Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-20 / 17. szám
1995. január 20., péntek Megyei Körkép 3. oldal Meglopták a dandárt Elmaradt a Szikra közgyűlése A lakiteleki Szikra Szövetkezet szerda reggelre hirdetett közgyűlése határozatképtelenség miatt elmaradt. A téesz elnöke, Gangl János elmondta: a hatvanhét tagból csupán huszon- egyen jelentek meg. A gyűlésen egyébként a szövetkezet lehetőségeiről, további sorsáról kellett volna dönteni. Ez azért is fontos, mert - tudtuk meg más forrásból - a szövetkezet hitelkonszolidációs pályázatát elutasították. A közgyűlést - talán nagyobb eredménnyel - egy hét múlva, szerda reggel 8 órára ismét összehívják. Bárányokat loptak Talán már a húsvéti ünnepekre gondolt az a tolvaj, aki egy Kiskőrös környéki juhhodály- ból január tizenhatodikára virradóra huszonöt bárányt lopott el. A gazda kára száznegyvenezer forint. Polgármester-találkozó Hétfőn kilenc órakor a kiskőrösi polgármesteri hivatalban tartják következő ülésüket a Kiskőrös környéki polgármesterek. A találkozón tájékoztató hangzik el a térség telefonhálózatának fejlesztéséről, amelyet a fejlesztési tendert elnyerő Emitel cég vezérigazgatója tart majd. Ezenkívül szó lesz a térség kéményseprőipari és tüzeléstechnikai feladatairól, amelyet a Kőröskom Kft. ügyvezető igazgatója vázol. A polgári védelem aktuális feladatairól is szó lesz a fórumon. Testületi ülés Csengődön Szerdán ülést tartott a csengődi képviselő-testület. A testület ’95. évi munkaterve mellett szó volt a helyi lap szerkesztőségének megválasztásáról, a tanácsnoki cím bevezetéséről, az új vízműdíjakról, valamint az ön- kormányzat és intézményei ez évi költségvetésének tervezetéről. Az utóbbi témában rendeletalkotás márciusban várható. Bombarobbantással fenyegetőzött Szerdán, nem sokkal tizenegy óra után, ismeretlen telefonáló hívta fel Baján a szakmunkás- képző iskolát és azzal fenyegetőzött, hogy hamarosan bombát robbant az épületben. A kivonuló rendőrök robbanóanyagot nem találtak az épületben. A kapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. KÖZÉLETI HÍREK Csemus Ferenc, a 3. számú választási körzet országgyűlési képviselője január 20-án 14—15 óráig Városföldön, 15-16 óráig Kunszálláson tart fogadóórát a helyi polgármesteri hivatalokban. PÓTSZUVESZTERI buli az Amigóban 1995. január 26-án (csütörtökön) 20 órától. Svédasztal, tombola, műsor (CARPEDIEM egy.) Asztalfoglalás az étteremben. Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 4. Tel.: 76/463-096 (38909) A tolvajok visznek minden mozdíthatót, de lassan ez már nem is hír: ma már semmi nincs biztonságban. A bajai rendőrök például sikkasztás alapos gyanúja miatt nyomoznak egy bát- monostori polgár ellen, mert kivágta és eladta egy falubelijének az erdőrészét, ami 150 ezer forintot ért. Ugyancsak a bajai rendőrök keresik azt a tolvajt, aki a Mészáros Lázár Kiskunfélegyházán a gazdasági bizottság első ülésén, többek között, megvitatta a Kossuth u. 25-27 szám alatti garázsok megvásárlására beérkezett kérelmeket. Tizenkilenc garázsról van szó, melyek 10-22 négyzetméteresek, a telek pedig behatárolt, külön helyrajzi szám alatt szerepel. A telek, amire a jelenlegi bérlők az épületeket építették, mindig is önkormányzati tulajdonban volt, de mert a bérlőknek meghatározott ideig nem kellett telekbérleti díjat fizetniük, így a garázsok az önkormányzat tulajdonába kerültek. Bácsalmás és a vonzáskörzetéhez tartozó települések évek óta városkörnyéki bizottságban oldották meg a közös feladatokat. Tavaly például az orvosi ügyelet részére vásároltak közösen terepjárót, támogatták a tűzoltóságot. Idén is megkezdődött a munka, számba vették a közös feladatokat. Az elképzelések szerint a településeknek lakosonként száz forintot kellene a közös alapba befizetni. Most a települések testületéi tárgyalják Nagy sikerrel zárult a 18-ai nemesnádudvari szervezett véradás. Mint azt dr. Kellner Róbert, a bajai vértranszfúziós állomás vezetője lapunknak elmondta, míg az elmúlt évben összesen 51 fő adott vért a községből, ezen az egy napon nyolcvanketten