Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-20 / 66. szám
A szél volt a duatlonisták legnagyobb ellenfele A rajt pillanata. Megfeszülnek az izmok, nekilódul a láb, hogy egy és negyed óra, illetve több mint két óra múlva újra megpihenjen. Második alkalommal rendezték meg a kecskeméti városközpontban az OTP-Bank duatlon- versenyt. Az időjárás - bár már lassan tavasz lesz - nem fogadta kegyeibe a több mint félszáz indulót. Nagyon erős szél fújt, ami nem kedvezett a kerékpáros szakaszon. Bár a rendezők mindent megtettek az útvonal biztosítására, kisebb balesetek előfordultak. Sajnos sem a gépjárművezetők, sem a gyalogosok nem vették figyelembe, hogy verseny folyt az útvonalon. Az indulóknak 5,8 kilométeres futást, 30 km-es kerékpározást és 2,9 km futást kellett teljesíteni. Bár a magyar élmezőnyből csak néhányan vettek részt, mégsem lehetett biztosra menni. Az abszolút lista élén Barta István újszászi versenyző végzett, megelőzve a budapesti Páncsity Balázst. A megyei versenyzők közül Németh László (Lakiteleki Triatlon Klub) végzett az abszolút rangsor legjobb helyén, 21. lett, korcsoportjában, a junioroknál pedig a 9-ik. Az egyetlen érmet Dányi Éva szerezte a Bács- Kiskun megyeieknek, ő a szenior nőknél ezüstérmes lett. Győzelem ötvennégy év után Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 1994-es végjátékában a New York Rangers június 14-én hazai jégen a Madison Square Gardenben hódította el a Stanley Kupát a Vancouver Canucks ellenében. A dicsőséges pillanatra 54 esztendőt kellett várniuk a New York-iaknak. A világ legerősebb embere doppingolt Valószínűleg eltiltás vár a világ legerősebb emberének is nevezett Alekszandr Kurlo- vicsra. A kétszeres olimpiai bajnok fehérorosz súlyemelőt, aki a német SSV Sams- wegen csapatát erősíti, január 29-én ellenőrizték a Bundes- ligában. Az A-próba pozitív eredményt hozott.- A tapasztalatok szerint ilyen esetekben 99,99 százalék, hogy a B-próba is megerősíti a pozitív eredményt - mondta Wolfgang Peter, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség orvosi bizottságának vezetője. - Kurlovicsot én már több mint tíz alkalommal ellenőriztem olimpián, világ- bajnokságon és más nagy nemzetközi versenyen. Soha nem volt doppingproblémája, a vizsgálatok mindig negatív eredményt hoztak. A mostani doppinggyanúnak természetesen nemzetközi következményei is lehetnek. Ezért a B-próbát Manfred Donike kölni laboratóriumában fogjuk elvégezni. A 33 éves Kurlovicsnak, aki két éve tagja a Samswegen csapatának, korábban már volt doppingproblémája. Kanadában 1985-ben letartóztatták, mivel egyik bőröndje tele volt Metandrostenalonnal. Ezért az akkori szovjet szövetség élete végéig eltiltotta, de két év után a büntetést eltörölték. A barcelonai olimpia előtt egy edzőtáborban végzett ellenőrzés alkalmával szintén pozitív eredményt „produkált”. Később mégis ott lehetett az 1992-es olimpiai játékokon, mert röviddel az utazás előtt tesztje ismét negatív volt. Kur- lovics élt is az alkalommal, hiszen a katalán fővárosban aranyérmet nyert. A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY LE VAN FORRÁZVA Kétségek, kérdések Besancon előtt Egykoron minden különösebb „csinnadratta” nélkül végigverte a világot a magyar kötöttfogású birkózósport. Manapság inkább a „show” felé mozdul el egy-egy hazai nemzetközi esemény, és sajnos csak csordogálnak az eredmények... így volt ez Székesfehérvárott is a hét végén. A magyar csapat egy csöndes kalapbillentést érdemel. Egy arany- (Takács Ferenc remekelt a 90 kg-ban) mellett három ezüst- és egy bronzérem jutott Komáromi Tibor szövetségi kapitány együttesének. Ehhez illik több kiegészítő tényt hozzáfűzni: 1. Az orosz, ukrán és fehérorosz gárda Eb-csapatát próbálgatta. Márpedig az ilyen próbálgatás mindig elveszi a többiek kedvét és érmeit. 2. Fegyelmi okok miatt (nem tudtak lefogyni!) hiányzott Hamzók József, a Kalocsai SE Kage Rt versenyzője (52) és Megyes Mátyás (57), no meg az operációja után még nem „fitt” olimpiai bajnok Repka Attila. 3. Az igazi formaélesítés időszaka most jön el. Csütörtökön a Német Nagydíjra utazik a Komáromi-sereg, utána pedig a bizonyítás versenye, az április 26. és 29. között esedékes be- sanconi Eb a nagy feladat. Lehet kevesellni az öt érmet, de generációváltás időszakát éli a magyar kötöttfogás. Bő egy év múlva beköszön az atlantai olimpia. S addig - jövő márciusban - a budapesti Eb-n kvalifikációs jogot kell(ene) kiharcolni. Négy súlycsoportban (48,52,100 és 130 kg) azonban nincs olyan jelölt, akitől Besan- conban ügyes helytállás lenne elvárható.