Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

p Kalauz kezdőknek és profiknak Lesz még ász a nyulász? Régebben többen tartottak nyu- lat a ház körül, nem csupán önellátásra, hanem eladásra is. Volt idő, amikor kifizetődő volt a tapsifülessel törődni. Aztán utolérte a sorsuk a nyulászko- dókat is. Gazdaságtalanná vált ez a munka is - mint a sertés- hizlalás stb. - s csak a legki­tartóbbak, legtalálékonyabbak bíztak benne, hogy jönnek még jobb idők. Mi a helyzet jelen­leg? - erről kértünk véleményt egy feldolgozócég vezetőjétől és egy termelőtől. A nyúlállomány száma jelen­tősen csökkent az elmúlt né­hány évben és relatív hiány alakult ki - vélekedik Németh Mihály, a Bácska Agráripari Rt. igazgatóhelyettese. A bajai vágóhidat működtető társaság vezető munkatársa szerint az idén mintegy 9 millió nyulat lehetne értékesíteni, ennél más­fél millióval kevesebb állat van. Németh Mihály szerint a je­lenlegi felvásárlási árak elsza­kadtak a valóságtól, így elkép­zelhető, hogy ősszel már a túl­termelés okoz gondot és értéke­Deli Mátyás exportra cso­magolja a nyúlhúst a bajai vá­góhídon. sítési nehézségek is lehetnek. Úgy gondolja, hogy három idő­szakot kellene elkülöníteni és 120-150 forintos ár lenne reális. A fajszi Papp Márton ezzel szemben a 170 forintos átlagár­nál véli kifizetődőnek a te­nyésztést. A százanyás állo­mányt fenntartó gazda kiszol­gáltatottnak tartja a termelőket, mert a vágóhidak külföldi tu­lajdonba kerültek és a nagyter­melők sem kapnak lehetőséget a közvetlen beszállításra. A ta­karmányárak folyamatos emel­kedése miatt szerződéses érté­kesítésre lenne szükség, 180 fo­rint körüli garantált árral - véli a környék egyik legnagyobb termelője. Hogy lesz-e egyszer „ász” a nyulászokból, nem tudja. A Bácska rt. szerint a szer­ződéses nyúltenyésztés azért lehetetlen, mert nincs fegyelem és a néhány forinttal többet kí­nálónak adnák az állatokat a gazdák. A társaság újfajta termelte­tési formákat keres. Támogat­nák olyan telepek létrehozását, melyek 800-1000 anyával mű­ködnének és így családi keretek között adnának munkát a vál­lalkozó gazdáknak, kisállattar­tóknak. Kubatovics Tamás Konferencia a hegyközségekről A MTESZ Bács-Kiskun Me­gyei Szervezete, a Magyar Ag­rártudományi Egyesület me­gyei szervezetének kertészeti szakosztálya és az FM Bács- Kiskun Megyei Földművelésü­gyi Hivatala 1995. március 16-án, csütörtökön 10 órakor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Háza kongresszusi termében egynapos informá­ciós, konzultációs konferenciát szervez a hegyközségek meg­alakításáról rendelkező 1994. évi CII. tv.-ben szabályozottak gyakorlatának tárgykörében. A konferencián képviselteti ma­gát a tv.