Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-21 / 67. szám

12. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 1995. március 21., kedd A kormányfővel Moszkvában járt a bajai vállalkozó a VOSZ nevében Moszkvában közéleti emberek és üzletemberek fogadták a magyar delegációt. SZERETIK A MELEGET ÉS A SZÁRAZSÁGOT Milyen növénykárosítókra számíthatunk? A magyar kormánydelegáció­val együtt utazott Moszkvába Atyánszky György bajai vállal­kozó, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) alel- nöke. Az oroszországi tárgyalá­sokról, a látogatás céljáról kér­deztük Atyánszky Györgyöt, az első magyar magánvállalkozót, aki kormánydelegációval utaz­hatott.- Amikor tudomásunkra ju­tott, hogy Horn Gyula minisz­terelnököt meghívta Jelcin úr, felvettük a kapcsolatot a mi­Felszámolja devecseri, keszthe­lyi gyáregységét a veszprémi központú Bakony Művek Rt., és bizonytalan várpalotai üze­mének sorsa is. Erről adott tá­jékoztatást a közelmúltban Sín József, az rt. gazdasági igazga­tója. Elmondta azt is, hogy a megyei munkaügyi központnak bejelentették: ötszázzal csök­kentik a létszámot. A devecseri gyújtáskapcsoló-gyártást Veszprémbe, a keszthelyi gyúj- táselosztó-gyártást pedig a ta­polcai üzemükbe telepítik. A jelentős létszámcsökke­nést azzal indokolja az rt., hogy a jelenlegi alacsony hatásfokú termelés akadályozza verseny­A búza és takarmánykukorica termesztéséhez hektáronként legfeljebb 16 ezer forint állami­lag garantált hitelt vehetnek fel a termelők. A garancia a hitel 70 százalékára terjed ki. Az ál­lam tízszázalékos kamattámo­gatást is ígér. Kárpótlási földje­imet magam művelem, ebből élek. Most még kedvezményes, államilag garantált hitelt is kaphatok. Szükségem is van rá, mert a termelési költségek ma­gasak. Nagy lelkesedéssel átrá­gom a jogszabályt, érdeklő­döm, hol és miként kezdjem. Hitelt folyósító pénzintézetet kell keresni. Találok, de csak azért sikerül, mert személyes ismerősöm az egyik bank fiók­vezetője. Nagy az öröm, egy­két nap és meglesz a hitel, de előbb igazoljam hitelképessé­gemet. Az állami garancia fel­etti harminc százalékra másfél- szeres fedezetet nyújtsak. Készpénz, takarékkönyv, va­luta, esetleg nyaraló, vagy állat­tartó telep kell. Azt csak én gondolom, hogy ez nem igazán jellemző a magyar gazdákra? Rám mindenesetre nem, de sze­rencsére egy barátom segít. Kölcsönadja takarékkönyvét, tehát jöhet a hitel. De még iga­nisztertanácsi hivatallal. Ott ar­ról tájékoztattak bennünket, hogy egy gazdasági szakember részére biztosítják a kiutazást. Annyira bizonytalan volt az utazás, hogy csupán az utolsó napokban tudtam meg, hogy én is mehetek.- Azzal a céllal vágtam neki az útnak, hogy tudtam: jelenleg egyetlen lehetősége van az or­szágnak, a keleti piac. Miután óriási űr keletkezett a volt Szov­jetunió területén a magyar ter­mékek hiánya miatt. Azt vártam képességüket, az autóalkatrész­gyártásra szakosodott veszp­rémi cégnél ugyanis a termelé­kenység csak egyötöde a ha­sonló profilú nyugáfieurópai cégekének. A gazdaságos mű­ködés érdekében külföldi ta­nácsadó cég segítségével egy nyolc hónapig tartó program alapján átszervezik a gyár tevé­kenységét. A Bakony Művek Rt. az el­múlt év közepétől 50,1 százalé­kos arányban a menedzsment és az MRP szervezet tulajdona, 46 százalék maradt az ÁVÜ- nél, a fennmaradó rész pedig az önkormányzatok tulajdonában van. A vállalati stratégia szerint zolást kell kémem az APEH-től, a tb.