Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-09 / 07. szám

1995. január 9., hétfő 7. oldal Rejtélyek és kérdések A Fehér Ház legnagyobb titka Amikor a „repülő csészealja­kat” Kanada felett is észlelték, a Közlekedési Minisztérium egy alapos ufokutatást indított. A kutatással Wilbert B. Smith-t bízták meg, aki ezután megala­kította a „Project Magnet” cso­portot, amelynek feladata az ufók hajtómechanizmusainak kutatásával foglalkozik. 1950-ben jelent meg az USA-ban Frank Scully bestsel­ler könyve a „Behind the Flying Saucers”. Scully a mun­kájában lezuhant csészealjak titkainak próbált utánajárni. Ezek 1947 és 1950 között jár­tak szerencsétlenül az USA- ban. Miközben a légierő hivatalo­san cáfolta a közzétett informá­cióit, Smith a washingtoni ma­gasabb körökből úgy értesült, hogy a szerző, Scully feltevései lényegében helyesek voltak. Egy 1950. november 21-én kelt, „szigorúan titkos” osztá- lyozású memorandumban, me­lyet a Közlekedési Minisztéri­umba címeztek, Wilbert B. Smith a következőket nyila- kozta: „A kanadai nagykövetség kutatásokat folytatott Washing­tonban, és ezt követően a kö­vetkező információkat kaptam: a) A témát az Egyesült Ál­lamok kormánya a legtitkosab­ban kezeli, még sokkal titko­sabban, mint a hidrogénbomba témáját. b) Repülő csészealjak igenis vannak. c) Hajtóműveik nem ismer­tek, de egy kis csoport, doktor Vannevar Bush vezetésével, in­tenzíven kutatja őket. d) Az egész történetnek az Egyesült Államok hivatalaira nézve óriási jelentősége van. Az USA-ban a legkiválóbb tudósok vizsgálják a lezuhant „csészealjakat”. Wilbert B. Smith hagyatéká­ban megtalálható egy kézzel írt feljegyzés. Ebben Smith leírta azt az érdekes beszélgetést, me­lyet egy kutatóval, dr. Robert I. Sarbacherrel folytatott az ufo- kérdésről 1950. szeptember 15-én. A találkozón egyébként jelen volt a washingtoni kanadai védelmi attasé, Bremner főhad­nagy is. Ekkor Sarbacher a WEDD-laboratórium kísérleti igazgatója volt, illetve a „Kísér­leti és Fejlesztési Tanács” taná­csadói tisztét is betöltötte az USA kormánya mellett. Smith jegyzőkönyvéből idé­zünk (WS=Wilbert B. Smith, mérnök; RS=dr. Robert Sarba­cher) WS: Olvastam Scully könyvét a csészealjakkal kapcsolatosan, és szeretném tudni, hogy mi igaz belőle? RS: A könyv tartalma a lé­nyeget tekintve igaz. WS: Ezek szerint valóban lé­teznek a csészealjak? RS: Igen, valóban léteznek! WS: Ezek-mint ezt Scully írja — valóban mágneses elven mű­ködnek? RS: Mindeddig nem voltunk képesek az általuk alkalmazott meghajtóművet megépíteni. WS: Ezek szerint egy másik bolygóról jönnek? RS: Minden, amit tudok, az, hogy ezeket a járműveket nem mi építettük, és minden valószí­nűség szerint nem földi erede­tűek. WS: Ha helyesen értettem, akkor az egész csészealj témára a titoktartás érvényes? RS: Igen, két osztállyal titko­sabban van kezelve, mint a hid­rogénbomba. Jelen pillanatban ez a kormány legtitkosabban ke­zelt témája. Sióvölgyi Löszig, a kecskeméti ufoklub vezetője Mi okozta a dinók végzetét? A dinoszauruszok kipusztulásá­ról a tudósok két elméletet dol­goztak ki. Az egyik szerint 65 millió évvel ezelőtt üstökös csapódott a Földbe, a másik pe­dig azt állítja, hogy vulkánkitö­rés következtében keletkezett felmelegedés volt az állatok ki­pusztulásának oka. Egy újabb tanulmány most a két jelenség kombinációját tartja lehetsé­gesnek. A tudósok régóta vitat­koznak ezen a problémán. Jú­lius óta, amióta a „Shoemaker- Levy 9” üstökös a Jupiterbe üt­között, az összeütközési elmé­let hívei látszottak győztesnek, amely szerint óriási égitest