Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-22 / 45. szám
12. oldal Sport 1995. február 22., szerda TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Takács Erika technikát változtatott Szabó Gabriella tiszakécskei versenyző (szemben) első helyezett lett all éveseknél. Megtáltosodott a Bácska Pekli harmadik A hét végén az ausztriai Leon- dingban nemzetközi A-kategó- riás cselgáncsversenyt rendeztek, melyen részt vett Pekli Mária, a Honvéd Bajai SE judo- kája is. Az 56 kilogrammos súlycsoportban harmadik helyet szerzett, holland, német, spanyol és olasz versenyzők legyőzésével. Az előkelőbb helyezés megszerzésében egy kubai cselgáncsozó hölgy akadályozta meg. Most hét végén ismét külföldön szerepel Pekli, ezúttal Münchenben fog versenyezni. Egerszegen az Elma A rájátszás eddigi négy mérkőzésén nem tudtak győzni a bajai kosaraslányok. Igaz, sokkal tapasztaltabb, A-csoportos csapatok ellen nem könnyű nyerni. Egyszer megvolt az esélyük, de a szegediek a hosszabbítás után diadalmaskodtak. A mai mérkőzésen a zalaegerszegiek győzelméhez nem fér kétség, a ba- jaiak csak a tisztes helytállásban reménykedhetnek. Jelenleg a 19. helyen állnak. Árulják a bérleteket Baján megkezdődött a bérletek árusítása a Vasvári Pál utcai pályán, ahol délelőttönként várják a szurkolókat. A nyugdíjas-, diák- és katonabérlet 650 forintba kerül, míg az állóhelyekért nyolc százast kell leszurkolni. Akik pedig a lelátóról szeretnék nézni a mérkőzéseket, azok egy ezrest kénytelenek erre a célra áldozni. A Bajai FC tavasszal nyolcszor játszik hazai pályán, az első bajnoki időpontja: március 19. Győzött a Vaskút Vasárnap Bajaszentistvánra látogatott Vaskút labdarúgócsapata. Izgalmas mérkőzésen Farkas Tibor, Tényi és Égi góljaival 3-1-re verték a felsőbb osztályban szereplő házigazdákat. Csütörtökön 15 órakor Vaskúton fogadják az NB III-as Kalocsa együttesét. A két, kitűnő játékosokból álló gárda összecsapását már várják a labdarúgást kedvelő vaskúti, sőt bajai és környékbeli szurkolók. Szombaton hendikep A megszokottól eltérően a Pécs-Harkány utcai futóverseny miatt ezúttal nem vasárnap lesz a hagyományos handi- kepfutás Kecskeméten, hanem szombaton délelőtt 10 órakor a szabadidőközpontban. Minden futásszeretőt várnak. Női foci Kiskőrösön Kiskőrösön a sportcsarnokban hét csapat részvételével női teremlabdarúgó-tornát rendeztek. Az eredmény: 1. Kiskőrös, 2. Lakitelek, 3. Kunszentmiklós. A legjobb kapus Szendi Rita (Kiskőrös), a legjobb játékos Bofárdi Judit (Lakitelek), a gólkirály Tábori Erika (Kunszentmiklós) 22 góllal. MA KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés, rájátszás a 13-20. helyért: Salgótar- ján-Nagykőrösi KK, Salgótarján 19 óra. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Stadler FC-Kaba 14,30 óra. A mérkőzést jó idő esetén Akasztón, a stadionban, esős időben Kiskőrösön, a laktanyai pályán rendezik. KTE-Százhalombat- ta, széktói pálya 14,30 óra, KSC RSC-Helvécia, széktói pálya 15 óra, Hajós-Sükösd 15.30 óra, Örkény-Lajosmizse 15 óra. ASZTALITENISZ NB III-as férfimérkőzés, Lőrinci-Lajosmizse 3-10. Győztesek: Gyura 3, Mester 2, Varga 2, Szegedi 1 és a Gyura, Varga, valamint a Szegedi, Mester párosok. ATLÉTIKA Fedett pályás szenior OB, Bp., Olimpiai csarnok. 