-től, hogy nem vagyok adósuk. Miután ez megvan, a bank­ban közlik velem, hogy üzleti tervet kell készíteni a tárgyév­ről és az előző évről is, és egy szöveges mérlegértékelés is kell. Ugye, ezt is minden ma­gyar gazdálkodó kapásból meg tudja csinálni? Nekem nem si­kerül, tehát szakembert keresek és fizetek. Most már minden megvan. Az ügyintéző még kéri a földterület tulajdonjogának igazolását, tulajdoni lappal, kárpótlási jegyzőkönyvvel, vagy földbérleti szerződéssel. Beszerzem. Tehát már minden papírt be­adtam, most megkapom a pénzt. Rosszul gondolom. Fi­zessek be ezer forint pályázat­elbírálási díjat. Befizetem, de már azon gondolkozom, kell-e nekem egyáltalán hitel? Két- három héten belül értesítenek az eredményről. Már hatodik hete a hitelt intézem, számta­lanszor autóztam be a húsz ki­lométerre lévő bankba, nyom­tatványokat vásároltam, bírálati díjat fizettem. De a kitartó munka gyümöl­cseként értesítést kapok, hogy a miniszterelnök úrtól, hogy a ,Jiidaf ’ építse meg a két ország között, ezzel keretet adva a gaz­dasági tárgyalásoknak. A ma­gyar kormány biztosította a de­legáció résztvevőinek, hogy mindenki a saját szakterületén megfelelő partnerrel tárgyal­hasson. Az oroszok és a kaza- hok is nyitottak a magyar ter­mékek iránt. A mezőgazdaság­ban megtermelt és feldolgozott termékeket várják: húst, zsírt, vajat, olajat, bort. Sikerült meg­állapodnunk. R. R. első lépésként, az ISO nemzet­közi minőségi szabványnak kellett megfelelniük, majd a ha­tékonyságnövekedés, a techno­lógiai korszerűsítés a cél. Az ISO szabvány feltételeinek már megfeleltek. A mostani lét­számleépítés, reorganizációs program a gyár kritikus idő­szaka, de - mint a gazdasági igazgató hansúlyozta - e nélkül nincs garancia a gyár fennma­radására. A műszaki technoló­gia fejlesztésével ígéretesebb periódus kezdődik a Bakony Művek történetében, hiszen le­endő beruházásaikra pályáza­ton elnyerték az ötéves adó- mentességet. mehetek a szerződést aláírni. Hurrá! Nem hiába jártam végig a stációkat, megkaptam a hitelt. Viszem a kölcsönkért számzá- ras diplomatatáskát is. Az alá­írás előtt azonban még egy kis meglepetés. Zárolási nyilatko­zat szükséges a számlámat ke­zelő pénzintézettől, és teljes­körű terménybiztosítást kell kötnöm, amit a bank javára kell engedmény eztetnem. Az utolsó és legkellemetle­nebb meglepetés: vihetem az összeg felét. Tizenöt napon be­lül el kell vele számolni, de számlák csak ezen időszakból származhatnak. A hitel másik felét csak akkor kapom meg, ha az FM-hivatallal igazoltatom, hogy elvetettem a kukoricát. De könyörgöm! Vetés után mit vá­sároljak a vetéshez? Az összeg másik felének rendelkezésre tartásáért három- százalékos jutalékot is felszá­mítanak. Szóval a tízszázalékos kedvezményem már a biztosí­tásnál elúszott, a többiről már nem is beszélek. Egy biztos: aki állami garanciás, kedvezmé­nyes vetési hitelt szeretne, ren­delkezzen sok pénzzel és erős idegekkel! Lejegyezte: - pásztor ­Küszöbön a tavasz, kezdődik az idei mezőgazdasági szezon. A termelők szeretnék tudni, ho­gyan sikerül. Ezt ugyan senki meg nem jó­solhatja, de a szakemberek megmondhatják, a növényter­melésben milyen kártevőkre lehet számítani. Erről beszél­gettünk Balog Bélával, a Bács-Kiskun Megyei Növény­egészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatójával.- Az enyhe telek és a forró, száraz nyarak hatására olyan kártevők és betegségek léptek fel térségünkben az utóbbi idő­ben, amelyek ezt a klímát szere­tik - mondta az igazgató. - Az elmúlt 60 évben nem fordult elő olyan nagy mértékű és ve­szélyes gradáció, mint amilyen 1993 tavaszán a marokkói sás­kajárás volt. Ladánybenén ütötte fel a fejét, néhány kilo­méteres körzetben. A fajtára jellemző, hogy milliónyi nősté­nye néhány négyzetméteren be­lül rakja le tojásait. Ezek felku­tatásával sikerült kiirtanunk őket, tavaly már nem jelentkez­tek. A gyapottok-bagolylepkék megjelenése azért okozott meg­lepetést, mert ez a minden zöldnövényi részt felfaló fajta eddig soha nem tudott áttelelni nálunk. Délről jött, 1993-ban csak néhány, tavaly már több ezer hektáron károsított Bács-Kiskunban. Most arra a Az Egervin Borgazdasági Rt. legutóbbi közgyűlésén 78 mil­lió forinttal csökkentette alap­tőkéjét annak érdekében, hogy elháruljanak az akadályok a cég másfél éve húzódó bejegy­zése elől. A lépés azt jelenti, hogy az Egri Csillagok Szö­A WESTEL Kft. lassan már három éve nem emelte előfizetői felé szolgáltatási dijait saját hatáskörében, az infláció növekedése ellenére sem, és ez idő alatt a telefonhoz való hozzájutás költ­ségei is radikálisan csökkentek. Ennek köszönhetően mára teljesen megválto­zott a rádiótelefon-előfizetők köre. Már nem csak a tehetősebb vállalkozók en­gedhetik meg maguknak a szolgáltatás igénybe vételét. Igen sok magán-előfi­zetőnk van, aki a mobil telefonnal pró­bálta meg megoldani kommunikációs nehézségeit. Ugyanakkor kialakult egy nagyfelhasználói réteg is, ahol a min­dennapi munkának elengedhetetlen feltétele a rádiótelefon, és az nemcsak a beszéd, hanem PC-vel, faxszal ösz- szekötve az adatátvitel legfontosabb eszközévé vált. Ezért a WESTEL Kft. 1995. március 1-jével bevezetett két űj díjcsomagot, a jelenlegi díjcsomagok megtartásával (1. sz. melléklet). Azon előfizetőink, akik felhasználási szokásainak a már meglévő két díjcsomag valamelyike megfelel és azzal elégedettek, to­vábbra is változatlan feltételek mellett, a tavalyival azonos percdíjakért telefo­nálhatnak. Ugyanakkor a két új díjcso­mag bevezetésével egy sokkal széle­sebb, a felhasználási szokásokhoz jobban igazodó választási lehetőséget kérdésre keressük a választ, hogy talán sikerült az enyhe te­lünkhöz aklimatizálódnia? Ha így van, akkor az idén ismét je­lentkezni fog. A másik veszé­lyes károsító, aminek feltűné­sére számítanunk lehet, a kuko­ricaféreg. A növény gyökerét rágja el, amitől az kidől. Ame­rikából került Belgrádba né­hány éve és 50 kilométerenként halad északra. Ha jelentkezik, karantént kell létrehozni és a költségvetés terhére szervezett védekezésre lesz lehetőségünk. A mezei pocok is a meleg, szá­raz időjárást szereti, ezért érzi jól magát térségünkben. Igen elszaporodtak, akárcsak a levél- tetvek, atkák, zöldcsereboga­rak. Ha az eddigiekhez hasonló lesz az időjárás, az idén is meg kell velük küzdenünk.- A betegségek közül a lisztharmat támadhat legna­gyobb mértékben - folytatta az igazgató. - Nehéz kivédeni, mert amikor már megmutatko­zik, akkor már nem lehet ellene tenni semmit. A tulajdonviszo­nyok rendezetlensége, illetve a mezőgazdasági termelők tőke- szegénysége miatt a gyomoso- dás általában és országszerte óriási mértékben erősödött. A legtöbb gondot Bács-Kiskun­ban két gyomnövény okozott. A fenyércirok, aminek ugyan van hatékony ellenszere, de na­gyon drága. Legolcsóbb és leg­vetkezet, amelynek az átalaku­lását a Legfelsőbb Bíróság is elutasította, kilépett a tulajdo­nosi körből. A felszámolás sorsára jutott egri borkombinátot 1993-ban vásárolta meg egy hazai befek­tetőkből álló konzorcium. szeretnénk biztosítani ügyfeleinknek és egyúttal népszerűbbé tenni a szolgálta­tást a legkisebb és a legnagyobb fel­használók körében is. Az egyik újon­nan bevezetett, elsősorban a kisfel­használókat megcélzó díjcsomagunk 1900 Ft-os + áfa havi dijával a nyújtott szolgáltatások tükrében már össze­mérhető a Matáv Rt. előfizetési dijaival. Bizonyos telefonálási szokások eseté­ben sokkal kedvezőbb a meglévő 3100 Ft-os + áfa díjcsomagnál. Ezt a díj­csomagot ajánljuk mindazoknak, akik inkább akarnak hívást fogadni, mint­sem indítani. Nagyon sokan vágynak telefonra a rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartáshoz, vagy sokan csak veszélyhelyzetben használják telefon­jukat, hogy a mentőket vagy a rendőr­séget hívják. Természetesen a segély­kérő telefonszámok ebben az esetben is díjmentesen hívhatóak. Az éjszakai órákban (mindennap 20 órától reggel 08 óráig), mind a négy díjcsomagunk esetében, percenként 7 Ft—ért lehet te­lefonálni, ami ma Magyarországon a legalacsonyabb mobiltarifa. Ez első­sorban azok számára jelent segítséget, akik hívásaikat az esti órákra összpon­tosítják. Tengerentúli hívások, időzített üzenetek és faxok továbbítása esetén szintén ez a legkedvezőbb tarifa. In­duló vállalkozásoknál az alacsonyabb egyszerűbb a megelőzés vetés­váltással. A parlagfű gyomnö­vényként is kellemetlen, de al­lergiaokozóként annál is több baj van vele. Vegyszeres irtása veszélyes, mivel belterületen van a legtöbb belőle. Társa­dalmi összefogással lehetne ki­irtani, mechanikus módon. Művelt területeken az ellene való védekezés megoldott. Mindehhez szeretném hozzá­tenni: a termelés egyelőre nem megy vegyszerek nélkül, a be­látható jövőben még kénytele­nek leszünk használni a szinte­tikus anyagokat. A baj ott van, hogy sokan szakismeret nélkül vagy felelőtlenül teszik ezt. Nem várják meg a lebomlási időt, piacra viszik a termést. Különösen a primőr termékek esetében vagyunk kitéve a nem megfelelően használt vegysze­rek egészséget károsító hatásá­nak. Állomásunk feladata a termékek rendszeres ellenőr­zése mellett az új növényvédő szerek kipróbálása. Ezek közül azokat a készítményeket aján­lom a termelőknek, amelyek csak az ellen az egy károsító el­len hatnak, amelyek érdekében készültek. Előnyük, amellett, hogy megkímélik a többi élő szervezetet, az, hogy a károsító életfolyamatába avatkozva fej­tik ki hatásukat. Ily módon biz­tos, hogy kiirtják az ellenfelet. Almási Márta Új lehetőség Az MNB március 21-étől lehe­tővé teszi az úgynevezett spot/ next swap-üzleteket, vagyis, hogy a kereskedelmi bankok az MNB-től devizabetét ellenében rövid lejáratra - egy napra - fo­rinthitelhez jussanak. beruházási érték és az üzlet beindítá­sáig alacsony havi díj fontos szempont lehet. A másik, űjonnan bevezetett díjcso­mag 5400 Ft-os + áfa havi dija kedve­zőbb, mint a jelenlegi 6.300 Ft + áfa díjcsomag havi dija, azonban ez az összeg „csak” 80 perc díjmentes hívást tartalmaz, ugyanakkor a csűcsidejű ta­rifát 3 Ft-tal csökkentettük. Ez a díjcsomag elsősorban azok számára előnyős, akik naponta átlag legalább 20 perc telefonbeszélgetést kezdeményeznek mobil készülékükről. Reméljük, hogy a 18 Ft/perc csúcsidejű tarifa jelentősen csökkenti majd ezen ügyfeleink kiadásait, és fokozza elége­dettségüket. Ugyanakkor szerettünk volna hozzájárulni az üzletük felfuttatá­sához, költségeik növelése nélkül. A WESTEL Kft. igen sok speciális szolgáltatással igyekszik az elfoglalt üzletemberek kényelmét biztosítani. A már megszokott hívásátirányítás és - tartás mellett - mely szolgáltatások biz­tosították, hogy egy üzenet se vesszen el -, januártól, bevezettük a hangposta szolgáltatást is. Havi 540 Ft + áfa díjért egy „titkárnőt” ad a WESTEL Kft., aki minden üzenetét feljegyzi és megőrzi addig, míg azt le nem kérdezik. Az éj­szaka hagyott üzeneteit, kívánság sze­rint, bármikor továbbítja. Gyáregységeket szüntet meg a Bakony Művek MOGORVA MONOLÓG Aki hitelt akar, legyen sok pénze Alaptőke-csökkentés az Egervinnél A 450-es Westel a Qualitelen új díjcsomagokkal Új díjcsomagok! Szolgáltatási dijak Érvényes 1995. március 1-játől Belépési díj országosan (távközlési összeköttetés költsége) 25.000 Ft Választható díjcsomagok Normál tarifa, Kedvezményes Éjszakai tarifa, 8-20 óráig tarifa, 6-8-ig és 22-6 óráig 20-22 óráig. Hétvégén és ünnepnapokon, 6-22 óráig. Start 1.900 Ft/hó 0 perctől 36 Ft/perc 7 Ft/perc 7 Ft/perc STANDARD 3.100 Ft/hó Tartalmazza az első 50 perc kimenő hívás díját. * 51-100 perc 101-150 perc 150 perc felett 20 Ft/perc 26 Ft/perc 29 Ft/perc 14 Ft/perc 15 Ft/perc 17 Ft/perc 7 Ft/perc 7 Ft/perc 7 Ft/perc EXTRA 5.400 Ft/hó Tartalmazza az első 80 perc kimenő hívás diját. * 80 perc felett 18 Ft/perc 13 Ft/perc 7 Ft/perc PRÉMIUM 6.300 Ft/hó Tartalmazza az első 200 perc kimenő hívás díját. * 200 perc felett 21 Ft/perc 14 Ft/perc 7 Ft/perc *A vezetékes, illetve más mobil hálózat használatáért fizetendő dijakat nem tartalmazza. Külföldre kezdeményezett hívás: MATÄV mindenkor érvényes díjai + 11 Ft/perc (éjszaka 7 Ft/perc) A vezetékes, illetve más mobil hálózat használatáért fizetett további dijak: belföldre kezdeményezett hívás: Budapest és vidék egységesen 6,60 Ft/perc. Az előfizető díjmentesen jogosult a díjcsomag módosítására, amely a következő számlázási periódustól érvényes. A díjcsomag 90 napon belül újra nem változtatható. (46649)

Next

/
Thumbnails
Contents