Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-12 / 110. szám
2. oldal Hírek - Vélemények 1995 . május 12., péntek Mentőinjekció az állattenyésztésnek? Végre rájöttek, hogy az állattenyésztés támogatásra szorul. A kormány döntése alapján az idén 4 milliárd forinttal emelkedhet az agrártermelés támogatása. Ehhez azonban még szükség van parlamenti jóváhagyásra is. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a pótköltségvetést, úgy megkezdődhet a plusztámogatás folyósítása. Ebből vissza nem fizetendő forrásokhoz juthatnak a szarvasmarha-, sertés-, juh- és baromfitenyésztők, ha gyarapítják az állományt. Több pénz jut agrárreorganizációra, a friss zöldségfélék felvásárlásához pedig 5 százalékos kamattámogatást vehetnek igénybe az érintettek pályázat alapján. Minderről Lakos László földművelésügyi miniszter számolt be a kormánydöntést követően. Elmondta azt is, hogy meghosszabbítják az étkezési búza, illetve a takarmánykukorica exportjára igénybe vehető támogatás idejét. Az étkezési búza esetében ugyanis április végéig folyósították a támogatást, ami 1200 forint volt tonnánként. Az összeget 800 forintra csökkentették, ám ezt június 15-éig lehet igénybe venni. A takarmánykukorica esetében június 1-jéig 1200 forintos marad a támogatás tonnánként, azt követően augusztus 31-ig 1000 forintos tonnánkénti szubvencióval segíti a kormány a kivitelt. A határidők meghosszabbításától azt remélik, hogy mintegy 100 ezer tonna tavalyi termésű étkezési búzát és 500 ezer tonna kukoricát sikerül az elkövetkező hetekben külföldön értékesíteni. Új mederben folyik a Duna Szerdán éjszaka 11 óra után tíz perccel összeért az a két kőzárás, amely a Dunakilitinél megépítendő - a Szigetköz jobb vízellátását szolgáló - fenékgát alapját képezi, ettől az időszaktól kezdve a Duna vize részben a duzzasztóművön folyik keresztül, és mintegy három kilométerrel távolabb kerül vissza a főmederbe. A kormány döntése értelmében április 24-én elkezdődött Dunakilitinél a fenékgát építése. Egy illetékes elmondta, hogy a munka az előre eltervezett ütem szerint haladhatott, sem árvíz, sem tartósan magas vízállás nem nehezítette a gát építését. A szlovákok tartották magukat a korábbi megállapodáshoz, és az építés ideje alatt másodpercenként kétszáz köbméter vizet engedtek a Duna medrébe, illetve az utóbbi napokban ez a mennyiség másodpercenként ötven köbméterre csökkent. A meder elrekesztésén magyar és szlovák oldalról egyaránt dolgoztak. Óriás földgázfúrótorony épül a norvég part menti vizeken. Tíz vontatóhajó kezdte meg a hatalmas építmény szállítását végleges helyére a tengeren. Ilyen hatalmas szerkezetet hasonló módon soha nem állítottak fel. feb-reuters Az ügyészség fenntartja letartóztatási indítványát A Fővárosi Főügyészség fenntartja Kovács Mihály, az Agrobank elnöke ellen benyújtott és a Pesti Központi Kerületi Bíróság által szerdán elutasított letartóztatási indítványát. A fellebbezés egyrészt igyekszik cáfolni a bíróságnak azt a megállapítását, hogy a bűncselekmények elkövetésének gyanúja nem megalapozott. másrészt megállapítja, az elutasító végzés indokolása részben iratellenes, részben téves következtetéseket tartalmaz. A fellebbezés rámutat, szakvélemény és tanúvallomások támasztják alá a Kovács Mihály elleni gyanúsítást: a felbújtóként elkövetett aranycsempészet és adócsalás, valamint a tettesként elkövetett devizagazdálkodás megsértése bűntetteket. Pénzről - határok nélkül Háromnapos tréningre látja vendégül a határon túli magyar kulturális egyesületek, intézmények vezetőit a Magyar Alapítványi Központ Bánkon. A tegnap kezdődött előadás-sorozaton Szlovákiából, Erdélyből, a Vajdaságból és Ukrajnából érkeztek a résztvevők. Csaknem harmincán hallgatják az előadásokat, melyek egytől egyig a pénzszerzéssel, azaz a költségek pályázati úton való előteremtésével foglalkoznak. Ehhez ad segítséget számukra a bánki tréningen az, hogy megismerkednek a pályázati lehetőségekkel, valamint a pályázat elkészítésének mikéntjével. Az itthoni egyesületek, intézmények már tettek szert ebben valamelyes tapasztalatra, hiszen hazánkban 14 ezer különféle alapítványhoz lehet segítségért fordúlni. Nézőpont Demokratikus iskolabusz? W. Király Ernő írása A pörbölyi tragédia kapcsán merült fel hosszú idő után újra Magyarországon, hogy vajon helyes volt-e kisiskolákat megszüntetni. Az iskolabusz és a vonat karambolja után mozgalom is indult az ország kisiskoláinak megmentéséért. A fő érv persze akkor sem elsősorban a veszélyes közlekedés volt. A kezdeményezést érzelmi, de szakmai megfontolásból is sokan támogatták. Félő, hogy az önkormányzatok súlyos anyagi helyzetének és a Bokros-csomag szigorításainak ismeretében a döntéshelyzetben lévő emberek többsége nemigen foglalkozik sem az érzelmi, sem a szakmai megfontolásokkal. Iskolabuszokkal fogják a gyerekeket