Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-22 / 68. szám

12. oldal Sport 1995. március 22., szerda A kiesés réme fenyeget Úszószövetségi látogatás Baján Kiss László edző, Ruza József, a MUOSZ főtitkára és Pass Ferenc edző Baján tárgyaltak. Az NB I-es kosárlabda-bajnok­ság rájátszásának második fe­léhez érkezve szombaton Veszprémben lépett pályára a Honvéd Bajai SE TK csapata. A meglepő pécsi vereség kö­vetkeztében ismét nehéz hely­zetbe kerültek a katonák. Ők is kiesőjelöltek lettek. A hátralévő fordulókban bizony jól fel kell kötniük azt a bizonyost, ha jö­vőre is az élvonalban akarják bűvölni a labdát. Sajnos ezúttal még az előjelek sem a bajaiak- nak kedveztek, ugyanis alig ká­szálódtak ki a buszból Veszp­rémben, megtudták, hogy győ­zelem esetén 3 millió forintot kapnak az egyetemisták! A tét a hazaiak számára is óriási: ha nyernek, akkor nem eshetnek ki az élvonalból. Ezért Pump Gá­bor edző a már sokszor bevált letámadással kezdett. Ez arány­lag jól működött, a veszpré­miek közül csak Varga tudott Ha a Bajai Judo Club edzésén valaki felkiált, hogy Liptai, ak­kor három hölgy is felkapja fe­jét: Edit, Eszter és Erzsébet.- A szüléink fiút szerettek volna, de így sikerült - avat be a családi titokba Edit, aki hiúság­ból választotta ezt a sportágat. A III. Béla Gimnázium tanulója if­júsági magyar bajnok, a junio­rok között és a felnőttek mező­nyében egyaránt ötödik helye­zést ért el. Naponta edz, és néha még ezt is megfejeli egy kis lép­csőzéssel. Hosszú távú terveiről nem szívesen beszél, de annyit elárul, hogy az őszi junior Eb-re szeretne kijutni. Eszter nővére példáját kö­vetve kezdett cselgáncsozni. Hetente háromszor utazik Ba­jára edzeni, de ősztől már men­kosarat dobni. A többiek eltűn­tek. Igaz, Vargát sehogy sem tudták fogni a katonák, össze­sen 40 pontot dobott. Később áttértek zónára, így a hazaiak távolról sem találtak be. Nem is számított olyan nagy meglepe­tésnek, hogy bajai előnnyel zá­rult az első félidő. Szünet után viszont csütör­tököt mondott a katonák kosár­tudománya, minden jel arra utalt, hogy valaki bedeszkázta a veszpémi palánkot. Máskor'ha nem figyelnek oda, akkor is többet dobnak. Most tíz perc le­forgása alatt csak három triplát sikerült. A hazai játékosok vi­szont 20 pontot vertek rájuk. A hátralévő percekben az a fel­adatuk maradt, hogy megtart­sák előnyüket. Sikerült, ami nem is csoda, hiszen a 3 millió forint nagy vonzerőt jelent eb­ben a pénzéhes világban. (lőrinczi) tesül az ingázás alól, hiszen szeptembertől ő is bélásnak vallhatja magát. Az ifjúsági vá­logatott keret tagjaként az olim­piai reménységek versenye je­lenti számára a legnagyobb fel­adatot 1995-ben. A hatodikos Erzsébetnek sem kellett sokat gondolkodnia, hogy milyen sportot válasszon. Fizikai fejlődését nagyban segí­tik azok az üldözések, melyek során nővérei próbálják elkapni a korosztályában bajnoki címet szerzett cselgáncspalántát. Ha terveik valóra válnak, ak­kor a Liptai család állatorvos, építész és könyvelő csemeték­kel dicsekedhet. Addig azonban még jó néhány esetben a sport­sikerek szereznek örömteli per­ceket a famíliában. Az Egyesült Államokba utazott a magyar úszóválogatottal Klocker Edit, a Bajai Kopcsó- ker Vízügy SC versenyzője. Az elmúlt napokban azonban még Kiss László női szövetségi ka­pitány vezetésével a szövetség küldöttsége Baján járt. A mes­teredző a tárgyalások befejez­tével nyilatkozott lapunknak. Elmondása szerint a látoga­tás célja az volt, hogy a tehet­séges bajai úszólány helyi kö­rülményeit megnézzék, és ki­tűnő edzője, Pass Ferenc mun­kájának segítéséhez támogatást kérjenek a várostól. Ezért tár­gyaltak Széli Péter polgármes­terrel és Gyuris Imrével, az OTP-Bank helyi fiókjának igazgatójával. A szövetség azt szeretné, hogy Klocker Edit ott maradjon Baján, s a helyi úszó­sportot erősítse. Példaképül szolgáljon a többieknek, hogy minél többen kövessék