Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-21 / 93. szám

2. oldal Hírek - Vélemények 1995. április 21., péntek Csapás a dél-alföldi olajmaffiára (Folytatás az 1. oldalról) Róth Imre, a gazdaságvédelmi osztály vezetője elmondta: a gyanúsítottaknak elsősorban adócsalás, valamint rossz mi­nőségű termék forgalomba ho­zatala, számviteli fegyelem megsértése, okirat-hamisítás és csalás miatt kell majd a bíró­ság előtt felelniük. Ezernél is több fiktív számlával több mint negyvenötmillió liter szőkített gázolaj cserélt gazdát huszonöt eladó, többségében fantomcég révén, együttesen 2,2 milliárd forintot megha­ladó értékben. A gyanúsítottak 1,6 milliárd forint adóval ká­rosították meg a költségvetést. A vásárlók pedig azonnal fi­zettek. Az ügy érdekessége, hogy á rendőrséghez egyetlen feljelentés sem érkezett, utóla­gos vizsgálattal, a számlák alapján saját felderítéssel nyomoztak. Közben olajat nem is láttak, mint ahogy a gyanú­sítottak többsége sem. Vannak közöttük olyanok, akik életük­ben sem „találkoztak” gázolaj­jal. Egy harmincesztendős szegedi egyéni vállalkozó, K. L. tízmillió forintos nettó jö­vedelemre tett szert, ezenkívül A rossz minőségű gázolaj okozta gépkocsikárokat ki fizeti meg? ötmillió forint értékben - fize­tés gyanánt - gázolajat kapott. A nagyszabású ügylet a kör­nyezetben tízmilliós kárt oko­zott. Az ötvenhárom gyanúsított közül öt személynél 500 millió forint fölötti adóhiányt állapí­tottak meg a rendőrség által felkért szakértők. A szakértői költség egyébként több mint 800 ezer forint. A gyanúsítot­tak ügyeinek bonyolításában nyolcvan ügyvéd is közremű­ködött. A rendőrség tizennégy sze­mély ellen büntetőeljárást kez­deményezett. Aranyharsonát fújó óriási angyal figuráját csodálják az orosz katonák. A szobor része lesz a május 9-i ünnepségekre készülő hatalmas emlékműnek. feb-reuters Iszonyatos erejű robbanás Oklahoma Cityben Harminchatra emelkedett teg­nap reggelre az Oklahoma City­ben elkövetett robbantásos me­rénylet halálos áldozatainak hi­vatalosan is megerősített száma. A halottak többségét az össze­omlott épület romjai alól emel­ték ki, hárman a kórházban hal­tak bele sérüléseikbe. Az áldo­zatok között tizenkét gyermek is van. A középnyugat-amerikai nagyváros kórházaiban több mint négyszáz sebesültet ápol­nak. A mentési munkálatokat a szitáló eső ellenére is lankadat­lan erővel folytatták egész éj­szaka: arra számítanak, hogy a romok eltakarításával párhuza­mosan rohamosan növekedni fog az áldozatok száma. Két­száz embernek még mindig nem akadtak a nyomára. Becslések szerint a robbanás idején csak­nem hatszáz felnőtt és gyermek tartózkodott az épületben. Az iszonyatos erejű robbanás valósággal kettétépte a hateme­letes épületet, amely főként kü­lönböző szövetségi hivatalok helyi irodáinak adott otthont, de az első emeleten egy óvoda is működött. A vizsgálatok szerint a tettesek a 450-550 kilo­grammra becsült robbanóanya­got egy, az épület előtt leállított gépkocsiba rejtették. A detoná­ció erejére jellemző, hogy hatá­sát harminc kilométeres távol­ságban is érezni lehetett; köz­vetlenül a robbanás színhelyén négy méter mély és hat méter átmérőjű kráter keletkezett. Az Egyesült Államok törté­netének legvéresebb terrorista merénylete megrázta az egész országot - különösen azért, mert egy csöndes, nyugodt, a vidéki amerikai életstílust visz- szatükröző, alig félmilliós nagyvárosban következett be. Rakéta csapódott a laktanyaudvarra Rakéta csapódott be a szaraje­vói „Tito marsall” laktanya te­rületén - jelentette