Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 08. szám
1995. január 10., kedd Megyei Körkép 5. oldal TAVALY ELEG VOLT A SZOCIÁLIS KERET Az idei év kiszámíthatatlan Baján Ennek a bajai asszonynak vajon megoldódott-e az elhelyezése? FOTÓ: PN-ARCHÍV Köszönhetően annak is, hogy a költségvetés megállapításakor módosítani kellett a helyi rendeletet, szűkíteni a jogosultak körét, illetve egy-egy esetben a mértéket. Ha marad a ’93-as szabályozás, nem lett volna elég az összeg. A lehetséges módokból legkevésbé volt népszerű a lakás- fenntartási támogatás, mert azt természetbeni juttatásként nem kézhez kapták az ügyfelek szabad felhasználásra, hanem átutalták a szolgáltató cégeknek (Kommunális Kft., Démász, Dégáz,...). Inkább folyamodtak átmeneti segélyért, mivel azt így hatszor kérhették - szabad elköltéssel - egy évben, míg ha lakásfenntartásit kaptak, akkor csak kétszer vehették igénybe az átmenetit. Ez évre kiemelték a lakásfenntartási támogatást, változatlanul magasabb összeget, 7.2 millió forintot terveztek rá, figyelembe véve az összes áremelést. Kívánatosnak tartanák, ha az emberek költségeik csökkentésére jobban igénybe vennék ezt a formát, mert az ezzel járó havi 2-3000 forint jelentősen tudna segíteni a családokon. Ehhez hozzájuthatnak a rendszeres nevelési segélyben részesülők is. Az idei keretszám még csak a költségvetési koncepcióban szerepel, 120 millió 750 ezer, ami négyszázalékos emelkedés mindössze, mivel az önkormányzat jóval kevesebb normatív támogatást kapott. A testület Szociális Bizottsága támogatja ezt az ösz- szeget (ami a minimumszám) azzal, hogy miután várható a családok anyagi helyzetének további romlása, az általános céltartalékból fedezzék az esetleges túllépést. Ennek mértéke kiszámíthatatlan. Z. L. MEGYEI KÖZIGAZGATASI HIVATALOK Nagyobb segítség az ügyfeleknek Az Országgyűlés az önkormányzati törvény módosításával a múlt év december 11-én, a választások napján megszüntette a köztársasági megbízotti rendszert és ugyanakkor létrehozta a Megyei Közigazgatási Hivatalokat. Ez a gyors szervezeti változás nem okoz-e fennakadást azoknak az ügyeknek az intézésében, amelyeket ezeknek a hivataloknak kellett, illetve kell intézniük? - kérdeztük a napokban dr. Kara Pált, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát.- Megszűntek a korábban „divatossá vált” közös tanácsú községek, s ezekkel együtt országszerte csaknem 3200 önálló önkormányzat alakult. Ezeket nem lehetett sem a fővárosból, sem a nyolc régióból felügyelni. A tényleges munka a Köztársasági Megbízottak megyei irodáira hárult. Gyakorlatilag ezekre az irodákra építjük fel az új hivatalokat is, pontosabban fogalmazva a hálózat marad, csupán a feladatok változnak meg, méghozzá gyökeresen.- Hányán dolgoznak majd a megyei hivatalokban?- Országosan mintegy 830 főből álló apparátust hozunk létre, az új szervezet vezetői minisztériumi főosztályvezetői rangot kapnak, de nem elsősorban a rang számít, hanem a hatáskör.- A vezetők a régi megyei irodák vezetői lesznek?- Pályázatot írtunk ki e posztok betöltésére. A vártnál nagyobb az érdeklődés: 63 pályázat érkezett be, van olyan megye, ahol hatan is megpályázták a vezetői állást. Öttagú szakbizottság dolgozza fel a jelentkezők anyagát, ahol lehet, január elsejével a belügyminiszter már ki is nevezi a hivatalvezetőket.- Az új hivataloknak új hatáskörük is lesz?- Nem, a feladatuk változatlanul a törvényesség ellenőrzése, a másodfokú hatósági ügyintézés. Szeretnénk, ha a hivatalok önkormányzatbarátok lennének: felvilágosítással, tanácsadással igyekeznének megelőzni a bajokat, hogy minél kevesebb hibával dolgozzanak az újonnan választott önkormányzatok. Szeretnénk, ha ugyanakkor az állampolgárok is segítőjüket látnák a hivatalnokokban.- Személyi változások is várhatók?- A Köztársasági Hivatalokban kivétel nélkül mindenütt régi megyei szakemberek dolgoztak. Jól képzett jogászok és közigazgatási szakemberek, akik nem politizáltak soha, „csak” a feladataikat végezték. Mára mellettük igen sok jól képzett fiatal is felnőtt, akik a nyugdíjba vonulók helyére tudnak állni. Talán nem tévedek, ha azt ígérem: a régi-új hivatalok az eddiginél jobban fogják majd teljesíteni feladatukat. (koós) MIRE KÖLTENEK 400 MILLIÓT? Kalocsán a hasi elhízást is nézik Kalocsán szilveszter napján - a már hagyományos futással - kezdetét vette az az ötéves program, melynek során a városban és Homokmégy községben - forintra átszámítva - körülbelül 400 milliót költenek a polgárok egészségi állapotának javítására, főként a betegségek megelőzésére. A programot - amelyhez a pénzt a Világbank adja - a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet szakmai irányítása mellett bonyolítják le. Mivel a hasonló célokra fordított szokásos kiadásokhoz képest hatalmas ösz- szegről van szó, a dolog komolynak látszik. Annak próbáltunk tehát utánajárni, hogy tulajdonképpen mi is történik majd Kalocsán és Homokmé- gyen. Kiderült, hogy a részletek nagyobb része jelenleg még a tervezés fázisában van, de abból is sok minden kidrült, amit dr. Kishegyi Júliától, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet munkatársától sikerült megtudnunk.- A programot - amelynek helyi vezetője dr. Andriska Géza - Bács-Kiskun megyében, Kalocsán és Homokmé- gyen valósítjuk meg. Ennek oka az is, hogy itt a nem túl rózsás hazai átlaghoz képest is rosszabb az emberek egészségi állapota. A munka egy felméréssel folytatódik. Négyezer, 15 és 64 év közötti kalocsai és homokmégyi polgár kap március táján postán meghívót egy szűrővizsgálatra.- Mire terjed ki a szűrés? Lesz-e benne például mellkasröntgen, vagy terheléses EKG?- Csak olyan adatokat vesznek fel, ami pontosan mérhető, a változása pedig nyomon követhető. Röntgen nem lesz. A nyugalmi EKG ebben a tekintetben semmit sem mondana, a terheléses EKG is csak idősebb férfiak esetében választja szét az egészségeseket és a betegeket. Nem volna tehát értelme ilyesmivel foglalkozni.- Akkor hát mit vizsgálnak?- Például egy olyan adatot, amit testtömeg-indexnek nevezünk. Ez a csípő-derék arány. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy egy-egy területen összefüggés van a hasi elhízás gyakorisága és a szívbetegek száma között.- Kik végzik majd a vizsgálatokat?- Mindenre tendert kell kiírni. Az alkalmazandó vizsgálatok egyébként olyanok, hogy azokat egészségügyi középkáderek is elvégezhetik. Fontos persze, hogy az adatok nemzetközi összehasonlításban is értékelhetők legyenek. így például a laboratóriumot fel kell szerelni arra, hogy itt a koleszterinvizsgálat ugyanolyan eredményt adjon, mintha mondjuk Kanadában végezték volna el. A vérnyomásmérést is - a szokásostól eltérő módon - kétszer kell elvégezni, s két higanymilliméter pontossággal.- Az említett szűrővizsgálatokon túl milyen felmérés lesz?- Lesz egy szociológiai felmérés is, amely azonban csak kétezer emberre terjed ki. A kérdőív - amelynek szerkesztése most van folyamatban - főként az életmóddal kapcsolatos kérdésekre keresi majd a választ. A táplálkozási szokásokon és a sportoláson kívül főként az úgynevezett rizikófaktorokra, például a dohányzásra tér ki. A felmérések után kezdődik meg a program lényegi része, aminek az lesz a célja, hogy a felvett adatok - tehát a polgárok egészségi állapota - tekintetében javulás álljon be... Bálái F. István HONNAN KERÜLHETETT A TRAKTOROKBA? Savazott üzemanyag Bácsalmáson Két Rába traktor üzemanyag- tartályában savazott gázolajat találtak a bácsalmási Agráripari Részvénytársaság szakemberei. Mindkét gép motorhibával került a műhelybe, ahol felmerült a gyanú, hogy a hibát esetleg az üzemanyag is okozhatta. A tartályokból vett minta az Állami Minőségellenőrző Intézet laboratóriumi vizsgálata szerint savazott volt. A szakvélemény a motorhibát nem egyértelműen a savazott üzemanyaggal magyarázza, de a hibát a gázolaj is okozhatta.- Belső vizsgálat folyik annak kiderítésére, hogyan kerülhetett savazott gázolaj a két Rába traktor tartályába - nyilatkozta lapunknak Csőke Gyula, az Agráripari RT műszaki főágazatának igazgatója.- A többi gépben nem találDrága műsor? Egy héten belül lezárul a „New York, New York” című műsorral kapcsolatos belső vizsgálat a Magyar Televízióban. Az elnök által kezdeményezett vizsgálat azt kívánja tisztázni, hogy indokolt volt-e az említett 12 órás műsor 45 millió forintos költségvetése. tunk hamisított üzemanyagot, és hasonló motorhibát sem. Hogy mi történt pontosan, azt a vizsgálat hivatott kideríteni, de félő, hogy eredménytelenül fog lezáródni.- Hol vásárolja a cég az üzemanyagot?- Szerződéses kapcsolatban csak a MOL-lal állunk éppen azért, hogy a hasonló eseteket kizárjuk. Most sem a MÓL által szállított üzemanyaggal volt probléma, ezt biztosan állíthatom. Kizárólag ebben a két traktorban volt savazott gázolaj. Vasúton érkezik hozzánk az üzemanyag, leplombált tartályokban, a MÓL minőségi garanciáival. Az átvétel során ellenőrizzük a fémzárakat, a mennyiséget, egyeztetjük a szállítóleveleket, csak ezután kezdődik meg az átfejtés a telepünkön lévő tartályba. A tankolás egyrészt a telepen folyik, de a távol lévő területekre saját tartálykocsival szállítjuk ki az üzemanyagot. Ott sem történhetett csere, mert a tartályból több gép tankolt, nem csak a két meghibásodott Rába.- Mégis hogyan kerülhetett a savazott gázolaj a Rábákba?- Ezt sajnos nem tudom megmondani. Feltevések, elméletek vannak, de egyik sem bizonyítható. Itt a határ mentén, ahol virágzik a benzinbiznisz, sok minden elképzelhető. Bizonyítékok hiányában azonban vádaskodásnak tűnne minden feltételezés nyilvánosságra hozatala. Egy biztos. A két gépben nem a MÓL által-szállított, jó minőségű üzemanyagot találtuk, hanem valami egészen mást. - pásztor Megoldandó feladatok az egészségügyben A fogászati szolgálat működőképessé tétele a legnagyobb feladata ma Kecskemét városának az egészségügyi alapellátást tekintve. A fogászat január elseje előtt a megyéhez, illetve a megyei kórházhoz tartozott, átvételével évi többmilliós kötelezettséget vállalt a város. Most már Kecskeméten, a város pénzügyi lehetőségein múlik, hogy a fogászati rendelők műszerezettsége javul-e vagy sem, s ha igen, hány rendelő felszerelésére futja majd. A fogászat átvétele felszínre hozta a város és a megye közötti feladat-megosztás kérdését a megyei kórház vonatkozásában. Közismert, hogy a kórház alig-alig tud lépést tartani az áremelkedésekkel, s minden fillére szüksége van, amit tulajdonosától, a megyei önkormányzattól kap felújításra, beruházásra. A problémát látva a város és a megye között korábban már elkezdődött egy tárgyalássorozat arról, milyen módon, mennyi pénzzel támogathatná a város a kórház fenntartását, tekintettel arra, hogy az ott ápolt, ellátott betegek jelentős része kecskeméti polgár. A tárgyalások mind ez idáig nem jártak eredménnyel. Az idő azonban - a kórházfinanszírozásra fordítható idei összeget tekintve - sürget, a tárgyalásokat folytatni kell. A. E. A Magyar Játékkaszinó Kft. c CASINO KECSKEMÉT üzletegysége KRUPIÉTANFOLYAMOT hirdet. Lehetőleg kecskeméti vagy környékbeli fiatalok jelentkezését várjuk az alábbi feltételekkel:- fedhetetlen előélet,- érettségi bizonyítvány,- legalább egy nyugati nyelv alapfokú Ismerete,- munkaköri alkalmasság, amit a felvételi beszélgetés során vizsgálunk. A tanfolyam ingyenes , a CASINO a képzés alatt 8.000,- Ft-os ösztöndíjat biztosit tanulóinak. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban, Mészáros László üzletigazgatónál. Cím: 6000 Kecskemét, Széchényi tér 2. Telefon: 06/76-480-150, 480-160. Jelentkezés esetén:- részletes önéletrajz,- 1db igazolványfénykép,- a végzettséget igazoló okmányok szükségesek. (37588) DR. CSUPOR ISTVÁN /1933-1995/ Jóembereink halálakor ősidei vélelem, hogy a földről folyton tisztességesek, hűségesek: a létre érdemesek tűnnek el.... /llyés Gyula/ 1995. január 3-án elhunyt Dr. Csupor István főiskolai tanár, a GAMF Műanyagfeldolgozó Technológiai Tanszékének tanára. 1956-ban szerzett kémia-fizika szakos tanári oklevelet a szegedi tudományegyetemen. Hét évi középiskolai tanítás után, 1964-től oktat főiskolánkon. Egyik aktív kezdeményezője és szervezője a főiskolán megindult műanyagipari szakemberképzésnek. 1967-ben műanyagfeldolgozó szakmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1974-ben védi meg doktori értekezését a keverék polimerek fröccstechnológia vizsgálata c. témakörben. Kutatási területei: polimer keverékek vizsgálata, hőre lágyuló műanyag hulladék újrafeldolgozásának vizsgálata. Két főiskolai jegyzet szerzője, számos tudományos közleménye jelent meg magyar és angol szaklapokban. Sok évig volt a GAMF Főiskolai Tanács választott tagja, a GAMF Közlemények főszerkesztője. Elnökségi tagja volt a Magyar Kémikusok Egyesülete Bács-Kiskun megyei szervezetének.. Az oktatásügy Kiváló Dolgozója lett már 1969-ben. Ő volt az, aki felvállalta környezetünk védelmében a műanyaghulladékok szelektív gyűjtését és újrafeldolgozását Kecskemét város területén. A száraz pályarajz is különleges tudományos kutatói és pedagógusi hivatástudatot sejtet. Mindvégig teljes odaadással, kollégák tiszteletétől övezve, hallgatók szere- tetétől kísérve, az utolós pillanatig tanított. Két nappal az utolsó kórházi szenvedés előtt még az tartotta benne a lelket, hogy műanyag szakos hallgatóit Ő vizsgáztassa le , mert nem akarta félbehagyni munkáját. A fényesen világító láng mégis ellobant. Emlékét nemcsak családja őrzi, hanem többszáz, műanyagos szakember, kollégái, barátai, valamint régi és jelenlegi hallgatói, akik tudásuk legjavát az Ő magával ragadó egyéniségétől kapták. (x)