Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-20 / 43. szám

10. oldal Labdarúgás 1995. február 20., hétfő A Kispest lőtte a gólokat KTE-Kispest 0-3! Linka (jobbról) elrúgja a labdát az őt támadó Illés mellett. KECSKEMÉTI TE- KISPEST HONVÉD 0-3 (0-2) Kecskemét, Széktói-pálya, 500 néző. Vezette: Fazekas. KTE: Molnár L.- Márics, Nagy L., Sass (Bálint), Szénási, Linka (Ócsai), Juhos, Lázár, Farkas Z., dr. Kovács, Vén Cs. Edző: Linka József. Kispest Honvéd: Brockhau- ser- Mátyus, Plókai, Csehi, Csikós, Stefanov (Gabala), Hahn, Illés, Orosz (Forrai), Hamar, Kovács K. (Puhalak). Edző: Kozma Mihály. Az egész napos, a mérkőzés közben is szitáló eső miatt a tervezettel ellentétben a 2-es edzőpályán került sor a mérkő­zésre. A gyep jól bírta a vizet, csupán a kapuk előterében volt sáros a pálya, ami nem zavarta a játékot. A KTE bátran kez­dett, jól adogatott az együttes és mivel a Kispest-Honvéd visz- szahúzódva kontrákkal próbál­kozott, így mezőnyben inkább a KTE volt fölényben. Fél órán át nem alakult ki komoly helyzet egyik kapu előtt sem. A 32. percben egy labdára Molnár L. kapus már elmozdult. A labda egy védő lábáról felperdült, ép­pen az érkező Stefanov elé esett, aki egyből az üres kapuba helyezte: 0-1. Ezután Lázár lövésére vető­dött nagyot és a sárban csúszva védett Brockhauser, majd Vén Cs. balról éles szögből a ki­mozduló kapus mögött a jobb kapufa tövét találta el. A 42. percben a kecskeméti védők elrúgták a labdát Orosz elől a partvonalon túlra. Utána a csatár elesett. Fazekas játék­vezető meglepetésre 11-est ítélt. Az ajándék büntetőt Orosz értékesítette: 0-2. A második félidőben is folyta­tódott a jó iramú játék. A KTE időnként ügyesen adogatott és Brockhausemek kétszer is na­gyot kellett tornásznia, hogy há­rítsa a lövéseket. Az utolsó húsz percben a Kispest Honvéd táma­dott. Nagy L. felesleges szabály­talansága után Hahn 18 méteres szabadrúgásból nagy gólt lőtt a felső sarokba: 0-3. A sportszerű mérkőzésen a KTE a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt az NB I-es élcsa­patnak. A helyzeteket azonban nem tudták értékesíteni a haza­iak, de tartalékos összeállítás­ban is mindvégig biztatóan ját­szott a lila-fehér együttes. Halason sokak szívügye a foci Nem túl népszerű dolog ma­napság focistának lenni Kis­kunhalason. A város csapata már tavaly is csak szerencsével maradt bent a megyei első osz­tályban. Múlt év ősszel folyta­tódott a Ganz vesszőfutása. Ezt a mélyrepülést már nem nézhet­ték tétlenül azok az emberek, akiknek mindig is a szívügyük volt a halasi labdarúgás. Új klubot hoztak létre, majd visz- szahívták Majsáról a csapat ko­rábbi edzőjét, Szabó Mihályt.- Természetesen a bent ma­radás az elsődleges célunk. Bár eléggé reménytelennek tűnik ez, hiszen nyolc pont hátrány­nyal állunk az utolsó helyen.-Sikerült-e erősíteni a játé­kosállományt?- Majsáról visszatért a ka­pus, Huszka Antal és Kamara Jenő, a KTE-ből Csermák Já­nos, Dózsa Zsolt Mélykútról, Szemerédi Imre pedig Garáról érkezett. Újrakezdte a játékot Molnár és Horvai.