Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-08 / 57. szám
1995. március 8., szerda Tisztelt Szerkesztőség; 11. oldal Kedves Olvasóink! Felhívjuk Figyelmüket a mai összeállításunkban megjelent néhány visszatérő témára. Ilyenek: a vasútvonalak megszüntetéséről, a kecskeméti autóbuszokra való egyajtós felszállásról, hőenergia-takarékoskodásról szóló levelekre. Kérjük, olvassák el olvasószolgálatunk tájékoztatóját, mely fontos információkat tartalmaz. Helyet adtunk idősek dolgaival foglalkozó leveleknek. Róluk szól mai hírképünk is. Figyelmet érdemel továbbá a bácsbor- sódi főiskolai levelező tagozat megnyitásáról szóló levél, s az a kedves tudósítás is, amely az akasztói amatőr színjátszás újjáélesztéséről számol be. Várjuk további írásaikat, névvel, lakcímmel ellátva, mert névtelen levelekkel nem tudunk foglalkozni. A szerk. Felmondások a MAY miatt? A KORREKT TÁJÉKOZTATÁS ÉRDEKÉBEN A takarékos hőfogyasztásról Lakitelek, Nyárlörinc és Kisfái lakosai az alábbi levelet írták a MÁV Szegedi Igazgatóságának: Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy az 1995. február 27-én megszüntetett Laki- telek-Kecskemét között közlekedő és hajnali 4 óra 10 perckor Lakitelekről induló munkásvonat közlekedését szíveskedjenek visszaállítani. A járat megszüntetésével a Kecskemétre 5 és 6 órai munkakezdésre bejáró 40-50 dolgozót hoztak igen kellemetlen helyzetbe, olyannyira, hogy több dolgozónak - mivel nem tud beérkezni munkakezdésre - felmond a munkahely. A Petőfi Népe február 25-ei bácskai kiadása a gyorshírekben közölt egy tájékoztatást, amelyben Tényi Antal garai polgármester nyilatkozik a helyi körzeti orvossal kapcsolatban. Ez a kis hírecske - tekintettel arra, hogy elferdíti a tényeket - nem alkalmas arra, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassa az olvasókat. Fontosnak tartanám, hogy ezzel egyidejűleg a másik fél álláspontja is nyilvánosságra kerüljön. Nem igaz az az állítás, miszerint a doktornő aláírásokat gyűjt, igaz viszont, hogy a betegek összegyűjtöttek körülbelül 700 aláírást, mert meg akarják tartani választott orvosukat, és nem szeretnének sem a polgármester úr, sem az általa vezényelt néhány képviselő ké- nye-kedve szerint váltogatni a háziorvosukat. Továbbá az sem igaz, hogy a vállalkozói orvosi gyakorlat kárt vagy hátrányt jelentett a betegek számára, sőt, ez az időszak csak a betegeknek volt jó, mert azzal, hogy a doktornő vállalkozásban fejlesztette a rendelőt, kényszerítette az ön- kormányzatot arra, hogy a máNagyon vártam a hétfői újságot, remélve, hogy a szokásos tudósításon kívül valami új is lesz benne a Stadler SC stadionavató mérkőzéséről. Vártam a szokatlant, mivel Stadler úr nagy dolgot művelt. A hétfői lap címoldalán be- harangozotta kommentárról gondoltam,megjött az új, a szokatlan. Elolvastam és óriásit csalódtam. Sajnálom, hogy amit Benkő László úr ékszerdoboznak nevezett - mert az, s ezt senki sem vitatta -, abból az újságíró csak a kakast és a kivezető út hiányát vette észre. Isten is hét nap alatt teremtette a világot. Az újságíró szerint talán egyik nap stadiont kellett volna építeni, a másik nap pedig kövesutat? Vagy hárompályás autósztádát? Bizonyára kicsit bosszantó Munkanélküliség