Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-21 / 93. szám
6. oldal Megyei Körkép A Vasutassztrájkról 1995. április 2!., péntel kollektív szerződés - magyarázza. - A MÁV új elképzelései nyomán kevesebbet keresnénk. Ha például Pesten végzek, és önköltséggel jövök vissza, arra az időre nem fizetnének. A forduló állomásoknál is le akarják faragni 4 órára a tartózkodási időt. Gál Ambrusné, a Vasutasszakszervezet kecskeméti titkára az első nap tapasztalatait értékelve elmondta: a dolgozók ezúttal nem léptek olyan egységesen sztrájkba, mint decemberben. Ezt annak tulajdonítja, hogy a MÁV táviratok tömegével „bombázta” már hetek óta az embereket, amelyekben a saját szempontjai mellett érvelt. Még leveleket is küldött a cég minden dolgozó lakására. Ráadásul az emberek egyre jobban félnek, hogy elveszítik munkahelyüket. Tartanak attól, hogy egy leépítésnél azok kerülnek az elsők közé, akik vállalták a sztrájkot. \ Csendben, nyugodtan várakoztak tegnap reggel az utasok a ceglédi vonat indulására a félegyházi állomáson. Zokszó, megjegyzés nélkül fogadták a sztrájk hírét. Mindössze a diákok örültek az eseménynek, viszont nehezményezték, hogy egyáltalán indult vonat. Nem sok dolga akadt Palásti Ferenc információsnak, aki elmondta, az utasok többsége még előző nap tájékozódott a vonatok érkezéséről és indulásáról. Palásti úr szerint nagy segítséget jelentett az utasoknak és a vasutasoknak is a Petőfi Népében megjelent tájékoztatás. így történhetett, hogy az érdeklődők közül sokan csak az újság információinak megerősítését kérték. Arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vettek részt a félegyházi vasutasok a tilta- * LEGKÖZELEBB A DUNA HO Z L \KÁSOK, IRODÁK ÉS ÜZLETHELYISÉGEK VÁSÁROLHATÓK A DUNA-PARTON 1996. IV. NEGYEDÉVÉBEN ADJÁK ÁT BUDAPESTEN AZ ÚJ VÁROSNEGYED - A DÉLI- I . ’I i I SO FIT'! ÉTÉT. A BORÁROS TÉRNÉL ÉPÜLŐ DUNA HÁZAT. A BERUHÁZÁS KÜLÖN- ! M .1 NSLGÉ I A7 \DJA. HOGY A DUNA HÁZ EGY-SZERRE LAKÓ-, ÜZLET-, ÉS IRODAHÁZ. AZ í'i’IU EZÜST A ("ÉHEK HÁZA KFT. VEZETI ÉS A BUDAPEST BANK BIZTOSÍTJA AZ ANYAGI FEDEZETET. . Dl NA HÁZ KÜLÖNLEGES LAKÁSAI AZ EGYÉNI IGÉNYEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL KÉSZÜLNEK, KÍVÁNSÁGRA TŰZ- ÉS VAGYONVÉDELMI BERENDEZÉSEKKEL. VALAMINT LAK VSIU'TÉS.SEL FELSZERELTEK. Három pinceszintet mélygarázs foglal el. a föld alatti első szinten, a FÖLDSZINTEN ÉS AZ ELSŐ EMELETEN PEDIG ELEGÁNS ÜZLETEK ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYSÉGEK KAPNAK HELYET. AZ ÉPÜLET SOROKSÁRI ÚTI SZÁRNYÁBAN BELSŐ KERTRE NÉZŐ CSÖNDES GARZON LAKÁSOKAT ÉS IRODÁKAT HELYEZTÜNK EL. \ Duna Házban lOO lakás tulajdonjogát értékesítjük, tehát bérletre itt NINCS LEHETŐSÉG. DUNA HÁZ • A Dunára és a Vár felé néző lakások 60-180 m2-ig • GARZONI.AKÁSOK 30-55 M-IG C/3 < • 5000 M2 ÜZLETTÉR 3 SZINTEN H2 o • 1200 M2 IRODATERÜLET CO • 260 PARKOLÓÁLLÁS Részletes információért küldje vissza a kupont, vagy érdeklődjön MUNKATÁRSAINKNÁL a 215-1252. 216-9684 VAGY 266-4981-ES TELEFONSZÁMON. 1 égj etlen vonat indult Félegyházáról. Ke< A ié(i vasútállomás, hajnali öt óra. A sötét peronon egy két álmos utas lézeng. Bár már öt órája tart a vasutassztrájk, ám ezt sehol semmi plakát i hirdeti. Hamarosan elindul z első vonat a 4. vágány i ól Lajosmi/ se -Budapest felé. vz emberek értesültek a munkabeszüntetésről, mert a hosszú s relvény szinte telje sen üres. Vas F :ka vezető jegyvizs- gáló kora hajnaltól talpon van, de sztrájkol. Mint mondja, így tiltakozik. Az egyéni szerződéssel ugyanis bármikor kirak- hatj-' az embert az utcára. Az információs ablaknál tennct.es fiatalember indulatosan legyint. Nevét nem hajlandó ( Járulni, de azt nem tagadja, kellemetlenül érinti a sztrájk: - Pesten dolgozom. Megvettem a drága vonatbérletet, most meg vegyek buszjegy i 600 forintért? Vissza megint í 00. Mert Pestről este nem jön vonat. Azt igazán meghagyhattuk volna. Gyulai László viszont azok közé tartozik, akik egyetértenek a sztrájkolókkal: lám, a melósok jogait megint meg akarják kurtítani. Igazuk van a vasutasoknak. Ha nincs más eszközük, sztrájkoljanak!