Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-21 / 67. szám

1995. március 21., kedd Petőfi Népe 15. oldal A lakossági devizaszámlák j Az elmúlt hónapban is a szoká­sosnál jóval nagyobb mérték­ben növekedett a lakossági de­vizabetétek állománya. A Magyar Nemeti Bank ada­taiból kiderül, hogy február vé­gén ez az összeg - az előzetes jelzés szerint - 330,7 milliárd forint volt, ami 18,1 milliárdos emelkedést jelent egy hónap alatt. Ebből ha levonjuk a feb­ruári 2 százalékos leértékelés hatását - mintegy 6,5 milliárd forint -, akkor is a tavalyi havi Kincstárjegy ­Egy hónap alatt évi 2,5 száza­lékkal emelkedett a kincstár­jegy kamata. Februárban még 26 százalékos évi kamattal bo­csátották ki a 12 hónap futam­idejű, 1996/11. kamatozó kincs­tárjegyet, a március végétől vá­sárolható 1996/III. kincstárjegy éves kamata viszont már 28,5 százalék lesz. Az utóbbit legalább 1 milli­árd, maximum 10 milliárd fo­rint értékben bocsátják ki. A átlag kétszerese volt a növeke­dés. Mindez nyilván összefüg­gött a leértékelési várakozá­sokkal is. A lakossági deviza- számlák összege így az elmúlt hónap végén már majdnem el­érte a 3 milliárd dollárt. A devizaszámláknak egyéb­ként több mint 50 százalékát német márkában, csaknem 20 százalékát amerikai dollárban és mintegy 12 százalékát oszt­rák schillingben vezetik a tulaj­donosaik. nagyobb kamat í jegyzés március 27-én, hétfőn p kezdődik és március 31-én, ( pénteken fejeződik be. A kama- j tozó kincstárjegy névértéken a f futamidő alatt bármikor vissza- j váltható, de ebben az esetben | természetesen nem fizetnek | kamatot a benne elhelyezett I összeg után. Az állami garanci- 1 ával kibocsátandó értékpapír I vezető forgalmazója az Orszá- 1 gos Takarékpénztár Értékpapír | Ügynökség Rt. Drága a tehetséggondozás „A tehetséggondozás gyakorla­tilag nem működik” - nyilat­kozta a minap az egyik napi­lapban dr. Békés András, a kü­lönlegesen magas intelligenciá- júak klubjának, a Mensa Hun- garlQa-nak elnöke. Véleménye szerint ma Magyarországon a tehetséggondozás főleg pénz kérdése. Egy kiemelkedő ké­pességű gyermekre harminc- millió forintot kellene költeni. Az elnök úr álláspontjával összecseng a bajai polgármes­teri hivatal munkatársának, Kiing Józsefnek a véleménye is: a város nehéz helyzete meg­kurtította a pénzügyi lehetősé­geiket. Fontos lenne, egy olyan pályázati pénzalap, amelyből menedzselhetnék a tehetsége­ket, mondja a főelőadó.- Jelenleg a tehetséggondo­zás döntően az oktatási intéz­ményekben történik, elsősor­ban a szakköri foglalkozáso­kon. Szintén az intézmények j készítik fel a tanulókat az or­szágos tanulmányi és sportver­senyekre. Ezeket korábban központilag szervezték, de mindez már a múlté. A köz- 8 ponti szervezés megszűnésének | előnye is van, a versenyek nem kötelező ízűek. A sport területén kedvezőbb | a helyzet. A diákolimpiák he- ff lyi, megyei, területi és országos | szinten folynak, ide eljuthatnak a tehetséges gyermekek. Fontos kérdés, kit tekintünk annak. Szerintem minden gyerek