-ben érintett valameny- nyi intézet és intézmény a fel­merülő kérdések teljes körű megválaszolhatósága érdeké­ben. Az agrárgazdaság jovokepe A Szegedi Akadémiai Bizott­ság A magyar agrárgazdaság jövőképe címmel regionális tu­dományos tanácskozást tart székházában (Somogyi u. 7.) március 21-én 11 órai kezdet­tel. Elnököl: Sass Pál egyetemi tanár, a SZAB Mezőgazdasági Szakbizottságának elnöke. Évről évre zsugorodik az öntözött terület A mezőgazdaságban - a hivata­los adatok szerint - a művelt te­rületeknek mindössze 5 száza­lékát, összesen 360 ezer hektárt öntöznek, de a valóságban ez a százezer hektárt sem éri el - mondja Uhercsák András, a MOSZ tanácsosa. Szerinte az öntözéses gaz­dálkodás csökkenésében a gaz­dálkodók pénzügyi és likvidi­tási gondjai éppúgy közreját­szottak, mint a földtulajdonvál­tás, és a vízi létesítmények tu­lajdonlásának, működtetésének jogi tisztázatlansága. És per­sze az időjárás, amely az el­múlt másfél évtizedben igazán szűkmarkúan bánt a csapadék­kal. A szakember szerint nem elég reménykedni abban, hogy az éghajlat jobbra fordul, még akkor sem, ha idén a meteoro­lógiai előrejelzések az év első felére a korábbi esztendőknél kedvezőbb csapadékmennyisé­get .jósolnak”. Egy év nagyobb vízhozama ugyanis nem pótol­hatja az előzőekben bekövetke­zett csapadékhiányt és a talaj­víz szintjének csökkenését. A termelők úgy vélik, ha a kormányzat elvárja tőlük a többlettermelést, az export árualapok bővítését, akkor ál­doznia kellene az öntözés anyagi támogatására is. Szakí­tani kellene azzal a majd évti­zedes felfogással, hogy a víz nemzeti kincs, busásan fizes­sen érte, aki használja. Az or­szág igazi kincse a föld és ami megterem rajta. Végre mér­legre kellene tenni: mi a fon­tosabb, a föld mélyén meg­búvó, a folyókban elfolyó víz, vagy a termés? Ha erre a szemléletváltásra nem hajlandó a kormányzat, számolnia kell azzal, hogy to­vább csökkennek az öntözött területek és ezzel együtt a ho­zamok. Ferenczy Europress Két község falugazdásza Egyre több mezőgazdasági termelő veszi igénybe Tompán és Kelebián a két település fa­lugazdászának, Mácskovics Ig- nácnak a segítségét. Az elmúlt évben például összesen 9,2 mil­lió forint értékű különféle tá­mogatáshoz jutottak közremű­ködésével a két község gazdál­kodói. Mivel a Földművelésü­gyi Minisztériumnak még a csökkentett létszámú falugaz­dász-hálózat finanszírozásához sincs elég pénze, Tompa és Ke- lebia önkormányzata együtte­sen havi 25 ezer forinttal járul hozzá a közös falugazdász to­vábbi foglalkoztatásához. A két község elöljárósága abban bízik, hogy a Magyar Agrárkamara, amely július else­jével átveszi a falugazdász-há­lózatot, több pénzt fordíthat a működtetésére, és nem az ön- kormányzatoknak kell erre is áldozniuk. Kiss Béláné 1 I Szabad a kapitány Óvadék ellenében vasárnap | este szabadlábra helyezték 1 annak a spanyol halászhajó­I nak a kapitányát, amelyet az észak-atlanti halászati konf- J liktus során foglaltak le a ka- i nadai hatóságok - jelentette az AP. Az Estai nevű spanyol I hajót csütörtökön tartóztatták I fel a kanadaiak Űj-Foundland | | partjainál, nemzetközi vize­ken, mert kihalófélben lévő | rombuszhalakat halászott. Mexikói válság Mexikó gazdasági válsága sú­lyosabb annál, mint amit a ki- I robbanása utáni első hetek-1 ben, ez év elején gondoltak - ismerte el Ernesto Zedillo ál­lamfő vasárnap este a nem­I s* zethez intézett tv-üzenetében. A