60 m futás: 3. krcs. 4. Bán (KSC) 8,32; súlylökés: 1. krcs. 2. Arató (KSC) 10.50, 2. krcs. 2. Horváth G. (KSC) 10.34, 4. krcs. 1. dr. Jeremiás (Kiskunhalas) 13,92, 2. Márity (Baja) 10,36. BIRKÓZÁS Csepelen az elmúlt hét végén nemzetközi ifjúsági kötöttfogású versenyt rendeztek, melyen 7 ország 180 birkózója vett részt. A KSC versenyzőinek eredménye: 50 kg: 3. Szu- rovszki, 58 kg: 1. Rónai Péter. A BVSC-teremben vasárnap rendezett ifjúsági szabadfogású válogatóversenyen az 50 kg-ban: 1. Szurovszki (KSC), 54 kg-ban: 3. Bódi T. (KSC), 63 kg-ban: 5. Csemus (KSC). Túrkevén diák A-, B-korcso- portos szabadfogású versenyen 150 fiatal birkózó lépett szőnyegre. Megyénket a Bócsai DSK és a KSC versenyzői képviselték szép sikerrel. Eredményeik: A-korcsoport, 30 kg: 1. Végh (KSC), 2. Molnár R. (Bocsa), 32 kg: 1. Petróczi (Bó- csa), 35 kg: 1. Mucsi Z. (Bocsa), 2. Terbe (KSC), 38 kg: 1. Deák T. (KSC), 2. Tarjányi (KSC), 4. Csapi (Bocsa), 45 kg: 1. Kovács B. (Bocsa), 5. Tonté (KSC), 50 kg: 3. Jelen (KSC), 5. Kalmár (Bocsa), 55 kg: 1. Varga (KSC). B-kor- csoport, 33 kg: 3. Fábián (Bó- csa), 37 kg: 1. Benkő L. (Bocsa), 4. Papp L. (Bocsa), 5. Tör- teli (KSC), 41 kg: 2. Benkő A. (Bocsa), 4. Tóth Z. (Bocsa), 45 kg: 2. Gál (Bocsa), 50 kg: 2. Terbe S. (KSC), 55 kg: 1. Szé- csényi (Bocsa), 60 kg: 1. Kesztl G. (Bocsa), 3. Pogány T. (KSC), +73 kg: 1. Haskó T. (KSC). A csapatversenyben 1. Bócsai DSK 61, 2. Kecskeméti SC 51, 3. BVSC 45 ponttal. KARATE Február 18-án Bartal Kupa korosztályos karatebajnokságot rendeztek Faddon. Hazánk legerősebb klubjai mellett Horvátország képviseltette magát a versenyen. Összesen 300 utánpótláskorú (10-18 évesek) ka- ratéka mérte össze a tudását tomagyakorlatban és küzdelemben. Bíróné Farkas Márta kecskeméti, tiszakécskei és la- josmizsei tanítványai összesítésben a klubok között 2. helyen végeztek. A legkiemelkedőbb eredményt Ladinszki László érte el, aki formagyakorlatban aranyérmet, küzdelemben ezüstérmet szerzett. San- kukai Karateiskola eredményei: 1. helyezettek: Ladinszki László (Kecskemét) formagyakorlat, Szabó Gabriella (Tisza- kécske) küzdelem, Rusvai Melinda (Tiszakécske) küzdelem, Mohi Mariann (Lajosmizse) küzdelem. 2. helyezettek: La- disznki László (Kecskemét) küzdelem, Túróczi Mónika (Kecskemét) küzdelem. Béni Tibor (Kecskemét) formagyakorlat, Matús Melipda (Tiszakécske) küzdelem. 3. helyezettek: Németh Károly (Kecskemét) küzdelem, Szívós Klára (Kecskemét) küzdelem, Kiss Tamás (Kecskemét) küzdelem, Tápai Ágnes (Sankudo Sportegyesület Kecskemét) küzdelem, edző: Beke Béla. A kecskeméti leány katácsapát bronzérmes lett: Pankotai Tímea, Koncz Anita, Koncz Melinda. A tiszakécskei fiú katacsapat szintén bronzérmes: Anka Zsolt, Tanács János, Miklós Tamás. A Free Line SE Kecskemét eredményei, küzdelem. 14-16 évesek, fiú: 1. (30 induló közül): Süveg Tibor, 14-16 évesek, lány: 3. (25 induló közül): Puskás Beatrix, 17-18 évesek, lány: 3. Zsigár Tímea. Edző: Kis Pál. KÉZILABDA A hét végén rendezték meg Jánoshalmán a sportcsarnokban az ISE Kupa nemzetközi női kézilabdatomát, hat csapat részvételével. A tornát a Kiskunhalas nyerte 10 ponttal. 