- Szerdán éjfélkor tizenkilencen teljesítettek szolgálatot a kecskeméti állomáson - tájékoztat Petrák Mihály kecskeméti állomásfőnök. - Közülük tizenheten nem sztrájkolnak. Ezek a számok természetesen folyamatosan változnak. Délben a munkát felvevők aránya elérte a hetven százalékot. A mozdonyvezetők sokkal nagyobb arányban döntöttek a munkabeszüntetés mellett. Márpedig ha ők leállnak, leáll a forgalom is. Ám a pályafenntartás dolgozói két ember kivételével felvették a munkát. Vágányt szabályoztak, átjárót aszfaltoztak. Lippai Ferenc mozdonyvezető kollégáihoz hasonlóan ugyancsak sztrájkol.- Nagyon rossz, hogy nincs Pihenő vonatok, üres állomások Aki tehette, tegnap nem ült vonatra. kozó akcióban, senki nem tu- dott(?) tájékoztatást adni. Öt perccel fél 7 előtt kigurult a ceglédi vonat, s ezzel gyakorlatilag kiürült a pályaudvar. Kiskunhalason, a déli országrész egyik legforgalmasabb pályaudvarán kora reggel a legfeltűnőbb jelenség annak a húsz-huszonöt lengyel turistának a csoportja, akik busszal érkeztek, s vonattal szerettek volna továbbutazni Belgrádba. Mikor kiderül, hogy a sztrájk miatt bizonytalan ideig várakozniuk kell, hatalmas csomagjaikkal tanácstalanul még álldogálnak egy darabig, majd úgy döntenek, mégiscsak busz- szal utaznak tovább.- Halason, s a hozzánk tartozó kilenc kisállomáson csend és nyugalom jellemezte a tiltakozó megmozdulás első óráit - kaptuk a tájékoztatást Kovács István állomásfőnöktől. - A most szolgálatot teljesítő 95 fő közül 41 nyilatkozott úgy, hogy nem vesz részt a sztrájkban. Lippai Ferenc kecskeméti mozdonyvezető csatlakozott a munkabeszüntetőkhöz. Az, hogy ki csatlakozik, s ki nem, nem osztja meg a vasutasokat, emiatt semmiféle feszültség nincs köztük. Folyamatosan hallgatjuk a híreket, hogy vajon mikor és milyen megállapodás születik. Bízunk a mielőbbi megegyezésben. Mást nem tehetünk - várunk.- Az a tapasztalatom, hogy a kollégáim egy része nincs tisztában azzal, miért is sztrájkolunk - véli Ádám Lajos kocsilakatos. - Egyesek úgy gondolják, béremelésért. Nem erről van szó. Amíg nincs kollektív szerződés, bizonytalanságban vagyunk a munkahelyünket, a családunk és magunk megélhetését illetően is. A sztrájknak egyikünk sem örül, ám úgy gondolom, rá lettünk kényszerítve. Amíg nem születik kompromisszum, ki kell tartanunk. Baján szolgálata kezdetekor minden vasutas megjelent az állomáson. A munkabeszüntetésben az állomány kétharmada vesz részt, egyharmada dolgozik. Reggel akadt néhány utas a Bátaszék és a Kiskunhalas felé közlekedő szerelvényre is. Őket nem érhette váratlanul a sztrájkhelyzet, mert szó nélkül felszálltak a vonatokra. A pályaudvar egyébként csendes volt, a forgalmi irodában délelőtt a takarítónők serénykedtek. * * * A gazdaság, az egészségügy területéről egy sor érdekvédelmi szövetség biztosította szolidaritásáról a sztrájkoló vasutasokat. A Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete például bejelentette: pénteken délelőtt húszperces szolidaritási sztrájkot tart. A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete ugyancsak kész a szolidaritás keményebb eszközeivel élni, ha a kormány beavatkozna, és támogatná a sztrájk letörését. A.M. - G.B. - Sz.A.- P.Z. CH KÉREM KÜLDJENEK TÁJÉKOZTATÓT a Duna házról! NÉV... CÍM. Céhek Háza Kft. 1461 Budapest, Pf.: 2cS7 Különleges ház, különleges embereknek