csa­pódott a Földbe, valószínűleg a mexikói Yucatan-félszigeten. Ez olyan hatalmas porfelhőt kavart, amely évekig eltakarta a Napot és több állatfajta, köztük a dinoszauruszok pusztulásá­hoz vezetett. A másik elmélet hívei nagy erejű vulkánkitörést tartanak a pusztulás okozójá­nak. A vulkánkitörés következ­tében, szerintük, akkora hamu­felhő keletkezett, amely szintén eltakarta a Napot. A arizonai egyetem kutatócsoportja most új megoldással állt elő - írja az AFP francia hírügynökség. Eszerint óriási sziklatömb csa­pódott a Földbe, s a becsapódás pillanatában akkora erővel rob­bant szét, amely több millió hidrogénbomba energiájának felel meg. Ezáltal az óceánok­ban óriási hullámok keletkez­tek. A hullámok a becsapódás után 80 perccel öntötték el a szárazföldeket. Ez azután vul­kánkitörésekhez vezetett. Az arizonai egyetem kutatói szi­muláltak egy hasonló összeüt­közést a Marson. Ennek során egy 10 kilométer átmérőjű égi­testet ütköztettek a Marssal. Az égitest óránként 60 ezer kilo­méteres sebességgel csapódott be. A becsapódás következté­ben olyan földrengés keletke­zett, amely 20 méteres felszíni mozgásokat okozott. Összeha­sonlításképpen: az 1906. évi San Franciscó-i földrengés egyes helyeken 1 méterrel emelte meg a föld felszínét. Rejtélyek És Kérdések KIK LEHETTEK A TITOKZATOS LÁTOGATÓK? Ufokatasztrófa Új-Mexikóban A Földre látogató idegen lények - a beszámolók szerint - általában nem magasabbak 100-120 centiméternél. Olyan kommunikációs képességgel rendelkeznek, amelynek segítsé­gével szavak nélkül is kapcsolatot tudnak létesíteni bárkivel. 1947. június 12-én egy civil pi­lóta a Kaszden-hegység felett repülve, Washington államban, kilenc darab repülő, diszkosz formájú objektumot figyelt meg, amelyek nagy sebesség­gel, formációban repültek. Ilyen azonosítatlan eszközöket már persze korábban is megfi­gyeltek. A katonai elhárítás tehetetlen volt A második világháború ide­jén ugyanis rengeteg hasonló észlelésről érkezett jelentés. Ezek közül igen sok teljesen megbízható katonai, valamint civil forrásokból származik. Meglehetősen sok szemtanút hallgattak ki a nemzetbizton­sági hivatal szakemberei. Rá­adásul az amerikai légierő sem tudott egyetlen ismeretlen légi­járművet sem elfogni. Úgy tűnt, hogy az emberiség teljesen te­hetetlen az ufókkal szemben. Mindezen erőfeszítések elle­nére igen kevés tényszerű ta­pasztalat került begyűjtésre ezen repülő objektumokkal kapcsolatosan, addig, amíg egy farmer nem jelentette azt, hogy Új-Mexikó meglehetősen „el­dugott” helyén egy ilyen objek­tum lezuhant. A lezuhanás he­lye körülbelül 75 mérföldre volt északnyugati irányban a roswelli katonai és légibázistól. (Ma ennek a helynek a neve: Walker Field). Akció a roncsok összegyűjtésére Titkos művelet kezdődött annak érdekében, hogy az is­meretlen légieszköz maradvá­nyait felkutassák a tudományos kutatások lefolytatásának érde­kében. A felderítés négy apró, emberszerű lényt fedezett fel, akik minden valószínűség sze­rint a szerencsétlenül járt objek­tumokból zuhantak ki, mielőtt a járművek felrobbantak volna. Körülbelül négy mérfölddel északra feküdtek a lezuhant roncsoktól. Mind a négyen ha­lottak voltak. Mire felfedezték a lények maradványait - egy héttel a katasztrófa után - , a testeket erősen kikezdték a fér­gek. Egy teljesen speciális tudós- csoport kezdett foglalkozni - kísérletek és kutatások céljával - a felfedezett négy holttesttel. Az űrhajó maradványai szintén elszállították a maradványokkal együtt. Félretájékoztatták a sajtót Az elhárítás államtitokként kezelte az