őt, ezál­tal komoly bázisa alakulhasson ki Baján a magyar úszósport­nak. Ä válogatottal elsősorban a 4x200-as gyorsváltóra készül a bajai versenyzőnő, de elkép­zelhető, hogy a nyári Európa­bajnokságon 100 gyorson és 100 pillangón is rajthoz áll. Kiss László első számú ta­nítványa, Egerszegi Krisztina a ’96-os atlantai olimpiára készül elsősorban, nem az Európa- bajnoki címeit akarja növelni. Ezért a két olimpiai számára koncentrál, a 200 hátra és a 400 vegyesre, melyek közül leg­alább az egyikben jó lenne, ha meg tudná védeni bajnoki cí­mét. Ezáltal azt a nem minden­napi tettet hajtaná végre, hogy három olimpián is aranyérmet szerez. Zalavári László­Sopronban játszanak A hét végén Sopronban rende­zik a középiskolások országos döntőjét az V. korcsoportban kosárlabdában. A fiúkat a bajai Tóth Kálmán-gimnázium, a lá­nyokat a kecskeméti Bolyai Já- nos-ginázium képviseli. A nyolc csapatból a Bács-Kiskun megyei diákok szeretnének legalább az első négyben vé­gezni. Eb-re utaztak Tegnap elutazott a nagyar csú- szókoróng-válogátott a svájci Zolikonba, ahol március 22-27. között rendezik meg az Eu- rópa-bajnokságot. A csapatban három kecskeméti - Probojácz Miklós, Nyirádi András és Szabó Ferenc - kapott helyet. A cél a tavalyi vb-n elért ered­mény - csapatban 5., egyéniben Probojácznak, mivel ő a leg­jobb kecskeméti, legalább a 14. helyezés - megismétlése vagy javítása. Tenisztanfolyam indul A kecskeméti Hírős Tömeg­sport SE megkezdte a teniszpá­lyabérletek árusítását. Az egye­sület felvételt hirdet gyerme­keknek és felnőtteknek az ápri­lis 15-én kezdődő tenisztanfo­lyamra. Jelentkezni a tanfo­lyamra, illetve érdeklődni a bér­letek után Újhidy Zoltán és Ké- gel Tamás edzőknél lehet a 327-784-es, vagy a 478-945-ös telefonszámokon. Előadás horgászoknak Március 23-án, csütörtökön este 17 órakor Kecskeméten a Vándorhorgászok Klubjában Jónás György mesterhorgász a „Keszeghorgászat, mesterhor­gászat” címmel tart előadást és gyakorlati bemutatót. Minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők. Három a cselgáncsoslány Az Aranysíp nyomában Bácsalmáson Bácsalmáson a hetvenes évek elején még működött a labda­rúgó-játékvezetők testületé. Turcsányi János, Balassa Sán­dor, vagy az „Aranysíp”-tulaj- donos Száhl Imre neve ma is jól cseng a pályatársak és korosabb szurkolók körében. A tucatnyi bíróból akkor öten újsütetű já­tékvezetőként bontogatták a szárnyaikat. Köztük Tenyér István, a Bácsalmáson az el­múlt évben ismét megalakult Foci Játékvezető Egyesület el­nöke. Aki maga is kiérdemelte már a 25 éves pályafutást elis­merő „Aranysíp” viselését, de az elismerésnek az egykori formája ma már nem létezik. Igaz, „Aranycsapat” sem. Tenyér István elnökkel stíl­szerűen a PVSE-klubház bírói öltözőjében beszélgettünk ter­vekről, célokról.- Szeretnénk a játékvezetés színvonalát, a bíróink számát növelni. Ennek érdekében zaj­lik a bírói tanfolyam is, amely­nek végén a sikeresen vizsgá­zók már feladatot kapnak, ter­mészetesen a fokozatosság el­vét betartva. Szeretnénk a lab­darúgók utánpótlás-nevelését segíteni a térségünkben. Erőnk szerint mérkőzések ingyenes levezetésével, díjak felajánlá­sával. Amint ezekre tavaly már volt példa. Megpróbálunk a Bácsalmás és vonzáskörzeté­ben található települések álta­lános iskolás korú gyerekeinek egy nagypályás bajnokságot szervezni. Ez viszont még csak elképzelés szintjén létezik. Prókai Károly Eredményesebbek a kalocsai sportolók A Kalocsai SE sportegyesület elmúlt évi eredményeiről, az idei célkitűzésekről Kőszegi Ferenc ügyvezető elnök nyilat­kozott lapunknak.