Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

MT^ä**!* hétről JL hétre Hamis dollárokat vettek a diszkóban Pénzhamisítással és orgazdasággal vádolja a kecskeméti ügyészség K. Zsoltot, aki egy ismert kecskeméti diszkó tulaj­donosaként tavaly tavasszal keveredett két bűncselekménybe. Világhírű darab premierje a színházban A darab egyik látványos pillanata: Billy Bibit (Latabár Árpád) és Candy Starr (Péteri V. Kata) „egybekelése” a kórházi zárt osztályon. fotó: Walter Péter Rajta kívül még hárman vol­tak hosszabb-rövidebb ideig őrizetben, illetve letartóztatás­ban a történtek miatt, most azonban valamennyien szabad­lábon várják a bírósági tárgya­lást. K. Zsolt egyik társa S. rendőr főtörzsőrmester volt. őt orgazdasággal vádolják és - mint megtudtuk - eltávolították a rendőrség állományából. Ebben az országban a peda­gógiához és a focihoz min­denki ért, ebbe mindenki bele akar beszélni - mondta egye­bek között Szepes Lajos, a Pe­tőfi Sándor Általános Iskola igazgatója a kecskeméti in­tézményvezetői értekezleten. Bizottság alakul Ezen részt vett Katona László polgármester és Bohács József alpolgármester is. Az in­tézményvezetők többsége ke­vés megértést tanúsított Ka­tona László azon kijelentése iránt, melyben a keresz­tény-nemzeti szellemű oktatás- politikai igényről beszélt. Hangsúlyozta azt is, hogy fon­tosnak tartja, hogy az iskolák vegyenek részt a március 15-ei központi városi ünnepségen a Kossuth-szobomál. - Az ünnep nem azt jelenti, hogy aznap to­vább lehet aludni - mondta a polgármester, hozzátéve: az is­kolák eddig munkaidőben, az ünnep előtti napon tartották a megemlékezést. Szerencsésnek tartaná, ha a jövőben több diák venne részt a városi ünnepsé­gen, melyhez várja az iskolák támogatását. Az idei ünnep színvonalasabb megrendezése érdekében ad hoc bizottság lét­rehozását szorgalmazta a pol­gármester, rögtön fel is kérve a tagokat Császár Cirill, Lengyel László, Kiinger Ádám, Ladies Tamásné és Járfás Istvánná is­kolaigazgatók személyében. A jelen lévő intézményveze­tők nem tartották szerencsés­nek, hogy kizárólag iskolaigaz­Tavaly március 1-jén nem kis feltűnést keltettek azok a civil ruhás nyomozók, akik dél­előtt 11 óra körül bezáratták a kecskeméti IBUSZ-irodát. Er­ről másnap lapunk is beszá­molt, hozzátéve: 55 darab ha­mis 100 dollárost akart bevál­tani K. Zsolt. Mindez azonban egy nappal korábban történt, de az egyik alkalmazott - ő azó­gatókból kerüljön ki ez a bi­zottság, sőt azzal sem értettek egyet, hogy a régi időkre emlé­keztető módon kivezényeljék az iskolásokat. Videón a bizonyíték Császár Cirill, a Vásárhe­lyi-iskola igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolák eddig is bensőségesen ünnepel­ték meg március 15-ét, erről ők évek óta videofelvételt készíte­nek, amit szívesen megmutat bárkinek. Elgondolkodtatónak tartotta azt is, hogy a Nyíri er­dőbe évek óta spontán módon ezrek zarándokolnak el a nem­zeti ünnepen.- Bohács József alpolgár­mestert megkérdeztük, mi a vé­leménye arról a rossz közhan­gulatról, ami az értekezlet nyomán a pedagógusok több­ségében kialakult a kötelező nemzeti-keresztény oktatáspoli­tika hallatán? Elmondta: - Nemzeti oktatás alatt azt értem, hogy igenis legyünk büszkék kétezer éves történelmünkre, azokra az értékekre, melyeket ez a kis ország létrehozott. A keresztény oktatás fogalmát nem vallási értelemben haszná­lom. Azt értem ez alatt, hogy olyan általános erkölcsi alapér­tékeket kell tiszteletben tartani, és erre nevelni az ifjúságot, mint például a tiszteld apádat és anyádat elve. Szakmai önállóság A jövőben célom, hogy va­lamennyi kecskeméti oktatási és kulturális intézménybe eljus­ta már nem dolgozik az IBUSZ-ban - csak március 1-jén hívta a nyomozókat. Ki­derült, hogy K„ akinek a társa­ságában volt a rendőr főtörzsőr­mester, márkára, illetve forintra akarta átváltani a „dollárokat”. A köteget átadta a pénztárosnak, de az gyanúsnak találta a csoma­got. A tüzetesebb vizsgálatnál valóban hamisnak bizonyultak. Visszaadták a hamisítványokat K.