Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

1995. március 30., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal ÁLDATLAN TULAJDONVITÁK HARKAKÖTÖNYBEN Kinek harapnak a halak a tóban? Siralmas látványt nyújt a tó környéke. Látszik, egyik gazda sem érzi igazán magáénak. Az embernek óhatatlanul az ujjacskákkal játszó gyerek­mondóka jut eszébe a harka- kötönyi tulajdonvitát hallva: Ez elment vadászni, ez meg­lőtte, ez hazavitte, ez meg­főzte, a kis huncut meg mind megette! A történet szálai évekkel ko­rábbra, még 1992-re nyúlnak vissza. Amikor a bajai Új Élet Halászati Szövetkezet privati­zációja során kerültek értékesí­tésre a harkakötönyi halastavak is. Az állami tulajdonú terület­ként nyilvántartott száztíz hek­tárnyi vízfelület a hozzá tartozó felépítményekkel - gátak, zsili­pek, halászház, kút - többeknek jelenthetett volna jó fogást a li­citálás során. Ám a szerencse Gilián József bátmonostori vál­lalkozónak kedvezett - vagy ki tudja most már, nem inkább bal- szerencse volt-e? Azt hitte, hogy tógazda- A magánvállalkozó abban a hiszemben licitált - véli Tobak Csaba polgármester -, és vásá­rolt is, hogy a harkai Nagy-tó mindenestül a tulajdonába ke­rül, de hát nem így történt. Ami­kor a területet kijelölték értéke­sítésre, szétválasztották a fel­építménytől az állami tulajdonú földterületet - illetőleg vízfelü­letet -, amelyen a szövetkezet­nek csak használati joga volt. Gilián József lényegében évekig abban a hiszemben élt, hogy tógazda. Ki is adta a tulaj­donát rögtön bérbe annak a he­lyi alvállalkozónak, aki koráb­ban is bérelte a szövetkezettől nyolcszázezerért a tavat, két­százezerért a felépítményt. Ha úgy vesszük, szép jövedelem ez a befektetésért cserébe. Nem csoda, ha most - miután kide­rült, nem az övé a tulajdonjog - indulatos, és legszívesebben be­temetné a halastavat. Ámbár van, aki azt mondja, nincs arra a pénzre Gilián rászorulva. Azt veszi meg és akkor, amit és amikor akar. Inkább a hiúságán esett csorba ezzel a tulajdonjogi balesettel. Mert mi is történt? Egyszer csak hoztak egy tör­vényt, hogy a kárpótlásból, pri­vatizációból valami ok miatt kimaradt, gazdátlan vagy el nem kelt földterületekre a tele­pülések önkormányzatai be­nyújthatják igényüket. Az már igaz, hogy Harkakötöny ön- kormányzata kapva kapott ezen a lehetőségen, és semmi perc alatt bejegyeztette a tulajdonát, de még a használati jogot is. Ne kérdezzék, hogyan sikerült ez manapság ilyen villámgyorsan, mikor Isten malmai helyett is a földhivatalt szokták újabban emlegetni. Elvégeztetett, beje­gyeztetett. így aztán Gilián Jó­zsef egyszerre jogtalan haszná­lója lett a víznek, amiről azt hitte eddig, hogy a gazdája. Se ide, se oda nem fizet Az önkormányzat viszont sebtiben cselekedett immár a tu­lajdon alapján, s kérte az alvál­lalkozót, ezentúl neki fizesse a nyolcszázezer forintos bérletet. Úgy hírlik, az alvállalkozó Arany János fülemileperének bí­rójától vett példát, se ide nem fi­zet, se oda nem fizet, hanem saját zsebén tartja a kezét.- Nem tudunk a tulajdo­nunkba jutni - érvel és kesereg a polgármester. - Megkeresett bennünket egy részvénytársa­ság, hogy megvennék a nádat. Eladtuk. Aztán mikor jöttek érte, kiderült, hogy az alvállalkozó már javában vágja. Kihívtam a rendőrséget, de nem sokra men­tünk, mert a bérlő szerint neki már azt a tavasszal eladta Gilián úr. A végén bennünket fényit meg a rendőrség a hatóság félre­vezetéséért. Felsőbb szintű döntés- Nincs nekem időm ezzel az üggyel foglalkozni - hárítja el elsőre Gilián József az érdeklő­désemet. - Ez most már hamaro­san elrendeződik. Nem tudom, van-e róla tudomása, hogy szüle­tett ebben az ügyben egy felsőbb szintű döntés. - Kérdésemre, hogy ki hozta a döntést, csak közvetve kapok választ. - Úgy tudom, az Orosz Sanyi interpel­lált ez ügyben a Parlament me­zőgazdasági bizottságában. Kér­tem egy állásfoglalást, de volt bí­rósági tárgyalás is, amit elvesz­tett az önkormányzat. Egyéb­ként utasították a megyei földhi­vatalt az eredeti állapot visszaál­lítására. *-Tudomása szerint készült erről írásos határozat?