fenyeget emiatt sok dolgozót, noha önhibájukon kívül nem jutnak el időben munkahelyükre. Nekik más közlekedési eszköz nem áll rendelkezésükre, ezért ismételten kérjük, szíveskedjenek a kért vonat közlekedését visszaállítani. Egyébként nem értjük: miért megy üresen vissza az egy kocsiból álló szerelvény este 10 óra 40 perckor Kecskemétre. A mozdonyvezető csak a kalauzt szállítja. Miért nem várja meg ez a vonat Lakiteleken a hajnalt, hogy be tudjunk járni vele Kecskemétre? Kis Sándorné, Kisfái 10., és még 39 aláírás sik körzet felszereltségét hozzáigazítsa a jobbikhoz. Az önkormányzat rájött, hogy a betegek nem közlekednek egyik orvostól a másikhoz vezényszóra, ezért elveszi a rendelőt, hogy mindenképpen lehetetlenné tegye az orvosi feladat ellátását. Az önkormányzat jelenlegi véleménye szerint mindenképpen vissza kell vinni a régi rendszerbe az orvosi ellátást, mert így nem lehet kellőképpen beleszólni a biztosítótól kapott pénz felhasználásába, s nem lehet ezekből a pénzekből más célokra átcsoportosítani kedvük szerint. Tényi úr ígérete ellenére a testület nem mer falugyűlést összehívni, mert sem ő, sem a testület hozzá hű tagjai nem merik vállalni az emberek előtt a döntésüket, inkább elbújnak az elefántcsonttoronyba. Azt mondja a polgármester úr: Nem hátrálunk meg! Ki elől nem hátrálnak meg? A lakosság elől? Önmaguk elől? Dicséretes ez a harcos elszántság... P. J.-né, Gara (Név és cím a szerk.-ben.) ez, de mivel nem történt egyetlen baleset sem, így még el tudjuk felejteni. Én vártam, hogy szép dolgok jelennek meg, mivelhogy ma ilyen létesítményt építeni nem könnyű feladat. Vártam, hogy az újságíró leírja azt a csodálatos fogadtatást, amiben neki is, nekem is, és még legalább ötszáz embernek része volt. Vártam, hogy megerősíti a Benkő László és Puhl Sándor által elmondottakat: „Megható ez a csodálatos létesítmény”. És a fotósok? Szerintem ők már profik, ezért nekik tudni illik, hogy a hátukon számozással mehetnek be a pályára. Erre meg éppen a mérkőzés ellenőre hívta fel a rendezők figyelmét. Tisztelettel: Nemcsényi János Akasztó, Csengődi u. 44. Az elmúlt napokban több írást is olvastam a Petőfi Népében a távhőellátás problémáiról, s az ezekben fellelhető tévedésekre, félreértésekre szeretném felhívni a figyelmet a korrekt tájékoztatás érdekében. A nagymértékű és kiszámíthatatlan energiaár-emelés miatt egyre többen elégedetlenek a távhőellátás minőségével, a fűtési díjak átalányszerű fizetési rendszerével. Á lakók szeretnének szabályozni a radiátoraiknál, s csak annyit fizetni, amennyi hőt valóban elhasználnak. E cél eléréséhez nyújt segítséget az egyik cég, amely komplex szolgáltatással vállalja egy-egy ház, s ezen belül minden egyes lakás fűtési költségmegosztását, legyen az távhővel vagy kazánházból ellátott fűtési rendszerű épület. Mindez viszonylag egyszerű módon elérhető, s nem jár magas költséggel. Ez a cég elvégzi a műszaki felmérést, Köszönjük, Erzsiké néni! Akasztói szülők vagyunk. Szeretnénk ezúton megköszönni Bagó Ferencné Erzsiké néni fáradságos munkáját, amit gyermekeinkért végez nagyon hosz- szú idő óta a községben. Már több mint húsz éve ő szervezi és rendezi a községünkben a szüreti mulatságok műsoros előadásait. Most színjátszó szakkört szervezett Erzsiké néni. Február 18-án este a művelődési házban gyermekeink úgy szerepeltek és szórakoztattak bennünket a vidám jelenetekkel, hogy az felejthetetlen élmény volt számunkra. A szereplők, akik már dolgoznak, szívesen járnak a szakkörbe munka után, és szorgalmasan tanulják szerepeiket. Még egyszer köszönjük Erzsiké néni munkáját. Arra kérjük, ameddig csak bírja erővel, segítse és továbbra is úgy szeresse a fiatalokat, mint eddig. A szerkesztőséget pedig arra kérjük, közöljék levelünket. Hét akasztói szülő (Nevek a szerk.-ben.) (Kedves levélírók! Szívesen adtunk helyet soraiknak, hiszen olyan dologról tudósítanak - az amatőr színjátszás újjáélesztéséről amely manapság minden elismerést megérdemel. A szerk.) minden fűtőtestre felszereli a költségosztó készüléket, elvégzi a leolvasást és az értékelést. A lakók ezt követően már a mért fogyasztásuk alapján fizetnek a hőfogyasztásért. Az elpárologtatós költség- osztó készülék ára csupán 600 forintba kerül (plusz áfa), s ezt csak egyszer kell felszerelni és fizetni a lakónak, mert a szakemberek évenkénti 240 forint (plusz áfa) díj ellenében végzik a felszerelést, minden évben az ampullacserét, a leolvasást és az elszámolást. Az egész ház fogyasztását a hőfogadóban elhelyezett hőmennyiségmérő mutatja, míg a radiátorokra felszerelt kis műszer a lakásonkénti tényleges hőfogyasztást adja meg forint értékben. További segítséget nyújtana a lakóknak a termosztatikus radiátorszelep is, melynek az ára 1900 forint (plusz áfa). Ahol ezeket is felszerelték, ott Úgy gondoljuk, nem mindennapi esemény az, amely csaknem hetven embert érint, és horderejét tekintve sem mondható hétköznapinak. Február 17-én a bácsborsódi „Őszi Napfény” Szociális Otthonban tartotta évnyitóját az Egri Eszter- házy Károly Tanárképző Főiskola általános pedagógiai szakos levelező hallgatóinak kihelyezett tagozata. Dr. Nagy Andor tanszékvezető köszöntője után letettük az esküt. A diplomát szerezni vágyók valamennyien dolgozó emberek, akik munka és család Dr. Simon Sándor nyugalmazott altábornagy, hadtörténész, egyetemi tanár készül egy könyv kiadására, A kiskunfélegyházi laktanyától a Donig címmel. Azért, hogy a könyv minél hitelesebb legyen, kérjük azokat, akik még élnek, jelentkezzenek elbeszélgetésre. A hozzátartozóktól bármilyen iratot vagy akár tábori levelezőlapot is szívesen veszünk. Akinek nehéz a járás, meglátogatjuk, csak adják meg a címüket. Azok jelentkezését várjuk, akik az 1942-es mozgósításkor az átlagos fűtési költségmegtakarítás a 25 százalékot is elérheti, többéves hazai tapasztalat alapján. A hagyományos szelepek ugyanis szabályozásra nem alkalmasak, nyitással-zárással csöpögni kezdenek. A termosztatikus szelep lényege, hogy a kívánt, beállított hőmérsékletet automatikusan és folyamatosan szabályozza, s így a takarékos fűtést szolgálja. A fent elmondottak alapján tehát a takarékos hőfogyasztást a mérés szerinti elszámolás megvalósítása jelenti. Ezt pedig el lehet érni a fűtési rendszer teljes átalakítása nélkül is. Mindenkinek joga és most már lehetősége is van arra, hogy a fűtési energiával takarékoskodjon, és csak annyit fizessen, amennyit ténylegesen fogyasztott. Iványi János mérnök, Kecskemét mellett szeretnének négy évet eltölteni az iskola falai között, még ha átvitt értelemben is. Hosszadalmas és fáradságos előkészítés eredménye, hogy kedvező feltételek mellett tanulhatunk otthonunktól néhány kilométerre. Ezt a munkát önzetlenül vállalta fel Kertészné Veres Sarolta, a kaskantyúi „Harmónia” Szakosított Szociális Otthon, és Petrich István, a bácsborsódi szociális otthon igazgatója. Köszönjük áldozatos munkájukat. Az első évfolyam hallgatói a 13-as könnyűhadosztályhoz vonultak be, vagy akik a 7-ik gyalogezred 7/111. zászlóalj, vagy a 31-es gyalogezred, illetve a 37/3-as zászlóaljnál szolgáltak akár tiszti, akár tiszthelyettesi vagy harcoló katonaként, és a doni harcoknál elestek, fogságba kerültek vagy megsebesültek. Jelentkezni a Félegyházi Közlöny szerkesztőségében (Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1.), vagy e sorok írójánál lehet. Héjjas István Kiskunfélegyháza Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Kié az út? Horváth Józsefné a Kecskemét határában, a Budai-hegy 91. szám alatti tanyában lakik. Meg akarta vásárolni a szomszédtól a mintegy száz méter hosszú bejáró utat. Neki ezt nem engedélyezték, aztán a 4. számú földkiadó bizottság egyik tagja mégis megvásárolhatta, senki beleegyezését nem kellett kérnie. Horváthné számára érthetetlen ez a kivételezés. Attól fél, hogy egyszer megtiltják nekik a bejárást ezen az úton, melyet 1969 óta használnak. Olvasónk azt is furcsállja, hogy a másik szomszéd, Farkas János kárpótlásként kapott 1200 négyszögöl földet, s ebből a területből minden szó nélkül elvették az utat. Megcsonkították a tulajdonát. Lehet ilyeneket csinálni? - kérdezi az illetékesektől. Szemétdomb G. Gy.-né kecskeméti olvasónk felhívta a figyelmünket arra, hogy szemétdomb van, illetve most már csak volt a széche- nyivárosi kispiac mellett, az Akadémia étterem mögötti bokros területen. A napokban feltehetően a Városgazdasági Kft. emberei kitakarították a csótányokat, férgeket termelő, emberpiszokkal teli bokros területet, de a szemétkupacot otthagyták, hadd termelődjenek továbbra is a férgek. Közeleg a jó idő, ezért jó lenne, ha az illetékesek odafigyelnének erre, mert járványveszély okozója is lehet. Rossz metszés A fametszőkre panaszkodik Kardics Istvánná Kecskemét, Botond utca 2. szám alatti olvasónk. Mentek a metszők, az egészséges ágakat levágták, sok száraz gallyat pedig hagytak. Ki ellenőrzi a fametszőket?- táplálja sejtjeinket- erősíti az immunrendszert- lebontja a zsírokat- általános roboráló hatású- javítja a közérzetet- lassítja az öregedést- fokozza a fizikai ésszel- lemi teljesítőképességet 1 dl üvegben (kb. 1 hónapig elegendő) 2.500 Ft-ért kapható. Erdősi Áruház Kecskemét, Izsáki út 80. Tel.: 76/481-878 Viszonteladókat is kiszolgálunk. <44385) Garai orvosgondok VÁLASZ CIKKÜNKRE Stadler úr nagy műve Új épületben az idősek klubja Ünnepélyes keretek között adták át a napokban a kecskeméti Margaréta utca 2. szám alatt a IV. számú gondozási központ új épületét. Az egykori Margaréta üzletházat önkormányzati támogatással alakították át idősek klubjává. Az új épületet vidám hangulatú avatóünnepségen vették birtokukba a környék nyugdíjasai. Főiskola Bácsborsódon A doni harcokról