Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-04 / 30. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1995. február 4., szombat Mit olvas a Nintendó-generáció? Milyen könyveket, újságokat olvasnak a mai gyerekek? Erre a kérdésre próbáltunk választ kapni Varga Évától, a kecskeméti gyermekkönyvtár vezetőjétől.- A fiúk első számú kedvence az 576 Kbyte nevű számítógépes újság. Ma már csak külön kérésre adjuk ki ezt a lapot, mert annyira népszerű, hogy korábban mindig ellopták az olvasóteremből. A lányok leginkább a Sziá-t, az IM-et és a Popcomt olvassák, de rendkívül népszerűek még, főleg a kisebbek között az Állatbarát, illetve a Süni és a Természet című lapok is. Van egy-két gyerek, aki a napilapokat is rendszeresen átböngészi. Ezekben leginkább a napi programok érdeklik őket, de volt egy kisfiú, aki azt mondta, hogy a Petőfi Népét ő a hirdetések miatt olvassa. A könyvek között mostanában a MI MICSODA sorozat tagjait forgatják a legtöbben. Megfigyeltük, hogy nőtt az érdeklődés a fiatalok között a szakirodalom iránt. 1989-ben a kölcsönzött könyvek 61%-a szépirodalmi volt és 39%-a ismeretterjesztő; 1994-ben viszont 51%-ra csökkent a szépirodalmi, az ismeretterjesztő pedig ezzel szemben 49%-ra nőtt. A gyerekek elsősorban azokat a könyveket kedvelik, amelyikben sok a színes kép és kevés a szöveg. Számukra első a látvány és a sztori. 1994-ben 889 képeskönyvet, 1530 ifjúsági regényt és 1330 természettudományos könyvet kölcsönöztek ki tőlünk. A legilletékesebbeket, a gyerekeket is megkérdeztük arról, hogy melyek manapság a slágerkönyvek, a menő újságok. Tóth Tamás, 12 éves:- Szerintem a számítógépes játékokkal foglalkozó lapok, a könyvek közül pedig a sci-fi- ket szeretem. A Petőfi Népét is át szoktam nézni. Az első oldalak nem érdekelnek, csak a hátsó oldalon a viccet, az érdekességeket és a hétvégi magazint szoktam elolvasni. Molnár Tímea, 12 éves:- Én az újságok közül az IM-et és a Bravót olvasom. Sajnos, arra nincs pénzem, hogy mindig megvegyem ezeket a lapokat, de szerencsére a könyvtárban bármikor átböngészhetem őket. Egyébként ezekben a lapokban leginkább a szerelemmel kapcsolatos dolgok érdekelnek és a könyvek között is a romantikus témájúakat szeretem. B. B. A számítógépes újságok a legnépszerűbbek. PIACI ÁRAK A MEGYE VÁROSAIBAN TERMÉK Kínét Kalocsa Baja Kiskőrös Kkfhóza Élő csirke 170 _ 160-180 190 200 Élő tyúk 200 160 160-170 160 160-180 Vágott baromfi 300 260260-280 Tojás (db) 8-9 9-10 8-10 8-10 8-12 Tej 3830-4040 Tehéntúró 240-260180-200 220 160-200 Tejföl 280180-200 220 160-200 Burgonya 60-80 80-100 60-90 65-78 70-100 Sárgarépa 40-60 40-60 40-60 60 50 Petrezselyem 45-70 50-70 40-60 70 60 Vöröshagyma 45-60 40-50 40-55 55 40-50 Fokhagyma 140-160 130-200 120-160 140 160 Fejeskáposzta 60-70 50-70 40-55 80 60 Kelkáposzta 70 80 50-70 60 60 Karalábé 15-20 50 20-35 55 8-20 Karfiol9-120 180 180-200 Savanyú káposzta 80 70 70-100 60 80 Gomba 140-300 300 160-220 170-240 200-220 Paradicsom100-160 190 220 Paraj 26080Uborka 180-200120-140 180 280 Retek (csomó) 2020-30 30Saláta (db)25-30 30 25-30 Bab 240-260 250 180-200 300 200-220 Fejtett babMák 340-480 400 350-450 400 300-400 Dióbél 550 500 350-450 400 500-600 Héjas dió100 120180 Méz 240-260 170-300 160-240230-270 Alma 35-80 30-70 40-80 25-50 40-90 Körte 80 50-60 40-60 70 40-100 Zöldhagyma 15-3020-2525-30 Tök 40-5020-35Zöldpaprika 15-3525-60 40 20 Sóska 260Szőlő 60-10090-160100 Red hot chili peppers 1. Nicky French / Total eclipse... 2. U 96 / Love religion 3. Red Nex / Old pop in an oak 4. Ini Kamoze / Here comes the holtstepper 5. Red Nex / Cotton ese Joe 6. Sting / This cowboy song 7. Captain Hollywood / Flying high 8. Simple Minds / She’s a river 9. Scorpions / White dove 10. Guns N’ Roses / Sympathy for a vampire '^s\ Magyar Államkötvény 1997/L Magas és biztonságos Magyar Államkötvény 1997/L. A legújabb. Azoknak, akik biztonsággal és kényelmesen akarják növelni pénzük értékét. Azoknak, akik rendszeres jövedelmet szeretnének elérni. Azoknak, akik tőkét gyűjtenek. Tehát Önnek is, ha hosszú távon előnyösen kamatozó, biztos befektetést keres. Magyar Államkötvény 1997/L. A befektetők 1995. február 6. és február 10. között vásárolhatják meg az Államkötvényt kiemelt értékesítés keretében. Az erre az időszakra meghatározott ár legfeljebb az 1995. január 27-i aukción kialakult átlagár 0,2% ponttal, valamint a napi felhalmozott kamattal növelt értéke lehet. A legújabb Magyar Államkötvény kétéves futamidejű, mely a kibocsátás napjától (1995. február 1.) a lejárat napjáig (1997. február 1.) tart. Alapcímlete 10 000 Ft. Kamata változó, alapja az 1, 3, és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama + 1,75% kamatprémium. Törlesztés névértéken: 1997. február 1-én. Kamatfizetési időpontok: minden év augusztus 1-jén és február 1-jén. Az első félévre érvényes kamat mértéke: évi 31,81%. Ha a kamatfizetés esedékessége munkaszüneti nap, akkor a kifizetés a következő munkanapon teljesül. A Magyar Államkötvény 1997/L - mint az eddig kibocsátott Állam- kötvények többsége - másodlagos forgalomba kerül: a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank fiókjaiban és egyes forgalmazóknál. A kötvényt külföldi személyek és szervezetek is megvásárolhatják. A Magyar Államkötvény 1997/L Magyar Állampapír, így törlesztését és kamatait az állam garantálja. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Szabadság tér 1. • OTP Bank Rt. Kecskemét, Baja, Bácsalmás, Hajós, Jánoshalma, Kalocsa, Kecel, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunszentmikós, Mélykút, Solt, Soltvadkert, Tiszakécske • Cooptourist Rt. 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11. (a New York Bróker Kft. ügynökeként)