Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-28 / 73. szám

kedd Napkelte: 6 óra 32 perckor Napnyugta: 19 óra 07 perckor Holdkelte: 5 óra 01 perckor Holdnyugta: 16 óra 33 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 437 cm volt. A Tisza Szol­noknál 465 cm, Csongrádnál pedig 346 cm magas volt. Közlekedés A szárazfák kitermelése okoz forgalomkorlátozást a 44-es főút 13. és 18., illetve a 441-es út 23. és 28. kilométerszelvé­nyében. Árokásás miatt sebes­ségkorlátozás és előzési tilalom van érvényben az 50-es főút 67. és 70. kilométere között. Híd- mosás okoz forgalomkorláto­zást az 51-es főút 180. és 190. kilométerszelvényében. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, dél­után Érsekcsanádon, Kiskun­félegyházán számíthatnak a járművezetők radarellenőr­zésre. Balesetek Az ORFK tájékoztatása szerint az ország közútjain a hét végén tizenhármán haltak meg, 28-an súlyosan, 59-en pedig köny- nyebben sérültek meg. AustriaLotto A Lottó Unió tájékoztatása sze­rint a 12. heti AustriaLotto eredményei a következők: AustriaLotto-nyerőszámok: 3, 14, 17, 31, 39, 43. A pótszám: 38. A Joker-szám: 2 2 6 3 1 2. Az AustriaLotto szelvényei kö­zül, melyek részt vesznek a március 20. és április 7. közötti játékban, összesen 10 BMW Cabrio gépkocsit sorsolnak ki. Galiba- Rendőr bácsik! Jöjje­nek gyorsan, mert agyon­verik az apámat! - kiabálja Pistike. De hát melyik az apád? - kérdezik a hely­színre érkező rendőrök.- Nem tudom. Épp amiatt verekszenek... Jllllll MOTOROLAJ- /////// NAGYKERESKEDÉS TOMPA Dózsa György út 35. Tel.: 06-60-385-932 Hordós és kis kiszerelt áruk (45076) Máról holnapra expressz apróhirdetése* • 2 tengelyes BSS félpótkocsi kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Tel.: 06- 60/302-351 2 és 3 fejes orosz ekék. valamint forgódo­bos fűkaszák, Morava 330 literes permete­zők eladók. Telefon: 06-60/302-351 8 hónapos, piros Lada 2105-ös eladó. Irá­nyár: 740 ezer. T.: 06-30-439-114, Strupka József Dabas, Dinnyés u. 6. A keceli Farkas Autóbontó keleti és nyu­gati személygépkocsikat és 3,5 t-ig kiste- hergépkocsikat vesz. T.: 78/321-597, 06- 60/381-843 Azonnal kezdhetsz, ha 18 és 35 év közötti vagy, autóval rendelkezel. A munkán kfvül 6-10 hónapos képzést is biztosítunk a rak­tári munkától a manager minősítésig. Tel.: 79/324-466, Baja. Azonnali beköltözéssel, belvárosban, 2 szobás, bútorozott lakás, 15.000 Ft/hő + rezsiért kiadó. Érd.: 06-30/435-270. Belvárosi üzletközpontban, fszt.-i üzlethe­lyiség kiadó. Érd.: 76/482-238. Eladó Lada 2105, 6,5 éves, újszerű álla­potban. T.: 77/322-296 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Gyökeres átalakulás zajlik időjárá­sunkban. Az Észak-Európa felett fel­halmozódott sarki levegő mára térsé­günket is elérte. A dél felé haladó hi­degfront nyomában egyre több helyütt fordul téliesre az időjárás. Magyaror­szágon napközben csökken a felhőzet, a felhőátvonulásokat szórványosan kíséri záporeső, majd hózápor. Pár órára csaknem mindenütt kisüt a nap. Országszerte erős lesz az északnyu­gati, északi szél, gyakran várható vi­haros széllökés is. Mérséklődik a nap­pali felmelegedés. A délutáni órákra az ország nagy részén 4 és 9 fok kö­zötti hőmérséklet várható. Ez pár fok­kal már elmarad a március vége felé szokásos hőmérséklettől. A dél, délkelet felé haladó hideg­front hatására változékonyan alakul az időjárás. Napközben csökken a felhő­zet, a felhőátvonulásokat elszórtan kí­séri zápor, hózápor. Az erős észak- nyugati, északi szél gyakran viharossá fokozódik. Az elmúlt napokhoz ké­pest jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés. A délutáni órákra álta­lában 5, 8 fokig emelkedik a hő­mérséklet Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 6 Velencei-tó: 8 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 7 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °c Szolnok: 6 Kecskemét: 7 Jászberény: 7 Baja: 8 Tiszafüred: 5 Kiskőrös: 7 Martfű: 6 Kiskunhalas: 7 Várható legnagyobb széllökések km16 km/ó Balaton: 60-80 Velencei-tó: 60-80 Tisza-tó: 55-70 Fertő-tó: 55-70 Szolnok: 60-70 Kecskemét: 55-75 Jászberény: 60-75 Baja: 60-75 Tiszafüred: 55-75 Kiskőrös: 60-75 Martfű: 55-70 Kiskunhalas: 60-70 Tisza: 5-7 Duna: 6-8 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc „Látod azt a fát? - mutatja a leányka a fiúnak. - Én elfu­tok odáig, s ha odaérek, te fuss utánam.” A férfiakra jellem­zően a fiúcska természetesen egész más irányba néz, de ezen felesleges csodálkozni. Hisz már csak így van ez a fel­nőtteknél is. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS Borverseny Városföldön Immár tizedik borversenyét rendezi meg a hét végén Város­föld. A versenyen, melyre egy-egy liter saját készítésű borral nevezhetnek be a hely­beli gazdák, kecskeméti szak­emberekből álló zsűri dönti majd el, kié a legjobb nedű. A szombaton este 6 órakor kez­dődő rendezvényen a lajosmi- zsei Rózsa Sándor népdalkor és citerazenekar szolgáltatja a jó hangulathoz nélkülözhetetlen talpalávalót. Egyesületi találkozó A mellműtöttek Bács-Kiskun megyei egyesülete következő összejövetelét ma délben 1 óra­kor tartja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti épüle­tének klubtermébe. A tyúkok mellé kakast is Kunszentmiklóson az utóbbi időben egyre gyakoribb a tyúk­lopás. Március 22-ére virradóra a Csap utcából hat tyúkot, egy kakast és ráadásként egy mosó­gépet vitt el ismeretlen tettes. Másnap, 23-ára virradóra pedig a Kecskeméti utcából tűnt el újabb hét tyúk. S a tettes felte­hetőleg itt sem egy négylábú vadorzó volt. HBMMHMMai Csökkent munkaképességű munkatársa­kat keres bajai telephelyű kft., papírtermé­kek gyártására. Érd.: 06-60-301-204. Eladó 1 szobás, III. emeleti lakás, a piros cseréptetős házban. Érd.: 76/490-231, esti órákban. Eladó 30 m3 alutartály, 11-23 hl fahordó (6 Ft/I), 2 tengelyes utánfutó. Kecel, Petőfi u. T.: 78/321-488 Felszolgálót felveszek lajosmizsei sörö­zőbe. 76/356-258. Használt mezőgazdasági gépek vására lesz április 2-án (vasárnap), 8.0Q-12.00- ig. Hozza el, ha eladni akar; jöjjön el, ha venni szeretne! Adásvétel, cserelehetőség, bizományi értékesítés. Mg.-gópkereske- dés, 54. út 55-ös km-szelvény, Keceltől 2 km-re, Soltvadkert irányában T.: 78/321- 534 Ikergarázs, 26 m2-es, eladó a Március 15. utcában. Érd.: 76/489-426. Italautomaták eladók. 79/351-376. Kec8keméten, a Jókai utcán. 58 m2-es, te­lefonos üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 76/487-808 Kerítés betonoszlop lyukkal 350 Ft/db el­adó. Kovács Zsolt, Fülöpjakab, Tanya 349. Herketónál. Könyvespolcrendszer és íróasztal eladó. 76/491-427. Lada 1300-as, 9 éves, mogyorószín sür­gősen eladó. Érd.: 76/327-964. * Mazda E 2200 dízel kisteherautó 89. évj. 80 E km-rel, szép állapotban eladó. T.: 06- 60/307-597 Mercedes 240 D 78. évj. kitűnő állapotban eladó. T.: 06-60/307-597 Mercedes 309, 2 t német horoggal, friss műszakival, MTZ 80-as emelőfallal, ETZ 250, Volvo 244 D eladó. T.: 78/321-597, 06-60/381-843 Motorkerékpár utánfutót keresek megvé­telre. Tel.: 79/321-167 Opel Kadett D 85-ös évj. 390.000 Ft, Opel Kadett 1,3 benzines, 85-ös évj. 330.000 Ft eladó. Érd.: 06-60/383-685-ös telefonon. Öltöny- és kosztümvásár 