Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-07 / 32. szám
1995. február 7., kedd Sport 13. oldal Államtitkár adta át a vándorserlegeket A Petőfi Népe vándorserlegeket tegnap adtuk át Kiskunfélegyházán Bács-Kiskun megye legeredményesebb sportolóinak. Az Amigó Étteremben tartott ünnepségen dr. Bodóczky László, a Sportszövetségek Tanácsának megyei elnöke mondta el szakmai véleményét. Eszerint Bács-Kiskun megye 1994. évi legeredményesebb felnőtt sportolója: Hamzók József birkózó (Kalocsai SE Kage Rt.), legeredményesebb utánpótláskorú: Szász Csaba sportlövő (Kecskeméti Lövész Egylet), legeredményesebb csapata: a Kiskunfélegyházi Credo AC asztalitenisz-együttese, míg a Kiváló nevelőmunkáért díj Pass Ferencet (Bajai Kopcsóker Vízügy SC) illette. Ebből az alkalomból vehette át a Magyar Sportért kitüntetést Kalász Kázmér, a kiskunfélegyházi asztaliteniszezők szakosztályigazgatója is. A vándorserlegeket és díjakat Gallov Rezső államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke adta át, aki egész napját megyénkben töltötte. Délelőtt együttműködési megállapodást írt alá dr. Balogh Lászlóval, a megyei közgyűlés elnökével és tárgyalt Kecskemét megyei jogú polgármesterével, Katona Lászlóval is. Kora este pedig a Kecskeméti SC vezetőségválasztó és küldöttközgyűlésén vett részt. Amint ez már hagyomány, a Petőfi Népe vándorserlegek mellé a megyei sporthivatal adta az anyagi elismerést, amelyet Bacsó Mihálytól, a megyei közgyűlés alelnökétől vehettek át a sportemberek. További jutalmakat is átadtak: Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere Kalász Kázmémak, dr. Lakatos Lajos, a Kage Rt. vezérigazgatója Hamzók Józsefnek nyújtott át pénzt tartalmazó borítékot. A kiskunfélegyházi ünnepséget Berki János vállalkozó szponzorálta, aki a legnagyobb támogatója az immár európai hírű asztalitenisz-csapatnak is. Nyerhetett volna a Bácska DOMBÓVÁRI VMSEBAJAI BÁCSKA KSE 90-85 (46-45) Férfi kosárlabda NB I., rájátszás a 13-20. helyért, Dombóvár, 100 néző. Vezette: Szlávik, Major. Bajai Bácska KSE: Takács 9, Kovács 2, Tamás 11/3, Vu- jadinovics 32/3, Korcsok 19. Csere: Rétháti, Grebnyev, Csát- aljay 12. Edző: Vétek Frigyes. Az első félidőben nagy küzdelem folyt a pályán (ennek egyik jele volt, hogy Tamás az elején kapott két puhítót, egyiket a torkára). Felváltva vezettek a csapatok - a Bajánál Vu- jadinovics mellett Korcsok volt eredményes és most jól is játszott -, de egyik fél sem tudott pár pontnál jobban elhúzni, a hajrá a hazaiaknak jött ki jobban, így ők fordultak egy pont előnnyel. A második játékrész elején a Bácska bekezdett. A két center, Grebnyev és Korcsok védekezésével nem tudtak mit kezdeni a dombóváriak, emellett Vuja- dinovics is eredményes volt. így a 28. percben 64—71 volt az állás a vendégeknek. Ezután azonban a szerb játékos - szokásához híven - elkezdte dajkálni a labdát, ráadásul hárman is figyeltek rá a védők közül. Ennek köszönhetően leállt a bajai pontszerzés 10 percre, csak Csátaljay dobott be két büntetőt. A 38. percre 82-73-ra módosult az eredmény. A végén letámadással próbálkozott a Baja, sorra szabálytalankodtak, de ez nem volt szerencsés, mert az ellenfél minden büntetőt értékesített, a vendégekben pedig már nem volt kellő átütő erő a fordításhoz. Kitűnt: Kiss A. 22/6, Wright 22, Nagy L. 16/9, illetve Korcsok, Takács. Aranyérem nélkül tértek haza Befejeződött a Malév Kupa asztalitenisz Budapest bajnokság. A Kiskunfélegyházi Credo AC versenyzői közül Harczi egyéniben, párosban Somosi- val, vegyes párosban pedig ÉL- lővel (Statisztika-Metalloglo- bus) az oldalán bejutott a legjobb négy közé. Női egyesben Iszajeva a Kecskeméti Spartacus versenyzője jutott el a legjobbak közé. Sajnos a folytatás már nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Iszajeva a döntőbe kerülésért Éllővel mérkőzött, s 3:0-ra (18, 14,11) kikapott. A férfiaknál Harczi a későbbi bajnoktól, Bátorfi Zoltántól (Niedermark) szenvedett vereséget 3:1 (18, -14, 19, 19) arányban. Párosban a Harczi- Somosi kettős a Varga Z.- Pázsy (LRI-Malév SC) kettőstől szenvedett vereséget 2:1-re (-16, 15, 15). Vegyes párosban Harcziék az elődöntőben simán 2:0-ra (14, 15) nyertek, a Varga Z.-Tóth (LRI-Malév SC, Sta- tisztika-Metalloglobus) ellen. A döntőben már nem volt szerencséjük. A Németh-Braun páros (Postás SE, BSE) 2:l-re (12, -16,11) nyert ellenük. Hagi születésnapi gólja Erőltetett menetben igyekszik a Real Madrid nyomában maradni a spanyol labdarúgó-bajnoki címet őrző FC Barcelona. A katalán klub vasárnap a Nou Camp-stadion 79 ezer nézője előtt 3-1-re verte a Gijon csapatát. A diadalból alaposan kivette a részét a románok csillaga, Gheorghe Hagi. A tavalyi vb-n is ügyeskedett hazai labdarúgó a 19. percben a bolgár légiós Hriszto Sztoicskovtól kapott átadást vágta a vendégek kapujába; így egyenlített 0-1 után a „Barca”. Hírügynökségi jelentések szerint Hagi szinte minden hazai kombinációból kivette a részét. Rengeteget futott, mutatta magát játékostársainak. Talán azért igyekezett ennyire, mert a csata napján töltötte be harmincadik életévét. A győzelem kapcsán egy-két spanyol lap megjegyezte, újabb feszültség van kialakulóban. Tudott, a brazil Romário el- szerződésében szerepet játszott az is, hogy a kőszívű vezetőedzővel, a holland Johan Cruyf- fal nem volt éppen baráti a viszonya a dél-amerikai ásznak. Most azt pletykálják, Sztoics- kov is csak a legszükségesebb párbeszédre vállalkozik az edzőjével. Mi lesz veled, bajai sport? Kit buzdítsanak a szurkolók, ha az önkormányzat nem támogatja a sportot? A Bajai FC labdarúgócsapata 12 millió forintot igényelt idén az önkormányzattól. Ugyanakkor a város egész sportjára szánt összeg mindössze 13,5 millió. A nyilvánvaló ellentmondás feloldására Széli Péter polgármester és Márton László, a klub vezetője egyeztető tárgyalásokat folytatott. A polgármester - bár elismerte az igény jogosságát - hangsúlyozta, hogy a város jelenlegi gazdasági helyzetében nem tud többet fordítani a sportra. Közben elkészült az új költségvetési koncepció, amely szigorúan csak 165 millió forintos hiányt enged költségvetési hiánynak. Ebben már egyetlen fillér sem jut Baja sportjára. Óriási vihart kavart a képviselő-testület azon - meglepő és érthetetlen - döntése, amely A híres Copacabana tengerparti részen találkozott egymással két világhírű sportfenomén. Pelé, a világfutball nagyszerű alakja, továbbá Magic Johnson, a világhírű kosaras egy brazíliai kosárlabda-találkozó alkalmából kölcsönösen megajándékozta egymást. Az ajándék tárgya nem is lehetett volna más, mint egy labda. szerint egyetlen tollvonással teljesen kihúzták a sporttámogatásra szánt 13,5 millió forintot. Megkérdeztük a bajai sportvezetőket: mi a véleményük arról, hogy a tervek szerint a sport egyáltalán nem részesül önkormányzati támogatásban? Szabados Imre edző, a Honvéd Bajai SE birkózószakosztályának vezetője: Számomra teljesen érthetetlen, hogy a rövidlátó vezetők jóvoltából ilyen helyzetbe kerülhetünk. A sportról mint az egyetemes kultúra részéről csak annyit szeretnék mondani: semmi más nem készítheti fel jobban az embereket a szabad versenyes életre. Az élet valamennyi helyzetét modellezi. Megtanít a rendszeres, tervszerű felkészülésre, a siker és Az NBA-csillag Magic Johnson együttese 12 ezer néző előtt 80:54-re verte Venezuelát. Amikor Johnson meglátta Pe- lét, a tavaly kinevezett brazil sportminisztert a nézőtéren, egy dedikált kosárlabdát nyújtott