Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-12 / 86. szám
4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. április 12., szerda Naptár Április 12., szerda. Névnap: Gyula. Névnapozóknak Gyula: régi magyar személynévből, a bolgár-török gyula méltóságnévből - nádor elődje - alakult keresztnévvé. Származtatták a Juliusz névből is. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Bald- vin, Csaba, Csanád, Konstantin, Oxána, Sába, Sebő, Szilárd, Zelina és Zénó nevű olvasóinkat is! Évforduló 105 éve született, 1955-ben Kiskunhalason hunyt el Monszpart László sebész. Orvosi oklevelet Pesten szerzett, az I. világháborúban Böhler bécsi profesz- szor első asszisztense volt. 1918-tól Pesten dolgozott, 1920-tól kiskunhalasi városi főorvos. Nevéhez fűződik a halasi kórház fejlesztése, ő honosította meg Magyarországon a Böhler-féle szegelést a combnyaktöréseknél és azt kitűnő eredménnyel alkalmazta is. Ökumenikus naptár Az ortodox és a görög katolikus hívők ma Szent Vazul pári- óni püspök hitvallóra emlékeznek, a keresztény naptárak nagy szerdát jelölik. • Kecskeméten tartja koncertjét a dán Tritonus Énekkar, amelyet országa legismertebb, legnevesebb kórusaként tartanak számon. Repertoárjukban mind klasszikus, mind modem művek szerepelnek. Hangversenyük április 13-án délután 6-kor kezdődik a kecskeméti Kodály-iskolában. • A kecskeméti ifjúsági otthonban betegség miatt elmarad Lomb Kató tolmács előadása. A jegyek későbbi időpontra érvényesek. • Pénteken este 8-tól Bohém-klub lesz a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Könyvtári foglalkozás lesz csütörtökön 15 órától a kecskeméti repülőtéri helyőrségi klubban. Komatálat hoztak az óvodások A hagyományápolásra is gondolnak a tompái óvodában. A közelgő húsvéti ünnepekre várva húsvéti komatálat készítettek a gyerekek óvónőik segítségével, amivel aztán megajándékozták egymást a csoportok. fotó: Kiss béláné MIT LÁTHATUNK A SZÍNHÁZBAN? Három zenés bemutató Bal József, a kecskeméti Katona József Színház augusztus 1-jé- től kinevezett igazgatója tegnap tájékoztatta lapunkat a jövő évad terveiről. Az infláció indokolná a bérletek árának emelését, azonban erre nem kerül sor. Az áremelést úgy védik ki, hogy a hat bérletes előadás helyett csak ötöt kínálnak, melyből háron zenés és két prózai előadás lesz. A hatodik prózai darabra a bérleteseknek elővásárlási jogot biztosítanak. A nagyszínházban még két gyermekdarabot is bemutatnak. Az évadnyitó előadás Goldoni Chi- oggiai csetepaté című darabja lesz, melyet a színház új főrendezője, Lendvai Zoltán állít színpadra. A három zenés darab közül az egyik Békeffy-Lajtai Párizsi divat című operettje lesz, Benedek Miklós rendezésében. Tervezik Lehár Víg özvegyének bemutatását, de elképzelhető, hogy e helyett a János vitézt tűzik műsorra. A harmadik zenés darab is még kétesélyes: vagy Eisemann Fiatalság, bolondság, vagy Harmat Imre A szomjas krokodil című darabját játsszák. A második bérletes prózai előadás Shakespeare Ahogy tetszik című műve lesz. Bérleten kívül pedig Molnár Ferenc Liliom című darabját mutatják be. M. Gy. Kiskunmajsai gyermekprogramok A szünidőben a nemezelés titkaival ismerkedhettek meg a majsai gyerekek a művelődési központban. Kedden Barbie- napot tartottak, s filmvetítés is volt. Ma délelőtt folytatódik a szünidei rendezvénysorozat: húsvéti kalácsot sütnek és gyöngyöt fűznek a gyerekek, április 13-án pedig tojásfestés és papírhajtogatás szerepel a programban. B^jai disputa Ma délután két órakor Baján, a Helyőrségi Klubban tartja közgyűlését a TIT Bácskai Egyesülete. A napirend a megalakulás óta eltelt négy év munkájának beszámolójával kezdődik. Az írásos anyag tartalmazza, hogy mit akartak és mit tudtak tenni ez idő alatt az ismeretterjesztés terén. A programban szerepel az alapszabály módosítása, az egyesület testületéinek és a küldöttgyűlésen részt vevők megválasztása. A pápa közelről Különleges gyűjteményt mutat be a bajai Helyőrségi Klub. Steiner Józsefné nagyatádi gyűjtő - akinek Kossuth-képeslapgyűj- teménye bejárta az egész országot - most a Pápa közelről címmel II. János Pál életét bemutató, több száz darabból