be tegnap Miriam Souchaki, az UNPRO- FOR szarajevói szóvivője. „A támadás nem követelt áldoza­tokat, ám a rakéta megrongált több gépkocsit” - mondta a szóvivő. A laktanya egyik fe­lében a kormányerők katonái, a másikban pedig a francia kéksi­sakosok egyik egysége lakik. Elnapolták a tárgyalásokat Az Egyesült Államok és Észak- Korea elnapolta a könnyűvizes reaktorok szállításáról folytatott eszmecseréit. A két fél rendsze­resen tárgyal Berlinben az ok­tóberben kötött amerikai- észak-koreai megállapodás vég­rehajtásáról. A Koreai NDK be­leegyezett abba, hogy plutónium nyerésére alkalmas atomreakto­rairól lemond, s helyettük egy nemzetközi konzorcium csak­nem ingyen könnyűvizes reakto­rokat szállít Eszak-Koreába. Gyerekeket ölt a világháborús akna Három gyermek vesztette életét, amikor felrobbant egy második világháborús akna az oroszor­wmmmmmmmmmmmmi szági Tver közelében. A tegnapi jelentés szerint a gyerekek, egy hatéves kislány és két kilencéves fiú, megpróbálták szétszerelni az általuk talált páncélos aknát. A szerencsétlenség színhelyén további hét, fel nem robbant ak­nát fedeztek fel. Bomba helyett fékhengerek Gyanús csomagot fedeztek fel tegnap hajnalban a bonni kan­cellári hivatal előtt álló Adena-^ uer-szobomál. Mint egy bel­ügyi szóvivő közölte, számolni kellett azzal, hogy robbanó­szerkezetet rejt a küldemény, ám amikor felnyitották, kide­rült: ártalmatlan fékhengerek fekszenek benne. A csomagot a bonni kormányzati negyed biz­tonságára vigyázó járőrök fe­dezték fel, s riadót rendeltek el, amelyet pár órával később le is fújtak. Arab-arab csúcs Algériai-líbiai csúcsértekezlet kezdődött a dél-algériai Ain Amenasz városában, nem messze a líbiai határtól. Hí­rügynökségi jelentések szerint Liamine Zerual algériai elnök és Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője fő­ként kétoldalú együttműködési kérdéseket vitat meg kétnapos tanácskozásuk során. Zerual és Kadhafi hét hónap leforgása alatt most találkozik egymással másodszor. Elítélték a korrupt polgármestereket Nagy érdeklődéssel kísért per fejeződött be tegnap a francia- országi Lyon városában. Az ér­deklődést részint a vádlottak személye magyarázta: a lyoni és a nizzai polgármester melled közöttük volt például a francia televízó egyik legnagyobb sztárja is. Másrészt az elmúlt években francia földön feltárt — M8K ■ IHI *-<S*W MENNYIT ER Cllb J A FORINT? á$ AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (ÉRVÉNYES: ÁPRILIS 20-ÁN) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font német márka osztrák schilling USA-dollár 192,25 87,28 12,41 119,61 193,99 87,99 12,51 120,68 195,73 88,70 12,61 121,75 Nézőpont Váltó előtt vesztegel a vasút Gaál Béla írása Régen hallottam egy viccet és most, a vasutassztrájk kapcsán ismét eszembe jutott. „Mester - szól egy ember a mozdony- vezetőnek -, nem tud gyorsabban menni? - De tudok, csak nem hagyhatom itt a vonatot! - hangzik a válasz.” Ebben a viccben az a vicc, hogy lassan nem vicc. A valaha volt világszínvonalú magyar vasútvonalak ugyanis annyira lepusztultak, hogy sok helyen több mellettük a lassítójel, mint a szemafor. A vonatok is elöregedtek. Egyik-másik tehervo­nat olyan lassan vánszorog, hogy a szállítók inkább teherautót rendelnek. A vasutasok életszínvonala is lepusztult. Ez a foglalkozás már rég nem tartozik a jól fizetők közé. Nincs pénze az országnak fizetésemelésre, pályafelújításra. Csakhogy ez utóbbira akkor sem fordítottak eleget, amikor a gazdaság egyéb területére nem sajnáltak költeni. A vasutasok elkeseredettek, mert