Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

1995. március 30., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal A kiskunfélegyházi bölcsődék már évek óta túlterheltek Tiltakoztak a pedagógusok A gyerekekért tüntettek tegnap a tanárok. A kécskei zárszámadás értékpapírokkal Elfogadták a múlt évi zárszám­adást Tiszakécske képviselői. Az önkormányzat bevétele 797 millió 64 ezer, kiadása pedig 761 millió 925 ezer forint volt az értékpapírokból származó bevételekkel együtt. Értékpa­pír-forgalom nélkül 1994-ben a város kiadásai meghaladták a bevételeket. Testületi ülés Kunszentmiklóson A kunszentmiklósi képviselő- testület mai ülésének napirend­jén szerepel többek között az óvodai, iskolai ellátás térítési díjának megállapítása, a KÉSZ Kft. 1994-es tevékenységéről szóló beszámoló, illetve a Night City Club bérleti szerző­désének felülvizsgálata. Utazási kiállítás megyei résztvevőkkel Menjünk világgá címmel nyi­tott utazási kiállítást Miskolcon az Express Utazási és Szálloda Rt. A mától megtekinthető kiál­lításra felvonulók közül kie­melkedik négy Bács-Kiskun megyei kiállító standja. A Jo- nathermál Kiskunmajsáról, a Róna panzió, a borbási lovasta­nya, és a Hungarogolf vállalko­zói az alföldi jellegzetességeket mutatják be a borsodi környe­zetben. KÖZÉLETI HlREK # Pénteken tart képviselői fo­gadóórát dr. Garai István or­szággyűlési képviselő Petőfi- szálláson 8-9 óra, Jászszent- lászlón 9-10 óra között, Móric- gáton 10.30-tól a polgármesteri hivatalban. # Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő tart fogadóórát 31-én 15 órától a jánoshalmi polgár- mesteri hivatalban. Évente nettó 185 ezer forint­jába kerül Kiskunfélegyházá­nak egy bölcsődei hely fenntar­tása. A város négy bölcsődé­jébe 229 gyermeket írattak be, 11-17 fős csoportokba. Az in­tézmények kihasználtsága 115 százalékos. Folyamatosan nö­vekszik azoknak a kicsinyek­nek a száma, akiket gyámügyi intézkedés vagy szociális rá­szorultság következtében köte­lező jelleggel vesznek fel va­lamelyik bölcsődébe - tudtuk meg dr. Molnár Mihálynétől, a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetőjétől. Mint mondta, erre azért van szükség, mert a veszélyeztetett helyzetű gyerekek megfelelő ellátását a A kisszállási képviselők döntöt­tek arról, hogy mely ingatlano­kat kínálják fedezetként annak a pénzintézetnek, amelyhez hi­telfelvételi kérelemmel fordul­tak. Ahhoz ugyanis, hogy Kis­szállás az igényelt ötmillió fo­rintos hitelt megkapja, annak kétszáz százalékát - azaz az önkormányzat törzsvagyoná­hoz nem tartozó ingatlanok kö­család otthon nem tudja bizto­sítani. A bölcsődékben a kicsik életkoruknak megfelelő étke­zésben részesülnek, orvosi fel­ügyelet alatt állnak, s a napi tisztálkodásuk is biztosított. Mindennek jelentőségét a félegyházi képviselők is átér­zik, a bölcsődék bezárásának gondolata fel sem vetődött, bár esetleges összevonásukat, a csoportok számának csökken­tését néhányan felvetették. A többség azonban idáig pont ez­zel ellentétes véleményen volt, sőt a bölcsődei dolgozók mun­káját elismerve pluszterhet vál­lalt magára a város: a gyer­mekgondozók részére munka­helyi pótlékot is fizetnek. zül legalább tízmillió forint ér­tékűt - kell fedezetként felmu­tatnia. Előzetes értékbecslés alapján a javasolt ingatlanok a követ- kezőek voltak: a mozi 6,7 mil­lió, az ifjúsági klub 1,2 millió, a központi raktár 1,7 millió és egy üresen álló bérlakás 1,3 millió forint értékben. A testület egyetértett a fel­A gondozók pedig a jövőben még inkább megdolgoznak majd a fizetésükért. Ugyanis a szülők egy része, miután hírét vette a tervezett szociálpoliti­kai megszorításoknak, azonnal