Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
1995. március 28., kedd Petőfi Népe-Riport 7. oldal Remete az alföldi homokon ft Apa, anya és a fiú, együtt a vadszamárcsalád. A magányos ember - nevezzük különcnek vagy remetének - a vadember csökevénye, akit megtűr a társadalom. Annál inkább egyedül van, minél többet bolyong. Pedig örökké változtatja helyét. Ha ugyanis valahol megragadna, azzal vádolhatná magát, hogy megszelídült. A remete távol tartja magát az emberi közösségektől, s ha a szükség időnként mégis bekényszeríti egy-egy városba vagy faluba, kétszeres erővel ébred fel benne a vágy a fák, bokrok, cserjék, tövisek, a homok, a természet után. Otthona a természet. Egyedül ott érzi jól magát. őszbe vegyülő szakáll, hosszú haj, akár egy vad Krisztus. A vad Krisztus A Kiskunfélegyháza-Kiste- lek-Csongrád alkotta háromszög közepén, a hajdani Palla- vicini őrgrófok egyik romos majorjában ütött magának tanyát László. Krisztus - mondják rá a környékbeliek. Bizonyára a külseje miatt. Megjelenésében ugyanis valóban van valami, ami a szentképekről és a filmekből ismert Megváltóra emlékeztet. Egy vad Krisztus vaCT inkább Keresztelő János. őszbe vegyülő bozontos szakálla, hosszú, torzonborz haja alig enged látni valamit az arcából. Nehéz megállapítani a korát. Vad külsejével ellentétben hangja halk, szelíd. Keveset beszél, inkább szűkszavú. Mint a legtöbb magányos ember, László is megbecsüli a szavakat. Végül csak beindul a beszélgetés. Kiderül: negyvenéves. A Heves megyei Hatvanban született, és hosszú bolyongás után öt esztendeje egy ismerőse hívására került e tájra. Az ismerős időközben továbbállt, így most László és állatai lakják a hajdani grófi majort, s a pusztát, amely a természetvédelmi felügyelőségé. László akár jómódú gazdának is tarthatná magát. Csupa ritkaságszámba menő állat: tizenhét núbiai vadszamár, két, Európában már teljesen kihalt tarpán vadló, ugyancsak két-két bivaly, illetve magyar szürke marha, tizenhárom kecske, huszonhét rackajuh, gidák, bárányok és egy Kazsimír névre hallgató eb képezi vagyonát. Figyelembe véve, hogy öt esztendeje mindössze egy hófehér arab telivérrel és egy szamárcsődörrel érkezett, gyarapodása mindenképp elismerésre méltó. Távol a világ zajától Az egykor jobb időket megélt grófi istállókat alaposan megtépázta az idő vasfoga. A megroskadt tetőszerkezetek végein törött lécek merednek segélykérőn az ég felé. A cserepek foghíjai közt gyászosan orgonái a kitartó alföldi szél. László egyetlen szobája puritán egyszerűséggel berendezett. Egy asztal és egy ágy minden bútorzata. Az időmarta, pókhálós mennyezetű helyiség medi- tálásra csábít. Az ablak melletti falon két petróleumlámpa, egy kerek tükör, az ágy fölött három színes, folyóiratból kivágott kép. A fényképeken László egy ágaskodó, gyönyörű, hófehér paripával.- Ez az arab telivér, egy szamárcsődör és Kazsimír, a pumi volt mindenem, amikor ide kerültem. Nem vagyok elmebeteg. Nem is a csalódás vagy a társadalom értetlensége hajtott ide. Egyszerűen így akartam élni. Nagyszüleim is pásztoremberek voltak. Elég időt töltöttem a szabadban ahhoz, hogy életreszólóan „megfertőzzön” a természet, a szabad életmód. Természetesen nekem is voltak barátnőim, én is gondoltam otthonalapításra. De elérkezett a pillanat, amikor választanom kellett a család és a szabad élet között. A családra nem lehet rákényszeríteni ezt a létformát, de olyan nő sem akad, aki vállalná ennek a nomád életmódnak a kényelmetlenségeit. Ezért vágtam egymagám bele. Bevallom, időnként hiányzik a társ, a gyerekek. Rossz érzés, de nem sokáig tart. Elmúlik. Beletörődöm, hogy nincs. Talán így is van rendjén: valamit valamiért. Kívül a társadalmon Lászlót nem érdekli a politika. Nem hallgat rádiót, nem olvas újságot, nem törődik a körülötte zajló eseményekkel, nem vesz tudomást a világról. Arról a világról, amelynek ugyan negyven esztendeje része, de ahol „a szeretetnek, megértésnek még szikráját sem találni”. Önmaga teremtette világban él. Látszólag szabadon, nyugalomban. Legalábbis egyelőre.