úgy érzik, az új kollektív szerződés hátrányosan érinti őket. Persze nem mindenkit. Ezért aztán távolról sem olyan egységes a sztrájk, mint a de­cemberi. Igaz, nem csak ezért. Azért is, mert sokan félnek, hogy elveszítik munkahelyüket. És ha leépítésre kerül a sor, a lista élére kerülnek a sztrájkolok. Munkába álláskor mindenkinek nyilatkoznia kellett: csatla- kozik-e a sztrájkhoz, vagy nem. Aki csatlakozott, aznapra nem kapott bért. Legtöbbjük ezt nem engedhette meg magá­nak, mert amúgy is keveset keres, és meg kell élni valahogy. Az utasok egy része ellenzi, a másik tábor támogatja a mun­kabeszüntetést. Egyben viszont mindenki egyetért: jó lenne, ha a tárgyaló felek végre megegyeznének, és a vasutasok meg a vonatok újra sínre kerülnének. V < ' \ ■ wdsál his^---<s ~-L Lizr-T-J-'J::- Nem fogod elhinni, itt volt a Bokros miniszter úr, megállt előttem, rám mosolygott és kivett a kalapomból húsz forintot... korrupciós ügyek közül ez volt az első, amely eljutott a bíró­sági szakaszba. A bíróság a per tizenkét vádlottja közül egyet sem mentett fel: a két polgár- mestert 15-15 hónapnyi felfüg­gesztett börtönre ítélték. Lebukott a lengyel csokoládécsempész Nem mindennapi csempészü­gyet lepleztek le tegnapra virra­dóan a lengyelországi Kolbas- kow település vámosai. A len­gyel-német határállomáson egy szczecini lakos Opel márkájú személyautójában 810 kilog­ramm csokoládét kísérelt meg vámkezelés nélkül behozni Németországból. A hatóságok a nagy mennyiségű édességet el­kobozták, az elkövető ellen pe­dig eljárást indítanak. ÁRVEREZÉSI FELHÍVÁS Dunapataj Nagyközségi Önkormányzat Képviseiő-testülete meghirdeti árverezéssel, 3 évre, bérlet útján való hasznosításra, a tulajdonát képező Dunapataj-Szelid, Kastély u. 1. szám alatti, 4481 hrsz.-ú 1 ha 3864 m2 területű, napközis tábor elnevezésű ingatlanját, melyen 3 épületblokkból álló, 621 m2 területű, különböző rendeltetésű, de üdülés célját szolgáló és az üdülők ellátását biztosító épület található. Az ingatlan ifjúsági üdültetés céljára hasznosítható. Az árverés induló ára: 600.000 Ft + áfa /év, mely minden évben az előző évi infláció mértékével emelkedik. A bérleti dijat minden évben március 31-éig előre kell megfizetni. Az árverés időpontja: 1995. április 22. (szombat), 13 óra Az árverezés helye: polgármesteri hivatal 6328 Dunapataj, Petőfi Sándor u, 20. Az árverezés előtt 60.000 Ft, úgynevezett bánatpénzt kell elhelyezni. A bánatpénz árverezés után, a létesítményt elnyerőnél a bérleti díjba beszámításra, a veszteseknek pedig visszafizetésre kerül. Az ingatlan munkaidő alatt megtekinthető. Bővebb tájékoztatást a polgármesteri hivatal gazdasági csoportja ad, a 41 -es telefonon. <49266) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PIRTÓ Község Önkormányzat Képviselő-Testülete pályázatot hirdet JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:- állam- és jogtudományi egyetemi, vagy államigazgatási főiskolai végzettség,- legalább 2 éves szakmai gyakorlat,- büntetlen előélet. A PÁLYÁZAT TARTALMI KELLÉKEI:- iskolai végzettséget igazoló oklevél másolata,- önéletrajz és szakmai életút bemutatása,- e,rkölcsj bizonyítvány. BÉREZÉS: - a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján. Az állás betölthető: a pályázat elbírálása után azonnal. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. V. hó 5. nap. A pályázat elbírálásának határideje: 1995. V. hó 10. nap. A pályázatot Pirtó Község Polgármesteréhez (6414 Pirtó, Dózsa Gy.u.19.) kell benyújtani. cso79S)

Next

/
Thumbnails
Contents