te- 8 hetséges valamiben. Sajnos ma még csak az intellektuális tu- § dást ismerik el. És azokkal a | gyermekekkel mi lesz, akik az | alkotóművészet területén ki- | magaslóak? Szemléletváltás szükséges a pedagógusoknál és § a közfelfogásban. R. R. Kiadvány az Tegnap lépett életbe az új vám­rendelet, amlynek alapján be­vezették a 8 százalékos általá­nos vámpótlékot. A Vám-Zoll című lap különkiadása részlete­sen ismerteti a miniszteri rende­letet és a parancsnoki utasítást. új vámokról ! A kiadvány számítási táblázatot I is közöl arról, hogy március 20-ától miként számolják ki a J vámot, a vámkezelési díjat, a statisztikai illetéket, továbbá mi képezi az általános forgalmi adó alapját. AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: március 20-ÁN) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 188,33 190,07 191,81 ausztrál dollár 86,80 87,60 88,40 belga frank (100) 413,89 417,35 420,81 dán korona 21,19 21,37 21,55 finn márka 27,26 27,49 27,72 francia frank 23,93 24,14 24,35 görög drachma (100) 52,00 52,46 52,92 holland forint 76,15 76,78 77,41 ír font 188,09 189,82 191,55 japán yen (100) 133,09 134,19 135,29 kanadai dollár 84,25 85,04 85,83 kuvaiti dinár 402,85 406,47 410,09 német márka 85,36 86,07 86,78 norvég korona 19,05 19,21 19,37 olasz líra (1000) 68,34 69,04 69,74 osztrák schilling 12,13 12,23 12,33 portugál escudo (100) 80,77 81,47 82,17 spanyol peseta (100) 92,56 93,42 94,28 svájci frank 102,76 103,61 104,46 svéd korona 16,38 16,53 16,68 USA-dollár 118,96 120,03 121,10 ECU (Közös Piac) 154,86 156,22 157,58 a, •»«] ----­' .Yj»EtVÄR0S!LJ; INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA 6000 Kecskemét, Homyik J. kit. 4.1. em. 10. Telefon/fax: 76(480-566 Tel.: 06-30-455-150 INGATLANOK KÖZVETÍTÉSE ÉS FORGALMIÉRTÉK-BECSLÉSE TELJES JOGI BONYOLÍTÁSSAL HETI INGATLAN­KÍNÁLATUNKBÓL: KECSKEMÉTEN ELADÓ: Erzsébet krt.-on, 2 szobás, 65 nm-es, központi fűtóses házrész, melléképülettel eladó, vagy 2 szobás lakásra cserélhető: 1.550.000 Ft; * Belvárosban, 120 nm-es, 2 szintes, galé­riás, 3,5 szobás, garázsos sorházi lakás eladó: 7.800.000 Ft; Belvárosban, üj társasházban, 60 nm-es, 2 szobás, ll.em. lakás: 3.300.000 Ft; Árpédvárosban, IV. em., 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, telefonos lakás: 1.750.000 Ft; Juhar utcai, 165 nm-es körgalériás, 4 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, telefonos sorházi lakás 2 garázzsal, parkosított te­lekkel, további bővítési lehetőséggel eladó: 8.700.000 Ft, vagy Kecskemét villane­gyed!, 90-100 nm-es pincével rendelkező családi házra cserélhető. Széchenylvérosl, cseréptetős házban, 84 nm-es, 2,5 szobás, IV. em. lakás: 2.500.000 Ft vagy sorházra cserélhető. * Széchenylvérosl, cseréptetős házban, 64 nm-es, 2,5 szobás, IV. em. lakás, 15 nm- es beépített tetőtérrel: 2.800.000 Ft; Petőflvárosban, 120 nm-es, új építésű, tetőtér-beépítéses, galériás családi ház dupla garázzsal, 480 nm telekkel: 7.200.000 Ft; Petőflvárosban, 180 nm-es, alápincézett. Igényesen