- Hol tart a felkészülés?- Január elején kezdtük a kö­zös munkát. Heti öt alkalommal tartunk edzéseket, és előkészü­leti meccseket is játszunk.- Mi lesz, ha nem sikerül tel­jesíteni a kitűzött célt?-Az új szakosztályvezetés erre nem is gondol. Szerencsére olyan emberek kerültek be a vezetésbe, akik régebben itt fo­ciztak Halason. Ok biztosítot­tak a bizalmukról akkor is, ha nem sikerül a bent maradás. KÖZGYŰLÉS ELŐTT A BAJAI FOCISTÁK A támogatás nyárig elegendő A bajai képviselő-testület nem­rég döntött az idei sporttámoga­tások összegéről. Az előzetes hí­rekkel szemben nem a nulla vál­tozat nyert elfogadást, hanem 13.5 millió forint, ami ugyan­annyi, mint tavaly, bár reálér­téke már jóval kevesebb. Már­ton Lászlót, a Bajai Futball Club vezetőjét arról kérdeztük, mire lesz elég a nekik jutó pénz? Elmondása szerint erre az évre 12 millió forintot igényel­tek az önkormányzattól, ami költségvetésük 40 százaléka. A 30 milliós teljes évi keret az NB Il-es átlagnak felel meg. A kért összeggel előreláthatólag nul­lára jött volna ki az év, de így a jóval kevesebb támogatás miatt veszteségesek lesznek. A 12 millió forint a havi folyamatos működést biztosította volna, de a focistáknak megszavazott ösz- szeg csak arra elég, hogy június­ban befejezzék a bajnokságot. Ugyanakkor az állam felé már nem tudnak fizetni ebből. Márton László úgy gondolja, hogy a város működési tervébe a sportot is be kellene illeszteni a kórházhoz, a helyi közlekedés­hez hasonlóan. A jelenlegi gaz­dasági helyzetben csak egy ko­moly anyagi forrás lehetséges, az önkormányzat. Ha a város a költségvetésének egy százalékát - 30-33 millió forint - sem képes a sportjára fordítani, akkor az egyesületek vezetőin senki sem kérheti számon, hogy gazdál­kodnak, mit csinálnak. A klub a héten pénteken tartja elnök- és elnökségválasztó köz­gyűlését, melyen várják az új támogatók jelentkezését is. Ha nem sikerül a tisztújítás, akkor Márton László lemond. A csa­patban érez annyi erőt, hogy kedvező feltételek esetén ott le­hetnek az első nyolcban. Ellen­kező esetben hosszú időre visz- szaeshet a bajai labdarúgás a megyei bajnokságba. Körül­nézve a térségben, a megyei szintű csapatoknál, Kelebián és Hajóson villanyfényes pálya van, Kunbaján pedig új stadiont építenek. A bajai focipályát vi­szont 1933-as megépítése óta nem korszerűsítették belülről, így az öltözők és a kiszolgáló lé­tesítmények csak a megyei szintnek felelnek meg (ez nem tartható tovább), a játéktér vi­szont NB Il-es színvonalú. Kapitány lett Kubala Lászlót nevezték ki a paraguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának - je­lentette szombaton este az AFP francia hírügynökség. A 67 éves szakember - aki játékos­ként a magyar, a csehszlovák és a spanyol válogatottban is sze­repelt - feladata az lesz, hogy a paraguayi nemzeti tizenegyet bejuttassa az 1998-as franciaor­szági vb 24-es döntőjébe. Ku­baiét havi 10 ezer dolláros fize­téssel szerződtették. Csengődön a vártnál gyengéb­ben sikerült őszi idény után több változás történt a megyei I. osz­tályban szereplő labdarúgócsa- pat háza táján. A történtekről Kalapos István elnöktől kap­tunk tájékoztatást.- Francia László edző távo­zott, utódja Kiss István lett, aki helybéli és korábban már irányí­totta a csapatot. A játékosállo­mányban több változás is tör­tént, de ezek még nem befeje­zett ügyek, így korai lenne ne­veket említeni. Az viszont biz­tos, hogy Kecskés, aki korábban az egyik legeredményesebb já­tékosunk volt, majd a KSC RSC csapatához igazolt, visszajött. Az elmúlt héten a Csengőd labdarúgócsapata már előkészü­leti mérkőzéseket is játszott. Először a Tabdi gárdáját győzte le 5-2-re, majd a Soltszentimre ellen nyert 4-0-ra. Szabó Zoltán Kalocsa-Kunbaja 3-2! Az NB III-as kalocsaiak az első félidőben kétgólos előnyt szerez­tek, ám a vendégek nem hagyták magukat. A közel ötszáz főnyi közönség jól szórakozott a tavaszias napsütésben, hiszen jó iramú edzőmeccset játszottak a csapatok. Felvételünkön a kalocsai Kovács két kunbajai védő közt terelgeti a labdát. fotó: farkas tibor A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása 16. forduló, március 18-án (szombaton) 15 órakor: Ba­jaszentistváni SK-Bácsalmási Petőfi VSE. Március 19-én (vasárnap) 15 órakor: Solti FC-Izsáki Medosz SK, Kis­kunhalasi FC-Hajósi FC, Kunszentmiklósi VLSC-La- josmizsei FC, Kunbajai SE- Kisszállási FC, Mélykúti SE- Nemesnádudvari KSK, Solt- vadkerti TE-Helvéciai SE, Kerekegyházi SE-Csengődi SE. 17. forduló, március 26-án (vasárnap) 15 órakor: Bács­almási PVSE-Kerekegyházi SE, Helvéciái SE-Bajaszent- istváni SK, Nemesnádudvari KSK-Soltvadkerti TE, Kis- szállási FC-Mélykúti SE, La- josmizsei FC-Kunbajai SE, Hajósi FC-Kunszentmiklósi VLSC, Izsáki Medosz SK- Kiskunhalasi FC, Csengődi SE-Solti FC. 18. forduló, április 2-án (vasárnap) 16.30-kor: Kun­szentmiklósi VLSC-Izsáki Medosz SK, Kunbajai SE-Ha­jósi FC, Mélykúti SE-Lajos- mizsei FC, Soltvadkerti TE- Kisszállási FC, Bajaszentist- váni SK-Nemesnádudvari KSK, Kerekegyházi SE-Hel- véciai SE, Csengődi SE-Bács- almási PVSE, Kiskunhalasi FC-Solti FC. 19. forduló, április 9-én (vasárnap) 16.30-kor: Solti FC-Bácsalmási PVSE, Helvé­ciái SE-Csengődi SE, Nemes­nádudvari KSK-Kerekegyházi SE, Kisszállási FC-Bajaszent- istváni SK, Lajosmizsei FC- Soltvadkerti TE, Hajósi FC- Mélykúti SE, Izsáki Medosz SK-Kunbajai SE, Kiskunha­lasi FC-Kunszentmiklósi VLSC. 20. forduló, április 16-án (vasárnap) 17 órakor: Mély­kúti SE-Izsáki Medosz SK, Soltvadkerti TE-Hajósi FC, Bajaszentistváni SK-Lajosmi- zsei FC, Kerekegyházi SE- Kisszállási FC, Csengődi SE- Nemesnádudvari KSK, Bács­almási PVSE-Helvéciai SE, Kunbajai SE-Kiskunhalasi FC, Kunszentmiklósi VLSC-Solti FC. 21. forduló, április 23-án (vasárnap) 17 órakor: Solti FC-Helvéciai SE, Nemesnád­udvari KSK-Bácsalmási PVSE, Kisszállási FC-Csen- gődi SE, Lajosmizsei FC-Ke- rekegyházi SE, Hajósi FC-Ba- jaszentistváni SK, Izsáki Me­dosz SK-Soltvadkerti TE, Kiskunhalasi FC-Mélykúti SE, Kunszentmiklósi VLSC-Kun- bajai SE. 22. forduló, április 30-án (vasárnap) 17 órakor: Baja­szentistváni SK-Izsáki Me­dosz SK, Kerekegyházi SE- Hajósi FC, Csengődi SE-La- josmizsei FC, Bácsalmási PVSE-Kisszállási FC, Helvé­ciái SE-Nemesnádudvari KSK, Mélykúti SE-Kun- szentmiklósi VLSC, Soltvad­kerti TE-Kiskunhalasi FC, Kunbajai SE-Solti FC. 23. forduló, május 7-én (vasárnap) 17 órakor: Solti FC-Nemesnádudvari KSK, Kisszállási FC-Helvéciai SE, Lajosmizsei FC-Bácsalmási PVSE, Hajósi FC-Csengődi SE, Izsáki Medosz SK-Kerek- egyházi SE, Kiskunhalasi FC- Bajaszentistváni SK, Kun­szentmiklósi VLSC-Soltvad- kerti TE, Kunbajai SE-Mély- kúti SE. 24. forduló, május 14-én (vasárnap) 17 órakor: Csen­gődi SE-Izsáki Medosz SK, Bácsalmási PVSE-Hajósi FC, Helvéciái SE-Lajosmizsei FC, Nemednádudvari KSK-Kis- szállási FC, Soltvadkerti TE- Kunbajai SE, Bajaszentistváni SK-Kunszentmiklósi VLSC, Kerekegyházi SE-Kiskunha- lasi FC, Mélykúti SE-Solti FC. 25. forduló, május 21-én (vasárnap) 17 órakor: Solti FC-Kisszállási FC, Lajosmi­zsei FC-Nemesnádudvari KSK, Hajósi FC-Helvéciai SE, Izsáki Medosz SK-Bácsalmási PVSE, Kiskunhalasi FC-Csen- gődi SE, Kunszentmiklósi VLSC-Kerekegyházi SE, Kunbajai SE-Bajaszentistváni SK, Mélykúti SE-Soltvadkerti TE. 26. forduló, május 28-án (vasárnap) 17 órakor: Helvé­ciái SE-Izsáki Medosz SK, Nemesnádudvari KSK-Hajósi FC, Kisszállási FC-Lajosmi- zsei FC, Bajaszentistváni SK- Mélykúti SE, Kerekegyházi SE-Kunbajai SE, Csengődi SE-Kunszentmiklósi VLSC, Bácsalmási PVSE-Kiskunha- lasi FC, Soltvadkerti TE-Solti FC. 27. forduló, június 4-én (vasárnap) 17 órakor: Solti FC-Lajosmizsei FC, Hajósi FC-Kisszállási FC, Izsáki Me­dosz SK-Nemesnádudvari KSK, Kiskunhalasi FC-Helvé­ciai SE, Kunszentmiklósi VLSC, Bácsalmási PVSE, Kunbajai SE-Csengődi SE, Mélykúti SE-Kerekegyházi SE, Soltvadkerti TE-Bajaszent- istváni SK. 28. forduló, június 11-én (vasárnap) 17 órakor: Kis­szállási FC-Izsáki Medosz SK, Lajosmizsei FC-Hajósi FC, Kerekegyházi SE-Soltvadkerti TE, Csengődi SE-Mélykúti SE, Bácsalmási PVSE-Kunba- jai SE, Helvéciái SE-Kun- szentmiklósi VLSC, Nemes­nádudvari KSK-Kiskunhalasi FC, Bajaszentistváni SK-Solti FC. 29. forduló, június 18-án (vasárnap) 17 órakor: Solti FC-Hajósi FC, Izsáki Medosz SK-Lajosmizsei FC, Kiskunha­lasi FC-Kisszállási FC, Kun­szentmiklósi VLSC-Nemes- nádudvari KSK, Kunbajai SE- Helvéciai SE, Mélykúti SE- Bácsalmási PVSE, Soltvadkerti TE-Csengődi SE, Bajaszent­istváni SK-Kerekegyházi SE. 30. forduló, június 25-én (vasárnap) 17 órakor: Hajósi FC-Izsáki Medosz SK, Csen­gődi SE-Bajaszentistváni SK, Bácsalmási PVSE-Soltvadkerti TE, Helvéciái SE-Mélykúti SE, Nemesnádudvari KSK- Kunbajai SE, Kisszállási FC- Kunszentmiklósi VLSC, La­josmizsei FC-Kiskunhalasi FC, Kerekegyházi SE-Solti FC. Erősít a Csengőd

Next

/
Thumbnails
Contents