- A társadalomban a legtöbb ember csak önmagával van elfoglalva. Embertársaik iránt semmit, legfeljebb gyűlöletet éreznek. S ha úgy hozza a helyzet, gondolkodás nélkül átgázolnak egymáson. Pedig a társadalomban azok is benne vannak, akik nem tolakszanak a zsírosabb koncért. Őket ki védi meg? A törvények? Ugyan... Az állatok sokkal felelősebben viselkednek az embereknél. László nem tartja remetének magát. Egyszerűen így él. Arról, hogy miért választotta ezt a létformát, keveset beszél. Mint ahogy arról is hallgat, hogy mi volt az a végső lökés, amely arra késztette, hogy hátat fordítson a civilizált életnek, a társadalomnak. így csak találgatni lehet, mire vár. Meglehet, egy nagy átalakulásra, amely gyökeres változást hoz majd az emberek gondolkodásában. De az sem kizárt, hogy egyáltalán nincsenek elvárásai. Egyszerűen úgy határozott, végleg itt marad, mert ennél a helynél jobbat úgysem találna sehol. És itt legalább jól érzi magát. Szász András Békéseit delelget a falka, kecskék, juhok vegyesen. A SZERZŐ rELVETELE Lovak, kecskék, vadszamarak Az említett állatok békésen legelésznek a villanypásztorral bekerített, nyolcvanhektáros területen. Nincs nevük. Ezt a kiváltságot egyedül Kazsimír élvezi. A vadszamarak jámboran közelednek az idegenekhez. Csak a simogatást nem szeretik. Látszik, nem cukorral édesgette magához őket gazdájuk. Az egymásra utaltság erősebb minden törvénynél. A kecske tejet ad, a juh gyapjút. László nyírja őket, vágja, tisztítja körmeiket, patáikat. Az állat sokkal többet megérez a ráfordított gondoskodásból, szeretetből, mint az ember. Egy igazi óriás, aki köztünk él % Varga Sándor, normál méretű feleségével. Ha versenyt rendeznének megyénkben annak eldöntésére, vajon ki a legtestesebb polgár Bács-Kiskunban, a harkakötö- nyi Varga Sándor minden bizonnyal dobogóra kerülne. A magát jó kedvű, optimista embernek valló férfiú ugyanis nem kevesebb, mint kétszázhuszonnyolc kilót nyom, ha a mérlegre áll. A mackótermetű óriással - aki a napokban ünnepelte harminckilencedik születésnapját - és feleségével a falutól néhány kilométernyire lévő otthonukban beszélgettünk.- Hogy élnek itt, a tanyán?- Elvagyunk... Gazdálkodunk, birkákat, disznókat, s néhány baromfit tartunk - mondja Varga Sándor.- Amit a birkákért kapunk, megeszik a disznók, amit a disznókért adnak, azt a birkák etetésére költjük. Valami kevéske azért marad - veti közbe a felesége.- Korábban erőgépvezetőként dolgoztam az erdőgazdaságnál, ám ’92 augusztusában munkanélküli lettem. A feleségem háztartásbeli, szintén állástalan - meséli az „óriás”.- Tudja, Harkakötöny nagyon kicsi település ahhoz, hogy egyik napról a másikra állást találjon az ember - folytatja Var- gáné. - Ha alkalmi munka adódik, azt igyekszem elvállalni. Kell a pénz, hiszen a fiunk Félegyházán tanul, s az is kiadásokkal jár.- Más, hasonlóan testes tagja is van- a családnak? - kérdezem Varga Sándort.- A bátyám, a nagybátyáim és édesapám is száz kiló feletti volt, de egyikük sem lett ilyen „termetes”, mint én. Hogy mi lehet ennek az oka? Nem tudom, talán valami hormonzavar... A legtöbb gondot a ruházkodás okozza, mert nemigen találok magamra való darabokat. Hamarosan Halasra utazom egy szabóhoz, hogy ruhát csináltassak. Nekem egy hétköznapi öltözék kerül annyiba, mint másnak az ünneplő.-És az egészség?- Sajnos, sok volt a törésem, a lábam, a vál- laim bizony gyakran fájnak. Amikor legutóbb megvizsgált, mindent rendben talált az orvos, csupán a vérnyomásom volt egy kicsit magas. S persze kért, hogy fogyókúrázzak...- És betartja a kérést?- Hogyne! - nevet Vargáné. -Idáig egyszer fogyókúráztam, kényszerűségből, ugyanis eltört az állam. Alig tudtam enni, öt hét alatt tizenkét kilót adtam le.- Talán azért nem megy a diéta, mert olyan jól főz a felesége?-Hát jól, az biztos! Leginkább a vadhúsból készült ételeket szeretem, én mondom, azoknál nincs jobb. Egyszer magam is megpróbálkoztam a főzéssel - paprikáskrumplit akartam készíteni -, de nem volt sikerem.- Mit rontott el?- Elkezdtem a főzést, s mikor úgy éreztem, itt az ideje az ízesítésnek, megsóztam. Megkóstoltam, de nem voltam elégedett. Újra sóztam. Újabb kóstolás: még mindig nem jó. Sóztam harmadszor is, akkor aztán olyan sós lett, hogy el kellett szaladnom az édesanyámért, jöjjön hamar és csináljon valamit!-A sütés-főzés ezek szerint nem kedvtelése, de van-e valami hobbija, amire a munkája mellett szívesen fordít időt?- Igen, a méhészkedés... Tavaly volt nyolc méhcsaládom, de sajnos nem volt annyi pénzünk, hogy a teleltetésükhöz szükséges ötven kiló cukrot megvásároljuk. Az idén viszont szeretném újra elkezdeni ezt a foglalatosságot. Ádám Miklós A gyermek Jézust ábrázoló domborművet avattak vasárnap délután a kiskunfélegyházi Constantinum nemrégiben megnyílt kollégiumának és óvodájának udvarán. A kaposvári Kiing József szobrász alkotását Gábor Imre. a félegyházi Sarlósboldogasszony, közismertebb nevén Ótemplom plébánosa áldotta meg. fotó: szász andrás