felújított, 5 szobás családi ház melléképületekkel, 580 nm telekkel: 9.800.000 Ft; Vízmű utca térségében, 710 nm építési te­lek: 2.800 Ft/nm; Hegedűs közi, 170 nm-es, új, teljesen alápincézett családi ház, emelet + tetőtér- beepítési lehetőséggel, 1000 nm-es telek­kel: 18.000.000 Ft; * Hunyadlvárosban, 90 nm-es, 3 szobás családi ház új, 52 nm-es, 2 szobás lakás­sal, garázzsal, 540 nm telekkel: 6.000.000 Ft; * Hetényegyhézén, a központban, 170 nm- es, kétszintes, igényesen kialakított, új csa­ládi ház berendezve, 1000 nm-es, parkosí­tott telekkel, 50 m3-es úszómedencével, 170 nm-es, kétszintes, vállalkozásra al­kalmas melléképülettel, valamint különálló, 3 szintes, összesen 150 nm-es üzlethelyi­séggel eladó: 16.500.000 Ft; Heténysgyhéza külterületén, 65 nm-es, 2 szobás, uj építésű, komfortos tanyaépület garázzsal, kamrával, 4600 nm bekerített, parkosított, öntözőrendszerrel ellátottt te­lekkel, további 9 ha erdős földterülettel, ha­lastóval: 3.800.000 Ft; VIDÉKEN ELADÓ: MATKÓN: 100 nm-es, 2,5 szobás családi ház ga­rázzsal, melléképületekkel, 1500 nm telek­kel: 1.800.000 Ft, vagy kméti, 2 szobás la­kásra cserélhető. * 2 szintes, 4 szobás családi ház garázzsal, 35 nm-es üzlethelyiséggel, 6000 nm telek­kel: 3.000.000 Ft; NAGYKŐRÖSÖN, 54 nm-es, II. em., 2 szobás, gázfűtéses, garázsos, pincés tár­sasházi lakás: 1,700.000 Ft; * TISZAALPÁRON, víztől 100 m-re, 90 nm-es, tetőtér-beépítéses, garázsos, új nyaraló teljes berendezéssel: 2.800.000 Ft; Pékozdl csata u., IX. em., 55 nm-es, fel­újított, átalakított lakás: 1.800.000 Ft; Lánchíd u., II. em., 47 nm-es, 1,5 szobás lakás: 1.650.000 Ft; _ Műkertvárosban, fszt.-i, 56 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, nagy teraszos lakás: 2.150.000 Ft; Műkerti sétányon, 45 nm-es, szoba- konyhás, komfort nélküli, belsőportás ház­rész garázzsal, ólakkal: 800.000 Ft; Hunyadlvárosban, 2 szobás, 64 nm-es, I. em., erkélyes lakás, udvarban lévő garázs- zsal: 2.600.000 Ft; * Ceglédi út mellett, 1135 nm, összközmű- ves telken 66 nm-es, felújított, 2 szobás lakóház melléképületekkel, garázzsal: 3.800.000 Ft; Petőflvárosban, 2x96 nm-es, pincés, ga­rázsos, befejezés előtt álló, egybenyitott, de leválasztható ikerház eladó: 6.50Ó.000 Ft/lakás; * Márlahegyben, 70 nm-es, 2 szoba kony- hás, gázfűtéses hobbi, 1800 nm telekkel: 1.200.000 Ft; KEREKDOMBON: 34 nm, 1 + 2 félszobás, főzőfülkés, fürdő­szobás, berendezett nyaraló, 300 nm te­lekkel: 850.000 Ft; 7 szobás, 14 főre berendezett, gázfűtéses, telefonos, vállalkozásra is kiválóan alkal­mas nyaraló: 4.500.000 Ft; KADAFALUBAN, 100 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses családi ház, garázzsal, mellé­képületekkel, 7000 nm telekkel: 3.000.000 Ft; * KEREKEGYHÁZÁN, 120 nm-es, 3 szo­bás, frissen felújított, gázfűtéses, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel: 2.800.000 Ft; * BUDÁN, Árpád fejedelem útján, 64 nm-es, 2,5 szobás, VII. em., panorámás lakás: 5.000.000 Ft; BAJÁN, befejezés előtt álló, 203 nm alap- területű, igényesen kialakított, 2 szintes, 3 fürdőszobás, padlófűtéses, dupla garázsos családi ház, 450 nm telekkel eladó, illetve szegedi vagy kecskeméti családi házra cserélhető. INGATLAN 2 szobás, fürdőszobás belső házrész el- | adó, vagy 2 és félszobás lakótelepi lakásra I cserélnem. Érd.: Kalocsa, Tompa M. u. 27. J sz. alatt, 15 órától. . 3 szobás, 3. emeleti lakás a szalagházban I albérletbe kiadó. Érd.: 76/493-426. 600 n-ől zártkert Kecskemét, Szolnoki hegy- 1 ben sürgősen eladó. Érd.: Profi Univerzál Kft, I Vak-Bottyán utca 2. Tel.: 76/483-155. * Azonnal beköltözhetően eladó Baja. | Bajcsy-Zs. u. 50. sz. alatti ingatlan igénye- 1 sen kialakítva lakás, iroda, üzleti vallalko- | zás, raktár, műhely részére egyaránt al- | kalmas. Gáz, víz, ipari áram van. Érd.: 7- I 15.30 óráig, a helyszínen vagy telefonon i 79/323-426; vagy 16 óra után 79/325-231. 1 * Eladó Csongrádi út 25.l.em.107. 65 m2 3 1 szobás első emeleti lakás 10 m2 pincével. | Érd.: a helyszínen lehet mindennap 17-tól | Fülöpszéllés, Kurjantó belterületén, 3 szobás üzlethelyiséggel, valamint 2200 | négyszögöl szőlővel sürgősen eladó. Érd.: I 78/345-203 Irodáknak, üzletnek is alkalmas, 57 m2-es, tehermentes, földszinti, felújított, kettő és fél | szobás öröklakás igényesnek eladó. 2400 | Dunaújváros, Batsányi J. u. 23. fszt. 2. Kiadó 15 m2-es üzlethelyiség hosszabb 1 távra a SZIL-COOP üzletházoan. Érdek- 1 lődni: 76/493-032-es tel. Kunszentmlklóson 2 szobás ház eladó. I Tel.: Bpest, 1667-011/35. Nagyméretű családi ház Máriavárosban. I 90%-ban kész, 6,7 M Ft—ért eladó. 150 m2 | lakás, 90 m2 szuterén garázzsal. Érd.: I 53/351-395 Soltvadkerten, a Petőfi-tón 2 szintes nya­raló eladó. Érd.: 78/381-294. Szeged, Csongrádi sgt.-i, II. emeleti, 1,5 S szobás, felújított, vfzőrás lakás eladó. Tel.: f 62/486-518 vagy 471^48. Szeged, Gáspár Z. u. 2 és fél szobás, hallos, 1 II. emeleti, parkettás, felújított, vízórás lakás I eladó. Tel.: 62/486-518 vagy 471^148. * Telefonos, 3 szoba, fürdőszobás tanya el- ! adó. 1200 n-ől földdel, 2 db csőkúttal. 1 1.200.000 Ft. Érd.: 79/358-065 tel. 1 KONTAKTUS ALBÉRLET-KÖZVETÍTŐ IRODA Kecskemét, Petőfi S. u. 9. IV/69. Tel.: 76/482-901 Nyitva: 8-11 óráig Van kiadó lakása? Albérlője már várja! Jöjjön az Albérlet-közvetítő Irodábal KIADÓ LAKÁSOK * * A Városi mozi mellett kiadó 30 nm-es üz­lethelyiség szociális helyiségekkel irodá­nak, csendes ipari tevékenységnek: 30.000 Ft + rezsi; * Az Árpád krt.-on kiadó 19 m2-es irodahe­lyiség: 800-1000 Ft/m2/hó; Júniustól kiadó Kisfaludy utcán modern, légkondicionált, telefonos, 200 m^s iro dahelyiség egyben vagy megosztva: 2000 Ft/m2/hó; 1-3 szobás, üres vagy bútorozott lakások, a város bármely pontján, kedvező árban kiadók leinformálható, fizetőképes ügyfe­leknek. Petőfi S. utcán 1,5 szobás, részben búto­rozott lakás kiadó 2 férfi vagy építkezés család számára, április 1-jótól: 25.000 Ft rezsivel; Kiadó Pákozdi csata utcán, 2 szobás, bú­torozott, telefonos lakás minimum 6 hó­napra, melyből 2 hónap előre fizetés: 18.000 Ft + rezsi. # INGATLANBÖRZE L Kecskemét, taécftcijl tér 14. TeWoa ■’tim-Ml «kW Pf «2 F«: 76Í4H.JU3 Irodánk címe: Kecskemét, Széchenyi tér 14. (Északi térfal) Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig: 8.00- 12.00; 13.00-16.00 óráig; pénteken: 8.00­12.00 óráig. Telefon: 76/482-567 AKTUÁLIS AJÁNLATAINKBÓL: ELADÓ KECSKEMÉTEN- Mészáros Lázár téren, I. emeleti, 2,5 szobás lakás: 2.650.000 Ft;- Füzes utcában, 340 m2—es építési telek: 3.200.000 Ft;- Gát utcában, 863 m2 telek engedélyezett tervvel: 2.300.000 Ft;- Matkól úton, kétszintes, 135 m2-es csa­ládi ház, vállalkozásra alkalmas 100 m^s raktárral, 40 m^s garázzsal: 300 négy­szögöl telken, 10.000.000 Ft;- Sosztakovlcs utcában, földszinti kistár- sasházi lakás garázzsal: 3.200.000 Ft;- Mészáros Lazár téren, I. emeleti, 2 szo­bás lakás: 2.000.000 Ft;- Körút mellett, eltolt szintű sorházi lakás: 9.000. 000 Ft;- Diófa utcában 2 szobás, földszinti lakás garázzsal: 2.100.000 Ft;- Bajza utcában (cseréptetős házban), 2. emeleti, 3 szobás lakás: 2.700.000 Ft;- Kossuth krt.-on, 5 szobás, felújított ház: 4.300.000 Ft;- Énekes utcában nagy családi ház;- Belvárosban, kétrendbeli, felújított pol­gárház, önálló, nagy udvarral: 14.000.000 Ft;- Rózsavölgyi téren, 73 m2—es üzletház telek: 2.500.000 Ft;- Kullai közön, felújított családi ház, 800 m2-es telken: 6.000.000 Ft;- E75 számú út szélén, a lajosmizsei el­ágazásnál, 1 hektár iparterület: 1000 Ft/m2;- Kisfáiban, téglaház gyönyörű kerttel: 900.000 Ft;- Belvárosi, új, üzemelő étterem 49%-os tulajdonjoga (51%-os bérlet üzemeltetésre átqdó) eladó: 4.000.000 Ft;- Urlhegyben, hobbi kis épülettel: 600.000 Ft;- Belvárosban, üzemelő, új étterem 49%- os tulajdonjoga: 4.000.000 Ét;- 2358 m2 Iparterület a Matkói út-Szent- györgyi F. u. sarkán: 1000 Ft/m2;- Daru utcában, 140 m2 -es családi ház: 8.000. 000 Ft;- Kandó Kálmán utcában, 112 m2-es családi ház, 1274 m2 telken: 3.500.000 Ft;- Urlhegyben, 16 m2-es présház, 884 m2- es telken: 350 Ft/m2; ELADÓ VIDÉKI INGATLANOK- Tlszaalpáron, az Alkotmány utcában, 2 szobás családi ház: 1.500.000 Ft;- Tlszakürtön, a Vörösmarty utcában, 2 szobás családi ház: 2.300.000 Ft;- Ballóazög, Vörösmarty utcában 90 m2- es családi ház 1315 m2 telek: 2.700.000 Ft;- Izsáktól 3 km-re, betonút mellett, 2 szo­bás tanya 2870 m2 területtel: 650.000 Ft;- Helvécián, a Tavasz utcában, 4,5 szo­bás, új, családi ház 2054 m2 telekkel: 4.500.000 Ft;- Bácsszőlősön, 4 szobás, 160 m2-es családi ház cserépkályhás fűtéssel, tele­fonnal, garázzsal: 1.900.000 Ft;- Ladánybenán, a Fő utcában családi ház garázzsal: 3.000,000 Ft;- Tlszakécskén, az Ady E. utcában, 2 szobás, fél komfortos ház 740 m2 telken: 1.100.000 Ft;- Tlszakécskén, a Ponty utcában 1 +3 fél­szobás, 2 szintes üdülő parkosított sarok­telken: 2.600.000 Ft;- Helvécia, Fehértói dűlőn, 86 m2-es 3 és fél szobás családi ház: 1.800.000 Ft;- Hetányegyházán építési telek: 550 Ft/m2;- Kecelen, 96 m2-es tanya melléképüle­tekkel, 3320 m2 telekkel: 1.250.000 Ft;- Orgoványon, lakásnak is alkalmas, nagy tanya: 1.000.000 Ft;- Tlszakácske és Kocsér között, nagy csa­ládnak is alkalmas, lakható tanya: 1.200.000 Ft;- Kerekdombon, 60 m2-es üdülő: 1.800.000 Ft;- Tőserdőben, a Zalán utcában, 3 szobás üdülő, 1000 m2-es telken: 2.500.000 Ft; BÉRBE ADÓ KECSKEMÉTEN:- Márlahegyben 300 n-öl hobbi, a Marga­réta otthon mögött, termő gyümölcsfákkal, kis épülettel, részművelésre;- Dobó krt.-on, 70 m2-es, bútorozott la­kás telefonnal: 50.000 Ft/hó + rezsi;- Kisfaludy utcában, 200 rr2—es 2 szin­tes, légkondicionált üzlet-iroda: 2000 Ft/ m2/hő + áfa + rezsi;- Bajnok utcában, 90 m2-es családi ház: 30.000 Ft/hó + rezsi (május 15-étől);- Bercsényi utcában, 100 m2-es iroda: 50.000 Ft/hó;- Mathlász utcában, 40 m2-es h. (2 helyi­ség + szoc. blokk), orvosi rendelőnek: 16.000 Ft/hó + rezsi;- Szolnoki úton, 288 m2-es, új üzemcsar­nok;- Batthyány utcában, 20 m2-es üzlet bér­leti joga átadó: 350.000 Ft;- 280 m2-e8, korszerű raktár a Műkertvá­rosban: 1000 Ft/m2/hó + rezsi;- Szarvas utcában, gázfűtéses iroda, tele­fonnal: 26.000 Ft/hó + rezsi;- Klapka utcában, telefonos iroda: 25.000 Ft/hó + rezsi;- Teleki L. utcában, exkluzív, 3 szobás la­kás (garázzsal is). Alaptevékenységünk elsősorban az ingat­lanok forgalmi értékének becslése, közvetí­tése, adásvételének vagy cseréjének meg­szervezése, hasznosítására javaslattétel, értékesítési ajánlatának elkészítése. Az ügyletek gyors és szakszerű bonyolítá­sához a szükséges jogi hátteret biztosítjuk. MíCNVÍLT A J AMIN A RT. BÁZISTELEPE BAJÁN! ÁPRILIS 29-ÉIG ENGEDMÉNYES TAVASZI TETÓCSERÉPVÁSÁRI HOLLAND ÉS CSABAI ALAPCSEREPEKRE 3,75 Ft/DB ÁRENGEDMÉNY! CSORNAI HÓDFARKÚ ALAPCSEREPEKRE 3,50 Ft/DB ÁRENGEDMÉNY! HOLLAND ÉS CSABAI NATÚR ALAPCSERÉP 40,00 Ft/DB HOLLAND ÉS CSABAI MÁZAS ALAPCSERÉP 42,50 Ft/DB 8 RAKLAPTÓL, 2240 DB-TÓL INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! CSORNAI HÓDFARKÚ ALAPCSERÉP 33,75 Ft/DB 10 RAKLAPTÓL, 6000 DB-TÓL INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! BAJAI BÁZISTELEPRŐL SAJÁT SZÁLLÍTÁS ESETÉN PLUSZENGEDMÉNY! HOLLAND CSERÉPRE + 2,5 Ft/DB, CSABAI CSERÉPRE + 1,25 Ft/DB ENGEDMÉNY! AZ ÁRAK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK! A CSERÉP ALÁ HŐSZIGETELÉS! ISOLYTHRA 15% ÁRENGEDMÉNY! HA TERVET KÜLD, ADUNK SZÁLLÍTÁSI AJÁNLATOT! Rendelést telefonon is felveszünk. Címeink: KOMPLETT GMK, Baja, Kinizsi P. u. 3/A Tel.: 79/321-617 Fax: 79/321-207 TÉGLA-CSERÉP IRODA Kalocsa, Bátyai u.5. (RUBIN-faház) Tel.: 78/361-044 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-17-ig; ebédszünet: fél kettőtől fél háromig. (46654) Országos hálózattal rendelkező, élelmiszer-ipari cég, Baján, 300 négyzetméter raktárral, irodahelyiséggel, telefonvonallal együtt hosszú távra kiadó. Jelentkezést a SÜRGŐS jeligére várok, Pf. 31 1 (46464) Az UNIVER Szövetkezet ELADJA Kecskemét, Miklóstelep 20. sz. alatti vegyesboltját. Induló ár: 500.000 Ft + áfa A pályázat leadásának határideje: 1995. április 4. Cím: Univer Szövetkezet Kereskedelmi Igazgatósága Kecskemét, Katona J. tér 18. (46629)

Next

/
Thumbnails
Contents