Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

1995. március 14., kedd Petőfi Népe-Interjú 7. oldal BESZÉLGETÉS DR. GIDAI ERZSÉBETTEL, AZ MTA JÖVŐKUTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉVEL Modernizáció vagy gyarmatosítás? Becslések szerint hatezer milliárd forint körül lehet az ország külső és belső adósságának az összege. Ezzel Magyarország a világ legeladósodottabb országainak az egyike. Egy főre lega­lább félmillió forint adósság jut, s ebbe mindenki beletartozik az újszülöttől az aggastyánig. Ez az a béklyó, amely jelentős részben akadályozza a gazdasági szerkezetváltást. Magyaror­szág már évekkel ezelőtt adósságcsapdába került. A gazdaság ugyanis az elmaradottság következtében nem tudja finanszi- rozni a külföldi hiteleket. Ma az ország nemzetközi tartozása 28 milliárd dollárnál már több. A jelenlegi gazdaságpolitika célja ugyanaz, mint a rendszerváltás előtti kormányzaté volt: az adósságszolgálat teljesítése, a hitelképesség megőrzése bármi áron. Mindez azért, hogy kölcsönöket tudjunk felvenni az adósságszolgálat teljesítésére. Dr. Gidai Erzsébet professzor asszony szerint - aki a Magyar Tudományos Akadémia Jövő- kutatási Bizottságának az elnöke, s a Társadalomkutató és Elő­rejelző Intézet igazgatója is - az adósságprobléma jelenlegi ke­zelése teljesen tönkreteszi az országot. A hatalmon lévő politi­kai körökkel szemben ő úgy gondolja, hogy az évtizedek óta követett törlesztési politika nem járható. • Professzor asszony! Az ez­redfordulóig eldől, hogy az egykori vasfüggöny mögötti országok melyik fejlődési úton haladnak tovább. Ma­gyarország, úgy vélem, vá­laszthat: vagy a gazdag Nyu- gat-Európa legszegényebb, vagy pedig a Balkán irigyelt gazdag országa lesz. A jelen­legi helyzetben mire lehet számítani? Ha a jelenlegi helyzetet néz­zük, akkor egy gazdasági- lag-társadalmilag rendkívül le­romlott helyzetben lévő ország­ról beszélhetünk. A gazdaság mélyponton van, amelynek a további leépülése egy pénzügyi összeomlást, s egy olyan konf­liktus helyzetet is jelenthet, mely egy háborús veszélynek a lehetőségét sem zárja ki. A hanyatlás évtizedei Történelmileg nézve a fo­lyamatot, a 60-as években volt egy konszolidáció, mely együtt járt bizonyos gazdasági refor­mokkal. 1972-ben egy erőteljes - Moszkvából irányított -, durva diktatórikus beavatkozás következtében visszarendező­dés történt. Ennek nyomán a 70-es évek végén megkezdő­dött egy mai napig tartó gazda­sági hanyatlás. Az akkori hata­lom képviselői ügy gondolták, hogy a romlást meg lehet állí­tani, ha hiteleket vesznek fel. Részben külső nyomásra, rész­ben rossz belső döntések kö­vetkeztében elindult az eladó­sodási folyamat. A hitelek egy része politikai érdekeket szol­gálva el is hagyta az országot. Akkor az adósság nagysága 3-5 milliárd dollár között mozgott. Az adósság csapdájában Az ország a 80-as évek ele­jén belekerült egy adósságspi­rálba. Ezekben években meg­ugrottak a korábbi olcsó hitelek kamatai. Az akkori vezetés pe­dig már azért vett fel újabb dol­lár milliókat, hogy a korábbi tartozást törleszteni tudja. Ek­kor- 1982-ben - lépett be az ál­lam a Nemzetközi Valutaa­lapba, s ezzel elindult az a dik­tátumsorozat, mely alatt ma is sínylődik az ország. A valutaa­lapnak az a szerepe, hogy az adósországoktól behajtsa a hite­leket. Ahol a fizetőképesség gondot jelent, ott a szervezet megpróbál kölcsönt szerezni, de meg is szabja ennek a gazda­sági és társadalompolitikai fel­tételeit is. Akkor még nehezebb volt politikai feltételeket szabni, de a gazdaság irányítá­sába benyomult az a pénzügyi - monetáris - politika, amely mind a mai napig érvényes ide­haza. Ennek a gazdasági szem­léletnek megjelent az a közgaz­dászköre is, akik szorosan kap­csolódtak a Nemzetközi Valu­taalaphoz, illetve a chicagói monetáris iskolához is. A mo­netáris politikát egy fejlett pi­acgazdaságra találták ki Nyuga­ton. Ám Magyarországon nem létezett egy olyan piacgazda­ság, ahol a monetáris politikát csakúgy simán lehetett volna alkalmazni. Különös helyzet alakult ki. Ezzel a pénzügyi po­litikával ugyanis lehetett a Moszkvától történő függést ol­dani. Ám ugyanezzel a pénz­ügyi szabályozással olyan mó­don avatkoztak be a gazda­ságba, hogy a Nemzetközi Va­lutaalap és a Világbank érde­keit ki lehessen szolgálni. Ez a pénzügyi szemlélet azonban al­kalmatlan volt arra, hogy a mo­dernizáció beinduljon idehaza. Csak arra volt jó, hogy kiszol­gálják azt a gazdaságpolitikai érdeket, melynek egyik fő mo­tívuma az, hogy az adósságot törleszteni kell. Egy másik alapelv az volt, hogy egy olyan piacgazdaságot kell kialakítani, amely lényegében kiszorítja az államot a piacról. A politikai hatalom és a libe­rális közgazdaságtan szemlé­lete lassan összefonódott a 80-as évek második felében és elfogadta a koncepciót. Sajátos helyzet alakult ki. Magyarország kettős szorításban Itt volt már a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, ugyanakkor Moszkvából még kézben tartották az országot. Már akkor látni lehetett, hogy szétrobban a gazdaság. Készí­tettünk a kollégákkal egy előre­jelzést 1984-85-ben. Ekkor az MSZMP XIII. kongresszusa még azt harsogta, hogy hét szűk esztendőnek nézünk elébe, de utána jön majd a fellendülés. Tanulmányunkban jeleztük, hogy itt nem modernizációs át­alakulás van napirenden, ha­nem egy gazdasági összeomlás­tól kell tartani. Végeztünk egy technológiai fejlettségi össze­hasonlítást is, melyből azt szűr­tük le, hogy a fejlett államok és Magyarország között a különb­ség 60-80 év. Ekkorra egyér­telművé vált, hogy az erőforrá­sok felélése kezdődött el. Lehe­tetlenné vált egyszerre törlesz­teni, illetve a fejlődést beindí­tani. Az ország a súlyos gazda­sági válság első szakaszába ke­rült. 1985-1990 között megdup­lázódott az adósság, elérve így a 20 milliárd dollárt, mely mára újabb 10 milliárddal növeke­dett. Ezredfordulóra a nemzetközi tartozásunk elérheti a 40 milli­árd dollárt. A mai belső és külső eladósodottság olyan mértékű, hogy meghaladja a bruttó nemzeti termék névleges értékét. Ahol az adósságállo­mány nagyobb, mint amit az ország egész évben megtermel, ott a modernizációra nem ma­rad erőforrás. A törlesztés ugyanis elviszi a befektethető tőke jelentős részét. Összefoglalva: a 70-es évek végén megindult a gazdaság le­épülése, mellyel együtt járt a növekvő eladósodás. Ehhez kapcsolódott a lakosság elsze­gényedése. Az elszalasztott lehetőség 1990-ben a politikai hata­lomváltás történt, ám ezt nem követte a gazdasági rendszer- váltás. Ekkor olyan lehetőség kínálkozott, amely nem tér vissza. Az Antall-kormánynak ugyanis tárgyalni lehetett volna az adósságkönnyítésről, annak egy részének a leírásáról. Ma már az adósságkérdés döntően nem közgazdasági, hanem poli­tikai kérdés. A rendszerváltás után a monetarista közgazda- sági szemlélet totális hatalmat kapott Magyarországon, csak­úgy, mint a Nemzetközi Valuta­lap, amely képviselői be is épültek a hatalomba. Minden döntésnél folyamatos konzultá­ció folyik a nyugati szakértők­kel. Gyakorlatilag a Nemzet­közi Valutaalap megszállt ben­nünket. 9 Egyes politikusok ezt a sa­játos helyzetet úgy fogalmaz­ták meg, hogy kimentek a tankok, s bejöttek a bankok. Ez egy nagyon-nagyon szel­lemes megfogalmazás, s igaz is. Valójában egy totális pénz­ügyi hatalom van idehaza. Egy nemzetközi pénzügyi csoportok megszállása alatt nyög Ma­gyarország, s ebben partner a kormány. 1985-ben volt egy olyan köz- gazdasági csoport, mely nemzeti érdeket képviselve azt mondta, nem szabad több kölcsönt fel­venni, hanem lassan törleszteni kell a hiteleket. 1981-1992 kö­zött majdnem 13 milliárd dollár­nak megfelelő erőforrás áram­lott ki az országból. Ez az óriási összeg, ha ide­haza marad a modernizációt elősegíthette volna. De nem maradt itthon, s tovább nőtt az eladósodás, mellyel együtt járt egy sokkterápia bevezetése. Itt drasztikus áremelésre gondo­lok. A végső terheket természe­tesen a lakosság viselte. így persze fenn lehetett tartani a fi­zetőképességet. Ez 1995-re azt eredményezte, hogy ma már csak a lakosság végtelen elsze- gényítése árán lehet fenntartani a fizetőképességet. • Úgy tűnik, hogy kényszer- pályára került Magyaror­szág. Pénzügyi gyarmattá vált az ország Ez nem annyira kényszerpá­lya, mint inkább a pénzügyi po­litika kiszolgálópályája. Ha ezen a szemléleten nem változ­tatunk, akkor olyan rákos da­ganat keletkezik, hogy elpusz­tul a gazdaság. Ha pedig el­pusztul, egy sajátos pénzügyi gyarmatosítási folyamat áldo­zataként, akkor elpusztul a la­kosság is. S ez nem egyfajta sö­tét látomás. Tessék megnézni az adatokat. Az eladósodás nö­vekedett, a gazdaság átalaku­lása, a növekedési mutatók drasztikusan romlottak. Privatizáció magyar módra Hogy a kormány pótlólagos pénzhez jusson a 80-as évek végén elindult egy durva priva­tizáció. Egyesek hatalmas va­gyonokat szedtek össze fillére­kért, s vittek ki az országból. • Mire ment az a néhány tízmilliárd forint, amely be­folyt a privatizációból? Sajnos nem átalakulásra for­dították, hanem a költségvetési hiány csökkentésére, azaz a pénz egy feneketlen zsákba ke­rült. Amikor azt mondják, hogy fillérekért eladták az ország va­gyonát, akkor ez igaz. Az ag­rárgazdaság, a magyar ipar tönkrement, s ezzel párhuza­mosan ugrásszerűen nőtt a munkanélküliség. Az eladósítás, a rossz priva­tizáció mellett a népesség el- szegényítése a politika harma­dik nagy vétke. Az ország lé- lekszáma 10,4 milliós, amely­ből 3-400 ezer ember olyan anyagi helyzetben van, hogy érzéketlen a gazdasági változá­sokkal szemben. Sőt a gazda­ság leépülése még jó is nekik, mert olcsón tudják felvásárolni a tönkrement cégeket. Ettől kezdve már mindenki szegé­nyedik. Három millió nyugdí­jas él idehaza. Ennek a fele a létminimum alatt él, akik egy része a nyorrtorszint alatt van. Van egy fiatal - kiskorú - né­pesség, s emellett egy 3,8-3,9 milliós aktív lakosság. Ha le­vonjuk az aktív lakosság szá­mából a munkanélkülieket, ak­kor 3 millióan lehetnek, akik dolgoznak. Ez utóbbiaknak a vállán nyugszik alapvetően a gazdaság fenntartása, s az iszo­nyatos terhek jelentős részét nekik kell kitermelniük. Ha ezt a 3 millió embert megnézzük, láthatjuk, hogy a jövedelem te­kintetében óriási a szóródás. Ma a bérből és fizetésből élők között olyan nagy a különbség, melyre Európában sehol nincs példa. Akinek a költségvetés­ből finanszírozzák a fizetését, ott 12 200 forint a minimálbér. Ugyanakkor egy bankigazgató is szintén közpénzből kapja a fizetését - lévén állami cég a bank - csak ennek az összege másfél-két millió havonta. A különbség több, mint százszo­ros. Nyugat-Európában, ha több mint hatszoros a különb­ség ebben a szférában, ott bi­zony már kimennek a szakszer­vezetek az utcára. Egy minisz­ter is belebukhat ebbe. Százezrek minimálbéren Minimálbért kap ma 800 ezer-1 millió ember, főként vi­dékiek. A magyar átlagfizetés 35 ezer bruttó körül van. Egy átlag fizetésű ember három évig dolgozik azért a fizetésért, amelyet egy bankelnök esetleg megkap egy hónapban. Mára gyakorlatilag felszámolták azt a középréteg, amely mindig lojá­lis volt az adott kormányhoz. Helyette van egy elszegényedő magyarság, egészségében, szel­lemében megrokkant, érzelmi­világában tönkretett lakosság. Meg kell nézni az egészségügyi és az iskolázottsági mutatókat. Ma majdnem minden ember be­teg, valamilyen látens vagy re­gisztrált betegségben szenved. Növekedett a szív és keringési megbetegedésben szenvedők száma. Csaknem duplájára nőtt a 25-35 év közözött elhalálo- zottak száma. Olyan életminő­ség-romlás következett be, mely már az anyaméhben ve­szélyezteti a magzatot. Jelentő­sen nőtt az öngyilkosok, alko­holisták száma. A bűnözés is óriásit nőtt. Rengeteg gyermek hiába végzi el a nyolcosztályt, analfabéta marad. Óriásit rom­lottak a továbbtanulási esélyek. A férfiak nem érik meg a nyugdíjat Ha mindezt összerakjuk, azt mondhatjuk, hogy a lakosság életminősége óriásit zuhant. Ez a 70-es évek második felében kezdődött el. A férfiak 2000-re 60 éves átlagéletkorral számol­hatnak, míg 20 évvel ezelőtt 69 volt az átlagéletkor. Országunk a mutatók szerint a fejlődő or­szágok szintjére esett vissza. • Ha ilyen rossz az ország gazdasági helyzete, társa­dalmi közérzete, akkor van-e egyáltalán esély az Európai Közösségbe történő belé­pésre? A szegény kelet-európai or­szágokat egyik gazdag tagállam sem látja szívesen. Ha mégis bekerülne a közösségbe az or­szág, az nekünk nem lesz ked­vező. Pontosan azért, mert sze­gény, eladósodott az ország. Egy kutatócsoporttal megnéz­tünk 35 országnak több mint 50 mutatóját, s ebből az derült ki, hogy a föderációs Európa előtt nagy perspektíva nincs. Igen erős belső konfliktusok jelentek meg. Mindenki félti a belső ér­tékeit. A pénzüket, a kulturális értékeiket, évszázados iparága­ikat, nemzeti termékeiket. Fel­erősödik hosszútávon egy szét- esési folyamat, ám kialakulhat a térségen belül egy regionális egység. • Németország szerepére gondol? A vizsgálatunk azt hozta ki, hogy például Németország, Ausztria, Magyarország, Szlo­vénia, Horvátország létrehoz­hat egy szorosabb kapcsolatot. • Ön szerint melyek a szub­jektív feltételei a modernizá­ció beindításának? Egy nemzeti elkötelezettségű kormány kellene, mely a nem­zeti értékeket védi és az az el­sődleges a számára. Ehhez ren­deli a nemzetközi alkukat. Hogy mivel indítana? Elvé­gezne egy nagytakarítást. Ké­szítene egy vagyonleltárt, utána nézne a kilopott pénzeknek, a belső forrásokat bent tartaná. Az adósságok kérdésében azonnal lépni kellene, akár a le- írattatásról tárgyalni. Ezer milliárdot meg lehetne menteni Magyarország geopolitikai fekvése alapján van olyan hely­zetben, hogy erről lehetne kor­mányokkal, pénzügyi szerveze­tekkel tárgyalni. Ez már nem annyira gazdasági, mint politi­kai ügy. Nem szabadna több hi­telt kapnunk, mert úgyis csak törlesztésre megy. Ha a jelenlegi erőforrásainkat nézzük, úgy még 1000 milliárd forintot meg lehetne menteni, s vissza lehetne forgatni a gazdaságba. Azokon a területeken, amelyeken az or­szág képes a saját lábán meg­állni, fejleszteni kell: gyógy­szergyártás, mezőgazdaság stb. Ahol abszolút nem jutunk előre, oda be kell engedni a zöldberu­házókat. Azokat, akik felépítik a gyárakat, s érdekük, hogy jól menjen a vállakózás. Meg kell becsülni a magyar vállalkozót s a munkaerőt. Kiváló szakmun­kásrétegünk van. Hogy elindul­hasson az ország, meg kell vál­toztatni a jelenlegi erőforrásokat felélő gazdaságpolitikát. Nincs más lehetőségünk. Barta Zsolt Közép-Európában a következő évszázad elején - dr. Gidai Erzsébet szerint - kialakul­hat egy új gazdasági egység, melynek a vezetője Németország lesz. A térképen vastagabb vonal­lal a leendő régió határait jelöltük be.

Next

/
Thumbnails
Contents