Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-10 / 35. szám
2. oldal Hírek - Vélemények 1995. február 10., péntek Fordulat állt be a csecsen főváros év eleje óta tartó ostromában, miután a csecsen hadvezetés döntést hozott a vezérkar Groznijból való azonnali kitelepítéséről. A csecsen védelmi bizottság ülésén született határozat szerint a vezetés Dzsohar Dudajev elnökkel az élén egy Groznij melletti településre teszi át székhelyét. Közben Groznij után mindinkább a környező településekre tevődött át csütörtökön a harcok súlypontja. A csecsen vezetés döntése alapján továbbra is maradtak a városban fegyveres egységek, amelyek folytatják az utóvédharcokat az orosz erőkkel. A csecsen vezetésnek nem áll szándékában a város feladása, de az orosz erők kezébe ment át a kezdeményezés. Az oroszok tegnap előrenyomultak a város déli és nyugati része felé, és egymás után foglalták el a főváros negyedeit, illetve elérték a város nyugati részén fekvő Csemorecsje települést, amelyet továbbra is lőtt az orosz tüzérség. Az orosz erők hátában azonban maradtak még csecsen egységek, amelyek továbbra is ellenállást taFáradt csecsen harcosok pihenője egy lángoló gázvezeték közelében. FEB-REUTERS núsítottak. Csütörtökön a harcok súlypontja mindinkább a Groznij környéki településekre tevődött át. így összecsapások voltak a várostól 8 kilométerre délre fekvő Csecsen-aul település, illetve a 15 kilométerre fekvő Argun körül. Az orosz légierő bombázta Sáli városát, illetve a déli részen Bamut települést. A csecsen hadvezetés szerint az orosz erők célja Groznij kö- rülzárása, azonban a városból délre vezető utat egyelőre a csecsének ellenőrizték. Az orosz erők lőtték a Groznijtól keletre fekvő Argun, illetve Gudermesz városát is, noha ebben az irányban nem voltak összecsapások. Fordulat a groznij i harcokban Vatikáirv árosban II. János Pál pápa tegnap bizalmas magánkihallgatáson fogadta Göncz Árpád köztársasági elnököt és feleségét. feb-reuters MSZOSZ-ALLASFOGLALAS Folytatható párbeszéd ügy tűnik, meglepte a szak- szervezeteket a kormány múlt heti bejelentése, miszerint nincs értelme folytatni a társadalmi-gazdasági megállapodásra irányuló tárgyalásokat. A MSZOSZ ügyvivő testületé megvitatta a kialakult helyzetet, és sajnálatos ténynek minősítette, hogy az elmúlt fél évben valóban nem sikerült megtalálni a kompromisszumokat. A munkavállalók érdekképviselői úgy érzik, ennek ellenére kár volna veszni hagyni az eddig elért eredményeket. Folytatódjék a párbeszéd, s maradjanak meg a megegyezés elvi lehetőségei. Ehhez az első lépést a kormányzatnak kell megtenni. A zsákutcába jutott tárgyalásokat nem követhetik konfliktusok, ezért a szakszervezetek mind az országos, mind a helyi érdekegyeztetés javítását szorgalmazzák. Véleményük szerint ehhez ki kell alakítani az érdekegyeztetés középszintű fórumait, hatékonyabbá kell tenni például a megyei munkaerő-piaci bizottságok munkáját. Mindhárom oldal érdekeinek figyelembe vételével módosítani kell a Munka törvény- könyve egyes paragrafusait, újra kell gondolni többek között a kollektív szerződéseket, a szakszervezetek működési feltételeit, a munkaügyi konfliktusok kezelésének módszereit is. Megdézsmált légipostazsákok A Malév Rt. vezetése négy rakodó és hét rendész munkaviszonyát szüntette meg csütörtökön rendkívüli felmondással, miután nyomozást rendeltek el légipostazsákok megdézsmálá- sának alapos gyanúja miatt. A néhány alkalmazott több alkalommal pénzt tulajdonított el légiposta-küldeményekből. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Kormány-átalakítás Lengyelországban A koalíció kormány-átalakítási javaslatát feltételekkel fogadtam el - jelentette ki újságíróknak Józef Oleksy lengyel miniszterelnök-jelölt. Oleksy csak a költségvetés aláírása után hajlandó átvenni a kormány vezetését. A szejm eddigi marsallja elmondta: „A kormányfői feladatot csupán az ország politikai stabilitása iránti felelősség tudatában vállaltam el. Arra kaptam felkérést, hogy ismét koalíciós kabinetet állítsak fel, s ilyet csak bizonyos személyi kompromisszumok árán lehet létrehozni.” Kritikus vélemény a koalícióról Pozsonyban A Magyar Polgári Párt (MPP) rendszeres heti sajtótájékoztatóján A. Nagy László, a párt elnöke élesen bírálta a Vladimír Meciar vezette szlovák kormánykoalíciót. A bírálat szerint az államigazgatás minden szintjén folyó politikai tisztogatások a politikai hatalom megerősítését célozzák. A párt úgy látja, hogy a kormánykoalíció a köz- társasági elnök elleni támadásaival az államfő lejáratásával Michal Kovác visszahívását készíti elő. Rács mögé került francia politikusok Nehéz idők járnak mostanában a francia kormánypolitikusokra: szerda este korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Jean-Guy Cupillard-t, Isere megye egyik vezetőjét. Ezt megelőzően már a megyeszékhely, Grenoble polgármestere is rács mögé került hasonló vádakkal. Cupillard a megyei tanács elnökhelyetteseként a terület úthálózatát felügyelte, s e minőségében évi 500 millió frankkal gazdálkodhatott. Több tanúvallomás szerint a megrendelések elosztását csúszópénzekhez kötötte. ENSZ-békefenntartókat vezényelnek Angolába A Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadott határozatban úgy döntött, hogy ENSZ-békefenn- tartókat vezényelnek a harminc éven át pusztító angolai polgárháborút lezáró megállapodás ellenőrzésére. A hétezer-egyszáz fős kötelék megbízatása két évre szól. A határozat értelmében először az ENSZ megfigyelői és a katonai rendőrök foglalják el állomáshelyüket az afrikai országban, hogy jelentést tegyenek a tavaly novemberben aláírt tűzszünet szilárdságáról. Botrányos kijelentés Jörg Haider, a szabadságpártiak vezére a második világháború náci koncentrációs táborait „a nemzetiszocializmus büntetőPénznem angol font német márka osztrák schilling USA-dollár táborainak” nevezte, és ezzel botrányba fulladt az osztrák parlament szerdai ülése. A teremben megfékezhetetlen zűrzavar tört ki. Webber színházai Saját musicaljeinek építtet saját színházat két európai nagyvárosban Sir Andrew Lloyd Webber, a világhírű brit zeneszerző, akinek nevéhez egyebek mellett a Jézus Krisztus Szupersztár, a Macskák zajos sikerei fűződnek. Frankfurt és Bázel összesen 40 millió font sterlinggel finanszírozza a két új létesítményt, amelyben majd kizárólag az ő műveit játsszák. ' MRK «MS M MENNYIT ÉR A FORINT? >2 * $ A AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: FEBR. 9-ÁN) Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban 171,87 173,61 175,35 72,33 73,04 73,75 10,28 10,38 10,48 110,70 111,77 112,84 Nézőpont Nem tiszta a szemétügy Pulai Sára írása A főváros polgárai fel vannak háborodva, hogy kitalálták a szemétszállítási díjat. Ez vidéken már régen nem újdonság. Kevés az a község is, ahol nincs megszervezve a begyűjtés. Lerakóhely pedig minden faluszélen van. Igaz, az illegálisokból még több található. Ez hóolvadás után, s rügyfakadás előtt különösen szembetűnő. Ilyenkorra már sajnos alaposan nagy- takarításra érett a magyar környezet. Félő, tovább szaporodik az árokparton, erdőben, a nem az én portámon felejtett hulladék. Ugyanis a szemét tisztességes elhelyezése és elszállíttatása is egyre többe kerül. Tegnap a megyeszékhelyen éppen erről tárgyaltak az illetékesek. Az alapszorzó, mármint a szobaszámarányos fizetés módszere megmarad. Jobbat még akkor sem találnak ki, ha a nagyobb lakást egyedül használók kevesebb hulladékot termelnek, mint a kisebb helyen több lakó. Hosszan lehetne arról is vitatkozni, hogy a befizetett szemétdíjért mit kapunk cserébe. Ezt különösen nyáron lehet érezni - szagolni. Az is tény, a másik fél sem örül a kiborogatott kukáknak, vagy azoknak a telitömötteknek, amikben nem éppen háztartási hulladékot rejt el a polgár. A szemétügy tisztázása sajnos még mindig lehetne napi feladat. Fülöpszálláson például az is. Az önkormányzat kezébe vette a dolgot, mondván: rend a lelke mindennek. Különösen akkor, ha a település széle már elbillen a sok kacattól, veszélyeztetve a környezetet, s a közellakók egészségét. Igaz, az önkormányzati törvény a helyi közszolgáltatások körébe tartozó feladatok közé besorolja a település és köztisztaság biztosítását. Ám a kötelességek sorából már kifelejtették. így kényszerűen kialakul a bűvös háromszög. Jön a vállalkozó, polgári jogi szerződést köt a lakókkal, az önkormányzat pedig a vállalkozóval. S ha kell, a polgármester - hogy a választóinak a hirtelen kiadás kevesebbe kerüljön - kukavásárló-kör- útra is indul. Igaz, akadnak olyanok, akik nem fogadják ezt kitörő örömmel, mondván, egyesek már a szemétből is pénzt csinálnak. Pedig nem könnyű ilyen munkára vállalkozót találni. De legtöbben - a rend, a tisztaság hívei - üdvözlik a megoldást. Hiszen nem kell majd zsákolni, utánfutókkal, alkalmi fuvarokkal a lerakóhelyre járni. id. DANCSA BÁLINT (1929-1995) Baja Város Képviselő-testülete értesíti a város és térsége lakosságát, hogy id. Dancsa Bálint, a város képviselő-testületének volt tagja, 1995. február 8-án, hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 66. évében elhunyt. Id. Dancsa Bálint 1929-ben született Érsekcsa- nádon. Iskolai tanulmányai befejeztével • rövid kitérő után - 1955-től a bajai Jelky András Szakmunkásképző Intézet tanáraként dolgozott. Három és fél évtizeden keresztül oktatta, nevelte a rábízott diákokat a tisztességgel, szakértelemmel, hivatástudattal végzett munka szeretetére, melyre az egyik legszebb példát saját életével, munkájának minőségével adta. Szakmai munkájának elismeréseként szakfelügyelői, szak- tanácsadói megbízást kapott. E lehetőséggel élve hosszú évekig intézmények egész sorát segítette szakmai felkészültségével, tudásával, oktatási színvonaluk emelésében. Nyugdíjba vonulása évében (1990.) szerepet vállalt az első szabadon választott városi képviselő-testületben is, szűkebb pátriája, Baja- szentistván választott képviselőjeként. Mint a képviselő-testület legidősebb tagja, ő vezette a testület alakuló ülését, nagy segítséget nyújtva az önkormányzati munka zavartalan elindításához. A testületen belül a Gazdasági Bizottság munkájában vett részt, amíg egészségi állapota ezt lehetővé tette. A helyi Földrendező és Földkiosztó Bizottságban a képviselő-testület megbízottjaként végzett felelősségteljes munkát. Az újra és újra támadó betegség következtében az elmúlt évi választásokon már nem tudott közéleti szerepet vállalni. Személyében a szakmai felkészültséget, magas fokú hivatástudatot képviselő pedagógust, szakembert, a városért, környezetéért tenni akaró tisztességes, korrekt közéleti embert gyászolja Baja Város önkormányzata, lakossága. Emlékét megőrizzük. Baja Város önkormányzata