- Az egyre nehezedő kö­rülmények ellenére is sikeres évet zártunk - mondta. Eu- rópa-bajnoki és Világ Kupa­ezüstérmesünk van, az országos bajnokságokon pedig 36 baj­noki pontot szereztünk. Tíz szakosztályunkban összesen 431 sportolót foglalkoztatunk, közülük tavaly kilencvenen szereztek minősítést. Az NB 111-as férfi asztalitenisz-csapa­tunk az első helyről várja a folytatást. Tavasszal a riválisok Kalocsára jöttek, így van esély az NB II-be kerülésre. Leg­újabb szakosztályunk, az atlé­tika 1994 tavaszán alakult és rögtön az egyesület második legeredményesebbje lett. Birkózóink közül kiemelem Hamzók Józsefet, aki a kötött­fogás 48 kg-os súlycsoportban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Fő célja az atlantai olimpia. Mellette van több te­hetséges fiatal versenyzőnk is, talán Frank Dezső és Kálóczi Tamás nevét említeném. Az NB Il-es csapatbajnokságban a 3. helyen végeztünk. Az evezős szakosztály létszáma csökkent, ennek ellenére Romsics Nóra révén magyar bajnokunk van. Karatézóinknál elmaradtak a korábbi sikerek, bár kisebb ver­senyeken születtek jó eredmé­nyek. A kétszeres felnőtt ma­gyar bajnok, Szűcs Zsolt abba­hagyta a versenyzést és edzős- ködni kezdett. A szakosztály tagjai saját kezűleg újították fel, rendezték be új edzőtermüket. Női röplabdacsapatunk évek óta a 3-4. helyen áll az NB II-ben. Egy nagyon családias, összetartó gárda alakult ki Fa­ragóné Magyar Edit edző kezei alatt. A sakkszakosztályt egy éve Czibulka Zoltán vezeti. Vissza­hozta a saját nevelésű, egykori kalocsai sakkozókat, és a csapat veretlenül vezeti a megyei baj­nokságot. Céljuk az OB II-be kerülés, amelyről valószínűleg a Kalocsa-Madaras rangadó dönt. Egyénileg Berta Somogyi Orsolya teljesítménye kiemel­kedő, aki részt vett az elmúlt évben a szegedi korosztályos vb-n. A tájfutóink 62 alkalommal indultak versenyeken. Vancsik Nándor 5. helyezést ért el a fel­nőtt éjszakai magyar bajnoksá­gon. Nagy Ádám pedig teljesí­tette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Kiemelném Hegedűs Péter teljesítményét, aki amel­lett, hogy tájfutó, még atléta­ként és triatlonistaként is ver­senyez. A tomaszakosztály a legeredményesebb évét zárta. Botos Péter és Hajdú Attila vi­dékbajnokságot nyertek, emel­lett huszonhatan szereztek mi­nősítést, ami a Botos János, ifj. Botos János, Makra Ferenc edzőtrió munkáját dicséri. A tömegsportszakosztály fő fel­adata a városi kispályás labda­rúgó-bajnokság működtetése. Ezzel közel 400 ember sporto­lását biztosítjuk, hiszen április­tól októberig tart a bajnokság. Télen teremtornákat rende­zünk, illetve különböző városi sportrendezvények szervezésé­ben segédkezünk. Tóth Tamás Időutazás Westel 450-es mobiltelefonnal! Mai technológia tegnapi árakon! A 9%-os forintleértékelés és a 8%-os vámpótlék bevezetése ellenére a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban március 20-a és 31-e között 20-31 ezer forintos kedvezménnyel juthat az alábbi készülékekhez: MOTOROLA ASSOCIATE 2000 autótelefon gépkocsi beszereléssel együtt MOTOROLA ASSOCIATE 2000 hordozható telefon MAXON CARRY PHONE hordozható telefon BENEFON CLASS ULTRA gépkocsi beszereléssel együtt Minden készülékre 3 év garancia! Kedvező lízingfeltételek, már 20% kezdőrészlettel! Az árak az áfát nem tartalmazzák. X 59.960 Ft 65.960 Ft X 62.960 Ft 164^ÍPt 133.960 Ft »))))!!) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Mozgásban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8340 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: SZEGED, 6720 TISZA LAJOS KRT. 2-4.. TEL.: (06 62) 421 -575, RÁDIÓTELEFON: (60) 327-600 TERÜLETI KÉPVISELŐ: SZEGED. VARGA LÁSZLÓ TEL: (60) 327-635, SÁRI ZOLTÁN TEL: (60) 327-621 WESTEL FORGALMAZÓK: • KECSKEMÉT, RATIO BT.. 6000 SZÉCHENYI TÉR 14.. TEL: (06 761485-255, RÁDIÓTELEFON: (601389-153.1601327-950 • KISKUNHALAS, COR­RECT LINE BT. (RIPORTERFOTÓ GMK, |. 6400 SZÉCHENYI U 30; BOKÁNYI D U. 3/A, RÁDIÓTELEFON: 1601325-425, (60) 380-898 • KISKŐRÖS, CORRECT LINE BT (RIPORTER- F0TÚ GMK.1,6200 MARTINI U 1, TEL: (DE 30)382-155- KALOCSA, PHONE BT, 6300 SZT ISTVÁN KIRÁLY ÚT 81, TEL: (D6 78)361 -807 - BAJA KIRV-F0N, 6500 CSERMÁK M. TÉR 4.. RÁDIÓTELEFON: (601304-704

Next

/
Thumbnails
Contents