg fiatal sportmotorra. Érd.: Baja, Szent A. 67. Kecskemét külső ipari övezetében, 200 m2-es zárt épület,- ipari árammal (mezőgazdasági, ipari, raktározási tevékenységre), áron alul eladó. Érd.: 06-30/431- 847 de.; 76/326-457 du. * Kmét, Alsószéktóban új házzal hobbi eladó. Irányár: 950.000 Ft. Érd,: 76/481- 580/19 mellék; este 76/477-643. * Közlemény! Értesítjük Kiskunfélegyháza Lakosságát, hogy a Petőfi S. utcai csatornaépítés munkálatait 1995. MÁJUS 15-ÉN MEGKEZDJÜK. Az építés várható időtartama: 2 hónap. A jelzett időpontban megértésüket és türelmüket kérjük. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala. BÁCSVÍZ Rt. * Közvélemény-kutató cég kérdezőbiztosokat keres. Díjazás: kb. 30.000 Ft/hó. Érd.: 06-60/383-814 Lószállftó utánfutó 50.000 Ft—ért eladó. T.: 78/312-461, este. Vállalkozók, figyeleml Eladó egy Citroen tip. dízel, zárt kisteherautó, oldalán üvegezés, friss műszakival és zöldkártyával, 1995-ös évj. sürgősen eladó. Érd.: 79/352-458, egész nap. Ir.ár: 560.000 Ft. MUNKATÁRSAT keresek független, jó megjelenésű nő személyében, 30-50 évesig, külföldi utazások lebonyolításához. Van, amikor két hétig nem vagyunk itthon. Bérezés: megegyezés szerint. Érd.: szombat-vasárnap, 10-12 óra között. Tel.: 76/361-259; 76/361-578 Világtükör Múzeumsegítő denevérek A denevérek is segítenek fenntartani Kambodzsa nemrégiben újra megnyitott Nemzeti Múzeumát, amelyet Ausztrália pénzéből építettek újjá. Délkelet-Azsia egyik legszebb, 75 évvel ezelőtt a khmer templomok káprázatos stílusában emelt épülete új tetővel, friss sötétvörös színben pompázik az ausztrál kormány adományának köszönhetően. A múzeumot még a francia gyarmatosítók emelték, a vörös khmerek országlása idején azonban a többi kulturális létesítményhez hasonlóan az enyészeté lett. Ebben az időszakban kétmillió denevér vert tanyát az épület menynyezete alatt, napi egy centimétemyi ürülékréteggel borítva a kiállított tárgyakat. A denevéreket nem irtották ki, inkább a fenntartási költségeket gyarapító bevételi forrásként hasznosítják őket. Havonta egytonnányit adnak el értékes trágyájukból. Tartós és kevésbé bámul Borban kereste a vigaszt Vérében literenként 5,35 gramm alkohollal ült a volán mögé egy 29 éves francia fiatalember. A mulhouse-i bíróság hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a minap. Franciaországban a megengedett maximális alkoholszint 0,8 gramm literenként. A fiatalembert, Thierry Loiseaux-t lelkileg teljesen lesújtották családi problémái és állásának elvesztése, ezért borba - nagyon sok borba - fojtotta bánatát. Ekkor történt, hogy kórházban fekvő sógornője megkérte: látogassa meg őt. Gépkocsijába ugrott - vagy inkább szédült -, de útközben, Saint-Louis-ban elütött egy motorkerékpárost. Szerencsére a motorosnak semmi baja nem esett. Egy kis légyé a leghosszabb Melyik állatnak van a leghosszabb spermiuma? Ne gondoljunk az elefántra, vagy a bálnára. Egy gyümölcsökön élő légyfajta a rekorder. Az aprócska drosophila bifurca nevű légy spermiuma 5,8 centiméter hosszú. Ez hússzor hoszszabb, mint maga a légy és ezerszer hosszabb az emberi spermánál. A légy Arizonában, Mexikóban és néhány más közép-amerikai országban honos. Az, hogy miért ilyen hosszú a spermium, továbbra is rejtély - írta Scott Pitnick, az ohiói egyetem professzora, aki a jelenségről beszámolt. MTZ-50-es, Lajta eke, két és fél méteres ásóborona és motoros permetező eladó. Érd.: 79/361-781 Törzskönyvezett, fehér középuszkár, 10 hónapos kan eladó. Érd.: 78/312-630, esti órákban. Magyartarka növendék üsző, bika eladó. Érd.: Szakái Gábor, Soltvadkert, Középcsábor111. Nagyobb mennyiségű vörös- és fehérbor (derítve) eladó. Tel.: 78/381-675 Nonlusz 2 éves fekete kanca csikó és egy magyartarka 160 kg körüli üszőborjű eladó. Érd.: Kiskőrös, Mester u. 19. Nyaralóházakat bérelnénkl Tel.: 78/312- 740 Peugeot 305-ös, ár alatt, sürgősen eladó. Érd.: 76/441-599, vasárnap. SPC-6 vetőgép eladó. Mélykút, Tópart 38., Szalai József. Skoda Favorit 4,5 éves, kevés km-rel eladó. Érdeklődni: 76/328-240, este. Szeretne egészségesen élni, s emellett jól keresni? Május 18-án, 19 órakor, az Erdei Ferenc Művelődési Házban elmondjuk Önnek a megoldást. Érd.: 76/482-270/117 Számftógép-kezelésben jártas munkatársat keres Bosch Service. Kecel, Thököly u. T.: 78/321-586 Sérülten eladó VW Golf II. 1,3 CL 1991, VW Polo 1,4 D 1994. és komplett VW klímaberendezés. Tel.: 06-30/453-689 Tátra billencs, 5 éves (813-S3-as) eladó. Érd.: Göbölyös István Kecskemét, Katonatelep Úrrét 33., 18 h után. * UE-28-as Dutra eladó, teljesen felújítva. Érd.: Csengőd, Ady 68. VW Golf GTD, 1993-as, fekete gyöngyházmetál, 5 ajtós eladó, 400 E Ft—ig. D Golf cserét is beszámolok. Érd.: 79/321-968, du. 16-19-ig. VW Passat 84 D, VW Santana 84 TD eladó. Érd.: 78/321-834 Imrehegy, Széchenyi u. 15. Vegyes használatú Barkas eladó. Érd.: 76/376-005, 06-60/381-815 Volkswagen Transporter 91-es évj. 2,4- es dízel, 5 hengeres eladó. Csere érdekel. T.: 06-30/438-811 Yamaha PSR-37 szintetizátor eladó. Érd.: Kecel, Bacsó B. 25. T.: 78/321-720 Yamaha YZ 125 cm3, 92-es crossmotor kitűnő állapotban és Mercedes 123, 220D 78-as kitűnő motorral, jó állapotban eladó. Érd.: 06-60/302-102 tel. ZT 323/A traktor, 454-es bálázó szárhúzó eladó. Tel.: 76/442-122, az esti órákban. Új, üvegezett, zsalugáteres, 90x130 cm ablakok, 4 db, és ajtó 90x120 cm eladó. Érd.: 78/312-630. Újfajta banánt kezdenek termeszteni Ausztráliában. A Goldfinger - aranyujj - elnevezésű fajtát Hondurasban kísérletezték ki. Amellett, hogy finomabb, tovább tárolható, és ha felvágják, kevésbé bámul meg. Szerencse, hogy ilyen sok van belőle. FEB-REUTERS