Kecskemétre szállítani. Az üresen maradt iskolaépületeket pedig várhatóan jó pénzért eladja az önkormányzat. Visszaút tehát nincs. Régen úgy mondták ezt: körzetesítés. Romániában valami hasonlót vittek véghez a falurombolással. Persze a módszer különböző. Ott a dózer, itt a rendelet. Kecskeméttől hiába nincs túl messze Borbás, Matkó, Kisfái vagy Kadafalva. E városrészek fejlődését visszavetheti az iskola bezárása. A helyi közösségek szétverése pedig nem vall demokratikus gondolkodásra. Tovább nő a zsúfoltság a kecskeméti iskolákban. A bejáró gyerekeknek pedig az utazás napi 2 órát is elvehet az idejükből. Esetleg pont abból az időből, amit családjukkal töltenének. Ismerkedhetnek a nagyvárossal. Annak minden jó és rossz dolgával, de mindenképpen kiszakítva természetes közegükből. Mindezzel a hírős város önkormányzata évente megspórolhat 10-20 millió forintot. Miközben a város adósságaév végére eléri a másfél milliárdot. Mégis, akkor kinek éri ez meg? Annak a vállalkozónak, aki az iskolabuszokat üzemelteti majd? Vagy annak a kft.-nek, aki megvásárolja az üres iskolépületet? Nekik biztos. A végső döntés a Kecskeméthez tartozó kisiskolákról a város képviselő-testületének kezében van. Utánanéztünk a dolognak: a választások előtt egyetlen párt programjában sem szerepelt a gyerekek érdekeinek megsértése. Bízunk benne, hogy a szenátorok nézetei azóta sem változtak. 1 SUKK 15 MENNYIT ÉR JL A JE* \iJr JtV JL X s( JL i Á Á $ A AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: május h-éN) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 191,57 193,51 195,45 német márka 87,17 88,06 88,95 osztrák schilling 12,40 12,53 12,66 USA-dollár 121,18 122,39 123,60 EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Újra támadnak a szerbek Tegnap a szerbek újabb tüzérségi támadást indítottak a Jugoszláviát a horvátországi és boszniai szerb területekkel öszszekötő brckói folyosó védelmében. Délelőtt 10 és 12 között mintegy ezer szerb lövedék hullott a térségre, s a szerbek gyalogsági támadást indítottak obodovasi és Covic Polje-i állásaikból - közölte Mirko Zivkovic, az orasjei övezet helyettes parancsnoka. A hadseregparancsnok nem mond le Alekszandr Lebegy tábornok, a Moldovában állomásozó 14. hadsereg renitens parancsnoka közölte, hogy nem kíván lemondani hadseregparancsnoki megbízatásáról. Pavel Gracsov védelmi miniszter a múlt hét végén szólította fel Lebegyet, hogy döntsön a hadsereg és a politika között. Lebegy korainak minősítette a távozására vonatkozó híreszteléseket. Királypárti tüntetés Bukarestben Heves incidensek voltak a szerda esti bukaresti királypárti tüntetésen - jelentette tegnap a bukaresti rádió. A '89-es események egykori színhelyén, az Egyetem téren a diákliga eredetileg megemlékezést szervezett a második világháború befejezésének megünneplésére, ez alakult át a továbbiakban monarchista megmozdulássá, amelyre viszont a rendőrség szerint nem adtak ki engedélyt. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, hogy lezárja a teret. Az összecsapásban egy rendőr és több tüntető megsérült. A veterán kerékpáron érkezett A nyugat-belgiumi Poperingeban, ahol az angol alakulatok tartalékegységeinek parancsnoksága volt, egy anglikán lelkész annak idején katonaklubot rendezett be. A Talbot Housenak nevezett klub még ma is működik. Mi több, még ma is látogatja néhány veterán a régi klubot. A legfiatalabb vendég 97 esztendős. Egy 102 éves skót veterán - mesélte a klub vezetője - nemrégiben botrányt okozott azzal, hogy pajzán dalokat énekelt. S a világháború befejezésének ötvenedik évfordulóján rendezett ünnepségre egy 99 éves veterán kerékpáron érkezett. ^ MAGYAR V^SUZUKI Hűtött árak Nincs: áremelés. Vannak: új, légkondicionált modellek Jöhet a nyári hőség, jöhet a fogyasztási adó-zivatar és az ár-láz! A Suzuki idejében gondoskodott arról, hogy Önt egyik se zavarja. A raktárkészlet erejéig valamennyi hazai modell árát sikerült a kellemes fogyaszthatósághoz szükséges hőfokon tartani: akciós árainkban a 10%-os fogyasztási adónak nyomát sem látja! 600 db légkondicionálóval szerelt Suzuki Summernek pedig nemcsak az ára, de az utastere is olyan hűvös, amilyenről a forró napokon eddig legfeljebb csak álmodott. Hűtött autók és hűtött árak a Suzuki márkakereskedőknél! Ne késlekedjen! Csípje el melegében! SUZUKI. A mi autónk. 3 Márkakereskedőink: ___________________________________________________________________________________ BAJA Syscar Kft. Szegedi út Tel.: (79) 322-014 • KALOCSA KO-MA Kereskedelmi Kft. Bátyai út 2. Tel.: (78) 362-180 KECEL Suzuki Autós Centrum Császártöltés u. 75. Tel.: (78) 321-905 • KECSKEMÉT Autóklub-Autóház Kft. Jász u. 26. Tel.: (76) 484-244 • KISKUNFÉLEGYHÁZA Penta Motor Kft. Szegedi út 58/A Tel.: (76) 463-199 • KISKUNHALAS Sepsiker Suzuki Autószalon Kossuth L. u. 29. Tel.: (77) 423-366/102