60%-os áren­gedménnyel, az ÉVA-ÁDÁM divatházban (Kmét, Bethlen krt. 12/A), valamint Bá­csalmáson, az Éva-Ádám butikban. ÚJ KÉSZLET ÉRKEZETT! Skoda MTS billencs 8,3 póttal, Magirus Deuts 7 t billencs, IFA V-50 terepes bil­lencs, mindhárom kifogástalan állapotban, igen kedvező áron eladó. T.: 06-60/304- 019 Mátraalján, műűt mellett, üdülőtelkek el­adók, részletfizetéssel Is. Érdeklődni 19 és 21 óra között, a 76/494-484-es telefonon. Irányár: 50 Ft/m2. Szalagházi, 53 m2-es. összkomfortos, er- kélyes, tehermentes lakás eladó. Tel.: 76/483-037, 16 h után. Személyszállítás autóbusszal. 76/495- 046. Tátra 138 S3 (148-as motorral) 8,3 t pót­kocsi eladó. Érd.: 06-53/359-126. Irányár: 500.000 Ft + áfa. Utánfutógyártás igény szerint, fémtisztítás homokfúvással. 6500 Baja, Vasvári P. u. 26. T.: 79/322-370, 8-17-ig; 79/321-167. este 18 h után. * VW Passat 90-es óvj. TD extrákkal 1.050.000 Ft, valamint VW Golf dízel 82- es óvj. 240.000 Ft eladó. Tel.: 06-60/383- 685 * Vörösbor eladó. Bócsa, Lenin u. 5., Bállá István. Új villanyoszlopok gyámmal, sodronyok, légkábelek, kábelek eladók. Tanyák, hob­bik és különböző elektromos hálózatok épí­tését ügyintézéssel, rövid határidővel válla­lom. Telefon: 06-30/453-723, este 76/326-934. Világtükör Nem fért ki lakása ajtaján Hét év óta először hagyta el otthonát egy 400 kilogramm súlyú alexandriai férfi. A negyvenöt esztendős, ele­fántkórban - más néven vas- tagbőrűségben - szenvedő Mahrusz Mohamedet tizen­három tűzoltó két hordá­gyon szállította a kórházba, hogy kezelésben részesít­A két daru a törzs totemállata. FEB-REUTERS Az ausztrál művészeti fesz­tivál keretében - amely a napokban zajlik Szingapúr­ban - fellépett az ausztrál Gamileroi törzshöz tartózó huszonnégy éves Tanya El­lis is, aki darutácot mutatott be a közönségnek. Hazug hírért - korbácsolás Hetvennégy korbácsütésre ítéltek és három évre eltil­tottak foglalkozásától egy iráni újságírót, mert a pél­dányszám növelése érdeké­ben kitalált történetet kö­zölt. Az újságíró néhány hónapja írt egy asszonyról, aki egy kurdisztáni faluban megölte hat gyermekét. Mint később bevallotta, a történetből egy szó sem igaz, csak azért találta ki, hogy lapja kapósabb legyen. Medvevért kapott a panda Medvevér átömlesztésével mentették meg a kínai állat­orvosok egy óriáspanda éle­tét. Jong Liang, a pekingi ál­latkert kétéves óriáspandája olyan súlyos vérszegénység­ben szenvedett, hogy már az élete forgott veszélyben. Megmentése érdekében or­vosai a napokban különleges vérkészítményt, mégpedig két bamamedve véréből ki­vont vörösvértesteket juttat­tak szervezetébe. Minden Oscar gazdára lelt Az Oscar-díjak átadásának helyszíne. FEB-REUTERS Utolsó simításokat végezték az Oscar-díjak kiosztásának helyén. A rangos kitüntetés­nek számító hatvanhét szob­rocskát mára virradó éjjel osztották ki. Akció a Brillnél!! Érdemes a Brill Kft-t felkeresni, mert a Golf Cl 1,4 vásárlása csetéii a napi árfolyamból 4 Ft-t levonnak és ezzel a kedvező ár­folyammal számolják ki Önnek a kiválasztott autó árát! Jó hírük van a dízel autót kedvelőknek is, de erről többet csali a személyesen érdeklődőknek mondhatnak. Kecskemét, Halasi út 32. Telefon: 06-76-486-001, ® Tizenkét millió Golf talált 06-76-486-004 gazdára az elmúlt 20 évben!... sék. A tűzoltók kénytelenek voltak falat bontani, hogy ilymódon kiszélesítsék a férfi lakásának ajtaját. Mo­hamed felesége elmondta, hogy férjének igen jó az ét­vágya. - Egy átlagos étke­zés alkalmával megeszik négy vekni kenyeret, ezen­kívül rizst és tésztát. Darutáncot lejtett a lány

Next

/
Thumbnails
Contents