álló képeslap és filatéliai dokumentumgyűjteményét hozza el Bajára. A tárlatot csütörtökön 16 órakor lapunk bajai munkatársa, dr. Gál Zoltán nyitja meg. Kunbajára kerül a Kazinczy-díj Vendégjáték Kiskunhalason Téves kapcsolás címmel zenés szerelmi komédiával vendégeskedik április 12-én Kiskunhalason a tatabányai Jászai Mari Színház. A Filmszínházban 19 órakor kezdődő darab főszereplői Csongrádi Kata és Andorai Péter lesznek, közreműködik Balassa Tamás. A területi Szép magyar beszéd versenyen, amely április 8-án volt Kunbaján, Bácsalmás térségéből 6 település tíz általános iskolája és a hatosztályos gimnázium tanulói vettek részt. A 10-12 évesek közül első díjat nyert Miskolczi Melinda Tataházáról. Második lett Halász Emese a Vörösmarty, harmadik Hajdú Bernadett a Rákóczi úti iskolából, mindketten Bácsalmásról. A 13-14 évesek közül Kocsis Judit, a kunbajai Kossuth utcai iskola növendéke vitte el a pálmát, ő veszi majd át a Ka- zinczy-díjat a nyár eleji országos anyanyelvi táborban. A második díjat Magyar Piroska, a bácsalmási Hunyadi-gimnázium tanulója, a harmadikat a katymári Pilcsuk Krisztina kapta. K.L. 3. Vélemény a nőkről A harmadik napon Michel hirtelen megállította Quinsonnast, amikor az éppen egy nagybetű megformálásán fáradozott.- Barátom, mit gondolsz te a nőkről? - kérdezte, és azon nyomban elpirult.- Fiacskám - szólalt meg végre Quinsonnas abbahagyva a munkáját -, nekünk, férfiaknak nagyon változó a vélekedésünk a nőkről. Reggel nem ugyanazt gondoljuk róluk, mint- teszem azt - este, tavasszal is másképpen látjuk őket, mint ősszel, az eső és a napsütés is kihat az ítélkezésre, de még az is, hogy mikor és mit ettünk. Mindez nagymértékben befolyásolja az irántuk táplált érzelmeinket.- Ez nem válasz - mondta Michel.- Beszéljünk világosan - folytatta a zongorista. - Én nem azokra a többé-kevésbé női kinézetű lényekre gondolok, akik az emberi faj fennmaradását hivatottak biztosítani, s akiket sűrített levegőjű gépekkel helyettesítenek nemsokára... Igazából már nincsenek nők, kiveszőben vannak, mint a kutyák és egyéb állatfélék...- Megkértelek, hogy...- Tudom, hogy valaha voltak nők, némely középkori költők csak visszafogottan szóltak róluk, mások viszont határozottan kijelentették, hogy nincs tökéletesebb teremtmény a párizsi asszonyoknál. És ezek - legalábbis a régi irományok és metszetek tanúsága szerint - valóban bájosak voltak, nem volt a földön hozzájuk hasonló, egyesítették magukban a legtökéletesebb erényeket és gyarlóságokat, a szó összetett értelmében voltak nők. De las- san-lassan vízzé vált a vér, ez a fajta hanyatlásnak indult, a természettudósok észlelték ezt az elkorcsosulást és köteteket írtak róla. Láttad már, amikor a hernyó pillangóvá alakul át?- Láttam - felelte Michel.- Nos - folytatta a zongorista - itt éppen az ellenkezője történt: a pillangóból lett hernyó. A párizsi nő kecses mozgása, vonzó alakja, évődő tekintete, gyengédsége, kedves mosolya, olykor molettsége és lágysága fokozatosan tűnt el s előállt az új típus, a nyúlánk meszelőtermet, hosszú, csontos és érdes ujjakkal. Lefogyott, szinte girhes lett a nő, módszeres a puritánságban is, tudatosan nem adott magára többet. Dereka megegyenesedett, tekintete megszigorodott, ízületei megmerevedtek, a hegyes orr és a pengeszáj megkeményítette a vonásait. Léptei megnyúltak, a hajdani, annyiszor megcsodált angyalok gyönyörű ívű testére kicsit sem emlékeztet a testük, nincs bennük semmi vonzó - ma a nő egyenesekből, görbékből, szögletes mértani alakzatokból tevődik össze. A francia nő amerikaivá vált, komoly üzleti tárgyalásokat folytat, komolyan, számítóan szemléli a világ dolgait, meglovagolja az erkölcsök lesoványodott gebéjét, ízléstelenül öltözködik, galvanizált bádogmídert visel, amely a legnagyobb nyomásnak is ellenáll. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.30: Gazdatévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.05: Határváros 9.30: Tízórai 9.50: Játék 10.00: Női szakasz 10.50: Játék 11.00: Hírek 11.05: Humberto cirkusz Csehszlovák tévéfilmsorozat 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidében 12.20: Welcome to Hungary 12.50: Képújság 15.05: Mit ér az ember, ha vidéki? 