2. Jánoshalma 8, 3. Kiskundo- rozsma 6, 4. Pécsi Lepke 4, 5. Spartak Bács 2, 6. Bácsalmás 0. Legjobb kapus Tóth Zsuzsa Bácsalmás, a legtechnikásabb játékos Sávolt Erika Kiskunhalas. A torna gólkirálynője Vasas Olimpia 38 góllal. KOSÁRLABDA Megyei férfi kosárlabda-bajnokság, 14. forduló: A-csoport: Petőfi Nyomda- GAMF DSK 47:40, Motorcent- rum-Bujdosó Tanya 64:44, GAMF DSK-Kunszentmiklós 79:72. B-csoport: Univer KSE-Tiszakécske 121:46. Női bajnokság, 2. forduló: Kis- kunfélegyháza-Kertészeti FK 20:50, 3. forduló: Kertészeti FK-Edu-Show Girls 35:55, Bézi DSK-Kiskunfélegyháza 47:10. LABDARÚGÁS IX. Holló János serdülő teremlabdarúgó-torna, Kiskőrös, sportcsarnok. Holló Jánosnak, a kiskőrösi utánpótlás-nevelő edzőnek emlékére kilencedik alkalommal rendezett teremtornán a megye legjobb serdülő csapatai vettek részt. A körmérkőzéses torna végeredménye: 1. KTE 8 pont, 2. Kalocsa 5, 3. KSC 4, 4. Kiskőrös 3, 5. Baja 0 ponttal. A gólkirály: Gulyás Péter (KTE), a legjobb játékos: Koleszári Csaba (KTE), a legjobb kapus: Őszi Lajos (Kiskőrös), a legjobb edző: Marincsák Ferenc (Baja). A legsportszerűbb csapat különdíja a Baja együtteséé. Fa Kupa teremfoci-bajnokságot tartottak Jakabszálláson. Eredmények, A-csoport, 20. forduló: Iskola-Grácia 27^1, Matkó-Kocsis 10-4, Favorit- Terranova 10-5, Kukucska- Gyöngyösi 0-5, Kunszállás- Menő Manók 22-3, Maci-Alf 15-5. 1. Maci, 2. Matkó, 3. Favorit. B-csoport, 9. forduló: Bier-Törpök 5-0, Jampec-Csi- pet Csapat 5-0, Padödö-Herku- les 4-3. 1. Bier, 2. Kiss SC, 3. Padödö. A hét végén két fordulót játszottak le a majsai városi teremfoci-bajnokságon. A csoportok élén állóknak az utolsó fordulóban már egy döntetlen is elegendő lesz a végső győzelemhez. Eredmények, A-csoport: Manhattan-Joker 5-2, Tehenészet-Mámor 8-5, Kaiser-Má- mor 8-3, Joker-Bally Bar 7-1, Manhattan-Csabagyöngye 1.4- 2, Bally Bar-Csabagyöngye I. 4-4. Az élcsoport: 1. Manhattan 20, 2. Joker 18, 3. Csabagyöngye I. 12 ponttal. B-csoport: Toro-Roma 6-1, Hanyatlás- Fix 3-2, Öregfiúk-Red Multi 3-2, Agrokémia-Tök Hét 3-0, Csabagyöngye II.-Hunor 5-3, Kántor-Bokafogó 6-2, Főszer- Alsóváros 7-2, Toro-Hanyatlás 6-3, Red Multi-Roma 4-3, Csabagyöngye II.-Tök Hét 10- 2, Bokafogó-Hunor 3-2, Fix- Alsóváros 2-0, Kántor-Fószer 6-1, Öregfiúk-Agrokémia 8-0. Az élcsoport: 1. Toro 20, 2. Bokafogó 18, 3. Főszer 16 ponttal. Előkészületi mérkőzésen: Kis- telek-Kiskunmajsa 2-1 (1-0). Bácsalmáson véget ért a hagyományos Folcz Tóbiás teremlabdarúgó-torna. Nyolc csapat több mint száz játékosa lépett pályára. A jó szórakozást nyújtó tornán a PVSE ifjúsági labdarúgó-együttesére épülő Zwack Unicum diadalmaskodott, fiatalos lendületének, jó játékának köszönhetően. Második helyen végzett Csikéria, harmadik a Foci Játékvezetők Egyesülete. A Folcz Tóbiás- vándorserleget egykori munkahelyének, a Démász bácsalmási kirendeltségének képviseletében Fehér Zoltán nyújtotta át a nagy előd nyomdokain haladó játékosoknak. A rendezők kü- löndíjait a legjobb kapus, Bóber István (Csikéria), a legeredményesebb góllövő, Janity József (Foci Játékvezető Egyesület) és a legjobb mezőnyjátékos, Farkas Béla (Zwack Unicum) kapta. Csodát látott szombaton a Bajai Bácska-Salgótarján kosármeccs közönsége. A hazai gárda leiskolázta a vendégeket, akiktől pedig ott kikaptak. Skurin hármasával a vendégek szerezték meg a vezetést, de utána már közük nem volt a folytatáshoz. Tamás ezen a meccsen szinte nem tudott hibázni, szórta-a hármasokat és biztosan értékesítette a gyors ellentámadásokból a ziccereket. A legnagyobb meglepetést mégis Korcsok játéka jelentette. Tőle szokatlan határozottsággal