- Persze, megküldték a me­gyéhez, nézzen utána! Szívesen adok én is bővebb tájékoztatást, ha felkeres, de most két minisz­ter vár rám. Már megbocsásson, nem érek tovább rá. A megyei földhivatal illeté­kese, Bóta Endréné nem tud semmiféle utasításról. Gilián úrra hivatkozom: Nincs mit kivizsgálni?- Teljesen véletlenszerű, hogy tudom, kiről van szó. Szél­hámosság lenne azt mondanom, hogy ismerem Gilián urat és a problémáját. Neki ugyanis a földhivatallal semmiféle hivata­los ügye nincs. Az más kérdés, hogy vannak információim, de hozzánk vagy a halasi hivatalhoz nem érkezett mind ez idáig ké­relme, tehát el sem utasítottuk, következésképp nincs fellebbe­zése sem- mondja Bótáné. - Tu­lajdonjogbejegyzési kérelmet okiratok bemutatásával foga­dunk el. Tehát adásvételi szer­ződéssel, kisajátítási határozat­tal vagy bírósági végzéssel. Ki­vétel, ha - mint ebben az esetben az önkormányzatra vonatko­zóan - törvény utasít bennünket. Ezt követően Gilián úrtól kap­tam meg annak a minisztériumi levélnek a másolatát, amely az ő beadványára válaszol, „...a konkrét iratok ismerete nélkül, a következő tájékoztatást adom - írja Számadó József osztályve­zető.” Egy 1972-ben hozott mi­nisztériumi rendeletet említ, amelynek végrehajtási jogsza­bálya felsorolja, milyen létesít­mények tekinthetők a termő­földnek minősülő halastó tarto­zékának. „A felépítményeket ebben az esetben a földtől elvá­lasztani nem lehet, mivel azok a működés szerves részét képezik. Mint beadványában jelzi, Ön az ingatlanokat 1992. szeptember 2-án megvásárolta. Ezzel kap­csolatban közölhetem, hogy az így keletkezett tulajdonjogot más szerv nem változtathatja meg.” A továbbiakban azután arra is kitér a levél, hogy a tör­vény alapján az önkormányzat akkor szerezhet tulajdonjogot, ha az ingatlan a magyar állam tu­lajdonában és a termelőszövet­kezet használatában áll, a lefoly­tatott árveréseken meghirde­tésre került, de nem értékesítet­ték, s az önkormányzat az ingat­lanra igényt tart. Végezetül ígé­retet tesz, hogy felhívja a megyei földhivatalt, vizsgálja felül a ha­tározatát. Eddig a történet, ám koránt­sem befejezett. A bíróság dön­tése szerint megosztott tulaj­donként kell a feleknek használ­niuk a földet és a felépítményt. A használathoz pedig szót kellene érteni. Hajós Terézia Közép-Európa mint perspektíva címmel kétnapos konferenciát tartottak az elmúlt hét végén Kiskunfélegyházán. Az immár harmadik alkalommal megren­dezett tanácskozáson neves szakemberek értekeztek a kö­zép-európai régió biztonságáról. A rendezvény - céljának meg­felelően - megvizsgálta mind­azokat a szempontokat, amelyek az emberiség kölcsönös függő­ségi állapotából eredően veszé­lyeztethetik, illetve erősíthetik a térség biztonságát. A konferen­cia felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európában is feltét­lenül új szemléletre, és segítő együttműködésen alapuló, sür­gős cselekvésre van szükség az emberiség megmaradásának ér­Kalocsa és Kiskunhalas után most a kiskunfélegyházi autós­iskolák is el szeretnék érni azt, hogy másfél év után ismét visz- szakapja a város a vizsgáztatási jogot. Céljuk elérése érdekében a városi balesetmegelőzési bi­zottság támogatását is kérték. Mint Kertész Attilától, a Kis­kun Autós Iskola helyi kiren­deltségének vezetőjétől meg­tudtuk, erre azért volt szükség, mert tavaly ezt a kérésüket az önkormányzat városépítészeti bizottsága elutasította. „Egy­két oktató miatt nem forgatjuk fel a várost” - hangzott akkor az indoklás. Pedig ez akkor sem az oktatók érdeke volt. Ugyanis párhuzamos közlekedésre al­kalmas út hiányában a kötele­zően meghatározott órák egy részét Kecskeméten kénytele­nek levezetni a félegyházi tanu­lók. Ez közlekedésbiztonsági okból is helytelen - tájékozta­dekében. A konferencia máso­dik napján a résztvevők döntöt­tek egy közép-európai klub megalakításáról, melynek elsőd­leges célja, hogy egyesítse a tér­ség különböző kultúráit, ideoló­giáit, foglalkozásait, és tudo­mányágait képviselő polgáro­kat, akiket valóban aggaszt Eu­rópa jövője. A klub másik szem­pontja: részt vállalni egy minő- ségilegúj, a természet törvényeit tisztelő és betartó társadalom megteremtésében. A klub tudo­mányos műhelye kíván lenni egy olyan közép-európai civil moz­galomnak, amely fontos szere­pet vállalhat egy egységes gon­dolkodás kialakításában és a kö­zös cselekvés dolgában. Szász András tott Halmi István rendőr száza­dos, hiszen a gyakorlatlan veze­tők így a különösen balesetve­szélyes ötös úton haladnak. A közlekedési szakemberek március 28-án tekintették meg azokat az utcákat, ahol lehető­ség van a forgalmi rend meg­változtatására. így a tervek sze­rint asszimmetrikus párhuza­mos közlekedés lenne a Ber­csényi, a Kossuth és a Nefe­lejcs utcákban, párhuzamos közlekedés lesz az Asztalos Já­nos utcában. Az Attila, a Hor­váth Zoltán, a Dessewffy, a Bajza, az Ady Endre és a Fad- rusz utcákban pedig egyirányú lesz a forgalom. Ha pedig erre az önkor­mányzat is rábólint, csökken a vezetői engedélyek megszerzé­sének költsége Félegyházán. S a kétórás vezetés sem egy egész napot fog ezentúl igénybe venni. - galambos ­Vizsga Félegyházán yf// Wü _U 1) V LL'Í f Szenzációs részletfizetési lehetőség a'whirlpool-iGnis háztartási gépekre! 0 nincs szüksége kezesre (csak adóstárs) 0 alacsony havi törlesztés 0 alacsony kezelési költség 0 2 éves futamidő 0 gyors helyszíni ügyintézés vevőszolgálatunkat: 79/321-455/13 Felültöltős, automata, energiatakarékos mosógépek __havi 2.730 Ft-től Kl öltöltős, automata, energiatakarékos mosógépek___havi 2.830 Ft-tól H űtőszekrények__________________________________havi 1.880 Ft-tól Ko mbinált hűtő-fagyasztók_________________________havi 2.410 Ft-tól---------Díjtalan házhozszállítás Baja területén--------­B AJA, TÓTH KÁLMÁN TÉR 8. 8 79/321-455/13-as mellék Televíziót, videót, háztartási gépet legolcsóbban nálunk!-5% Bővebb információért hívja Az UN IVE R Szövetkezet 1995. március 31-én, Kecskeméten, a Nyíri úton, a Vízműdomb mellett kibővített áruválasztókkal - napi cikkekkel- megnyltja DOMB Áruházát. Árukínálatában megtalálható az UNIVER termékek széles választéka, kedvező áron:- Piros Arany, csemege és csípős, 80 g 32,30 Ft- Gulyáskrém, csemege és csípős, 80 g 30,50 Ft- Erős Pista, 0,2 üveg 66,50 Ft- Vöröshagymakrém, 180 g 52 Ft- Pörköltlzesltő, 80 g 33,30 Ft- Ketchup, 80 g 30,60 Ft- Majonéz, 180 g 56,50 Ft- Magyaros fűszerkeverék, 60 g 50 Ft- Leveslzesltő fűszerkeverék, 70 g 50 Ft- Holland dressing, 315 ml, ü. 83 Ft- Francia dressing 315 ml. ü. 83 Ft- Univer ételecet, 10% 49,50 Ft- Vaníliás linzer 64 Ft- Kakaós linzer 65,50 Ft- Univer száraztészták nagykocka, orsó, rövidcső (6 tojásos) 57,50 Ft szélesmetélt (6 tojásos) 43 Ft cérnametélt (6 tojásos) 61 Ft mM Megbízható minőség, méltányos áron! Univer étkezési utalványt is beváltunkl A dmillb aruiiuz várja Kedves Vásárlóit! Nyitva: H-P: 9.00-19.00; Szó: 8.00-13.00 óráig, «mod áruház SEMPERIT-AKCIÓ! 175/70 x 13 HI-LIFE köpeny akciós áron kapható, viszonteladóknak is, amíg a készlet tart! EZENKÍVÜL: új és használt szgk.-tgk. köpenyek, tömlők és felnik bő választéka Új szolgáltatásunk:- tehergépkocsi-centrírozás,- új és használt mezőgazdasági gumiabroncsok megrendelésre. Várjuk kedves vásárlóinkat! (48049) GUMISERVICE SÍIT Az F.P.M. Kft. (olasz varroda) GYAKORLOTT VARRÓNŐKET és EGY FŐ MEÓST KERES hálóingeket, pizsamát, köntöst készítő MADARASI, és női alsóneműt varró KATYMÁRI ÜZEMÉBE. TELJESÍTMÉNYBÉREZÉS, 100% esetén nettó 16-17.000 Ft munkabér + 1.800 Ft értékű étkezési utalvány és 100% autóbusz-térítés. Jelentkezni a 06-79/358-246 telefonon, vagy személyesen lehet. < I Jövőnk biztonságáért Csenki János oktató is részt vett a terület bejárásában.

Next

/
Thumbnails
Contents