15.20: Repeta - Történelem 16.00: Hírek 16.05: Amőba 16.25: Akisasszony 16.55: Mozlvarázs 17.10: Cimbora 17.40: Zenelánc 17.45: „Hirdetem az Úrnak cselekedeteit...” 18.15: Üzlet 18.30: Zsákbamacska 19.00: Fele királyságom Magyar kisfilmsorozat 19.10: Múzsa 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.08: Telesport 20.20: Columbo Amerikai bűnügyi filmsorozat Végzetes gyakorlat 22.00: Kézirat 22.30: Klip-mix 22.45: Csak nézünk, mint a moziban... 0.50: BBC-híradó 1.10: Képújság TV II. MŰSOR 15.45: Képújság 15.50: Musorajanlat 15J55: Vendégvárók Élelmiszer-feldolgozás N. 16.25: Az én dzsungelkönyvem 16.45: A szeretet önkéntesei Dokumentumfilm 17.45: Cimboraság Látogatóban Kocsis Albertnél 17.45: RÉS 17.55: Mú'sorajánlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Az olimpiák királya Amerijoi tévéfilm 20.25: Úton 21.00: Napjaink 21.15: Kék percek 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: Európai filmtár Cobra Verde NSZK film 106’ TV 3 MŰSOR 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.30: Szippancsok 20.00: Az 1501-es járat rejtélye (ism.) 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: A gyermek, akit Jézusnak hívnak Olasz tévéfilm HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: National Geographie 18.30: Britannia gyógyintézet Amerikai filmszatíra 111’ 20.25: Halálos szándék „ Amerikai krimi 93’ 22.05: A döntés éjszakája Amerikai krimi 96’ 23.45: Nyári szerelem Amerikai vígjáték 94’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Szippancsok 14.35: Dini, a kis dinoszaurusz 14.50: Vidám ördög barátja Lengyel mesefilm 83’ 16.10: Okavango - a vadon szíve 17.05: Muzzy comes back 17.10: This is the Way 17.40: Staflik és Spagetka 18.00: Híradó 18.15: Aranysárkány Magyar film 84’ 19.40: Német mesterek Képzőművészeti film 20.00: Régiók 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: A cigánytábor az égbe megy - Orosz film (ism.) 22.50: A törzsfőnök paradicsoma 23.15: Nagy László: A repülő árnyék KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás ' Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.30: Mindennapi tudomány 8.40: Paragrafus 8.50: Gyorsfénykép a kultúráról 9.05: Napközben 11.05: Slágermúzeum 11.35: Jókai Mór élete és kora 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Gyülekezeti énekek tára 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Payer Imre versei 15.05: Beszéljük meg! 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Forró drót a rendőrséghez 16.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Lator László 20.05: Draskóczy László népzenei feldolgozásaiból 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Kamarazene PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: §portreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Rivaldafényben 8.45: Apró-cseprő 9.00: Hírpercek 9.10: Villám német öt percben 9.15: Sok hűhó... (ism.) 10.00: Zenó-szó 11.00: Hírek 11.30: Trubadúr 11.50: Állomáskereső 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Nóták 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Zenélő utcák 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Pihenőidő 15.00: Hírek. Időjárás 16.35: Korhatár nélkül 16.45: Szfinx 17.00: Hírpercek 17.10: Trubadúr (ism.) 17.30: Mágnes 18.10: Kölyökrádió? 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek 19.03: Állomáskereső 19.05: Heavy metal híradó 19.30: Poptár 20.00: A hóhér kötele 21.00: Hírpercek 21.15: Moldvai csángó népzene 21.45: Jazzportré 22.15: Sok hűhó... 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Záróra 0.15: Éjszaka SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: 5 órakor: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI. Bajor Gizi-bérlet. Ciróka Bábszínház (Rákóczi út 3.): délelőtt 10 és délután 2 órakor: AZ ARANYHAJÚ LÁNY. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: ZAKLATÁS. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: KŐ EGY CSAPAT! Színes amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: PHILADELPHIA - AZ ÉRINTHETETLEN. Színes amerikai film.