és magabiztossággal védekezett, lepattanózott, sőt a támadásokból is kivette részét. Ellenfele, a sokszoros válogatott Berkics hámar feladta az ellene való küzdelmet. A hétvégén tartotta évnyitó ülését a Bajai Városi Labdarúgó Szövetség elnöksége, ahol a résztvevők több napirendi pontot tárgyaltak és döntéseket fogadtak el. Elkészült az 1995. évi munkarend, amelyet az elnökség elfogadott. Ézt követően az ifjúsági bajnokságban történt változásokról tájékoztatták a jelenlévőket. Nagyba- racska fiataljai ezután vasárnap játszanak bajnoki mérkőzést, Dávod és Gara ifjúsági csapata fuzionált, a találkozók Dávo- don lesznek. Mivel a Bajai FC két serdülőcsapatot indít a bajnokságban, az elnökség úgy döntött, hogy bekéri a két együttes játékosainak névsorát. Ezzel az esetleges óvási problémákat akarja megelőzni. A továbbiakban Szűcs László elnök a tavaly december 19-ei megyei elnökségi ülésről tartott beszámolót, amely - elmondása szerint - igencsak viBizonyára sokan nem felejtették el a kanadai Ben Johnson hét évvel ezelőtti félelmetes száguldását az 1988-as szöuli olimpiai játékok 100 méteres síkfutó döntőjében. Az évszázad rekordjaként jegyezték 9.79 mp-es időeredményét, amelyért az aranyérmet is átvehette. Doppingvétség okán azonabn megfosztották ötkarikás bajnoki címétől, és világcsúcsát is törölték. Az eltiltást követő visszatérése után újra fennakadt a doppingrostán, aminek már A második félidőben parádét mutattak be a hazaiak. Tamás látványosabbnál látványosabb triplákat szórt 7-8 méterről, amihez időnként Vujadinovics is társult. Utóbbi végre alárendelte játékát a csapat érdekeinek és nem önzősködött. Adott jó pár gólpasszt, lepattanókat szedett, védekezett, azaz a tőle régóta elvárt szerepkört töltötte be. Korcsok pedig vastapsra és nevének ütemes kiabálására késztette a közönséget. Berkics már félt, amikor dobni próbált, és igaza is volt, talán a meccs leggyengébb teljesítményét nyújtotta. Nagyszerű játékkal nyert a Bácska és remélhetőleg marad a formából a mai nyíregyházi találkozóra is, ahol nyerni kell a bentmaradáshoz. haros volt. Figyelmen kívül hagyva az ügyben érdekelt csapatok véleményét, a megyeiek ekkor döntöttek úgy, hogy a következő idénytől ők rendezik a megyei II. osztály fordulóit. A bajai elnökség egyhangúlag tiltakozott ez ellen, mert az utazási, levelezési és egyéb költségek miatt lehetetlenné válna az amúgy is anyagi problémákkal küzdő egyesületek helyzete. A tagdíjak és nevezési díjak témáját a ligaülés alatt kell megtárgyalni, kikérve előtte a csapatok véleményét. Áz elnökségi tagok egyetértettek abban, hogy amit a megyei szövetség művel, az szórakozás. A fociból ne csináljanak üzletet, mert ez előbb- utóbb a vidék sportjának elsorvadását jelentheti. Csalódtak a kecskemétiekben, és ezután nem szabad vigyázzban állni előttük, mint a katonák. Lörinczi Csaba végleges eltiltás lett a következménye. Ben Johnson visz- szavonult, de legutóbbi nyilatkozatában azért nem mulasztotta el megjegyezni: „a világcsúcsomat az örökkévalóságnak futottam”.- Mindenki láthatta, azon a napon én sem repültem, földig ért a lábam. Ezt a csúcsot meg- dönteni nem lehet. Talán, ha nagyobb a megengedett hátszél, vagy csak 90 métert kell teljesíteni, esetleg doppinggal, de senki ne reménykedjen. Elsorvad a vidék sportja? Johnson örökkévaló csúcsa