jelentkeztek véradásra. Úgy véli, hogy megújult a véradómozgalom a településen, ami fontos, mert vér- készítményre szükség van. A helyi vöröskereszt és az önGépesített Lövészdandár lőte- réről két, úgynevezett célbuktató motort lopott el. A dandárt 115 ezer forinttal károsította meg így a tolvaj. A kecskeméti rendőrök feljelentéskiegészítés után rendeltek el nyomozást egy kecskeméti polgár ellen, aki december végén egy kecskeméti lakásból - amelyhez volt kulcsa - a 102 ezer forint értékű gázkazánt lopta el. A bérlők már a múlt évben benyújtották ingatlanvásárlási kérelmüket, de a képviselő-testület akkor nem hozott döntést, most bővebb információkat kért a garázsok állapotáról, nagyságáról és az értékbecslést is elkészítették. Kecskeméti igazságügyi szakértő együttesen és külön-külön is megvizsgálta a garázsokat és elkészítette az értékbecslést. A gazdasági bizottság hosz- szas vita után egyhangúlag javasolja a testületnek a kérelmek támogatását és hogy a garázsok értékesítésére a szakvélemény alapján kerüljön sor. B. A. majd meg az együttműködés lehetőségeit. Kunbaja képviselő-testülete már korábban kilépett a bizottságból, visszakapta a közös pénzalapból neki járó összeget. A legutóbbi ülésen az új képviselő-testület sem támogatta a csatlakozás gondolatát. A képviselők egyetértettek abban, hogy a tűzoltóságot támogatni fogják, és konkrét célokra hajlandók áldozni, de az általános alapba nem lépnek be. kormányzat érdeme ez a részvétel, akik új módszereket alkalmaztak a toborzásban. Sokat számított a helyi kábeltévében elhangzott felhívás is. Hozzátette: a véradást követő vacsora is hozzájárult a szép sikerhez. A véradók szeretnek ugyanis közösségben lenni, amelyet együtt tarthat olykor-olykor egy kis vendéglátás. A főorvos szerint „a vérre szükség van, ez az egyetlen, amelyet csak ember tud embernek adni”. Befagyott a horgásztó A bácsalmási horgásztó is befagyott a napokban. A jégpáncél 4-8 centiméteresre hízott, melyet hóréteg borít. Ha a hóréteg jelentősen növekedne, akkor a tó megvakul. Azaz nem jut a felszínen keresztül elegendő fény az aljnövényzethez, és az algák nem termelnek elegendő oxigént. S ha nem lesz oxigén, a halak megfulladhatnak. Mennyibe kerülnek a félegyházi garázsok? Kunbaja nem csatlakozik Véradás Nemesnádudvaron TÖBB NAPIG IS ELTARTHAT A HAVAZÁS A BÁCSKÁBAN Folyamatosan sózzák az utakat Teherautóról szórják a homokot Baja csúszásveszélyes helyein. A tegnap reggel megkezdődött nagy havazás megnehezítette Baján és környékén is a közlekedők dolgát, bár az illetékesek mindent megtettek az utak mielőbbi járhatóvá tételére. A Kommunális és Szolgáltató Kft. sószórója már reggel óta folyamatosan járta a város főbb közlekedési útjait, hogy a legfontosabb intézmények megközelíthetők legyenek, a mentők, tűzoltók kiállhassanak helyükről. Közhasznú munkások is segítkeztek a hóeltakarításban. Teherautóról pedig kézzel szórták a homokot a legveszélyesebb szakaszokon. Kora délután indult meg a három hókotró, hogy a csúszós, latyakos utakat megtisztítsa. A kft. kertészeti kisgépeivel, traktoraival pedig a járdák járhatóvá tételéről gondoskodott délután. A Közúti Igazgatósághoz tartozó fő- és mellékutak mindegyike járható volt már délben, nem voltak hóakadályok. Hét szórógéppel sózták az utakat, majd hóekével lekotorták azokat, így azok zömmel hókásásak, de a főutak egy részén már olvadás tapasztalható, és azokon a helyeken latyak van. Az előrejelzések nem túl biztatóak, folyamatos havazást ígérnek, amiből akár 10 centis hóréteg is keletkezhet. Tegnap délelőtt 10 órától ülésezett a bajai képviselő-testület. Napirend előtti felszólalásával Nagy András, az SZDSZ frakcióvezetője elnézést kért Szu- szics Lajos független képviselőtől. amiért korábban egyetlen bizottságban sem kapott helyet. Egyben javasolta, hogy a szociális és a városfejlesztési bizottságokba válasszák be. Ezt követően sürgősséggel napirendre vette a testület a 300 éves évfordulóra megalakult munkabizottság tagjainak megerősítését, illetve megválasztását. Ezzel egyúttal egy két és fél órás vitát indítottak útra. A képviselők sokáig abban sem tudta megegyezni, hogy vajon miről tárgyaljanak. Fél óta eltelte után összeállt a sorrend. Előbb arról döntöttek, hogy a márciusi ülésre a munkacsoport véleménye alapján megalkot a testület egy koncepciót az ünnepről, majd megszavazták, hogy a pénz felhasználásáról a polgármester dönt, szintén az említett csoport javaslatait figyelembe véve. Ugyanakkor az elkülönített pénzalapba egyelőre kétmillió forintot helyeznek el, szemben az első tervezetben szereplő 60 millióval. A Bajáért közalapítványt ötmillió helyett hárommilliós alaptőkével hozzák létre. A munkacsoportba új tagként Barna György alpolgármestert, Éber András képviselőt és Kiing Józsefet, a hivatal művelődési osztályának munkatársát választották. Eldőlt az is, hogy a Városvédő Egyesületet, a Városi Kamarát és a Vendégváró Bácska Egyesületet is meghívják az ülésekre, tanácskozási joggal. A testületi ülés késő délutáni napirendjéről és eseményeiről szombati számunkban olvashatnak tudósítást. Géczy Zsolt Születésnapi jubileumra készül Baja Laktanyáért katonai lakásokat? Még tavaly márciusban döntött a bajai önkormányzat a tulajdonában, és így a Kommunális és Szolgáltató Kft. kezelésében lévő lakások értékesítéséről. A honvédségi alkalmazottak által bérelt lakásokra azonban nem vonatkozott a határozat, mivel ez ügyben a minisztériummal kellett egyezségre jutni. Ez is megtörtént az idei év elején, ám a katonák elégedetlenek a feltételekkel, ezért beadvánnyal fordultak az önkormányzathoz a rendelet módosítása érdekében. Ugyanolyan lehetőséget kértek, amivel a HM tulajdonában álló lakásokat vehetik meg katonatársaik. Széli Péter polgármester elmondta, hogy folynak az egyeztető tárgyalások. A városban lévő volt orosz laktanya egyes területei még a Honvédelmi Minisztérium kezelésében vannak. Az egyik részt 36 millió forintos áron meghirdették, és a város már korábban benyújtotta vételi szándékát. Most az a koncepció, hogy azokat a lakásokat, melyeket a katonák meg akarnak vásárolni, értékarányos cserére felajánlják a 36 millióért meghirdetett, valamint további két, a HM kezelésében lévő területért, továbbá a Duna-parti rakodórészért. A becslések szerint az érintett lakások összértéke 70 millió forint. A minisztérium és az önkormányzat egyébként további beruházásokról is tárgyal, jó eséllyel. Készenlétben a hókotrók Vádemelés tavasszal a fajtalankodó ellen Bácsalmáson csütörtök hajnalban kezdett esni a hó, és egész nap havazott. A helyzetet súlyosbította az északi-északkeleti szél, amely komoly hóátfú- vásokat okozott. A közszolgáltató intézmény egyetlen tolólapos hókotrója takarította a város utcáit tegnap, de a Bács- Agro Rt. gépei is készenlétben álltak. Ha tovább tart a havazás, munkába állnak az rt. gépei is. A szóróanyagként használatos sókeverék rendelkezésre áll, de egyelőre nem szórják, mert hatástalan lenne. A járdákat a közszolgáltató intézmény dolgozói, és a közhasznú munkások takarították folyamatosan. December 22-én a halasi rendőrség őrizetbe vette, majd az ügyészség indítványára nem sokkal később előzetes letartóztatásba helyezte a városi bíróság V. László Ferenc határőr törzszászlóst. Mint ismeretes, a katonatiszt az elmúlt hónapokban kiskorú fiúkat és lányokat beszélt rá arra, hogy keressék fel őt a lakásán. A meghívott gyerekeket azzal ámította, hogy a keleti harcművészetek titkaiba avatja be őket, ha ellátogatnak hozzá. A nem mindennapi invitálással sikerült is kíváncsivá tennie néhány tizenévest. A harcművészetek oktatása helyett azonban a „mester” egészen mással próbálkozott. Azzal az indokkal, hogy a leendő tanítványok testi adottságaira kíváncsi, „megvizsgálta” a gyerekeket. A közelebbi ismerkedést azután olyasmik követték, amikre a fiatal fiúk és lányok aligha gondoltak. Az eddigi nyomozások - a gyerekek szüleinek bejelentései alapján - összesen kilenc rendbeli fajtalankodást tártak fel. Az előzetes letartóztatásban lévő törzszászlós ellen a szegedi katonai ügyészség folytat eljárást. A vádemelésre várhatóan két hónap múlva kerül sor.