-nak, aki ezután Szegeden próbálkozott. Hármat adott el a korábban a Flash diszkóban vá­sárolt „dollárokból”. Ezt köve­tően vették őrizetbe mindkettő­jüket a rendőrök. A nyomozás azután egy né­hány nappal korábban elköve­tett másik bűncselekményre is fényt derített. Az ügyészség szerint K. megbeszélte Sz. Pé­terrel, hogy autót „szereznek” és eladják. Nem sokáig kellett erre várni: Dunaújvárosból kap­ták a hírt, hogy lenne egy 850 ezret érő lopott Volkswagen Passat 230 ezerért. A kocsit ál­lítólag S. főtörzsőrmester hozta le Kecskemétre. Egy felsőcsa- lánosi autójavítóhoz vitték, ahol később megtalálták a nyomozók. Érdekes véletlen (és nincs köze mindennek a K. Zsolt-féle társághoz), hogy ugyanez a ko­csi adott segítséget egy másik nyomozás megkezdéséhez is, ami azután egy újabb társaság lebukásához vezetett. Ennek a bűncselekmény-sorozatnak - melyről az 1. oldalon írunk - a Magda Marinko által meggyil­kolt Horváth Antal is résztve­vője volt. sak, személyesen ismerve meg helyzetüket - mondta az alpol­gármester. Hangsúlyozta: nem óhajt beavatkozni a szakmai munkába, viszont elvárja, hogy az iskolákban ne csak oktassa­nak a pedagógusok, hanem ne­veljenek is. Úgy vélte, az, hogy a diákok dohányoznak, tiszte­letlenül beszélnek, javarészt az iskolákon múlik. Fenntartja azt a véleményét is, hogy az isko­láknak a jövőben vállalkozók­nak kell lenniük. Természete­sen csak azokra az intézmé­nyekre gondolt, ahol ezt meg­tehetik. A jövőben például az intézményi beruházásoknál azonos pénzügyi ajánlatok mel­lett az iskolai kivitelezők része­sülnek előnyben, hiszen az a költség, amit így a város meg­takarít, más intézményeknek adható át. Nagy Ágnes Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére című regényéből vi­lághírű film született Jack Nicholson főszereplésével. A regény alapján Dale Wasser- man Kakukkfészek címmel írt színművet, amit sok helyen ját­szottak nagy sikerrel. Á kecs­keméti Katona József Színház­ban holnap lesz a darab premi­Százhúsz mázsa krumplit loptak Január 16-án fedezték fel, hogy lefeszítették a lakatot Kecske­méten a Mindszenti úti fajtakí­sérleti állomás pincéjének ajta­járól. A tolvajok 120 mázsa burgonyát vittek el 1 millió fo­rint értékben. A komolyabb erőket igénybe vevő lopásra volt idejük a tolvajoknak, mert a feljelentés szerint a bűncse­lekmény valamikor tavaly de­cember és idén január 16-a kö­zött történhetett. Egy román ál­lampolgár kecskeméti otthoná­ban is hívatlan vendég járt. Az ajtó kifeszítése után 6 ezer márka, ruhák és műszaki cik­kek voltak a tolvaj zsákmányai. Tovább folytatódnak a gépko­csilopások Kecskeméten. Ja­nuár 16-ára virradóra egy Ladát loptak el, 400 ezer forinttal ká­rosítva meg a tulajdonost. Ja­nuár 15-én este 8 és 9 óra kö­zött egy keceli polgár Kecske­méten parkoló autójának az ab­lakát törte be ismeretlen tolvaj. Egy 100 ezer forintot érő rádiós magnetofont vitt magával. Az elmúlt év novemberében jelent meg a Cégközlönyben a kecskeméti székhelyű Kis­kunsági Vendéglátó Kft. ellen a felszámolási eljárás megin­dítása. A 93 millió forintos alaptő­kével rendelkező cégnek 100 százalékban az Állami Va­gyonügynökség a tulajdonosa. A felszámolással megbízott Dunaholding-Kecskemét Kft. várhatóan a jövő héten értesíti a hitelezőket a benyújtott követe­lések felülvizsgálatáról. A 30 napos határidőn belül 16 hite­lező nyújtotta be igényét, a ha­táridőn túl még ketten. Deák Rókus felszámolóbiz­tos érdeklődésünkre elmondta, hogy a hitelezők benyújtott tő­kekövetelése 47 millió forint. A erje. A magyar színházi világot ugyan nem fogja lázba hozni az előadás, a prózai darabok Kecskeméten megszokott, kor­rekt színpadra állítására szá­míthatnak a nézők. A darabot Frenkó Zsolt rendezte, Vitéz Lászlót láthatják McMurphy szerepében. A jelentősebb sze­repeket Borbáth Ottila, Guttin A Kecskemétvin Rt. rendkívüli közgyűlésén a közelmúltban döntés született arról, hogy a 65 százalékban többségi tulajdo­nos Állami Vagyonügynökség eladja részvényeinek mintegy 40 százalékát a Kereskedelmi Bank Rt.-nek, névleges áron. Dr. Szabó Attila vezérigaz­gató érdeklődésünkre el­mondta: az eladási ár még nem tisztázott a két tulajdonos kö­zött, erre várhatóan a közeljö­vőben kerül sor. A tranzakció keretében a bank viszont elen­gedi a cég több mint 400 millió forintos - javarészt a 80-as évekből örökölt - tartozásának nagy részét. Amennyiben nem születik hamarosan megegye­zés, akkor még mindig nem ki­zárt, hogy felszámolásra kerül a Kecskemétvin. A 616 millió forintos alaptő­kével rendelkező cég jövője szempontjából korábban felme­rült, hogy szűkíteni kellene a termékek körét elsősorban a borászati tevékenység megtar­tása mellett. Ezzel kapcsolatban legnagyobb összeggel az APEH-nek tartozik a cég, emel­lett több közszolgáltató cégnek is van követelése. Arról a fel­számolóbiztos nem tudott köze­lebbit mondani, hogy az emlí­tett összegből mennyi lesz el­fogadva, mivel ez még egyezte­tést igényel. Megtudtuk, hogy a Kiskun­sági Vendéglátó Kft. folyama­tos üzemeltetése a cél, hiszen így a hitelezők is hamarabb jut­hatnak a pénzükhöz. Azért dön­töttek így, mert a privatizácó miatt jelenleg csak igen nyo­mott áron lehetett volna értéke­síteni a céget és a meglévő esz­közállomány is igen elörege­dett. A további működtetés mellett szólt az is, hogy a cég a város diákétkeztetésében jelen­András; Halmágyi Sándor, La­tabár Árpád, Sirkó László és Horváth Károly alakítja. A dísz­letet Varga György, a jelmeze­ket Sz. Varga Katalin tervezte. A színház törzsközönségének a meglepetést érzésünk szerint ezúttal Latabár Árpád tartogatja az egyik ápolt jól sikerült, karak­teres megjelenítésével, (m) a vezérigazgató elmondta, hogy éppen a borok forgalmazása esett vissza jelentős mértékben az elmúlt időszakban, mintegy 40 százalékkal. Ugyanakkor az üditők és a pálinka iránti keres­let megemelkedett. Szabó Attila megerősítette, hogy jelentős létszámleépítés várható, a négyszáz dolgozónak mintegy 20-25 százalékától kell megválniuk. Hozzáfűzte: a termelésből ugyanakkor alig lesznek elbocsátások, ez első­sorban a központi adminisztra­tív állományt érinti, illetve az egyes üzletágakban foglalkoz­tatott adminisztratív dolgozó­kat. Nem kizárt az sem, hogy a jövőben nem csupán az elfekvő készleteit értékesíti a cég. A fo­lyamat érintheti a Kecskemét­vin külföldi érdekeltségeit, így a portugál és a román vegyes vállalatukat. A májusi rendkí­vüli közgyűlésen várhatóan szó lesz az alaptőke csökkentéséről, az üzletágak további fejleszté­séről. (n.) tős szerepet tölt be, és a gyere­kek ebédeltetését nem akarták veszélyeztetni. A tervek szerint februárban hívják össze a hitelezőket, majd várhatóan márciusban kerül sor arra, hogy a hitelezőkkel egyez­tetik a cég reorganizációs prog­ramját. Reményeik szerint egy életképes és nyereséges céget tudnak létrehozni, amelyik a je­lenleginél lényegesen színvona­lasabb szolgáltatást tud nyúj­tani. Ennek érdekében létszám- leépítésekre, belső átszervezé­sekre is sor kerül majd, illetve elképzelhető, hogy változik a cég vezetésének személyi ösz- szetétele. Nem kizárt az sem, hogy a tartósan veszteségesen működő üzleteket értékesítik, vagy bérbe adják. N. Á. Ebben az Irodában próbálták beváltani az 55 darab ha­mis 100 dollárost. Az oktatáshoz mindenki ért? Leépítés a Kecskemétvinnél Folytatják a diákétkeztetést Bohács József

Next

/
Thumbnails
Contents