nemzeti valuta folyamatos j leértékelődése, a kamatlábak I gyors emelkedése és a pénz- I és értékpapírpiacon uralkodó 1 kaotikus állapotok a gazdaság egészére súlyos fenyegetést I jelentenek. Cseh eltökéltség I I | A nemzetközi valutapiacok | | zavaros fejleményei nem téri- | tik el a Cseh Köztársaságot at- I tói, hogy a koronát teljesen konvertibilissé tegye, és nem I kényszerítik arra, hogy árfo­lyam-politikáján változtasson - jelentette ki a Cseh Nemzeti I Bank igazgatója, Pospisil. I Van olaj a szigeteken? | Aligha valószínű, hogy a lakatlan, de gazdag ás­ványtartalmúnak feltételezett | Spratly-szigetcsoporton szá- | mottevő mennyiségű olaj ta­lálható - állítja egy szakértő. | A szigetcsoportra Kína, Viet- | nam, a Fülöp-szigetek, Bru­nei, Malajzia és Tajvan is igényt tart. Szerkeszd: A. Tóth Sándor Ezen hirdetésben szereplő árajánlatok érvényességi ideje: 1995. március 8-21. A tőkehúsok akciós árnapja kizárólag 1995. március 9 és 16. Viszontlátásra a SPAR-ban HAPPY DAY 100% VALÓDI NARANCSLÉ 139,- helyett most csak SÉRTÉS HOSSZÚKARAJ 579,- helyett most csak FA TUS­FÜRDŐ FOR MEN, LIGHT, MARINE 239,- helyett most csak KNORR FALUSI CSIRKELEVES CÉRNA­METÉLTTEL, DARAGALUSKA- LEVES, MÁJGOMBÓC­LEVES CSIGA­TÉSZTÁVAL, HÁZIAS TYUKLE- VÉS TÉSZTÁVAL Egy zacskóból 4 tányér finom levest készíthet. 69,- helyett most csak Falusi csirkeleves / ___ \í március B. csütörtökre szólnak, r Házias tyúkleves tésztával___ S ÉRTÉS COMB 1 Kg 599,- helyett most csak KAISER BÉCSI SONKA 82,90 helyett most csak______ S ÉRTÉS RÖVIDKARAJ 1 Kg 599,- helyett most csak LIBRESSE INVISIBLE CLIP SZUPER és NORMÁL INTIM BETÉT 252,- helyett most csak SÉRTÉS LAPOCKA 1 Kg 579,- helyett most csak Engedményes kínálatunk a készlet erejéig érvényes. Az esetleges kivitelezési hibákért nem felelünk és vásárlóink elnézését kérjük. AFRICANA TEJNUGAT, FÖLDIMOGYORÓS TEJNUGÁT, TÖRTMOGYORÓS TEJNUGÁT, KÓKUSZOS TEJNUGÁT 57,- helyett most csak Spóroljon a SPAR-ral ! ÁR ELŐNY MINDEN CSÜTÖRTÖK SPAR-NAP A SPAR-nál minden csütörtök nevezetes nap, rend­kívüli engedményes hús-árakkal! Az itt látható aján lat csak március 9. és 16. csütörtökre szól. A követke- zö SPAR-napokra más hús-ár meglepetések várhatók. 5Í • o o 1 zacskó 4£ >.m BUDAPEST: III., Csobánka tér 3.; IV., Rózsa u. 16.; Kordován tér 12.; XI., Kérő u. 1.; XV., Szentkorona u. 18.; XIX., Eötvös u. ; XX., Baross u.; CSORNA, Erzsébet királyné u. 5.; KISBÉR, Kossuth u. 4.; KOMÁROM, Igmándi út; OROSZLÁNY, Népek barátsága u. 35.; SZÉKESFEHÉRVÁR, Palotaváros, Sziget u. 41.; TATA: Ady E. u. 20.; Május 1. u.; Rákóczi u. 9.; TATABANYA: Béla Király körút; Élmunkás u.; Gál I. ltp.; Hadsereg u. 131.; Komáromi u. 38.; Köztársaság u. 44.; Sárbereki ltp.; Vadász u. 26. MOST MAR SPAR: PÉCS: Bajcsy-Zsilinszky u.,4.; Berek u. 1.; Gosztonyi Gyula u. 2.; Pollack Mihály u. 19.; Zsolnay Vilmos u. 119.; Hungária u. 55.; Ifjúság u. 11.; Csontváry út 2.; KALOCSA: Búza tér 11.; KISKUNHALAS: Bethlen tér 1.; MOHÁCS: Kígyó u. 6.; SIKLÓS: Mária u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents