Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-13 / 61. szám
2. oldal Hírek - Vélemények 1995. március 13., hétfő Német kisebbségi önkormányzat A hazai német kisebbség szombaton Budapesten megválasztotta országos kisebbségi ön- kormányzatát. A voksolás előtt Tabajdi Csaba, a Minisztelnöki Hivatal politikai államtitkára és Németh János, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke üdvözölte a résztvevőket. A MOM Kultúrházban megtartott elek- tori gyűlésen 751 elektorból mintegy 600 jelent meg, és 53 fős közgyűlést hoztak létre. Az eredmény ismertetése után Otto Rábán Heinichen, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete köszöntötte a német kisebbség országos ön- kormányzatát. Németh János bejelentette: 15 napon belül az OVB hivatalosan is megállapítja a választás eredményét. Ezt követően a frissen bizalmat kapott testület öttagú bizottságot (Báling József, Erdei Ferenc, Kaltenbach Jenő, Kerner Lőrinc és Schnaider Lász- lóné) bízott meg március 26-ára tervezett alakuló ülésük előkészítésével. Amerikai űrhajós az oroszoknál Első alkalommal indul amerikai asztronauta, Norman Thagard orosz űrrakétán a kozmoszba. Képünkön a holnapi start előtti utolsó eligazításon látható. FOTÓ: FEB-REUTERS Lövések dördültek, amikor az ENSZ megbízottjának, Yasushi Akashinak a repülőgépe leszállt a szarajevói reptéren. Szerencsére senki sem sérült meg. FOTÓ: feb-reuters Tandíjról, családi pótlékról (Folytatás az 1. oldalról) A devizajogszabályok módosítása által - a kormány szándéka szerint - hamarosan lehetővé válik, hogy a vállalkozói szféra is devizaszámlákat vezethessen belföldi bankoknál. Ettől az intézkedéscsomagtól a devizaspekulációk és az inflációs várakozások mérséklését várják. A belföldi keresletet is korlátok között kívánja tartani a kormány. Ennek érdekében korlátozza az állami vállalatoknál és a költségvetési szerveknél a bérek növelését, és csökkenti az államháztartás kiadásait, egyebek között a minisztériumok és főhatóságok feladatainak felülvizsgálatával. A kormány kezdeményezi a közalkalmazotti és a köz- tisztviselői törvény sürgős módosítását is, hogy megváltoztassa egyebek között a végkielégítés, a felmentési illetmény, a jubileumi jutalom, illetve az egyéb juttatások rendszerét. A tervekben szerepel az is, hogy a kormány - a kormányzati köz- igazgatás feladatainak átvizsgálásával párhuzamosan - komoly mértékű létszám-leépítésre tesz javaslatot. A felsőoktatási intézményekben 1995 szeptemberével havi 2000 forintos tandíjat vezetnek be, és csökkenteni kívánják az oktatók létszámát. A szociális ellátórendszerekben is változások várhatók: a kormány szándéka szerint a családi pótlék nem járna állampolgári jogon, csak a rászorultak később meghatározandó körének. A kormány 1995. július elsejével meg kívánja szüntetni a gyedet, és egységes gyest szeretne bevezetni - de ez csak azoknak járna, akik családi pótlékra is jogosultak. Az önkormányzatok ebben az évben 9 milliárd forinttal többet kapnának a kormánytól, hogy eloszthassák azok között, akiket ezek a változások súlyosan érintenek. 1996. január elsejétől a kormány új alapokra kívánja helyezni a gyermekellátás rendszerét is. A kormány kész tárgyalni az Érdekegyeztető Tanáccsal, ám döntéseitől nem tud elállni. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Harcok Kabulban Az afgán kormányerők tegnap hajnalban kiszorították Kabulból az Irán-barát, síita Hizb-i- Vahdat ellenzéki szervezet és a Korán-iskolás diákok, a táli- bok fegyveres erőit. Ahmed Sah Maszud tábornok Burha- nuddin Rabbani elnökhöz hű erői az utóbbi hat hónap leghevesebb harcaiban elfoglalták a szövetségre lépett két szervezet utolsó kabuli erősségét, egy volt szovjet rakétabázist. A kormányerők szombat estétől MiG-ekkel, harci helikopterekkel és tüzérséggel támadtak a tálibok állásaira, mielőtt közelharcban elűzték volna a diákokat és az egységpártiakat a Scud rakéták egykori kilövőbázisáról. A tévéelnök gyilkosai A népszerű orosz tévés személyiség, Vlagyiszlav Lisztyjev meggyilkolásával gyanúsított két személyről a hét végén kiderült: nem azonosak a riporter gyilkosaival, csak a Lisztyjev lakását felújító két munkásról van szó. Ezt Borisz Uvarov, a nyomozócsoport vezetője közölte tegnap. Titkos megállapodás Izrael és a Palesztin Hatóság titkos megállapodást kötött az izraeli katonák ciszjordániai áttelepítéséről - írta tegnap az Al-Kudsz című palesztin lap. A Kelet-Jeruzsálemben megjelenő újság szerint az áthelyezés a Jordán nyugati partjának északi részén lévő Dzsenínből való kivonulással június elején kezdődik. Egy palesztin forrást idézve a lap tudni véli, hogy a palesztin városokból való kivonulás nem egyszerre, hanem külön-külön városokként történik majd. Nabíl Abu Rudeina, Jasszer Arafat szóvivője Gázában cáfolta a megállapodás megkötését, s hozzátette, hogy nincs szükség titkos egyezkedésre. Szerződés Kínával Mickey Kantor, az amerikai elnök kereskedelmi képviselője és Vu Ji kínai külkereskedelmi miniszter szombaton Pekingben aláírta a szellemi tulajdonjogok védelméről szóló február 26-án létrejött amerikai-kínai megállapodást. E szerződéssel elhárult az amerikai-kínai piacháború veszélye. Ugyanakkor nem jött létre megegyezés a kínai piacok megnyitásáról. A most aláírt egyezmény kötelezi Pe- kinget az amerikai audiovizuális termékek behozatalát, és Kínában való kiadását sújtó korlátozások feloldására. Szerb szövetség? Radovan Karadzic * A boszniai szerbek vezetője szombaton felvetette egy katonai szövetség megkötését a boszniai és a horvátországi szerbek, továbbá Jugoszlávia részvételével. Radovan Karadzic Palában a helyi szerbek parlamenti tanácskozásának megkezdése előtt utalt arra, hogy Horvátország és a hor- vát-muzulmán államszövetség közös katonai parancsnokság felállítását határozta el. - Ezek után a boszniai és a horvátországi szerbeknek teljes mértékben joguk van arra, hogy politikai, állami és katonai kapcsolatokat létesítsenek Jugoszláviával - mondta Karadzic. Mint kifejtette, egy ilyen szövetség létrehozása kizárólag a Jugoszláviát alkotó Szerbia és Montenegró elhatározásától függ. Orosz bombázás Argun ellen Dzsohar Dudajev csecsen elnök szóvivőjének állítása szerint az orosz légierő szombaton este légitámadást intézett a Groznijtól keletre fekvő Argun városa ellen. Közben folytatódott az orosz páncélosok ösz- szevonása Argun és Dzsalka település között. Udugov közölte: az orosz harci gépek 40-50 percen át támadták Ar- gunt és a fő csapás a helyi „Vörös kalapács” nevű üzem ellen irányult, ahol jelentős károk keletkeztek. A CIA igazgatója Bili Clinton amerikai elnök döntése értelmében a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) új igazgatója kabinetminiszteri rangot fog kapni. John Deutch védelmi miniszterhelyettest javasolva a tisztségre az elnök bejelentette, hogy az előrelép- tetéssel lehetővé kívánja tenni a CIA vezetőjének részvételét a nemzetbiztonsági politika meghatározásában. Nézőpont Vadászkaland az országúton Noszlopy Nagy Miklós írása A részeg sofőr ügyesen kicselez néhány rendőrautót, és már-már elhiszi, hogy megmenekült. „Azért ennyit nem ittam” - villan át benne, amikor egy harci repülő jön szemben a Halasi úti hobbiknál. A pilóta arcán rémület. Atyaisten, megtámadtak! Nem, ez agyrém, nincs ilyen. A vadászvacsora után vadászrepülő desszertnek. Lőttem két nyulat, elszállt két fácán, na de a MiG-et, azt megcsíptem. Merthogy az jött szembe. Egyáltalán nem kizárt, hogy az esemény bekerül a rekordok könyvébe. Nem kap egyszerű feladatot az a rendőr sem, aki a statisztikába „írja be” a balesetet. Húzza a strigulát: volt egy gyalogosgázolás, fellökték a kerékpárost, két személyautó koccant, na meg ez a harci repülő is karambolozott, „őrmester úr! Ezzel mit csináljak?” Murphynek igaza volt legendás „törvényében”: Ami elromolhat, el is romlik. Másként: ami megtörténhet, meg is történik. Pedig Murphy nem is közlekedett Kecskemét és Jakabszállás között. Mit tudott ő arról, hogy itt vadászvacsoráznak. Mit tudhat ő arról, hogy itt nem ismernek lehetetlent. Micsoda? Hogy lenne olyan konvoj, amiben rendőrautók hada halad kék lámpával villogva? Ugyan már. Úgyis belemennek. Murphy a vadászrepülő-vadászt sem ismerhette. Jó szándékú, szelíd, családos fiatalember, aki - ő mondja - a szabályokat mindig betartva közlekedik. Csak hát: aznap este kicsivel többet ivott. Kicsivel többet annál, hogy egy kortyot sem ihatott volna. És hány ilyen közlekedik Bács-Kiskunban? Igaz, eddig csak ez az egy rohant vadászrepülőbe. Irigyelni nem kell: kap érte eleget. Kérdőjelek FEB-kommentár Ki kiabál? Baj van a kultúrában. Halmozódnak a pénzügyi gondok, nőnek a feszültségek, éleződnek a személyi ellentétek. Hasonló jelenségek ugyan föllelhetők a gazdaságtól a közigazgatásig mindenütt, de most a kultúra bajaitól hangos a közélet. A Kiáltás címmel megtartott összejövetel részvevői ugyanis a kormányzatnak címzett vádak sorát kiáltották világgá. Köztük első helyen azt, hogy politikai tisztogatással szennyezi a kultúra vizeit. Jogos az aggodalom? A politikai indítékú felmondások és kinevezések olyan fertőző gócok, amelyeknek szinte kiszámíthatatlan a hatásuk. Rombolják az emberi kapcsolatokat, rontják a közérzetet, elértéktelenítik a szaktudást, ösztönzik a karrierizmust. Csakhogy a veszély mérlegelésekor nem lehet megkerülni a kérdést: kik festik a politikai tisztogatás ördögét a falra? Mert nehéz feltételezni a kultúra közügyeinek féltését arról, aki a hatalom ollójával úgy nyírta a fejeket, mint kertész a füvet. Nehéz hitelt adni a médiák szabadságáért perelő szavaknak, ha az mondja, aki arcát, nevét adta kollégái tucatjainak elbocsájtásá- hoz. Hamis hangok keveredtek hát ebbe a minapi „kiáltás”-ba. Sem a kultúra nemzeti intézményeiben, sem másutt nincs kultúrharc. S a mai kormány felelőssége, hogy ne is legyen. Azok ellen sem, akik most a maguk vétkeit olvassák mások fejére. BARANYAiJÉGLA K KERESKEDELMI KFT. 7624 Pécs I Budai Nagy Antal u. 1. f Telefon: (72) 314-500 Telefon/fax: (72) 324-500 Ebben az évben Is ajánljuk kiváló minőségű, környezetbarát, égetett kerámiatégláinkat A termékek házhoz szélütéssel is megrendelhetőek. Áfás fogy. ár, Ft: Kisméretű tömör tégla 13,80 Kisméretű kevéslyukú tégla 9,20 Kettösméretű kevéslyuku tégla 16,30 B-30/14 kézi falazóblokk 29,70 B-30/19 kézi falazóblokk 39,00 HB-38/14 falazóblokk 38,60 HB-38/19 falazóblokk 51,40 FB-60/19 födémbéléstest 65,90 VF 10/40 válaszfallap 41,60 FÜB 10/38 válaszfallap 34,50 FÜB 12/38 válaszfallap 39,60 Mohácsi Téglagyár: 69/322-211 Alsómocsoládi Téglagyár: 72/451-791 i«z72)