- Tervez-e teljes csapatot az Eb-re Székesfehérvár tükrében? - kapta a kérdést Komáromi Tibor.-Tervezek, de aligha valószínű, hogy képesek leszünk tíz embert benevezni - hangzott a válasz. - Ha ezt az öt érmet elhoznánk ugyanilyen „leosztásban” Besanconból, akkor szárnyalnék az örömtől. Nagyon várom az olimpiai bajnok Farkas Péter „föltámadását”. Fehérvárra legalább már lefogyott 88 kg-ra; el fogja érni a 82 kilós kategóriahatárt is!- Az „üres súlyokkal” mit tud tenni?-A 48, 51 és 130 kg fogós kérdés. Fehérvárott nem láttam olyan formát, ami megnyugtatott. A 100 kg-ban Rajos Cs. helyezése úgy ahogy kielégít. Gondot okoz a 68 kg, hiszen Repka mögött egyszerűen nincs felkészült birkózóm.- Akadt örömtelibb látvány is!- Szerencsére. Sike (57) ösz- szességében jól mozgott, Szu- romi (62) ezüstérme tetszett, a 74 kg-ban pedig a Kismóni- Takács J.-Ritter-Berzicza kvartettből válogathatok. A két BVSC-birkózó, Simita Zs. (82) és Takács F. (90) reményteljes mozzanatokkal állt elő.-Ön élete első világversenye elé néz áprilisban edzőként. Milyen elvárásokkal?- Erre most igazán nagyon nem szeretnék válaszolni, várjuk meg a Német Nagydíjat. Pár napig együtt készülünk az ukránokkal, ez segíthet.- Ön szerint mi az oka annak, hogy olyan tehetségek, mint Hamzók és Megyes egyszerűen képtelenek megbirkózni fölös kilóikkal, nem fogyasztanak?- Azért, mert csak szavakban kívánják a győzelmet. De hogy edzésen úgy kétszáz dobást megcsinálnának, és fogyasztással „kínoznák” magukat, nos, ehhez nem fűlik a foguk. Érthetetlen ez a szemlélet, egyszerűen le vagyok forrázva - mondta Komáromi Tibor. Újabb döntetlen a sakkpartin A nyolcadik játszma is döntetlennel zárult az amerikai Gata Kamsky és az indiai Vis- wanathan Anand között a Hivatásos Sakkozók Szervezetének (PCA) világbajnoki elődöntőjében. A 12 találkozóig tartó párosmérkőzés eddigi állása: 4-4. Ötgólos vereség A női kézilabda City Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas-Dreher kézilabdacsapata ötgólos, 20-15-ös vereséget szenvedett a horvát bajnokság harmadik helyezettjétől, a Gra- nicsar Djurdjevac együttesétől. A visszavágót jövő vasárnap 14.30 órától rendezik a Fáy utcában. Felemás mérleg Egy győzelem, s egy vereség a mérlege a magyar csapatoknak a női asztalitenisz ETTU Kupa negyeddöntőiben. A BSE 4— 1-es vereséget szenvedett a Bayer Uerdingentől, az Orosházi MTK viszont 4-2-re győzni tudott a szintén német Böblingen otthonában. Fizet-e Maradona? Két büntetés között választhat Diego Maradona, a Racing edzője, aki a legutóbbi mérkőzésen egy vizeszacskóval megdobta a partjelzőt. Az Argentin Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kivizsgálta az ügyet és úgy döntött, hogy az „isteni Diegót” 16 találkozóra eltiltja a kispadtól. Maradona azonban elkerülheti a büntetést, ha 3300 dollárt befizet a szövetség kasszájába. Kicsi az ülés a világbajnoknak Véglegessé vált, hogy az egykori világbajnok, Nigel Mansell, aki a McLaren-istálló versenyzője, kihagyja az idei Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság első két futamát. A 41 éves pilóta azért marad távol a március 26-i Brazil, és az április 9-i Argentin Nagydíjról, mert túl kicsinek találta új autója ülését. A „nagyobbí- táshoz” viszont több heti munkára van szükség. Spanyol érdeklődés A spanyolok után Helsinkiben is megerősítették, hogy érdeklődnek az 1997-es szabadtéri atlétikai világbajnokság rendezési joga iránt. Mint ismert, a korábban kijelölt házigazda, Mexikó a napokban pénzügyi nehézségekre hivatkozva visz- szalépett. Jogi útra terelik A nigériai kormány vezetői jogi útra kívánják terelni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) kapcsolatos ügyüket. A FIFA korábban az afrikai országnak ítélte a junior labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, de aztán - a nem megfelelő egészségügyi körülményekre hivatkozva - mégsem engedélyezte, hogy sor kerüljön a tornára. TOTÓ A totó 11. heti mérkőzéseinek eredményei: 1. Vasas-Győri FC 0-2 2 2. Ferencváros-Békéscsaba 1-1 X 3.1. FC Köln-Schalke 04 5-1 1 4. Dortmund-Leveikusen 0-3 2 5. Hamburg-Bayern München 1-1 X 6.1860 München-Karlsruhe 1-0 1 7. Bari-Napoli 1-1 X 8. Brescia-Torino 1-4 2 9. Cagliari-Roma 0-1 2 10. Intemazionale-Foggia 3-0 1 ll.Juventus-Cremonese 1-0 1 12. Lazio-Genoa 4-0 1 13. Reggiana-Paima 2-2 x +1 mérkőzés: 14. Sampdoria-Milan 0-3 2