ügyet, s megparan­csolta a tanúknak, hogy hall­gassanak a történtekről. A szenzációt sejtő újságíróknak pedig egy blőd történetet talál­tak ki. Eszerint a lezuhant esz­köz nem különleges objektum, hanem csak egy egyszerű, hét­köznapi repülő meteorológiai ballon volt. A titkos kutatásokat, Twi­ning ezredes és dr. Bush kezdte meg az elnök közvetlen utasítá­sára. Miért jöttek az idegenek? Az alábbi következtetésre ju­tottak: A repülő csészealjak való-- színűleg egy rövid távú felderí­tőrepülést végeztek. Ezen kö­vetkeztetésekre a hajó nagysá­gából, valamint abból a tényből gondoltak, mivel a hajóban semminemű élelmiszerre emlé­keztetőt nem találtak. A négy­tagú, elhalt legénység analizá­lását dr. Bronk végezte, és a ku­tatócsoport végleges vélemé­nye úgy hangzott, hogy bár a lények emberformájúak, de a biológiai, valamint az evolúciós folyamatok teljesen eltérnek az emberétől, valamint azon fo­lyamatok is eltérőek, amelyek a fejlődést biztosították. Dr. Bronk csapata ezen lényekkel kapcsolatosan javasolta az „extraterratoriális biológiai en- ticitás” fogalmának a bevezeté­sét. Vagyis az „EBE” fogalmát, mint a lényekre vonatkozó standard megjelölést, addig az időpontig, amíg egy másik megnevezésben, megjelölésben nem tudnak megállapodni. Mivel a legvalószínűbb az, hogy ezen járművek nem a Földünk valamely országából származnak, el kell azon gon­dolkodni, hogy honnan érkez­tek a Földünkre. Honnan jött az űrhajó? A Mars jöhetne a származás­sal kapcsolatban számításba, de néhány tudós, különösen dr. Menzel azon feltételezésének adott hangot, hogy valószínűleg egy más Naprendszer lényeivel van dolgunk. A roncsokban igen sok olyan dologra bukkantak, amelyek minden valószínűség szerint különböző írások voltak. Ezek­nek megfejtése legnagyobb ré­szükben mindeddig nem sike­rült. Ugyanígy eredménytele­nek maradtak azon kísérletek, hogy megfejtsék a meghajtás módját, illetve ezen módozat természetét, illetve az energia­átvitel kérdését. Az ezen a téren történt kutatásokat igen nagy­mértékben megnehezítette azon tény, hogy a járművön semmi­nemű szárnyat, propellert, fú­vókát vagy hasonló, hagyomá­nyos meghajtórendszert nem ta­láltak. Ugyanez vonatkozik a vezér­lőrendszerek kérdésére is, hi­szen semminemű vezérlőrend­szert, kábelezést, csövezést, vagy hasonló, ismert elektro­mos komponenseket sem lehe­tett felfedezni. Energiaforrás­nak nyomát sem lelték. Feltéte­lezték azt, hogy a zuhanás utáni robbanás teljesen megsemmisí­tette a teljes hajtóművet. A kutatások folytatása során 1947 decemberében megalakí­tásra került az US légügyi pro­jektumnak, a SIGN-ak a meg­alapítása. Az abszolút titoktar­tás érdekében a SIGN-nek a Majestic 12-höz való kapcso­lata, összekötése két személyen keresztül bonyolódott. Ők az Air Material Command hír- szolgálati csoportjának voltak munkatársai, és akiknek fel­adata abban merült ki, hogy bi­zonyos információkat közöljön a két szervezet között. 1948 de­cemberében a SIGN-ből alakult ki, fejlődött ki a GRUDGE-pro- jektum. Ezen projekt ma is mű­ködik, mégpedig a Blue Book fedőnév alatt, és amely kizáró­lag csak azon légügyi tisztekkel tartja a kapcsolatot, akik erre jogosultak. A második katasztrófa 1950. december 6-án ismét lezuhant egy második objek­tum, valószínűleg ugyanazon eredetű, mint az első volt. Ez hatalmas sebességgel csapódott be az El Indio-Guerrero tájé­kán, a Texas-Mexikó határon. Lezuhanása előtt az atmoszfé­rában történt, igen hosszú repü­lési pályája volt megfigyelhető. Mire egy keresőcsoport a sze­rencsétlenség színhelyére ért, a repülő