át neki. Az amerikai sportoló „az évszázad sportemberének” nevezte az egykori „fekete kudarc elviselésére, és nem utolsósorban az egészséges életmódra. Itt nem az élsportra gondolok, hanem az utánpótlásra, a fiatalok széles tömegére. Tisztelt képviselő urak, csak azt kérdezem, hogy a megszűnő vagy vegetáló kulturális intézményekből, egyesületekből utcára kerülő fiatalok energiáit mivel kötik le? A bandákba verődő, alkoholizáló, kábítózó, kultúrálatlan munka- nélküliek garázdálkodva, bűnözve még a meglévő értékeinket is tönkreteszik. Figyelmükbe ajánlom, hogy azok a gazdasági válságban tévő országok, melyek elsőbbséget biztosítottak a fiataloknak, kiemelten kezelték az oktatást és a kultúrát, gyorsabban léptek a felemelkedés útjára. (Folytatjuk) gyöngyszemet”. Pelé ajándéka sem maradt el; ő stílszerűen egy általa aláírt futball-labdát adott Johnsonnak. Azután eny- nyit mondott: „Az Isten teremtette Beethovent, Michelange- lót és Magic Johnsont.” Miközben a „labdaváltás” lezajlott, a tömeg hangosan ezt skandálta: - Király, király, király, Pelé a mi királyunk! Kiváltak a röplabdások Tegnap tartotta küldöttközgyűlését a Kecskeméti SC. Hajdú László, a röplabdaszakosztály elnöke, a Bácstej Kft. gazdasági vezetője bejelentette, hogy a röplabdások önálló klubként akarnak a jövőben működni. Kapcsolatuk azért megmarad a KSC-vel. Támogatójuk továbbra is a Bácstej Kft. lesz. Nedelkovics válogatott A Magyar Judo Szövetség közzétette az ifjúsági válogatottak névsorát. A 86 kg-os súlycsoportban a kecskeméti Nedelkovics Dávid, a Marina Judo Klub versenyzője az elmúlt évi eredményei alapján is meghívót kapott. Nedelkovics képviselheti a magyar színeket Ángliá- ban, az olimpiai reménységek versenyén. Focifarsang A Lánchíd Utcai Általános Iskola szakszervezeti bizottsága teremlabdarúgó-tornát rendez február 12-én, vasárnap, 8 órai kezdettel az iskola tornacsarnokában. A tornára bárki benevezhet, Kőrös Gáboménál naponta 8-14 óráig. Nevezési határidő február 9., 12 óra. Sorsolás uyganezen a napon 17 órakor lesz az iskola ebédlőjében. Potyogtak a gólok Előkészületi labdarúgó-mérkőzést játszott a KTK labdarúgó- csapata Hódmezővásárhelyen. A félidőben még a hazaiak vezettek 3-0-ra, de a fordulás után feljött a KTK, s 5-5-re végződött a találkozó. A gólokat Fórizs (2), Csincsák (2) és Fekete Cs. szerezte. A jeges pályán sokat csúszkáltak a játékosok. Gól nélküli mérkőzés A kiskőrösi labdarúgócsapat hazai pályán fogadta a Paks együttesét, s 0-0-as eredményt ért el. A gólhelyzetek nélküli mérkőzésen mindkét csapat csak mezőnyben jeleskedett. Új Európa-rekord Új fedett pályás Európa-rekor- dot ért el a 800 méteres síkfutásban Nico Motchebon a stuttgarti nemzetközi atlétikai versenyen. A 25 éves berlini versenyző 1:44.88 perces eredményével Sebastian Coe szakállas csúcsát adta át a múltnak. Az angol atléta 1983-ban 1:44.91 perc alatt teljesítette a 800 métert. A klasszisok labdát váltottak ASZTALITENISZ NB I. A-csoportos női mérkőzés: Kecskeméti Spartacus- Orosháza, Kecskemét, 15 óra. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Stadler FC-REAC Csengőd 13 óra. Kecskeméti TE-Szolnok, Kecskemét, széktói pálya 14,30 óra. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 5. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 3 darab volt, nyereményük egyenként 4 195 685 forint, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 228 595 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 25 596 forintot, all találatos szelvényekre egyenként 2 089 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 451 forintot fizetnek. Az angol labdarúgó-bajnokságban a Ranger-Newcastle United mérkőzésen a Rangers 3-0 arányban győzött. fotó: Reuters