igyekezett elhelyezni gyerme­két valamelyik bölcsődében. Dobákné Parádi Erika, a 4. számú és Harangozó Irén, az 1. számú bölcsőde vezetője ezek alapján a csoportok létszámá­nak várható növekedésével számolnak. Mint mondják, ré­szükre már az is jelzés értékű, hogy évek óta nem volt náluk egy évnél fiatalabb gyermek, most viszont már több ilyen korú kicsi gondozását is vég­zik. - galambos ­ajánlással, s ha a pénzintézet is megfelelőnek tartja a fedezetet, nem lesz akadálya a hitel folyó­sításának. A község az igényelt ötmillió forintot az önkormányzati in­tézmények működési problé­máinak enyhítésére kívánja fordítani, illetve a határidős számlakiegyenlítési kötelezett­ségeinek igyekszik eleget tenni. (Folytatás az 1. oldalról) Burányi Márta felolvasta azt a levelet, amit eljuttatott a képvi­selőkhöz. Felszólította őket, hogy a döntés előtt fontolják meg, mire adják szavazatukat. A téren lévőket arra kérte: se­gítsék ki a várost. Ajánljanak fel fejenként bármily csekély összeget, akár két forintot a kecskeméti oktatásügy meg­mentésére, amit csekken küld­jenek el az oktatási irodának. A Pedagógus Szakszervezet (Folytatás az 1. oldalról) A vitában több felszólaló képvi­selő arra mutatott rá, hogy nem csak az oktatást éri vérveszte­ség. Például a tervezettnél sok­kal kevesebb jut az első lakást építő fiatalok támogatására. Ga- raczi János arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy kultúrára Kecs­keméten fele annyi jut, mint például Szolnokon és Szombat­helyen. A képviselő úgy vélte: helytelen megközelítés az „el­vonás” szóhasználat az iskolák esetében. A dolog lényege az, hogy a város az állami támoga­táshoz mennyit tud adni. Idén ez több mint 1 milliárd forint. Szűcs Tibor viszont úgy vélte: a 15 százalékos béralap­csökkentés - mivel májustól lép életbe - gyakorlatilag 25-30 százalékos lesz. Adamik Zoltán azt kifogásolta, hogy a költség­országos vezetőségének titkára, Borbáth Gábor azt hangsú­lyozta beszédében: részben el­fogadhatóak az elvonások, a pedagóguselbocsátások akkor, ha szakmai érvek szólnak mel­lette, s a törvényben meghatá­rozott egyeztetés után kerül rá sor. Kecskeméten azonban egyik feltétel sem teljesült. A demonstráció végén egy matkópusztai szülő kért szót, tiltakozván a matkói kisiskola részleges bezárása ellen. vetési finisben szabadságra ment a pénzügyi iroda, valamint a költségvetési csoport veze­tője. A jegyző elmondta: az iro­davezető táppénzen volt egy hé­tig, majd a csoportvezetővel együtt vizsgázott. A közgyűlés 20 millió forin­tot szavazott meg a City buszo­kat üzemeltető Forszázs Bt.- nek. Azzal, hogy a pénz konkrét felhasználásáról később dönt a közgyűlés. Információink sze­rint a kisiskolákból a megszűnő felső tagozatok diákjait City bu­szok szállítják majd Kecske­métre. A hetényi óvoda építését nem kell lassítani. A régi óvoda eladásából származó 8 millióval és a konzervgyári 40 milliós részvénycsomag eladásából folytatják a beruházást. Utóbbi­ból 15 milliót a vállalkozásfej­lesztési alap kap. Várhatóan egyre több szülő kényszerül arra, hogy gyermeke bölcsődei elhelyezését kérje. Kisszállás áprilisban hitelt vesz fel Elfogadták a költségvetést Gazdasarok IJEL Gyógynövényekkel a kártevők ellen Kisebb veteményesekben meg­kímélhetjük a hasznos rovaro­kat, egyben pedig féken tarthat­juk a kórokozókat, ha „gyilkos” vegyszerek helyett gyógynö­vényoldatokat „vetünk” be. íme, néhány kipróbált, 70 éve jól bevált egyszerűbb recept. Ajánlatos már most elkészíteni a főzeteket és bioleveket, ame­lyeket április folyamán haszná­lunk majd fel. A gombás levélbetegségek legjobb ellenszere a zsurlótea. A növényi patikákban olcsón beszerezhető mezei zsurlóból (Equisetum arvense) 150 grammot főzzünk 30 percig, 10 liter vízben, és hagyjuk egész éjjel hűlni. Szűrés után bősége­sen permetezzük vele a vete- mények levélzetét. Megelőzés­ként oldjuk a teát 1:5 arányban állott vagy esővízzel. A jobb ta­padás érdekében 100 milliliter káliumot tartalmazó kenőszap­pant is keverhetünk az oldatba. A konyhakerti vetemények ellenálló képességét növelő te­ákat készíthetjük kamillából, fokhagymából, vöröshagymá­ból és/vagy gyermekláncfűből. Tíz liter lobogva forró vízzel forrázzunk le 50 gramm kamil­lát, majd hagyjuk kihűlni. Al­kalmas a magvak csávázására is (5-10 perces áztatás elegendő). A vörös- és fokhagymalé egy­formán készül. Tíz liter 20 fo­kos vízben fél kiló darált hagy­mát erjesszünk 2-3 hétig. Szű­rés után a megerjedt biolevet oldjuk 1:10 arányban állott víz­zel. Ez a bűzös oldat alkalmas a gyümölcsfák öntözésére is. A virágzó gyermekláncfüvet gyökerével együtt szedjük fel. Áztassunk le 150 gramm friss növényt 10 liter vízben és hagy­juk 24 órán át állni. A természe­tes permetleveket, fényérzé­kenységük miatt, általában haj­nalban kell felhaszálni. A le­szűrt növénymaradványokat rakjuk a komposzthalomba. Levéltetvek és hernyók ellen a leghatásosabb a fél kiló dohány­levélből, -morzsalékból, 10 1 vízben készített 10 perces főzet. Király László Újra emelkednek a gyógyszerárak Az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztárral folyó tárgyalások eredményeként bizonyosra ve­hető: a külföldi gyógyszerek ára - a forintleértékelések és a vám­pótlék arányában - mintegy 28 százalékkal nő. Április 1-jétől a nagykereskedők; 27-étől pedig a kiskereskedők is növelik az ára­ikat. Az elképzelések szerint az áremelés hatását az egészségbiz­tosító az alaplistán található gyógyszerek esetében átvállalja. Azoknál a gyógyszereknél azonban, amelyek eddig 70, il­letve 40 százalékos tb.-támoga- tásban részesültek, az egészség- biztosító a támogatást befa­gyasztja, az áremelkedést a be­tegre hárítja. Az ártárgyalások még tartanak, a kompenzációról végleges döntés nincs. Végelszámolás vagy csődeljárás? Mindeddig nem sikerült döntést hoznia a tisztakécskei önkor­mányzat képviselőinek a már hónapok óta válságos gazda­sági helyzetben lévő Épker Kft. ügyében. Az elmúlt napokban össze­hívott önkormányzati ülésen ugyanis a jelenlévők közül ki­lencen az öncsőd bejelentése, hatan pedig a felszámolás le­folytatása mellett szavaztak. így egyik megoldást sem támo­gatták a határozathozatalhoz szükséges arányban. Abban vi­szont azonos volt a vélemé­nyük, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalat további fenn­tartásának nincs értelme. Végül is mi lesz az Épker Kft. sorsa? Talán ma tisztázó­dik, ugyanis a tiszakécskei képviselő-testület ebben az ügyben rendkívüli ülést tart. Hitélet Mélykúton Nagyböjti lelki gyakorlatra ké­szülnek a mélykúti katolikusok. Léber Miklós nyugalmazott plé­bános, jánoshalmi kisegítő lel­kipásztor szentmisével össze­kötve pénteken és szombaton 19 órakor, vasárnap pedig 7 és 19 órakor tart lelki gyakorlatot. 8-28 tonnáig AUTÓDARU BÉRELHETŐ. m Betéti Társaság 06-30-455-029 <as35i) C+C & Diszkont Kecskemét, Mindszenti u. 2. Tel: 76/485-716 A HÉTVÉGÉN ! csütörtök-péntek-izombat Pampers nadrágpelenkák Libero nadrágpelenkák — 625.­611.­öblítőn, ->.076 ti* és koncentrátum ^ * 7 NESTLE bárány, tejcsoki 90 gr 125­Ö Tejcsokoládé 20 gr; 28;_ j 30 Qr. 37.“ 5 90 gr. 96.­114,04.­25,40.­33,33.­86,85.­FRAHCK KÁVÉK 27 % 'os ®n9®dménnyel! étkezési utalványok válthatók és levásárolhatók áruházunkban! Nyitva tartás: H-P.: 8-17 óráig. Szombaton: 8-13óráig. 2iccsr-rőkUm

Next

/
Thumbnails
Contents