tárgy teljes mértékben kiégett. Ennek ellenére a kör­nyékről begyűjtötték a lehető legtöbb anyagot és az Új-Me­xikóban lévő Sandiába, az atomenergia bizottság terüle­tére szállították. (A cikket Sióvölgyi László for­dította az Ufók és bizonyítékok című, német nyelven megjelent könyvből.) Nem kapnak diplomáciai képviseletet az ufonauták Antarktiszi lények a Marson? A svájci külügyminisztérium vonakodik attól, hogy diplomá­ciai képviseletet engedélyezzen területén földönkívüli lények számára. Nem áprilisi tréfáról van azonban szó. Mint az AFP francia hírügynökség írja, a svájci külügyminisztérium szó­vivője az ilyen döntésekhez illő teljes komolysággal kijelentette Bernben: kormánya elutasította az úgynevezett Rael szekta erre irányuló követelését. A raeliták abból indulnak ki, hogy kis föl­dönkívüli élőlények, amelyeket Elohimoknak neveznek, hozták létre az életet a Földön. Ezért joguk van követséget létesíteni Bemben. „Nem tárgyalhatunk diplo­máciai státuszról az Elohimok részére, amíg nem jelennek meg nálunk” - érvelt a kül- ügyminisztériumi szóvivő. A Nouveau Quotidien című lap szerint a raeliták, akiknek köz­pontja Genfben van, panaszt emeltek az aigle-i prefektus el­len. A helyi prefektus ugyanis elkergette a községből a szekta tagjait, amikor aláírásokat gyűj­töttek a diplomáciai kapcsolat felvétele ügyében. A szektának egyébként vi­lágszerte 40 ezer tagja van. Ve­zetőjük, Claude Vorilhon fran­cia újságíró azt állítja, hogy 1973 óta összeköttetésben áll az „Elohimokkal”. Ha vannak élőlények a Marson, azok csak a fagyott talaj mé­lyén tengődő baktériumok, vagy a sziklák hasadékaiban megbúvó zuzmók lehetnek - vélik a NASA kutatói. Esetleg fosszilis algák is előkerülhet­nek az egykori tavak ágyából, medréből. Christopher McKay, a NASA munkatársa fejtette ki erről gondolatait az amerikai Tudományfejlesztési Társaság tavalyi látványos seregszemlé­jén. Szerinte ugyanis a kutatók­nak először Földünknek a Marshoz hasonlóan dermesz­tőén hideg régióiban kellene vizsgálniuk az élet lehetőségeit, hogy azután ennek alapján je­löljék majd ki a vörös bolygó azon területeit, ahol a jövőbeli Mars-expedíciók az élet nyo­mait keresik. Zuzmókat például találtak az Antarktisz sziklái között, a fel­szín alatt. A kőzetek nemcsak megvédik a primitív növénye­ket a nagy hideg ellen, hanem elegendő nedvességet is szív­nak magukba, ami nélkülözhe­tetlen a zuzmók életműködésé­hez. Szibériában az örök fagy há­rommillió éves rétegeiből bak­tériumok kerültek elő. Igaz, a Mars hárommilliárd évvel ez­előtt hűlt le, és az ottani bakté­riumok, ha voltak egyáltalán, akkor kerültek jégbörtönükbe. De hátha életre kelthetők - re­ménykedik McKay. A Mars egykori tavainak mélyén algák megkövült maradványai rejtőz­hetnek, hiszen az Antarktisz be­fagyott tavaiban is találtak ilyen primitív lényeket. A második világháború idején rengeteg ufoberepülést re­gisztrált az amerikai légierő. Az amerikai elhárítás akkor tudott továbblépni az ügy­ben, amikoris egy véletlen folytán Új-Mexikóban lezu­hant egy azonosítatlan föl­dönkívüli jármű. Rovatunk vezető cikke az első ufoka- tasztrófáról szól. Arról a sze­rencsétlenségről, melyet éve­kig eltitkolt az amerikai veze­tés a világ elől. Másik cik­künk szintén a témával kap­csolatos. A kecskeméti ufo- klub vezetője juttatott el szer­kesztőségünkbe egy német nyelvből fordított dokumen­tumot, melyben arról olvas­hatnak, hogy az ufoproblémát titkosabban kezelte a Fehér Ház, mint az hidrogénbomba kérdését. Barta Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents